2012. február 5., vasárnap

In Memoriam DSC-F707

Eddigi első komolyabb fényképezőgépemet középiskolás ballagás előtt pár héttel kaptam. Használtan vettem közel egy évesen, egyenesen Japánból - egy kézilabdaedző közbenjárásával. A közepesen kompakt F707-es Carl Zeiss objektíve külsőre furcsa látvány volt, ahogy a vázzal össze volt integrálva, az egész készülék egy űrhajóra hasonlított:


Sony DSC-F707 (Forrás: www.dpreview.com)

A fényképezőgépet egyszerű volt használni, fél óra után minden kézre állt. A hátsó LCD kijelző és az EVF egyaránt jól használható volt verőfényes napsütésben. Az LCD-t illetőleg ez anno nagy szám volt. A objektítvől elhajlítható váz igen sokszor jól jött, legyen szó földfelszíni makro fotózásról, vagy tömegen felüli partifotókról. Ez utóbbinál és az éjszakai fotóknál általában, az egyedi nightframing módot is díjaztam. Az optikára szintén nem akad egy rossz szavam se.

Ezt a gépet egyszerűen szeret[t]em.
Íme néhány nosztalgikus kép, az első a mai Super Bowl kapcsán:

Rugby, Balatonalmádi, HU

Hirtelen találtam, vagy 100 képet, amit szívesen beillesztenék ide. Vagyis hirtelen elment legalább egy óra, ahogy nézegetem őket. Mennyi jó van köztük! Még egy villámosat csak mert ezt szeretem:

Vihar Udvari mellett

Mellékesen a blog eddigi képeinek nagy része is ezzel a géppel készült. Sajnos azonban az elmúlt fél évben a kártyaolvasó résszel akadtak gondok. Volt alkalom, hogy a gép megmakacsolta magát és bizonyos esetekben nem volt hajlandó elmenteni a képeket. Elsőre még sikerült kitisztítani, amivel még nyertem 4-5 hónapot, de másodjára már nem sikerült megmentenem.

Összegezve, az F707 közel 9 évig szolgált és hiányozni fog. De remélem a következő gépezet méltó utódja lesz és hasonlóan jól teljesít majd. Ez hamarosan elválik.

2012. január 15., vasárnap

New Year's Eve 2012

A hagyomány folytatódik, vagyis január közepén végén megírom az év első blogbejegyzését.

Visszatekintés és számadás

A fél éve meg nem jelenő blog-publikációim alapján a tavalyi esztendő második felét akár egy sötét és pudvás odúban is tölthettem volna. De nem így történt, a 2011-es év alapvetően mozgalmas volt, és tartogatott pár egészen kellemes meglepetést. Nézzük ezt kategorizálva:

  • Utazás - Tamás, a volt lakótársam, 20 éves síkarrierjét nem volt szabad veszni hagyni, ezért a tavaszi szünetben célba vettünk Salt Lake Cityt, az egykori téli olimpia helyszínét. Töltöttünk egy estét Vegasban, síeltünk két napot a frissen hullott 19 inch havon két napot és meglestünk Los Alamost, valamint Santa Fe-t. Eközben útba ejtettünk a Zion-, Arches- és Grand Canyon Nemzeti Parkokat.

    A nyáron biciklizés címszó alatt vissza tekertem New Orleansból Natchezbe, majd onnan Péterrel egészen Nashvillebe. Ez igen jó volt.

    Aztán a nyáron adódott még egy alkalom, hogy körülnézzek a keleti parton és annak környékén. Volt szerencsém két estét átmúlatni a Mt. Washington Lodgeban:


    Emellett Lacival másztam a White Horse és a Cathedral Ledgen, Gergővel partiztam, Julcsival és Dórival pedig városnéztem Bostonban, Zsolttal, Robival és Tihamérrel buliztam Natickben, Nadiaval, Gáborral és Dáviddal pedig feltérképeztük New Yorkot. Aztán Maineben is voltam világítótornyokat csodálni, Washingtonban huszadjára is megállapítottam, hogy a Kapitólium nem a Fehér Ház, sőt, az őszi erdőket is volt módom megvizsgálni mind Vermontban, mind Marylandben. Egy pár dolgot biztos kihagytam, de a lényeg gondolom átjött: tényleg sikerült legalább 5 új államot bejárni. (5/5)

    Az alábbi térképen a kék szín továbbira is az eddig meghódított területeket jelöli, míg a rózsaszín azokat, amik a közeljövőben látogatás-esélyesek.

  • Sport - A 2011-es év alappillérei ezen a téren továbbra is a mászás, futás és gyúrás voltak. Ugyanakkor egy hirtelen mozdulattal megjelent a biciklizés is. Érdekes módon ezek nehezen keveredtek: az év első felében főleg a futás ment, ami a májusi trail-marathonnal hirtelen abbamaradt. Tavasszal a biciklivásárlással megjelent a tekerés is a pallettán, ami a nagy nyári hazatekeréssel tetőzött majd egy lassú lecsengéssel egészen késő őszig kitartott. A gyúrás meglepő módon szintén nyáron ütött be, majd egészen a karácsony előtti időszakig kitartott. Végül a mászást [a szabadban] úgy érzem annyira intenzíven nem toltuk idén, mint előtte évben, de mégis egészen sokat fejlődtem. (4.5/5)
  • Ph.D. tanulmányokat illetőleg sose leszek elégedett az előrehaladásommal. Ugyanakkor már körvonalazódik a végső témám, ami nagy előrelépés. (3.5/5)
  • Kapcsolatok - Ha a bloggolást nem vesszük, ezen a fronton kevés ok van a panaszra. Az év második felében elenyésző mennyiségű (5 db) beszámolót írtam. Egyre fárasztóbbnak tűnik leülni a gép elé és bloggolni - ezt a bejegyzést is vagy két hete elkezdtem már írni. Pedig ismét lenne miről írni.

    Ezen túllépve, a helyiekkel jól megvagyok - főleg a mászókkal. Az otthoniak még simán emlékeznek rám, sőt... (4.5/5)
Évzáró

Partizás szempontjából az idei szilveszter lapos volt: ezúttal elmaradt mind az elő-, mint az utószilveszterezés. Ellenben volt szerencsém a mester utcai megállóban koccintani éjfélkor. És bár a lábamat se sikerült idén kitekerni, erre az óévbúcsúztatóra egy ideig emlékezni fogok.

Előretekintés

Rekurzív módon ismét a tavalyi az alap.

  • Legalább 2-3 újabb államot meglátogatok. A legesélyesebbek idén Texas, Illinois és Florida. Ezek egy része a fenti térképen könnyen kivehető.

  • "A sportolást legalább a 2010-es (és 2011-es) szinten művelem. Plusz egy sportot hozzáveszek az eddigiekhez, ami vagy a biciklizés, vagy az úszás lesz. Az egészhez pedig normálisan étkezem."

    A sportolás terén az idei terv:


    • 3:30:00 a Chicago Marathonon ősszel

    • Legalább egy 5.11-es úgy megmászása Obeden - lehetőleg előben

    • Egy újabb hosszú tekerés a biciklivel

    • Gyúrás és mászás kedv és igény szerint



  • A Ph.D. tanulmányokat illetőleg tervszerűen osztom be az időmet, majd igyekszem azt nem felrúgni. Az egyes részfeladatok elvégzéséhez szükséges időt már egészen jól meg tudom becsülni és ez hatékony eszköznek tűnik.

  • Ami a kapcsolatokat illeti, valamelyst változott a felállás. A 2012-es év nem lesz egyszerű, egy egészen komoly kihívásnak ígérkezik. Szeretem a kihívásokat. Megoldom.

  • A hobbit illetőleg a fotózás és a rajzolás kerülhet előtérbe. Előbbi előnye, hogy sokan vannak körülöttem, akik komoly technikai tudással rendelkeznek és lehet tőlük tanulni. Most, hogy meghalt a régi F707-es, az új gép választásánál ez a tudás még jól is jöhet. Utóbbival - a rajzolással - pedig egy ideje már szemezgetek. Most a toll- és egyéb tintarajzok jönnek be leginkább. Egy próbát megér. Ezekből vagy lesz valami, vagy nem. Az rendszeres esti olvasást viszont mindenképp folytatom. Olvasni jó. De erről majd máskor írok.

2011. július 31., vasárnap

Granola Bar v2.0

Az a helyzet, hogy a mai konyha-projektem kiemelkedően jól sikerült, úgyhogy gyorsan rögzítem a tényeket - még mielőtt elfeljtem őket. Ergo recept következik.

Hozzávalók

  • 2 kübli natúr zabpehely (oatmeal)
  • 2/3 kübli wheat germ
  • 1 kübli sótlan földimogyoró
  • 1/2 kübli dió
  • 5-10 dkg szárított áfonya
  • 1/3 kübli barna cukor
  • 1/2 kübli méz
  • 2 ek. vaj

A főszereplők (balról) zabpehely, mogyoró, wheat germ és méz - a háttérben pedig óceán spré'

A wheat germ-nek nem tudom, mi a magyar megfelelője, a kommentekben várom a javaslatokat. Egy kübli hozzávetőleg 236 ml. Áfonya helyett lehet más gyümölcsöt is használni, a mennyiséget pedig ízlés szerint módosítani. A méz, és a cukor pontos mennyiségére nem emlékszem, mézből lehet, hogy ennél többet toltam bele.

Elkészítés

A műzli szelet alapvetően két fő komponensből áll össze: szárazanyagokból - úgy mint magvakból-gabonafélékből - és tapasztóanyagból. Először a magvakat vesszük kezelésbe, felaprítjuk őket rendre. A mogyorót és/vagy a diót egy zacskóba helyezzük, és egy kisebb fazék segítségével, gyengéd barbár mozdulatokkal apró darabokra tördeljük. Ha mandulát használunk és az egészben áll rendelkezésre, akkor azt egy arra alkalmas késsel aprítjuk fel. Ha ez megvan, az egészet egy nagy tálba helyezzük, hogy keverésre várva élvezzék a zabpehely és a wheat germ társaságát. Lazán megkeverjük a szárazanyagot és a már előmelegített sütőbe egy picit megpirongatjuk. Extra szénaromát adhatunk a gabonaféléknek, ha a sütőben töltött 10 perce alatt nem kevergetjük meg mintegy 2 percenként. Ha a sütőben van grill-mód (csak felső fűtőszál), érdemes azt használni.


Gabonafélék pirítva - pont jól

Míg a sütőben szigorú felügyelet mellett pirul a zab, a főzőlapon elkezdjük összemelengetni tapasztóanyagot. Megolvasztjuk a vajat, majd közepes lángon folyamatos kevergetés mellett hozzáadjuk a cukrot és a mézet. A mézzel ne spóroljunk, hacsak nem drága. Eh. Az egészet forrásig kevergetjük, majd leemeljük a tűzről.


Forrás (és melegítés) előtt

Forrás közben

Mostanra már a gabonafélék vagy épp jól megpirultak, vagy végképp odaégtek. Kivesszük őket a sütőből és egy pár percig hülni hagyjuk. Ezután egy nagyobb tálba burítjuk, majd nyakonöntjük a tapasztóanyaggal. Az egészet jól elkeverjük. Az egészet mégegyszer jól átkeverjük. Ha ez megvan, hozzáadjuk a szárított gyümölcsöket, majd a tál tartalmát jól megkeverjük.

Kerítünk egy kisebb tepsit, vagy vastag falú jénait, és kibéleljük zsírpapírral. Érdemes a szükségesnél kétszer nagyobb zsírpapírt használni, hogy visszahajtva befejde az edény tartalmát. A sűrű masszát beleseperjük az előkészített edénybe úgy, hogy az alapterületét teljesen lefedje, és közel 3 cm magasan álljon benne. Ezután visszahajtuk zsírpapírt és bármilyen kéznél lévő aljas, trükkös módszerrel a masszát összetömörítjük. Én az oly erős tenyeremet és öklömet használtam, de bármiféle brutális megoldást be lehet vetni, ami még nem bontja meg a tartóedény integritását. A lényeg, hogy jól össze legyen préselve a massza.

A kompressziós művelet után, az egészet hülni hagyjuk. Hűtőbe téve lehet, hogy még jobban összeáll, de erről nem nyilatkozom. A végeredmény - ha zsírpapír helyett alufóliát használunk:

Hullámzó fémtenger

A mai könyhai műremek egyetlen hátulütője, az hogy hétközben már egyébként is annyi magvat eszem, hogy azt a bőröm erősen megsínyli. De ettől még ez a recept így jó, működik és finom.

Change log v2.0

  • vastagabb szeletek
  • wheat germ (új!)
  • temérdek méz
  • barna cukrot (új!)
  • diót mandula helyett
  • alufólia zsírpapír helyett

2011. július 25., hétfő

The Theory of Evolution

Következzék egy szösszenet egy könnyedebb témakörben, avagy vélemények és kész tények az evolúció elméletéről:


"Tanítsuk-e az evolúció elméletét az iskolákban?"

Jólét vs. az evolúció elméletének általános elfogadottsága

A történet egy fontos eleme, hogy Amerikában nem képezi a NAT részét az evolúció elméletének oktatása az általános, illetve középiskolákban*. Próbáltam tájegységek alapján a különböző államok delegáltjaira ráerőszakolni valami profilt, minthogy a keleti partiak simán elfogadják, míg a déliek csuklóból elvetik az evolúciós fejlődésbiológia gondolatát, de ez túlzás lenne.

Ha túlzás, túlzás. Érdemes megfigyelni, hogy a délieknek (LA, TX, AR, KY, NC és TN) ez picit kényesebb kérdés, hiszen ezek a durván vallásos régiók, és az itteniek jórésze nem részesült ilyen oktatásban. Az NC és TN jelöltek pedig egyszerűen kötelességüknek érzik, hogy kiemeljék ők személyesen nem hisznek az evolúciós változatban. A NM és MS válasz viszont meglepett. UT, meg mint aki kiszavazni készül valakit. Kérdések, nők...

A gondolatok, észrevételek jöhetnek a komment rovatba.

*Értsd: vannak iskolák, ahol egyáltalán nem tanítják, befejezheted úgy a gimit, hogy addig életedben nem hallottál róla.

2011. július 23., szombat

Natchez Trip Plus - Getting Out #2

Mikor begurultunk a new orleansi állomásra, már derengett, de a narancs LP még nem jelent meg a horizonton: ideje nyugovóra térni. Pardon, ez egy másik történet - épp az imént fejeztem be Bram Stoker Dracula című mívét. Szóval reggel fél hat van - valamelyik időzóna szerint -, és a vaskapuval megáldott kastély pályaudvar elég biztonságosnak tűnt, hogy összeszedjem és felnyergeljem a paripámat és nekirontsak a vadregényes délnek. Biztos ami, biztos, megérdeztem a biztost az őrt, hogy a nyergelést és csutakolást elvégezhetem-e a márványon.

-As long as you take your trash out with you, I don't care.

Egy szóval se kellett több, nekiestem a doboznak és kimenekítettem a lovat. Első ránézésre egyetlen bowden pattant ki a helyéről. Tehát bowden visszarak, kormány felszerel, nyereg felhelyez, két kerék rádob, csomagok felgumipókoz és húsz perc múlva lám:


Előtte

Utána

A húsz perc, így visszanézve inkább egy óra volt, úgyhogy a tervhez képest már most ksésében voltam. Kerestem egy hatalmast szemetest, amit a két kartondobozom azonnal tökéletesen megtöltött, és indultam is a villám-városnézésre.

Első úticél nyilván az óceánpart volt. A Greyhound állomás ajtaján kilépve egy szemvillanás alatt magamba szívtam a város szellemet, ezzel egy időben rámtelepedett egy érzés. Egy érzés, ami még órákig elkísért:

Minél előbb el kell takarodnom ebből a városból.

Az óceánt azért nem maradhat ki. Kisebb kevergés a szűk, de annál gyatrább minőségű utcákon, egy gyors beszámoló a Greyhound-élményről Péternek, és a kötelező pózer fotó:

New Orleans és az óceánt átívelő híd
(illetve Sanyi és a paripája)

Irány tovább, még szerencse, hogy a híres French Quarter útba esik, máskülönben lehet, hogy kihagytam volna. A negyed nyújtotta élmény tényleg maradandó volt: az orrfacsaró halszagra a mountain bike-ot nem tűrő félig macskakövezett, félig felszedett utakra és a már reggel nyolckor elviselhetetlen hőségre most is tisztán emlékszem. Lévén, hogy sietősben voltam, minden lelkiismeretfurdalás nélkül szeltem keresztül a Francia Negyedet, majd követtem az egyik legrövidebb utat Natchez felé.

A legrövidebb út Baton Rogue-on át vezetett volna, az az útvonal az atomerőművet leszámítva semmi érdekeset nem kínált volna, nem is beszélve róla, hogy végig egy nagyforgalmú út szélén kellett volna tekernem. Szóval keletnek indultam, holott északnyugat felé tartottam. Semmi gond, elvégre biciklivel voltam. Oh, bicikli, akkor az autópályákat is ki lehet hagyni. Szóval az első két napi terv:


Ahogy tekertem kifelé New Orelansból, végig azon járt az agyam, hogy végig kéne hallgatni egy számot. A hely hangulata nagyon adta volna: végig lepukkant házak, amiket már rég el kellett volna bontani. Nem bennük élni, előttük csoportosan semmit tenni hétfő reggel nyolckor*.


Who Dat


Streets of New Orleans

Azt hiszem épp az utóbbi jelenség miatt döntöttem úgy, hogy nem állok meg zenét betenni, sőt, inkább nem is kapok defektet ebben a városban. Nem, ameddig el nem hagyam a város vége feliratot, még akkor sem ha az út széle tele van szórva szeméttel.

*A történethez hozzátartozik, hogy a városon pár éve végiggyalogolt Katerina.

A várost magam mögött hagyva némiképp megváltozott a táj. A romos házakat és lakóikat gyorshajtó dömperek váltották fel. Balról négy sáv tömve száguldozó LIAZ XXL-el, jobbról nádas. Nádas, ami a hőséggel szövetkezve arra ösztönzött, hogy ne lassítsak. Lelassítva megszűnt a léghűtés, az izzadságszagra pedig azonnal ugrottak a szúnyogok. A nagy melegben, a reggel vásárolt Subway szendvicset órákig tartott elfogyasztanom. Az egyik ilyen benzinkutas majszolószünetemben rámsóztak egy vékony papírborításos biblia-kivonatot. Ezt magammal vittem, nem mert volt nehéz és anno a szerepjátékokban is jól jött minden ilyen.

Házikó Louisianaban

Út közben pedig szigorúan ügyeltem rá, hogy folyamatosan egyek és igyan, függetlenül atttól, hogy éhes, vagy szomjas vagyok-e. Ugyanígy nagy gondot fordítottam arra, hogy délelőtt 11 és délután 3 között ne legyek a napom, mert azonnal megüt a guta. Apropó, említettem, hogy egész hétre 37°C-t mondtak? Így történt, hogy a vízparti látogatásom után, délután fél egy körül - néhány óra késéssel - begurultam Slidellbe. A helyi zöldségesnél vettem egy avokádót és egy mangót. Ezeket elpusztítva áttekertem a város túloldalára, hogy megebédeljek és pihenjek jól, illetve vegyek engedélyt az éjszakai kempingezéshez. Ez utóbbit összekötöttem egy bevásárlással: műzliszelet, italok, kenyér és némi konzerv.

Picit talán el voltam bizonytalanodva, mert délelőtt legalább az út felét meg akartam tenni és még a harmadánál, ha tartottam. De kaptam egy kis segítséget: miközben épp ebédemet költöttem, jött egy kisebb zápor, ami meglepetésemre felfrissítette és lehűtötte a levegőt. Tovább bátorított, hogy épp 40 mérföld sík bicikliút következett. A koncepció ezen az egyébként végig aszfaltozott úton érdekes volt, mindenhol a bicikliútra rakták ki a STOP táblát. Még azokon a helyeken is, ahol földút keresztezte. Időbe telt, míg megszoktam a 7-800 méterenkénti megszakításokat, de megoldottam. A kedvenc kereszteződésem:


A bicikliút végén Covington, egy burger-vacsora , egy telefon-töltés és az alkonyat várt. Igyekeztem rövidre fogni a dolgot, tölteni is csak annyit töltöttem hogy biztosan legyen egy darabig GPS-em. Az út harmada még hátra volt, úgyhogy nem is volt vesztegetni való idő: irány észak, a 25-ös főúton, aztán Willie nyugatnak. Az autóktól alapvetően nem félek, de ha volt út, amin úgy éreztem minél előbb le kell takarodni róla, akkor az a 25 számú főút volt. Egy gyors megálló az túlzsúfolt út szélén, hogy újratervezzem az útvonalat, aztán egy gyors körbetekintés után jobbnak láttam mielőbb továbbmenni:


Keep out, LA style

A Brenett Bridge, 1078-at választottam Willie helyett, amit cseppet sem bántam meg. Az út végig volt a Ewing farmot megszégyenítő méretű és kinézetű gyönyörűen karbantartott házakkal, amik a naplementében és az elsőosztályú aszfalton újabb lendületett adott. (Streetview-n visszanézve meglestem az utat, de semmit nem ad vissza a hangulatból.) Kereszteződésről-kereszteződésre tekertem hol északnak, hol nyugatnak. A GPS-t és a telefont csak az aktuális és a következő utca nevének beazonosításáig, illetve egy gyors tájolásig kapcsoltam be. Hasonló céllal álltam meg egy mocsárközepi kereszteződésben - ahol lévém már koromsötét, a bokorból hallván hörgést, sziszegést és morgást -, jobbnak elnapolni a műzliszünetet. Gyors tájolás, aztán irány észak. Út közben még néhány ranch, hangulatelemként egy-két bezárt benzinkút, és már ott is voltam.


Ott, a Sandy Hollow Parkban, éjfél után nem sokkal. A parkban, amit majdnem megkerültem egy jobb bejáró reményében. Egy bejáró reményében, amiről kiderült, hogy egy másfél mérföldes földút és amit úgy éreztem, egyáltalán nem hiányzott. A parkba befelé menet be is kellett jelentkezni, ellenkező esetben $350 bírságot ajánlottak. A bejelentkező laphoz ceruzát is mellékeltek:


Éjfél elmúlt, már aludtam volna. Ehelyett elővettem a bicskámat és egy 3 cm hosszú ceruzát farigcsáltam, hogy hivatalosan is bejussak egy teljesen elhagyatott parkba. Pár perc alatt megvoltam az adminisztrációval, hajnali egyre pedig már be is toltam a biciklit a kijelölt területre. Felhúztam a függőágyat, jelentettem Péternek és nyugovóra tértem.

Még folytatom...

2011. július 21., csütörtök

3rd July 4th

Idén került sor életem harmadik július 4-nek megünneplésére. Kora délután kezdtünk, az esemény mégis déli hangulatot idézett. Mindenesetre július 4-e jól felkészült játékosokra talált, koránstem érte váratlanul a társaságunkat. Étel-ital, volt temérdek, és süteményből sem volt hiány. Az alapértelmezett vendéglátóipari cikkek:

  • virsli, hosszúkás (édes) zsemlyével és ketchuppal
  • hamburgerhús, kerek (édes) zsemlyében, sajttal és mustárral
  • triplaédes muffin (avagy cupcake)
  • margarita, házi recept alapján
  • bud light, illetve Corona

Ezekből volt annyi, hogy nem lehetett volna elpusztítani őket. A zöldséget hiányoltam a minimál-hamburgerből, de egyébként jó volt, továbbá hangulatos.

Virsli, húspogácsa az előtérben, sütemények a hátsó asztalon (korai fénykép)

Az ételen-italon kívült akadt rengeteg unalomüző is. A medence, az élőzenét generáló muzsikusok és a felfújható kastély alapnak tűnt. Ehhez csapódott még a korhatárt nem ismerő Slip & Slide:

Zsebcsúszda

Valamint a valamelyst több koncentrációt igénylő patkódobálás is:

Patkódobálás, 2 vs. 2

Voltaképpen mindent lehet dobálni, amin van fogás és aminek van súlya - e.g. tűzlépcső, tengeralattjáró és cumis üveg - a fenti patkódobálós képen mégis van néhány felesleges dolog, illetve hiba.

Végezetül egy másik dekoráció a teljesen felöltöztetett kerítésről:

Egy műbéka élete Amerikában

2011. június 5., vasárnap

Natchez Trip Plus - Getting In #1

Avagy tökös legény amerikai módra. A szabályok egyszerűek, kidob(at)od magad egy véletlenszerű helyen az adott országban, és megpróbálsz - minél előbb - hazajutni. Nagyobb ország, nagyobb kihívás, de talán egy-két kisebb csalás is megengedett: tudom honnan indulok és viszek magammal egy célszerszámot.

Az alapötlet már tavaly megfogalmazódott, miszerint végig kéne lovagolni a Natchez Trace Parkwayt. A nettó 444 mérföldes túrának végül ketten vágtunk neki Péterrel. Na, de ne szaladjunk előre. Az előbb említett főszervezővel volt egy érdekesere sikerült beszélgetésem, minek kapcsán javasoltam, hogy akkor induljunk már az óceántól - nincs az olyan messze. A javasolt útvonalmódosítás nem csak kihívásnak tűnt, de adott az óceántól való indulás révén adott is valami pluszt a túrához. Sajnos végül Péternek összegyűltek a dolgok, úgyhogy ez utóbbi addendumot lemondta. Na, de apróságokon nem akadunk fenn, ugye? Péter megvette a jegyet kedd hajnalra Natchezbe, én két nappal korábban, vasárnap délutánra New Orleansba.

Előzmények

Még jó, hogy a marathon után volt két hét pihenni, az indulás előtti héten pedig 6.5 nap rohangálni. Ez utóbbira szükség is volt, mert a csütörtök esti csocsózásból hazafele menet már 6 mérföldet letekertem, amikoris az egyik lejtőn lefele (!) menet félreváltottam az elsővel, a fogaskerék ledobta a láncot, amit egy hirtelen tekeredés után azonnal elkezdtem beetetni a hátsó terelőnek. Elsőre nem ment, de második, vagy harmadik próbálkozásra gond nélkül széttörtem a hátsó kis fogaskerekeket tartó keretet. Az egészben két dolog volt furcsa: 1. mindez (már) teljesen józanul történt, 2. nem kezdtem el szitkozódni. Ez utóbbihoz kapcsolódik, hogy már-már megijedtem magamtól, hogy milyen nyugodtan sikerült kezelni a dolgot. (Majd Tamás rácáfol, ha erre rosszul emlékszem.)

Nomen est omen: a hátsó váltó indulás előtt két nappal

A pénteki nap ennek következtében nem csak VHDL testbench írásával telt, hanem hátsó váltó után kajtatással is. Eredetileg csak a törött alkatrészt akartam lecserélni, de azt nem kaptam. Voltaképpen az egész városban egyetlen, az én biciklimhez passzoló, raktáron lévő hátsó váltót találtam. Ez egy 10 sepességes Ultegra volt, amit legnagyobb meglepetésemre kedvezményesen megkaptam ($95 helyett $75 + TAX). A teljes cserét végül nem is bántam, ki tudja mi hajlott még el a 105-ös hátsó váltón. Nem is beszélve róla, hogy így sokkal könnyebben cseréltem le "tuning" cimkére az eseményre korábban rányomott "kényszerjavítást". Másnap aztán a váltót úgy lecseréltem, majd beállítottam, ahogy azóta is büszke vagyok rá. Úgy váltott, hogy észre se vettem, pedig mondom, tényleg váltott.

Útvonalterv

Az eredeti terv egyszerű volt: a túra első szakasza New Orleansból indul, ahova Greyhounddal (helyi Volán) megyek le, majd két nap alatt megpróbálok elérni a Natchez State Parkba, ahol találkozom Péterrel. A második szakaszban már a Natchez Trace aszfaltját koptatjuk, negyednap este elérjük a Tennessee folyót, majd szombat késő este, vagy vasárnap reggel már otthon is vagyunk és bontjuk a frissen főzött sört.


New Orleans - Natchez* - Nashville

Gettin' In

A túra egy másodlagos célja volt, hogy felmérjem a Greyhound szolgáltatásáinak minőségét. A helyi Volánnak megfelelő szervezet több kisebb busztársaságot von egy kalap alá. A honlapjuk alapvetően igényes, de a pontos árakról és a kiszolgálás milyenségéről leghitelesebben véletlenszerű fórumokról lehet információt szerezni - vagy első kézből. A jegy Nashvilletől New Orlensig kéthetes elővételben $68.5 volt, Péternek háromhetesben Natchezig $74. Előbbi két átszállásos, on-line átvehető, utóbbi háromszori átszállást igényel, cserébe csak személyesen, vagy postai levélben vehető át. Az előírás szerint ajánlott 1 órával előbb megjelenni az állomáson, a beszállást FCFS módon történi: aki felfér a buszra a felszáll, aki nem az vár a következőig. Álló utas nincs.

Az az egy órás plusz utólag hasznos infónak bizonyult. Én épp műszakváltáskor érkeztem, vagyis 25-30 percig senki nem foglalkozott az utasokkal. Péter hajnali 4-kor indult, elmondása szerint nagyobb tömeg volt az állomáson, mint amikor én mentem - pedig akkor +1 busznyi utas csövezett ott majd' egy napja. Miután megjelent az emberem az információspultnál, a csomagok feladása már simán ment: egy kézipoggyász és egy csomag ingyen. Minden további csomag $10 dollár, súlyhatár - úgy gondolom - nincs, de mindennek zárt dobozban kell lennie. A hálózsákhoz, sisakhoz kaptam egy dobozt, sőt ragasztószalagot is. A pultnál felcimkézett csomagjaimat ezután odavonszoltam busz mellé, és már csak 15 percet kellett várni indulásig: minden terv szerint.

Biztos, ami biztos, vártunk még 50 percet, mire jött egy másik busz, amiről átszálltak hozzánk néhányan. No, de ha Nashvilleben ennyire flexibilis az átszállás, akkor ez máshol se lehet gond, ugye? Meg egyébként is Füge Frenki nagybátyja volt a sofőr, ami egyfajta biztosíték, nem? A fickó 80-al tolta le az összes SUV-t, terepjárót és sportautót. Volt pillanat, mikor úgy tűnt, húsz perc alatt legalább 20 percet faragunk le a hátrányunkból. Mire Huntsvillebe érkeztünk, már jócskánt lefaragtunk a hátrányból, Birminghamben pedig úgy tűnt, hogy már előnyben is vagyunk. Időelőny ide, vagy oda, mindenkit leszállítottak a buszról, a pihenő idejére. Ez volt talán a legrosszabb része az utazásnak: felkeltettek este 11-kor reggel 1-kor, 4-kor... A megszüntetett, de még le nem bontott MÁV állomásokat idéző megállók nyújtotta kellemetlenségek emelett teljesen eltörpültek.

Egyet mégis kiemelnék. Montgomery, AL városban történt, hogy az ottani személyzet egyik tagja megkérdezte, hogy odaadja-e a cuccaimat az átszálláshoz, vagy rakja-e át ő a csatlakozó buszra. A buszra, ami egy picit késett:

Késünk!

A buszra, amire leszálláskor kaptunk egy felszállójegyet, hogy a már lendületben lévők vissza tudjanak szállni. Kellett is, mert nem fért fel mindenki, aki délnek ment volna. Ahogy néztem, a csomagjaim se igazán fértek be. De, akkor mire fel az a k*rva sok üres hely. Sebtiben lőkerítettem a fickót, aki elvileg a csomagot intézte volna. Mélydéli akcentussal eltáncolta, hogy ő nem úgy gondolta akkor és... Előhozta a csomagjaimat a raktárból, majd berakta a busz aljába. Büszke voltam rá, mert legalább nem kezelte őket, mint Birminghamben, ahol a biciklimet tartalmazó dobozt - oldalán a do not lay flat felirattal - úgy döntötték oldalára, mintha fizettem volna az ellenkezőjéért. Szóval, a csomag bent volt, szálltam volna fel, amikor a hordár valamit uánam szólt. A szellő susogását, a mókusok nézését jobban értem, mint annak a fickónak egyetlen szavát. Harmadjára kérdeztem vissza, hogy mit akar, mire sikerült kivennem egyetlen szavát, a tipet. Két szeme volt, amit két dollárral szúrtam ki, majd - látván, hogy a busz alsó ajtaja lezáródott rendben -, felszálltam a buszra. Irány New Orleans.

Az egész Grayhoundban egyébként ez a legkiábrándítóbb. Megvan egy teljesen használható infrastruktúrájuk ahhoz, hogy egy közel repülőtér-szinvonalú szolgáltatást nyújtsanak, de az emberek olyan szinten inkompetensek és nem érdekeltek a dolgok gördülékeny intézésében, hogy az egész nem áll össze. Ehhez persze az utazóközönség is igazodott, senkit se zavar, ha lemarad egy buszról, vagy +/1 nap eltéréssel ér oda. Útravalónak egy rövid Grayhound használati útmutató:

  • vedd meg a jegyet elővételben interneten (kényelmesebb és olcsóbb)
  • az összes jegyet nyomtasd ki és egyiket se hagyd el
  • érkezz az állomásra 1 órával az indulás előtt
  • átszálláskor személyesen ellenőrizd a csomagjaidat (nem feltétlenül érdemes mindig kivenni, mert ha nem fér vissza, buktad)
  • használd a diszkrét kelet-európai tolakodós stílusodat (nagy tömeg esetén)

Az idő Montgomery-től Mobile-ig, majd onnan New Orleansig hamar elillant. Reggel fél hét lehetett, mikor átléptük a városhatárt, és rohantunk tovább a város szívében található Greyhound állomás felé. A nap még csak készülődött felkelni, az állomás bejáratának otthont nyújtó alagsorban még félhomály honolt. A kapu közel 3.5 méter magasra rúgott, tetején még fél méter szögesdrót ékeskedett. Ahogy ott várakoztunk előtte, a két oldalt őrködő sárga villogók egyszer csak munkának eredtek, a monstrum kapu hatalmas nyögés is nyikorgás közepette lomha oldalazásba kezdett: Welcome to New Orleans!

Folytatás következik...