Nashville Times

In Memoriam DSC-F707

2012-02-05T21:29:00.008-06:00

Eddigi első komolyabb fényképezőgépemet középiskolás ballagás előtt pár héttel kaptam. Használtan vettem közel egy évesen, egyenesen Japánból - egy kézilabdaedző közbenjárásával. A közepesen kompakt F707-es Carl Zeiss objektíve külsőre furcsa látvány volt, ahogy a vázzal össze volt integrálva, az egész készülék egy űrhajóra hasonlított:

Sony DSC-F707 (Forrás: www.dpreview.com)

A fényképezőgépet egyszerű volt használni, fél óra után minden kézre állt. A hátsó LCD kijelző és az EVF egyaránt jól használható volt verőfényes napsütésben. Az LCD-t illetőleg ez anno nagy szám volt. A objektítvől elhajlítható váz igen sokszor jól jött, legyen szó földfelszíni makro fotózásról, vagy tömegen felüli partifotókról. Ez utóbbinál és az éjszakai fotóknál általában, az egyedi nightframing módot is díjaztam. Az optikára szintén nem akad egy rossz szavam se.

Ezt a gépet egyszerűen szeret[t]em.

Íme néhány nosztalgikus kép, az első a mai Super Bowl kapcsán:

Rugby, Balatonalmádi, HU

Hirtelen találtam, vagy 100 képet, amit szívesen beillesztenék ide. Vagyis hirtelen elment legalább egy óra, ahogy nézegetem őket. Mennyi jó van köztük! Még egy villámosat csak mert ezt szeretem:

Vihar Udvari mellett

Mellékesen a blog eddigi képeinek nagy része is ezzel a géppel készült. Sajnos azonban az elmúlt fél évben a kártyaolvasó résszel akadtak gondok. Volt alkalom, hogy a gép megmakacsolta magát és bizonyos esetekben nem volt hajlandó elmenteni a képeket. Elsőre még sikerült kitisztítani, amivel még nyertem 4-5 hónapot, de másodjára már nem sikerült megmentenem.

Összegezve, az F707 közel 9 évig szolgált és hiányozni fog. De remélem a következő gépezet méltó utódja lesz és hasonlóan jól teljesít majd. Ez hamarosan elválik.

New Year's Eve 2012

2012-01-15T20:18:00.009-06:00

A hagyomány folytatódik, vagyis január ~~közepén~~ végén megírom az év első blogbejegyzését.

Visszatekintés és számadás

A fél éve meg nem jelenő blog-publikációim alapján a tavalyi esztendő második felét akár egy sötét és pudvás odúban is tölthettem volna. De nem így történt, a 2011-es év alapvetően mozgalmas volt, és tartogatott pár egészen kellemes meglepetést. Nézzük ezt kategorizálva:

Utazás - Tamás, a volt lakótársam, 20 éves síkarrierjét nem volt szabad veszni hagyni, ezért a tavaszi szünetben célba vettünk Salt Lake Cityt, az egykori téli olimpia helyszínét. Töltöttünk egy estét Vegasban, síeltünk két napot a frissen hullott 19 inch havon két napot és meglestünk Los Alamost, valamint Santa Fe-t. Eközben útba ejtettünk a Zion-, Arches- és Grand Canyon Nemzeti Parkokat.

A nyáron biciklizés címszó alatt vissza tekertem New Orleansból Natchezbe, majd onnan Péterrel egészen Nashvillebe. Ez igen jó volt.

Aztán a nyáron adódott még egy alkalom, hogy körülnézzek a keleti parton és annak környékén. Volt szerencsém két estét átmúlatni a Mt. Washington Lodgeban:

Emellett Lacival másztam a White Horse és a Cathedral Ledgen, Gergővel partiztam, Julcsival és Dórival pedig városnéztem Bostonban, Zsolttal, Robival és Tihamérrel buliztam Natickben, Nadiaval, Gáborral és Dáviddal pedig feltérképeztük New Yorkot. Aztán Maineben is voltam világítótornyokat csodálni, Washingtonban huszadjára is megállapítottam, hogy a Kapitólium nem a Fehér Ház, sőt, az őszi erdőket is volt módom megvizsgálni mind Vermontban, mind Marylandben. Egy pár dolgot biztos kihagytam, de a lényeg gondolom átjött: tényleg sikerült legalább 5 új államot bejárni. (5/5)

Az alábbi térképen a kék szín továbbira is az eddig meghódított területeket jelöli, míg a rózsaszín azokat, amik a közeljövőben látogatás-esélyesek.
Sport - A 2011-es év alappillérei ezen a téren továbbra is a mászás, futás és gyúrás voltak. Ugyanakkor egy hirtelen mozdulattal megjelent a biciklizés is. Érdekes módon ezek nehezen keveredtek: az év első felében főleg a futás ment, ami a májusi trail-marathonnal hirtelen abbamaradt. Tavasszal a biciklivásárlással megjelent a tekerés is a pallettán, ami a nagy nyári hazatekeréssel tetőzött majd egy lassú lecsengéssel egészen késő őszig kitartott. A gyúrás meglepő módon szintén nyáron ütött be, majd egészen a karácsony előtti időszakig kitartott. Végül a mászást [a szabadban] úgy érzem annyira intenzíven nem toltuk idén, mint előtte évben, de mégis egészen sokat fejlődtem. (4.5/5)

Ph.D. tanulmányokat illetőleg sose leszek elégedett az előrehaladásommal. Ugyanakkor már körvonalazódik a végső témám, ami nagy előrelépés. (3.5/5)

Kapcsolatok - Ha a bloggolást nem vesszük, ezen a fronton kevés ok van a panaszra. Az év második felében elenyésző mennyiségű (5 db) beszámolót írtam. Egyre fárasztóbbnak tűnik leülni a gép elé és bloggolni - ezt a bejegyzést is vagy két hete elkezdtem már írni. Pedig ismét lenne miről írni.

Ezen túllépve, a helyiekkel jól megvagyok - főleg a mászókkal. Az otthoniak még simán emlékeznek rám, sőt... (4.5/5)

Évzáró

Partizás szempontjából az idei szilveszter lapos volt: ezúttal elmaradt mind az elő-, mint az utószilveszterezés. Ellenben volt szerencsém a mester utcai megállóban koccintani éjfélkor. És bár a lábamat se sikerült idén kitekerni, erre az óévbúcsúztatóra egy ideig emlékezni fogok.

Előretekintés

Rekurzív módon ismét a tavalyi az alap.

Legalább 2-3 újabb államot meglátogatok. A legesélyesebbek idén Texas, Illinois és Florida. Ezek egy része a fenti térképen könnyen kivehető.
"A sportolást legalább a 2010-es (és 2011-es) szinten művelem. Plusz egy sportot hozzáveszek az eddigiekhez, ami vagy a biciklizés, vagy az úszás lesz. Az egészhez pedig normálisan étkezem."

A sportolás terén az idei terv:
- 3:30:00 a Chicago Marathonon ősszel
- Legalább egy 5.11-es úgy megmászása Obeden - lehetőleg előben
- Egy újabb hosszú tekerés a biciklivel
- Gyúrás és mászás kedv és igény szerint
A Ph.D. tanulmányokat illetőleg tervszerűen osztom be az időmet, majd igyekszem azt nem felrúgni. Az egyes részfeladatok elvégzéséhez szükséges időt már egészen jól meg tudom becsülni és ez hatékony eszköznek tűnik.
Ami a kapcsolatokat illeti, valamelyst változott a felállás. A 2012-es év nem lesz egyszerű, egy egészen komoly kihívásnak ígérkezik. Szeretem a kihívásokat. Megoldom.
A hobbit illetőleg a fotózás és a rajzolás kerülhet előtérbe. Előbbi előnye, hogy sokan vannak körülöttem, akik komoly technikai tudással rendelkeznek és lehet tőlük tanulni. Most, hogy meghalt a régi F707-es, az új gép választásánál ez a tudás még jól is jöhet. Utóbbival - a rajzolással - pedig egy ideje már szemezgetek. Most a toll- és egyéb tintarajzok jönnek be leginkább. Egy próbát megér. Ezekből vagy lesz valami, vagy nem. Az rendszeres esti olvasást viszont mindenképp folytatom. Olvasni jó. De erről majd máskor írok.

Granola Bar v2.0

2011-07-31T20:58:00.005-05:00

Az a helyzet, hogy a mai konyha-projektem kiemelkedően jól sikerült, úgyhogy gyorsan rögzítem a tényeket - még mielőtt elfeljtem őket. Ergo recept következik.

Hozzávalók

2 kübli natúr zabpehely (oatmeal)
2/3 kübli wheat germ
1 kübli sótlan földimogyoró
1/2 kübli dió
5-10 dkg szárított áfonya
1/3 kübli barna cukor
1/2 kübli méz
2 ek. vaj

A főszereplők (balról) zabpehely, mogyoró, wheat germ és méz - a háttérben pedig óceán spré'

A wheat germ-nek nem tudom, mi a magyar megfelelője, a kommentekben várom a javaslatokat. Egy kübli hozzávetőleg 236 ml. Áfonya helyett lehet más gyümölcsöt is használni, a mennyiséget pedig ízlés szerint módosítani. A méz, és a cukor pontos mennyiségére nem emlékszem, mézből lehet, hogy ennél többet toltam bele.

Elkészítés

A műzli szelet alapvetően két fő komponensből áll össze: szárazanyagokból - úgy mint magvakból-gabonafélékből - és tapasztóanyagból. Először a magvakat vesszük kezelésbe, felaprítjuk őket rendre. A mogyorót és/vagy a diót egy zacskóba helyezzük, és egy kisebb fazék segítségével, gyengéd barbár mozdulatokkal apró darabokra tördeljük. Ha mandulát használunk és az egészben áll rendelkezésre, akkor azt egy arra alkalmas késsel aprítjuk fel. Ha ez megvan, az egészet egy nagy tálba helyezzük, hogy keverésre várva élvezzék a zabpehely és a wheat germ társaságát. Lazán megkeverjük a szárazanyagot és a már előmelegített sütőbe egy picit megpirongatjuk. Extra szénaromát adhatunk a gabonaféléknek, ha a sütőben töltött 10 perce alatt nem kevergetjük meg mintegy 2 percenként. Ha a sütőben van grill-mód (csak felső fűtőszál), érdemes azt használni.

Gabonafélék pirítva - pont jól

Míg a sütőben szigorú felügyelet mellett pirul a zab, a főzőlapon elkezdjük összemelengetni tapasztóanyagot. Megolvasztjuk a vajat, majd közepes lángon folyamatos kevergetés mellett hozzáadjuk a cukrot és a mézet. A mézzel ne spóroljunk, hacsak nem drága. Eh. Az egészet forrásig kevergetjük, majd leemeljük a tűzről.

Forrás (és melegítés) előtt

Forrás közben

Mostanra már a gabonafélék vagy épp jól megpirultak, vagy végképp odaégtek. Kivesszük őket a sütőből és egy pár percig hülni hagyjuk. Ezután egy nagyobb tálba burítjuk, majd nyakonöntjük a tapasztóanyaggal. Az egészet jól elkeverjük. Az egészet mégegyszer jól átkeverjük. Ha ez megvan, hozzáadjuk a szárított gyümölcsöket, majd a tál tartalmát jól megkeverjük.

Kerítünk egy kisebb tepsit, vagy vastag falú jénait, és kibéleljük zsírpapírral. Érdemes a szükségesnél kétszer nagyobb zsírpapírt használni, hogy visszahajtva befejde az edény tartalmát. A sűrű masszát beleseperjük az előkészített edénybe úgy, hogy az alapterületét teljesen lefedje, és közel 3 cm magasan álljon benne. Ezután visszahajtuk zsírpapírt és bármilyen kéznél lévő aljas, trükkös módszerrel a masszát összetömörítjük. Én az oly erős tenyeremet és öklömet használtam, de bármiféle brutális megoldást be lehet vetni, ami még nem bontja meg a tartóedény integritását. A lényeg, hogy jól össze legyen préselve a massza.

A kompressziós művelet után, az egészet hülni hagyjuk. Hűtőbe téve lehet, hogy még jobban összeáll, de erről nem nyilatkozom. A végeredmény - ha zsírpapír helyett alufóliát használunk:

Hullámzó fémtenger

A mai könyhai műremek egyetlen hátulütője, az hogy hétközben már egyébként is annyi magvat eszem, hogy azt a bőröm erősen megsínyli. De ettől még ez a recept így jó, működik és finom.

Change log v2.0

vastagabb szeletek
wheat germ (új!)
temérdek méz
barna cukrot (új!)
diót mandula helyett
alufólia zsírpapír helyett

The Theory of Evolution

2011-07-25T21:28:00.003-05:00

Következzék egy szösszenet egy könnyedebb témakörben, avagy vélemények és kész tények az evolúció elméletéről:

"Tanítsuk-e az evolúció elméletét az iskolákban?"

Jólét vs. az evolúció elméletének általános elfogadottsága

A történet egy fontos eleme, hogy Amerikában nem képezi a NAT részét az evolúció elméletének oktatása az általános, illetve középiskolákban*. Próbáltam tájegységek alapján a különböző államok delegáltjaira ráerőszakolni valami profilt, minthogy a keleti partiak simán elfogadják, míg a déliek csuklóból elvetik az evolúciós fejlődésbiológia gondolatát, de ez túlzás lenne.

Ha túlzás, túlzás. Érdemes megfigyelni, hogy a délieknek (LA, TX, AR, KY, NC és TN) ez picit kényesebb kérdés, hiszen ezek a durván vallásos régiók, és az itteniek jórésze nem részesült ilyen oktatásban. Az NC és TN jelöltek pedig egyszerűen kötelességüknek érzik, hogy kiemeljék ők személyesen nem hisznek az evolúciós változatban. A NM és MS válasz viszont meglepett. UT, meg mint aki kiszavazni készül valakit. Kérdések, nők...

A gondolatok, észrevételek jöhetnek a komment rovatba.

*Értsd: vannak iskolák, ahol egyáltalán nem tanítják, befejezheted úgy a gimit, hogy addig életedben nem hallottál róla.

Natchez Trip Plus - Getting Out #2

2011-07-23T17:58:00.011-05:00

Mikor begurultunk a new orleansi állomásra, már derengett, de a narancs LP még nem jelent meg a horizonton: ideje nyugovóra térni. Pardon, ez egy másik történet - épp az imént fejeztem be Bram Stoker Dracula című mívét. Szóval reggel fél hat van - valamelyik időzóna szerint -, és a vaskapuval megáldott ~~kastély~~ pályaudvar elég biztonságosnak tűnt, hogy összeszedjem és felnyergeljem a paripámat és nekirontsak a vadregényes délnek. Biztos ami, biztos, megérdeztem ~~a biztost~~ az őrt, hogy a nyergelést és csutakolást elvégezhetem-e a márványon.

-As long as you take your trash out with you, I don't care.

Egy szóval se kellett több, nekiestem a doboznak és kimenekítettem a lovat. Első ránézésre egyetlen bowden pattant ki a helyéről. Tehát bowden visszarak, kormány felszerel, nyereg felhelyez, két kerék rádob, csomagok felgumipókoz és húsz perc múlva lám:

Előtte

Utána

A húsz perc, így visszanézve inkább egy óra volt, úgyhogy a tervhez képest már most ksésében voltam. Kerestem egy hatalmast szemetest, amit a két kartondobozom azonnal tökéletesen megtöltött, és indultam is a villám-városnézésre.

Első úticél nyilván az óceánpart volt. A Greyhound állomás ajtaján kilépve egy szemvillanás alatt magamba szívtam a város szellemet, ezzel egy időben rámtelepedett egy érzés. Egy érzés, ami még órákig elkísért:

Minél előbb el kell takarodnom ebből a városból.

Az óceánt azért nem maradhat ki. Kisebb kevergés a szűk, de annál gyatrább minőségű utcákon, egy gyors beszámoló a Greyhound-élményről Péternek, és a kötelező pózer fotó:

New Orleans és az óceánt átívelő híd
(illetve Sanyi és a paripája)

Irány tovább, még szerencse, hogy a híres French Quarter útba esik, máskülönben lehet, hogy kihagytam volna. A negyed nyújtotta élmény tényleg maradandó volt: az orrfacsaró halszagra a mountain bike-ot nem tűrő félig macskakövezett, félig felszedett utakra és a már reggel nyolckor elviselhetetlen hőségre most is tisztán emlékszem. Lévén, hogy sietősben voltam, minden lelkiismeretfurdalás nélkül szeltem keresztül a Francia Negyedet, majd követtem az egyik legrövidebb utat Natchez felé.

A legrövidebb út Baton Rogue-on át vezetett volna, az az útvonal az atomerőművet leszámítva semmi érdekeset nem kínált volna, nem is beszélve róla, hogy végig egy nagyforgalmú út szélén kellett volna tekernem. Szóval keletnek indultam, holott északnyugat felé tartottam. Semmi gond, elvégre biciklivel voltam. Oh, bicikli, akkor az autópályákat is ki lehet hagyni. Szóval az első két napi terv:

Ahogy tekertem kifelé New Orelansból, végig azon járt az agyam, hogy végig kéne hallgatni egy számot. A hely hangulata nagyon adta volna: végig lepukkant házak, amiket már rég el kellett volna bontani. Nem bennük élni, előttük csoportosan semmit tenni hétfő reggel nyolckor*.

Who Dat

Streets of New Orleans

Azt hiszem épp az utóbbi jelenség miatt döntöttem úgy, hogy nem állok meg zenét betenni, sőt, inkább nem is kapok defektet ebben a városban. Nem, ameddig el nem hagyam a város vége feliratot, még akkor sem ha az út széle tele van szórva szeméttel.

*A történethez hozzátartozik, hogy a városon pár éve végiggyalogolt Katerina.

A várost magam mögött hagyva némiképp megváltozott a táj. A romos házakat és lakóikat gyorshajtó dömperek váltották fel. Balról négy sáv tömve száguldozó LIAZ XXL-el, jobbról nádas. Nádas, ami a hőséggel szövetkezve arra ösztönzött, hogy ne lassítsak. Lelassítva megszűnt a léghűtés, az izzadságszagra pedig azonnal ugrottak a szúnyogok. A nagy melegben, a reggel vásárolt Subway szendvicset órákig tartott elfogyasztanom. Az egyik ilyen benzinkutas majszolószünetemben rámsóztak egy vékony papírborításos biblia-kivonatot. Ezt magammal vittem, nem mert volt nehéz és anno a szerepjátékokban is jól jött minden ilyen.

Házikó Louisianaban

Út közben pedig szigorúan ügyeltem rá, hogy folyamatosan egyek és igyan, függetlenül atttól, hogy éhes, vagy szomjas vagyok-e. Ugyanígy nagy gondot fordítottam arra, hogy délelőtt 11 és délután 3 között ne legyek a napom, mert azonnal megüt a guta. Apropó, említettem, hogy egész hétre 37°C-t mondtak? Így történt, hogy a vízparti látogatásom után, délután fél egy körül - néhány óra késéssel - begurultam Slidellbe. A helyi zöldségesnél vettem egy avokádót és egy mangót. Ezeket elpusztítva áttekertem a város túloldalára, hogy megebédeljek és pihenjek jól, illetve vegyek engedélyt az éjszakai kempingezéshez. Ez utóbbit összekötöttem egy bevásárlással: műzliszelet, italok, kenyér és némi konzerv.

Picit talán el voltam bizonytalanodva, mert délelőtt legalább az út felét meg akartam tenni és még a harmadánál, ha tartottam. De kaptam egy kis segítséget: miközben épp ebédemet költöttem, jött egy kisebb zápor, ami meglepetésemre felfrissítette és lehűtötte a levegőt. Tovább bátorított, hogy épp 40 mérföld sík bicikliút következett. A koncepció ezen az egyébként végig aszfaltozott úton érdekes volt, mindenhol a bicikliútra rakták ki a STOP táblát. Még azokon a helyeken is, ahol földút keresztezte. Időbe telt, míg megszoktam a 7-800 méterenkénti megszakításokat, de megoldottam. A kedvenc kereszteződésem:

A bicikliút végén Covington, egy burger-vacsora , egy telefon-töltés és az alkonyat várt. Igyekeztem rövidre fogni a dolgot, tölteni is csak annyit töltöttem hogy biztosan legyen egy darabig GPS-em. Az út harmada még hátra volt, úgyhogy nem is volt vesztegetni való idő: irány észak, a 25-ös főúton, aztán Willie nyugatnak. Az autóktól alapvetően nem félek, de ha volt út, amin úgy éreztem minél előbb le kell takarodni róla, akkor az a 25 számú főút volt. Egy gyors megálló az túlzsúfolt út szélén, hogy újratervezzem az útvonalat, aztán egy gyors körbetekintés után jobbnak láttam mielőbb továbbmenni:

Keep out, LA style

A Brenett Bridge, 1078-at választottam Willie helyett, amit cseppet sem bántam meg. Az út végig volt a Ewing farmot megszégyenítő méretű és kinézetű gyönyörűen karbantartott házakkal, amik a naplementében és az elsőosztályú aszfalton újabb lendületett adott. (Streetview-n visszanézve meglestem az utat, de semmit nem ad vissza a hangulatból.) Kereszteződésről-kereszteződésre tekertem hol északnak, hol nyugatnak. A GPS-t és a telefont csak az aktuális és a következő utca nevének beazonosításáig, illetve egy gyors tájolásig kapcsoltam be. Hasonló céllal álltam meg egy mocsárközepi kereszteződésben - ahol lévém már koromsötét, a bokorból hallván hörgést, sziszegést és morgást -, jobbnak elnapolni a műzliszünetet. Gyors tájolás, aztán irány észak. Út közben még néhány ranch, hangulatelemként egy-két bezárt benzinkút, és már ott is voltam.

Ott, a Sandy Hollow Parkban, éjfél után nem sokkal. A parkban, amit majdnem megkerültem egy jobb bejáró reményében. Egy bejáró reményében, amiről kiderült, hogy egy másfél mérföldes földút és amit úgy éreztem, egyáltalán nem hiányzott. A parkba befelé menet be is kellett jelentkezni, ellenkező esetben $350 bírságot ajánlottak. A bejelentkező laphoz ceruzát is mellékeltek:

Éjfél elmúlt, már aludtam volna. Ehelyett elővettem a bicskámat és egy 3 cm hosszú ceruzát farigcsáltam, hogy hivatalosan is bejussak egy teljesen elhagyatott parkba. Pár perc alatt megvoltam az adminisztrációval, hajnali egyre pedig már be is toltam a biciklit a kijelölt területre. Felhúztam a függőágyat, jelentettem Péternek és nyugovóra tértem.

Még folytatom...

3rd July 4th

2011-07-21T06:24:00.005-05:00

Idén került sor életem harmadik július 4-nek megünneplésére. Kora délután kezdtünk, az esemény mégis déli hangulatot idézett. Mindenesetre július 4-e jól felkészült játékosokra talált, koránstem érte váratlanul a társaságunkat. Étel-ital, volt temérdek, és süteményből sem volt hiány. Az alapértelmezett vendéglátóipari cikkek:

virsli, hosszúkás (édes) zsemlyével és ketchuppal
hamburgerhús, kerek (édes) zsemlyében, sajttal és mustárral
triplaédes muffin (avagy cupcake)
margarita, házi recept alapján
bud light, illetve Corona

Ezekből volt annyi, hogy nem lehetett volna elpusztítani őket. A zöldséget hiányoltam a minimál-hamburgerből, de egyébként jó volt, továbbá hangulatos.

Virsli, húspogácsa az előtérben, sütemények a hátsó asztalon (korai fénykép)

Az ételen-italon kívült akadt rengeteg unalomüző is. A medence, az élőzenét generáló muzsikusok és a felfújható kastély alapnak tűnt. Ehhez csapódott még a korhatárt nem ismerő Slip & Slide:

Zsebcsúszda

Valamint a valamelyst több koncentrációt igénylő patkódobálás is:

Patkódobálás, 2 vs. 2

Voltaképpen mindent lehet dobálni, amin van fogás és aminek van súlya - e.g. tűzlépcső, tengeralattjáró és cumis üveg - a fenti patkódobálós képen mégis van néhány felesleges dolog, illetve hiba.

Végezetül egy másik dekoráció a teljesen felöltöztetett kerítésről:

Egy műbéka élete Amerikában

Natchez Trip Plus - Getting In #1

2011-06-05T13:29:00.020-05:00

Avagy tökös legény amerikai módra. A szabályok egyszerűek, kidob(at)od magad egy véletlenszerű helyen az adott országban, és megpróbálsz - minél előbb - hazajutni. Nagyobb ország, nagyobb kihívás, de talán egy-két kisebb csalás is megengedett: tudom honnan indulok és viszek magammal egy célszerszámot.

Az alapötlet már tavaly megfogalmazódott, miszerint végig kéne lovagolni a Natchez Trace Parkwayt. A nettó 444 mérföldes túrának végül ketten vágtunk neki Péterrel. Na, de ne szaladjunk előre. Az előbb említett főszervezővel volt egy érdekesere sikerült beszélgetésem, minek kapcsán javasoltam, hogy akkor induljunk már az óceántól - nincs az olyan messze. A javasolt útvonalmódosítás nem csak kihívásnak tűnt, de adott az óceántól való indulás révén adott is valami pluszt a túrához. Sajnos végül Péternek összegyűltek a dolgok, úgyhogy ez utóbbi addendumot lemondta. Na, de apróságokon nem akadunk fenn, ugye? Péter megvette a jegyet kedd hajnalra Natchezbe, én két nappal korábban, vasárnap délutánra New Orleansba.

Előzmények

Még jó, hogy a marathon után volt két hét pihenni, az indulás előtti héten pedig 6.5 nap rohangálni. Ez utóbbira szükség is volt, mert a csütörtök esti csocsózásból hazafele menet már 6 mérföldet letekertem, amikoris az egyik lejtőn lefele (!) menet félreváltottam az elsővel, a fogaskerék ledobta a láncot, amit egy hirtelen tekeredés után azonnal elkezdtem beetetni a hátsó terelőnek. Elsőre nem ment, de második, vagy harmadik próbálkozásra gond nélkül széttörtem a hátsó kis fogaskerekeket tartó keretet. Az egészben két dolog volt furcsa: 1. mindez (már) teljesen józanul történt, 2. nem kezdtem el szitkozódni. Ez utóbbihoz kapcsolódik, hogy már-már megijedtem magamtól, hogy milyen nyugodtan sikerült kezelni a dolgot. (Majd Tamás rácáfol, ha erre rosszul emlékszem.)

Nomen est omen: a hátsó váltó indulás előtt két nappal

A pénteki nap ennek következtében nem csak VHDL testbench írásával telt, hanem hátsó váltó után kajtatással is. Eredetileg csak a törött alkatrészt akartam lecserélni, de azt nem kaptam. Voltaképpen az egész városban egyetlen, az én biciklimhez passzoló, raktáron lévő hátsó váltót találtam. Ez egy 10 sepességes Ultegra volt, amit legnagyobb meglepetésemre kedvezményesen megkaptam ($95 helyett $75 + TAX). A teljes cserét végül nem is bántam, ki tudja mi hajlott még el a 105-ös hátsó váltón. Nem is beszélve róla, hogy így sokkal könnyebben cseréltem le "tuning" cimkére az eseményre korábban rányomott "kényszerjavítást". Másnap aztán a váltót úgy lecseréltem, majd beállítottam, ahogy azóta is büszke vagyok rá. Úgy váltott, hogy észre se vettem, pedig mondom, tényleg váltott.

Útvonalterv

Az eredeti terv egyszerű volt: a túra első szakasza New Orleansból indul, ahova Greyhounddal (helyi Volán) megyek le, majd két nap alatt megpróbálok elérni a Natchez State Parkba, ahol találkozom Péterrel. A második szakaszban már a Natchez Trace aszfaltját koptatjuk, negyednap este elérjük a Tennessee folyót, majd szombat késő este, vagy vasárnap reggel már otthon is vagyunk és bontjuk a frissen főzött sört.

New Orleans - Natchez* - Nashville

Gettin' In

A túra egy másodlagos célja volt, hogy felmérjem a Greyhound szolgáltatásáinak minőségét. A helyi Volánnak megfelelő szervezet több kisebb busztársaságot von egy kalap alá. A honlapjuk alapvetően igényes, de a pontos árakról és a kiszolgálás milyenségéről leghitelesebben véletlenszerű fórumokról lehet információt szerezni - vagy első kézből. A jegy Nashvilletől New Orlensig kéthetes elővételben $68.5 volt, Péternek háromhetesben Natchezig $74. Előbbi két átszállásos, on-line átvehető, utóbbi háromszori átszállást igényel, cserébe csak személyesen, vagy postai levélben vehető át. Az előírás szerint ajánlott 1 órával előbb megjelenni az állomáson, a beszállást FCFS módon történi: aki felfér a buszra a felszáll, aki nem az vár a következőig. Álló utas nincs.

Az az egy órás plusz utólag hasznos infónak bizonyult. Én épp műszakváltáskor érkeztem, vagyis 25-30 percig senki nem foglalkozott az utasokkal. Péter hajnali 4-kor indult, elmondása szerint nagyobb tömeg volt az állomáson, mint amikor én mentem - pedig akkor +1 busznyi utas csövezett ott majd' egy napja. Miután megjelent az emberem az információspultnál, a csomagok feladása már simán ment: egy kézipoggyász és egy csomag ingyen. Minden további csomag $10 dollár, súlyhatár - úgy gondolom - nincs, de mindennek zárt dobozban kell lennie. A hálózsákhoz, sisakhoz kaptam egy dobozt, sőt ragasztószalagot is. A pultnál felcimkézett csomagjaimat ezután odavonszoltam busz mellé, és már csak 15 percet kellett várni indulásig: minden terv szerint.

Biztos, ami biztos, vártunk még 50 percet, mire jött egy másik busz, amiről átszálltak hozzánk néhányan. No, de ha Nashvilleben ennyire flexibilis az átszállás, akkor ez máshol se lehet gond, ugye? Meg egyébként is Füge Frenki nagybátyja volt a sofőr, ami egyfajta biztosíték, nem? A fickó 80-al tolta le az összes SUV-t, terepjárót és sportautót. Volt pillanat, mikor úgy tűnt, húsz perc alatt legalább 20 percet faragunk le a hátrányunkból. Mire Huntsvillebe érkeztünk, már jócskánt lefaragtunk a hátrányból, Birminghamben pedig úgy tűnt, hogy már előnyben is vagyunk. Időelőny ide, vagy oda, mindenkit leszállítottak a buszról, a pihenő idejére. Ez volt talán a legrosszabb része az utazásnak: felkeltettek este 11-kor reggel 1-kor, 4-kor... A megszüntetett, de még le nem bontott MÁV állomásokat idéző megállók nyújtotta kellemetlenségek emelett teljesen eltörpültek.

Egyet mégis kiemelnék. Montgomery, AL városban történt, hogy az ottani személyzet egyik tagja megkérdezte, hogy odaadja-e a cuccaimat az átszálláshoz, vagy rakja-e át ő a csatlakozó buszra. A buszra, ami egy picit késett:

Késünk!

A buszra, amire leszálláskor kaptunk egy felszállójegyet, hogy a már lendületben lévők vissza tudjanak szállni. Kellett is, mert nem fért fel mindenki, aki délnek ment volna. Ahogy néztem, a csomagjaim se igazán fértek be. De, akkor mire fel az a k*rva sok üres hely. Sebtiben lőkerítettem a fickót, aki elvileg a csomagot intézte volna. Mélydéli akcentussal eltáncolta, hogy ő nem úgy gondolta akkor és... Előhozta a csomagjaimat a raktárból, majd berakta a busz aljába. Büszke voltam rá, mert legalább nem kezelte őket, mint Birminghamben, ahol a biciklimet tartalmazó dobozt - oldalán a do not lay flat felirattal - úgy döntötték oldalára, mintha fizettem volna az ellenkezőjéért. Szóval, a csomag bent volt, szálltam volna fel, amikor a hordár valamit uánam szólt. A szellő susogását, a mókusok nézését jobban értem, mint annak a fickónak egyetlen szavát. Harmadjára kérdeztem vissza, hogy mit akar, mire sikerült kivennem egyetlen szavát, a tipet. Két szeme volt, amit két dollárral szúrtam ki, majd - látván, hogy a busz alsó ajtaja lezáródott rendben -, felszálltam a buszra. Irány New Orleans.

Az egész Grayhoundban egyébként ez a legkiábrándítóbb. Megvan egy teljesen használható infrastruktúrájuk ahhoz, hogy egy közel repülőtér-szinvonalú szolgáltatást nyújtsanak, de az emberek olyan szinten inkompetensek és nem érdekeltek a dolgok gördülékeny intézésében, hogy az egész nem áll össze. Ehhez persze az utazóközönség is igazodott, senkit se zavar, ha lemarad egy buszról, vagy +/1 nap eltéréssel ér oda. Útravalónak egy rövid Grayhound használati útmutató:

vedd meg a jegyet elővételben interneten (kényelmesebb és olcsóbb)
az összes jegyet nyomtasd ki és egyiket se hagyd el
érkezz az állomásra 1 órával az indulás előtt
átszálláskor személyesen ellenőrizd a csomagjaidat (nem feltétlenül érdemes mindig kivenni, mert ha nem fér vissza, buktad)
használd a diszkrét kelet-európai tolakodós stílusodat (nagy tömeg esetén)

Az idő Montgomery-től Mobile-ig, majd onnan New Orleansig hamar elillant. Reggel fél hét lehetett, mikor átléptük a városhatárt, és rohantunk tovább a város szívében található Greyhound állomás felé. A nap még csak készülődött felkelni, az állomás bejáratának otthont nyújtó alagsorban még félhomály honolt. A kapu közel 3.5 méter magasra rúgott, tetején még fél méter szögesdrót ékeskedett. Ahogy ott várakoztunk előtte, a két oldalt őrködő sárga villogók egyszer csak munkának eredtek, a monstrum kapu hatalmas nyögés is nyikorgás közepette lomha oldalazásba kezdett: Welcome to New Orleans!

Folytatás következik...

Scenic City Trail Marathon

2011-05-30T00:27:00.001-05:00

Vettem egy Ph.D.-t $12.07-ért. Picit sokalltam érte az árat, de még nem bántam meg. A címkén ez áll: "Highest degree of performance". És akkor a viccet félre téve, hogyan lehet egy zokninak ilyen nevet adni? Végülis mindegy, a lábfejemre passzol, és - végre - felér a bokám fölé. Sőt, a chattanoogai susnyásmarathont is kibírta.

Ha pedig már nevezéktan, a Scenic City Trail Marathon név eredetét sem igazán értem. A City részét semmikép. A verseny egy közepes méretű dél-tennesseei* város, Chattanooga mellett 5-10 mérföldre került megrendezésre. Egy hegytetőn. Egy tó körül. Röviden, a Raccon-hegy tetején elterülő víztározó körül. És mi adja egy ilyen tó szépségét? Elsősorban a mókás földrajzi helyzete és keresztmetszeti rajza:

Másrészt az, hogy ez a - funkcióját tekintve egy - hatalmas elem 22 órán át képes leadni a Paksi atomerőmű 4 blokkjának teljesítményét, nagjából 1600MW-ot. Feltölteni mintegy 28 óra alatt lehet, így véleményem szerint ez a~~z egyik~~ legfrappánsabb terheléskiegyenlítő erőmű.

*Na, ezt hogy kell helyesen írni?

A címet tovább boncolgatva, a Marathon kifejezés túl sok magyarázatra nem szorul. 26.2 mérföld, azaz alsó hangon is legalább 3 óra szaladgálás. A Trail szó ebben a szövegkörnyezetben már érdekesebb, de ennek szépségét hadd ne én magyarázzam el:

A fickóval a futás alatt/után össze is futottam. De mitől lesz egy marathon Scenic? Nos, a maga módján mindegyik az. Ez például lehetne a hatalmas tó, vagy a környező hegyek, esetleg az ehhez tartozó T-wall miatt (ahova mászni járunk). Kinek, hogy. Engem az erőműhöz tartozó távvezetétkek, illetve a hozzájuk tartozó támberendezések kápráztattak el:

A versenyt megelőzően egy nem túl távoli - de nem is túl közeli - kempingben háltunk. Korántsem aludtam jól, de legalább volt mire fogni. Az úton a verseny helyszíne felé mindannyian betoltuk a szükséges szénhidrátmennyiséget, meg még egy picit. Az efféle cukor-beöntés után mérsékelt üdvrivallgással fogadtuk az ötletet, miszerint a startot 30 perccel elhalasztották. Valahol ebben a fél órában készítette a rendezőgárda az alábbi kép:

Ugyancsak a fenti kép kapcsán hangzott el az alábbi párbeszéd:

-Nézd, a szláv nő a háttérben melegít!
-Jah, a három magyar meg már elég melegnek tűnik.

Aztán t+30m időpontban elindult a verseny, és mindenki futott, ahogy tudott. Péter egyből beállt az egyenletes 8:15 mi/min tempójára, míg Laci eleinte mögöttem kullogott. Egészen addig, míg be nem értünk a fák alá és otthon nem kezdte érezni magát. Ekkor következett be ugyanis az az effekt, ami Star Warsban az űrhajó legnagyobb vezérlőkarjának meghúzásakor történik: egy pillanatig még látod, aztán hirtelen már nem. Ehhez képest én - továbbra is kékben -, kissé lemaradva, de még mindig a mezőny első felében aprítottam a porszemeket:

Útvonal

A teljes útvonalam alább látható:

Az ábra kapcsán pedig több dolgot is kiemelnék: a 26.2 mérföldet sikerült 23 mérföld alatt lefutni! Az órám szerint legalábbis. A jelenség érdekessége, hogy futás közben "szinkronizáltam" az órát másokéhoz, és alig meglepő módon az összes óra úgyanúgy hibázott. (Értsd: az enyém 3 mérföldet tévedett, a mellettem lévőé 3.01-et.) A másik dolog a befutó. Az ember úgy gondolná, hogy amikor hallja az éljenézeseket, már közel van a célvonalhoz. Most is így volt ez, de csak légvonalban - miután azt hittem, már csak pár száz méter van hátra, még mindig 2-3 mérföldet le kellett aprítani. Jobban belegondolva ez a marathon is az utolsó 6 mérföldről szólt.

Eredmények

Az időmet igyekezte 4:00:00 alá szorítani, de a korábban említett végső, tekergős szakasz miatt ez nem volt kivitelezhető. Továbbá kiemelném, hogy Laci és Péter között 10 perc és pontosan 2 helyezésbeli különbség volt:

13 Laszlo Juracz 145 32 M 3:27:00 07:54/M
15 Peter Volgyesi 179 34 M 3:37:47 08:19/M
41 Sandor Szilvasi 193 26 M 4:08:19 09:29/M

Értékelés

Összességében a verseny és a szervezés igen jó volt. Bár a reggeli csúsztatással korántsem tudtam szimpatizálni, az időjárás - bár meleg, de - igen jó, a terepválasztás szintén kiváló, a résztvevők mennyisége és minősége pedig szintén megfelelő volt. A helikopteres fotók pedig utólag, külön dobtak az össz-élményen. Jövőre ugyanitt.

Daylight Robbery

2011-05-28T15:46:00.002-05:00

A héten említettem, hogy épp rabolják a szomszéd bankot. Tényleg így történt. A hírek szerint a bankrabló 11:20-kor lépett a Music Row-n található Bank of America létesítménybe (a képen B), ahol egy csomagot helyezett a pultra, amiről azt állította, hogy bomba, majd készpénzt követelt. Miután a meg nem nevezett pénzösszeget megkapta, a bomábnak titulált tárgyat még az asztalon hagyta, majd elrohant. De tényleg el, még mindig nem találják.

Mi valamivel 12:00 után érkeztünk vissza az ISIS épületébe (a képen A), a hátsó sikátor felől. Épp esett. Vagy inkább szakadt. Sőt, inkább ömlött. A lényeg, hogy mi teljesen megáztunk és azt hittem csak egy kisebb átfolyás miatt zárták le a hátsó utcát az intézetünktől alig 20 méterre.

View Larger Map

Mint az már nyilván kiderült, nem ez történt, hanem a kis robotnak kerítették körbe a "játszóteret". Innentől még mintegy másfél óra telt el, míg meggyőződtek róla, hogy a pulton hagyott kistáska üres. Ugyan picit más az alapszitu, de erről jutott eszembe, hogy mennyi különféle módja van az épületbe való behatolásnak.

A dolog kapcsán néhány Fakt és gondolat:

ugyanezt a bankot tavaly februárban már kirabolták, akkor a fehér elkövető napszemüveget, sísapkát és kabátot viselt
ugyanezzel a módszerrel alig két hete kiraboltak egy bankot Goodlettsville-ben, ahol a fekete gyanúsított napszemüveget és baseball sapkát és laza, hosszú ujjú Nike pólót hordott
a fentiek alapján nyáron melegebb van, mint télen, a napszemüveg viszont mindig alapkellék
telefonos bankrablásról már hallottam, de úgy látszik egy táska is elég hozzá
a bankokban $5000-10000-nál többet nem tartanak készpénzben, ha többet ki akarsz venni, két nappal előtte oda kell szólni telefonon
a futás hatékony menekülési módszer (persze jó, ha van egy kocsi amibe pár yard után be lehet szállni)

Hogy az eset ne legyen annyira lehangoló, végezetül hallgassatok egy kis Morcheebat:

Weekend Brunch

2011-05-15T22:45:00.004-05:00

Az egyszerű ételekben az a jó, hogy egyszerűek - mind elkészítésüket illetőleg, mind úgy általában. Az elkészítés komplexitása pedig szerencsére korántsem egyenesen arányos a végtermék valódi értékével. Vagyis hiszem, hogy könnyen és gyorsan is lehet frankó dolgokat összedobni, amire élő példa a Nutellás banán.

A szombat délelőtti unalmam és az aznap hajnali kettőkor megejtett véletlenszerű bevásárlásom konstellációja a konyhaművészetem továbbfejlesztésére sarkallt. A hűtőben volt saláta, csirkemell és számos egyéb alapanyag, ami kiváló összetevőjét képezi egy-egy jobb fajta majdnem vegetáriánus salátának. Most az alábbi kettőt ötlöttem ki:

Juhsajtos-paprikás csirkemell saláta

A juhsajtról mindig hallottam, hogy jóféle. Még otthon próbáltam is egyszer-kétszer, de most abszolút nem emlékeztem az ízére. Főleg ezért került a kosárkámba, majd a hűtőcskémbe a fehér színű, állagát tekintve leginkább oltott mészre emlékeztető sajtféle. Az ember azt gondolná, hogy ez, vagy a hús az, ami megnyomja a költségvetést, de igazából a kaliforniai paprika az, ami pofátlanul drága: $2 darabja. Lassan hozzászokom, hogy mindig meglepődöm, hogy mennyire nincs választék itt paprikából, és hogy ami van, az milyen pofátlan árfolyamon kerül a viharverte polcra. Amit most kaptam, legalább finom volt, ím a részletek:

Hozzávalók (2 főre)

10 oz (30 dkg) csirkemell
1/2 fej saláta
1 fej kaliforniai paprika
1 paradicsom
1.5 oz (5 dkg) juhsajt
csirkemell fűszer
3 ek. étolaj

Elkészítés

A csirkemell szeleteket meghempergetjük a fűszerben, olajon megsütjük, majd közel 1/2 hüvelyk (1-1.5 cm) széles csíkokra aprítjuk. A fél fej salátát egy éles késsel 1x1 hüvelykes (3x3 cm) pelyhekre szabdaljuk, majd ennek felével kibéleljük két tál alját. Fel-fél-karikázzuk a paradicsomot és a paprikát, majd a rendelkezésre álló mennyiség felével lefektetünk egy-egy paradicsom-, illetve paprikaréteget. Ezután a csirkemell csíkok és a sajt felével felhintjük a két edényt, végül az egész saláta-paradicsom-paprika-csirkemell-juhsajt réteget megkettőzzük.

Ha a vízuális eredmény nem kielégítő, a tálat addig rázzuk, amíg a fenti képen látható eredményt nem kapjuk. Apropó, a juhsajt és a juhtúró között pontosan mi a különbség?

Feta sajtos-hagymás csirkemell saláta

A kék sajt ősi ellenségem. Mindig belekerül a kosárkámba, aztán meg mindig rájövök, hogy mennyire nem jön be. Lassan rá kéne jönnöm, hogy csak a hideg kolbászhoz és a sonkához nem megy. Mindenesetre a kék sajt kisöccse lehet a feta sajt, mert állagát és ízét tekintve elég közel áll egymáshoz a kettő. Szóval ezúttal próbáltam nem a kenyér tetején tespedő sonkaszelet tetejére aprítani, hanem kerítettem neki egy szimpatikusabb felületet:

Hozzávalók (2 főre)

10 oz (30 dkg) csirkemell
1/2 fej saláta
1 fej lila hagyma
1.5 oz (5 dkg) feta sajt
csirkemell fűszer
3 ek. étolaj

Elkészítés

A csirkemellet vékonyan bevonjuk a fűszerrel, majd a serpenyőben felhevített olajra fektetjük és pár percig alakulni hagyjuk. A megsült csirkemell szeleteket 1/2 in (1-2 cm) széles csíkokra szabdaljuk. A fél fej salátát egy 1x1 in (3x3 cm) háló elrendezésű késrendszerrel - vagy egy sima konyhakéssel - kis négyzetekre aprítjuk, majd saláta ágyat készítünk a tálak aljában. Az ágyakba egy sor csirkemellet fektetünk, majd felszeljük a hagymát és felével betakarjuk a csirkét. Ezután a feta sajt fele következik, végül duplikáljuk a saláta-csirkemell-hagyma-sajt rétegrendszert. Az így elkészített ételt természetes, vagy erőltetett mosollyal tálaljuk.

Mostanra már kezd összeállni egy bevizsgált elemekből álló, egészen használható receptfüzet Google Docson. Teljesen publikussá nem teszem, de ha valakit érdekel, szóljon.

Spring Break - Part II

2011-03-27T15:16:00.005-05:00

Arches National Park

A snowboardozást követően délkeletnek vettük az irányt. Első este egészen Green Riverig jutottunk, ahol az eddigi legszigorúbb motellel találtam szembe magamat. A környéken csak kamionosokat láttam, a bejelentkezés eleinte egy 3 cm vastag üvegfalon keresztül történt, az ajtón pedig plusz zár volt, egy matrica kíséretében: a saját biztonságod érdekében zárd az összes zárat. A szoba maga egyszerű, de legalább olcsó volt.

Green Rivertől az Arches National Park már csak egy bő órára volt. Néhány reggeli tornának szánt fotózás után át is gördültünk a bejáraton. Ez a nemzeti park az egyik kedvencem. No, nem azért, mert ide csak $15 (lett volna a) belépő, vagy mert itt monumentális kőcsarnokok leledzenek, esetleg mert van hely a dolgokat megbeszélni, illetve repkedni. Sőt, nem is azért, mert számos lehetőség van elcsépelt és idióta fotókat készíteni:

Ding

Így végiggondolva ez mégis elég oknak tűnik, hogy tényleg tetsszen a hely, de összegezve, a hely viszonylag nagy területen fekszik, változatos látnivalókat tartogat és minden könnyen - azaz autóval* - megközelíthető. Az egyik látványos dolog a Balanced Rock (Kiegyensúlyozott Kő) volt, aminél igazából nem is álltunk le jópofa képeket csinálni. Ja, de. Nem is egyet.

Balanced Rock

Egyik-másik helyen az ember el is felejtette, hogy egyfajta sivatag közepén van - csak este jött rá, amikor konstatálta, hogy két nap egymás után is le lehet égni.

Miután a trad mászókat is megcsodáltuk, amolyan délután kettőre meg is pillantottuk az első ívet, a Windows Arch-ot:

Windows Arch

Itt viszont már kezdtünk megéhezni, úgyhogy a Turret Arch-hoz már ki sem gyalogoltunk, és hasonlóképp csak madártávlatból vizsgáltuk a Delicate Arch-ot. A Skyline Arch-nál viszont már megálltunk, ha mást nem egy szokásos túristafotó erejéig. Valami hasonlót követtünk el a Landscape Arch tövében is, majd realizálva, hogy mindjárt lemegy a nap, Santa Fe felé vettük az irányt.

Út közben némi koszt reményében megálltunk Cortez, CO falucskában. A helyi főzésű sörökre mindig rámozdulok, így itt is azonnal berendeltem a samplert. Ez egyfajta hiba volt, szerencsére megbocsájtható áron.

*Kezdek beilleszkedni

Santa Fe and Los Alamos

Santa Fe egy takaros kis mediterrán hangulatú város Új-Mexikó szívében. A hely egy picit emlékeztet Guatemalára és Dél-Mexikóra, de az az igazi déli érzet hiányik belőle. Cserébe viszont vannak igazi kávézói és csokoládéházai igazi ínyencségekkel - és nagyvárosi árakkal. Ha viszont a csokibomba valakinek nem jönne be, még mindig lehet kapni vizet. Szenteltet. $4 egy fiola, de nem hiszem, hogy ilyen ajánlás mellett bárki is otthagyná az ajándékboltban. Ha pedig már a szenteltvíznél tartunk, ez a környék (is) erősen vallásos, templomokból és kápolnákból nincs hiány. Az egyik ilyen építménybe, a Loretto kápolnába be is tértünk, hogy megnézzük a csodás lépcsőt, ami lényegében egy sima csigalépcső, amire nem engednek fel, meg aminek hiányzik a fele tartószerkezete. Ezen kívül talán a főtér érdemel említést, ahol tényleg emeltek egy "szobrot" az indiánokkal vívott harcokban elesett katonáknak. Ez főleg azért érdekes, mert a lakosság 40%-a a mai napig indián kinézetű.

Los Alamos Welcomes Y'all

Összességében Santa Fe annyira nem fogott meg, de ha már arra jártunk illendő volt elzarándokolni a szomszédban fekvő Los Alamosba. Na, ott aztán látni durva arcokat. Az egész kis város egy fennsíkon terül el. Régen itt egy nyaraló-kutató ranch volt, aminek egyik-másik épülete még fellelhető egy múzeum oldalában. Az atomtudósok után kutatva efféle múzeumokba sikerült betévednünk, ahol minimálisat okosodtunk, majd legurultunk a hegyről.

Grand Canyon South Rim

Gurulni egyészen Flagstaffig gurultunk, addig csak benzinért álltunk meg. Flagstaffben aztán viszonylag korán keltünk, hogy meglessük a Grand Canyont - ezúttal délről. Pontosan szemügyre véve az alábbi képet, a szemfüleseknek feltűnhet, hogy Tamás pont a Bright Angel Trail túlvégére hajítja a hógolyót, pontosan ide. Ismerős valahonnan?

South Rim Snowball

Nyilván ott tikkadtunk majd' 2 éve. A Grand Canyonban ezután még pár ~~percet~~ órát hódoltunk az ön- és egymásfényképezés művészetének:

Egyszemélyes csoportkép a Grand Canyonnál

Végül elindultunk nyugatnak, előszor a 40-es, majd a 66-os úton. Lévén, hogy ez az út - meg úgy Arizóna általában - eléggé egyhangú és lehangoló, megpróbáltuk feldobni egyéniben és csoportosan egyaránt. Bár ezt a kísérletet sikeresnek nyilvánítom, csak ezért nem biztos, hogy érdemes végiggurlni ezen az államon. Ellenben a naplementével, ami tényleg szép volt, már-már felért egy Hawai'i-val.

On Route 66

Las Vegas II.

Tehát továbbra is irány nyugat. Ha pedig Santa Fétől nyugatra, akkor - apró kitérővel a Hoover gátnél - egyenesen vissza Las Vegasba. Gát? Azt már 5 mérfölddel ezelőtt elhagytuk. Úgy tűnik befejezték a hidat, ami olyan jól sikerült, hogy a város felé haladva a hatalmas duzzasztógátat már észre sem vettem. Visszakanyarodva azért megtaláltuk:

Hoover Dam 2011

Vegasba már alighanem érkeztem frissebben, így először egy rövid punnyadást eszközöltem, majd belevetettem magam az éjszakai életbe. Persze nem fejessel, amolyan Peti stílusban, csak módjával. Elkezdtem rángatni a félkarú megmaradt karját, aztán a kezdeti $2 tőkémet feltornásztam $15-re. Tovább folytatva a játékot ez a összeg megcsappant, leesett vagy $11-re. Feltett szándékom volt, hogy ezt az összeget ott el nem vesztem a gépeken, úgyhogy beültem az első bárba és rendeltem egy italt. Puccos hely volt ez a bár a Cosmopolitan aljában, ahol a pultos látványosan keverte az italt - bár csak az íz is igazodott volna a műsorhoz és az árhoz.

Minimális szunyóka után az autót átcipeltem a Mandalaybe. Megnéztem, hogy van Sztálin - annyira nem volt jól -, majd tettem egy gyalogtúrát a környékbeli klimatizált villogó katakombákban. A Luxorban még bíztam annyira, hogy hátha lesz valami szombat délelőtt is, de nem. Az egyik showt, amit meg akartam nézni csak csütörtökön adták, Cee-Lo Green koncertje pedig csak este kezdődött. Semmi gond, ide úgyis gyakran jár az ember.

Mandalay Bay, Las Vegas

Megjegyzés: A túra teljes galériája itt érhető el.

Spring Break - Part I

2011-03-27T09:32:00.005-05:00

5000 mérföld levegőben, 2100 mérföld aszfalton és kevesebb, közel 20 mérföld egyéb terepen egy hét alatt, avagy következzen egy látens teljesítménytúra története a nyugaton.

Az enyhén depresszív téli időszakot követő tavaszi szünet tervét számos dolog inspirálta, köztük a:

Nashville-ben lenni jó, de időnként elhagyni még jobb
van még egy ingyen retúr jegyem az államokba, ami mindjár lejár
nézzünk meg néhány új államot
de jó lenne egyet csúszkálni

Az igazi síállamok uniójából, kivonva azokat, ahol már jártam, a választás egyértelmű: Utah, "The Greates Snow on Earth". (Aspen kiesett, mert Kolorádóban tavaly többször is jártam.) Az eredeti tervet elvetve - miszerint kocsival gurulunk át nyugatra -, már csak egy közeli repülőteret kellett találni, ahova Tamásnak relatíve olcsó a jegy. Vegas ideális választás, meg az a város egyébként is vicces. Ehhez még egy környékbeli államot, Új-Mexikót hozzácsapva, a túra három földrajzi tartópillére: Las Vegas, Salt Lake City és Santa Fe. Útközbenre egy-egy nemzeti parkot beillesztve a teljes útvonal:

View Larger Map

Az BNA-LAS útvonalon többször felmerült bennem a kérdés, hogy lehet-e egy légitársaságot az állandóan hanyag szervezettsége miatt szeretni. Végül arra jutottam, hogy igen. A mostani jegyemet ugyanis azért kaptam tőlük, mert a múltkori járatomra több jegyet adtak el, mint ahányan befértek a gépbe. Ezen a tavaly tavaszi úton voltaképpen ezt kétszer játszottuk el egy nap alatt. Most egyszerűen elromlott két ülés. Cserébe azért, hogy nem Denver, CO reptéren szálltam át, hanem Charlotte, NC (!) környékén - de Tamást még mindig megelőzve értem Vegasba -, kaptam $400 utalványt megint. Denverben egyébként se szeretek várni, úgyhogy úgy döntöttem, hogy amíg az utazásaimat ilyen mértékben támogatja a United Airlines, addig én is hűséges maradok hozzájuk.

Las Vegas I.

A vegasi autókölcsönző nem tartozik a kedvenceim közé. Ezúttal este 11-kor érkeztem a kölcsönzőhöz, egy mid-size SUV foglalásának visszaigazolásával a kezembe. Nem elég, hogy a Dollarnál nem hallottak az Amex Car Rental Protection programjáról, az ár sem teljesen stimmelt és ha ez nem lett volna elég, nem volt szabad mid-size SUV-jük. Felajánlották, hogy elvihetek egy kompakt autót, vagy várhatok bizonytalan ideig. 15 perc múlve begurult egy méreteiben megfelelő autó, - állítólag - világító check engine felirattal. Újabb 5 perc elteltével kaptam egy ajánlatot egy másik SUV-re. Kérdésemre, hogy ez mid-size-e, azt a választ kaptam, hogy "Ja, nem. Ez két számmal nagyobb." Úgyhogy a 12-15 MPG és a pöcsölés ellen szavazva hirtelen úgy dönöttem, hogy elviszek egy normál méretű személyautót kedvezményes áron. Kezdem nem szeretni a Nascart. Na, de nézzük a várost.

A Stratosphere Las Vegas templomtornya: bárhol vagy a városban ez mindig segít tájékozódni, még ha nem is pont oda akarsz menni. Én anno nem voltam ott, úgyhogy most pont ide akartam menni. A torony tetejéről kilátás nyílik az egész városra, így a Strip Boulevardra is. A kilátáson és 320 méter fehérre festett öntöttvas korláton kívül azonban más is van ott fent. SkyJump márkanév alatt három szerelvény ~~fut~~ siklik vagy pörög az épület tetején. Az X-Screamet és az Insanity-t ezúttal se próbáltam ki, csak a Big Shotot. A helyben készített és hagyott dokumentek alapján a szintet pont sikerült is belőnöm.

A vidámparkozás után csavarogtunk egyet a főutcán, (ismét) meglestük a kötelező helyeket, Belaggio, Caesars, stb., majd egy minimális veszteség elszámolása után - gondolva az aznapi koránkelésre - 2-3 óra felé nyugovóra tértünk.

Zion National Park

Vegasból kifelé indulva még pont elcsíptük a vasárnap délelőtti dugót az autópályán. Kárpótlásul pár mérfölddel később láttunk egy erőművet, és nem sokkal később a hegyek is kidugták az orrukat. Sőt, még a Zion Nemzeti Parkba is megérkeztünk, bármiféle további fennakadás nélkül.

A bejáratot megelőző tábla világos útmutatást adott: fizetni a pénztárnál kell, parkolni lehet ingyen, a helyiekkel pedig nem feltétlenül kell konfliktusba keveredni*. Szóval Zion, jellegzetes vöröses sziklák, hozzájuk idomuló utakkal. A bejáratnál megvettük az éves belépőjegyet, majd elhaladva egy maréknyi boulderező alak mellett megismerkedünk az összes bibliai alakkal, szikla formájában. Az alábbi kép nyilván beállított, de az 5 szereplőből 2 nem szikla:

Ábrahám, Sanyi, Izsák, Tamás és Jákob

A méretek érzékeltetéséhez ajánlom ezt a képet, vagy emezt a kettőt, ahol az utóbbi kettőn mérték-szemléltetés céljából embereket is elhelyeztünk. A park legszebb kilátása a Canyon Overlookból nyílt:

Canyon Overlook, Zion National Park, UT

Mire végeztünk a repkedős képekkel, egészen ránk esteledett. Úgyhogy 5 óra további vezetés gondolatával lebaktattunk a kilátóról és északnak vettük az irányt.

*Nem mintha a forgalomirányító táblák Tennesseeben nem így néznének ki.

Salt Lake City

Salt Lake City-be megérkezve, ott nem volt hó. Ez persze nem igaz. Meg aztán esett is. Voltaképpen első nap végig szakadt a hó. Freestyle deszkával Brighton szűz haván lovagolva két csúszás után úgy az arcomra fagyott a mosoly, hogy még +30C fokban is alig lehetett volna levakarni. Az se nagyon zavart, hogy úgy esett, hogy 2 méterre nem lehetett előre látni, mert szinte senki nem volt a pályán. Tamás legnagyobb fájdalmára még a pályafenntartók sem, így a carving lécével ő megküzdött a friss havon. A legjobb azért mégis az volt, hogy soha, egyetlen felvonónál nem kellett várni.

Második napra pályát váltottunk, ezúttal Snowbird volt a cél. Kabinos felvonó, ragyogó napsütés, semmi havazás és temérdek szűz hó. No, meg legalább ennyi munkahelyéről kiszabadult helyi. "Reggel" annyian voltak, hogy egyes felvonóknál Szlovákiát idéző sorok alakultak ki, amik a második csúszásra - számomra csodával határos módon - eltűntek. Snowbird nagyon jó volt, a kedvenc - Altával szomszédos - hegyoldalamat egészen délután 4-ig nem sikerült megúnni.

In Memoriam Snowbird Resort

Music For The Same Audience

2011-02-19T09:01:00.004-06:00

Eredetileg egy pengetős gyűjtemény következett volna, de elektronikus zenéből ismét előbb gyűlt össze egy trio. Mivel Hendrixet és ZZ Topot egyébként is egyre kevesebbet hallgatok, teljesen erőltetett volna az ő műveiket idéző blokkot sűríteni az egyéb html tagek közé.

Felvezető érdekességnek a TRON egyik előzetese:

Ez nyilván egy házi vágás volt, de nem rosszabb, mint az eredeti Daft Punk verzió. Az fenti klipp nyomán, kissé redundáns módon az első ajánlat a Drink The Sea albumról:

The Glitch Mob - Animus Vox

A TRON: Legacy OST eleinte mérsékelten tetszett. Aztán meghallgattam háromszor. Majd még néhányszor.

A legismertebb szám nyilvána Derezzed, ami mellett azért található pár egyéb nyalánkság:

Daft Punk - The Game Has Changed

Végezetül egy picit más stílusban, de továbbra is az elekronikus zene műfajában, egy igazi jóker:

RJD2 - 1976

Megjegyzés: megrendelésre top3 generálást más műfajból is vállalok.

Shrek The Musical

2011-02-05T21:43:00.004-06:00

Múlt szombatra megkaparintottam két jegyet a - dobpergés - Shrek The Musical-re:

A dologgal kapcsolatban valamelyst szkeptikus voltam, merthát mégiscsak, khm... Nashville. De, ez egy könnyed darab volt, a színtársulat pedig egyenesen a Brodawayről jött. No, meg visszatekintve az egész szkepticizmus egyébként is teljesen alaptlan, de ezt hagyjuk. A darab egyszerűen nagyon jó volt.

A zenével annyira nem lehetett melléfogni. Az animációs filmnek is jó volt a betétdala, és bár itt nem 1-1 azt játszották, mégis nagyon élveztem. Az ének-dialógus arány mintegy 35:65 arányban oszlott meg, ami szintén rendben van. Hanem ami igazán megdobta az egész műsort az a díszlet volt:

Ez a sárkány tényleg így nézett ki. Pislogott, mozgott a szája, csapdosott a szárnyaival és még a farkát is csóválta. Négy nindzsának öltözött arc tartotta/vezérelte. Ha pedig ez nem lett volna elég, a sárkány énekhangja tényleg tényleg odatett. Ooops, ez nem díszlet. Picit visszakanyarodva, Fióna első megjelenése szintén olyan észbontó volt, hogy azt elmondani nem lehet. Képem meg nincs róla.

A szereplők és jelmezeik szintén kifogástalanok voltak. Shreknek fura akcentusa volt, de mint kiderítettem az animációs filmben is erős skót akcentusa volt, csak a szinkronos változatban ez nem jött át - skót alsóra talán ezért nem is figyeltem fel korábban. A szamarat egy echte fekete fazon alakította, az azzal járó hanglejtéssel és stílussal. Ez annyira nem volt meglepő, mert az eredeti filmben is Eddie Murphy volt a hangja. A legjobbat azonban nem Shrek, vagy a szamár alakította. Lord Farquaadot nehéz is lett volna letolni:

Shrek vs. Lord Farquaad

A Farquaadot alakító szinész valami nagyon durva volt: hihetetlen jól gesztikulált mind arccal, mind kézzel, mind... lábbal. A fickó az egész előadást térden csoszogva tolta le, de úgy, hogy a karaktere picit cizellálva, de teljesen élethűen járkált, lovagolt, ugrált és táncolt. Tehát, bár verseny nem volt, de igen, ő nyert.

Részemről két szépséghibája volt a darabnak. Az egyik, hogy az éneklésben a szöveg (és a poénok) 20-30%-a elveszett. A másik, hogy volt egy-két alacsony szintű, a Shrek világához abszolút nem köthető vicc, amit megspórolhattak volna. A gyerekek mondjuk nevettek rajtuk. Apropó, gyerekek. Ezeket a kis hobbitokat lehet, nem kéne mind beengedni. Az egyikre erősen és csúnyán kellett ránéznem (sparkling eyes technique), hogy abbahagyja a székem rúgdosását. Az ítélet így csak 8.5/10 lesz, vagyis az egész műsor erősen ajánlott megtekintésre.

The Parking Business

2011-02-05T18:01:00.006-06:00

Igen, mintegy másfél hete vétettem a törvény ellen. Megkaptam életem első olyan parkolási büntetését, amit nem sikerült se kimagyaráznom, se lealkudnom.

Az egész azzal indult, hogy kedd este elmentünk vásárolni az Urban Outfitters nevű helyre. Az autót leparkoltam az út szélén, majd meggyőződtem, hogy jó helyen állok-e. Ezek után mintegy bő másfél órás vásárlás, vagyis inkább próbálgatás eredményeképpen vettem egyetlen pólót. Kifele jövet meghökkenve látom, hogy egy rendőrautó áll a kocsim mögött. A rendőr maga túl kedves nem volt, de azt azért elárulta, hogy a büntetés már ott van a szélvédőmön. $50?! Kérdeztem, hogy hogyan lett ez ennyi, mire mondta, hogy ez elvontatós zóna. Az utca maga 40m hosszú, és egy zsákutca. Mindkét oldalán parkoló áll. A túloldala is kijelölt parkoló, és egyébként is este 9:10 volt már. Egy másik arra járó parkolóőrt megkérdezve azt a tippet kaptam, beszéljek mégegyszer a rendőrrel. Kérdeztem, ez hogyan elvontatós zóna? Mire a válasz az volt, hogy az utca túlvégén ki van rakva. Elsétáltam, és tényleg. Az előttem álló 5 kocsi ezt kitakarta. Ebből az elsőt már épp vontatták, a másik 4 a szélvédőre elhelyezett borítékkal várta a saját sorát. Az autóm környékét jobban szemügyre véve felfedeztem egy másik, a parkolást tiltó kis táblát, amit úgy tűnik félreértelmeztem: úgy vettem, hogy csak a tűzcsap melletti szakaszt tiltja, ami tábla nélkül is alapból elvontatós zóna.

Szomorúan konstatáltam a dolgot, hogy összköltségi áron $80-ért vettem egy pólót, aztán szomorúan hazavezettem, végül a szomosrúságot oldandó két felessel egy lakótárssal és három szomszéddal oldottam a problémát:

Ezt követően pár napig még kötelezően idegesítettem magam az ügy kapcsán , aztán befiztettem az $50-nak megfelelő a büntetést*.

A befzetés menete. Nyilván webes felületen próbálkoztam először. És mint kiderült, erre volt lehetőség! Azonban pár furcsaság megütötte a szemem. Az egyik a felület:

Az oldalon egyszerre lehet befizetni vagy 10 büntetést. Ennyi erővel már előre is vásárolhatnám a büntetést, vagy bérletet is vehetnék a parkolni tilos övezetekbe. A másik a bal oldalon olvasható: az összes fontosabb kreditkártyát elfogadják - kivéve a Visa-t. De mivel ez egyébként is egy külső cégen keresztül bonyolódik, van még $2.5 kezelés is. Hmmm... Befizettem Discoverrel, hátha kapok rá 2% cashbacket.

*az átlag büntetés $10-11 körül van, a mozgássérült parkolóhely jogtalan elfoglalása azonban még az enyémnél is többe, $51-be kerül (alkalmanként)

There's A War Going On

2011-02-05T15:10:00.004-06:00

A Ph.D. tanulmányoknak nevezett egyszemélyes háborút mindenkinek magának kell megvívnia. Szerencsére vannak megengedett csalási formák, így lehet szövetségeseket szerezni, vagy modern harci eszközöket bevetni. Sőt, az évekig elhúzódó csendes harc során a nevetés is megengedett. Az alábbiakban fegyverekről lesz szó, amit a különböző - akár teljesen hétköznapi - frontokon lehet bevetni, zárásul pedig néhány startégiai tipp következik.

(Ezt a videót teljesen véletlenül találtam)

Publikációk menedzselése

Kezdjünk a kézifegyverekkel, amiből kettőt találtam. Az egyik az RTM, a másik az Instapaper. Az RTM egy sima tennivalólista, amihez van igényes telefonos felület és webes backup. Kell azt magyarázni, hogy ez mire jó? Nyilván teendőket lehet elhalasztani közeli, alkalmasabb időpontra. Ezzel szemben az Instapaper segítségével weblapokat és pdf-eket tárolhatunk el későbbi olvasásra, egyetlen gombnyomással. Az igényesen tálalt szolgáltatás egyik előnye, hogy ha kell szöveggé is formáz, így az simán olvasható Kindle-ről, vagy okostelefonról is (ki tesz ilyet?). A másik nagy előny, hogy ingyenes. Tehát napközben, munkaidőben simán meg lehet jelölni az érdekesnek talált oldalakat, hogy azt később, este, vagy hétvégén elolvassa ez ember. Az egyetlen gond ezzel, hogy tényleg el kell őket olvasni, különben egy értelmetlen repertoárrá alakul az egész.

Ha a ~~kutatás~~ csata során, vagy esténként akad egy-egy ~~gyöngyszem~~ tár lőszer (cikk), amire az ember emlékezni szeretne, azt másnapra szinte biztos, hogy ~~elfelejti~~ elhagyja. Persze listaelemként még mindig ott szerepelhet a hatalmas Instapaper listán, de onnann kikeresni valamit egy bizonyos listaméret után abszolút nem triviális. Erre vannak a leltárazott fegyverraktárak, amik közül nem egy légi támogatással (cloud back-up) jön. Az alábbi négy a legismertebb ilyen raktár:

~~EndNote~~
Zotero
~~Refworks~~
Mendeley

Kettőnek ezek közül igen magas a fenntartási költsége, ezeket helyből ki is húztam. Mendeley és Zotero viszont olcsók, már használható tárhelyet is ajánlanak ingyenesen. Ja, hogy ezek pontosan milyen árut hajlandóak tárolni? Cikkeket, folyóiratokat, könyv részleteket. Mindent normáliasan felcímkézve, kommentezve, kategorizálva, csak a kiexportálásra várva. Ergo, ha valami cikket elő kell kaparni a múltból, esetleg a hozzá hasonlókra is szükség van, egy normálisan karbantartott helység esetén ez másodpercek kérdése. A hivatkozás beillesztése a saját cikkbe pedig újabb 2. Én most a Mendeley-t próbálgatom.

Saját cikk? Úgy hangzik, mint egy győztes csata. Az érdemrendet valószínűleg el lehet rakni a fentebb említett raktárba, vagy ki lehet akasztani egy webes vitrinbe. Erre hasznos lehet a PublicationLists oldal, ami két-három érdemrend esetén még nem fest olyan jól, de 10-20 fölött már mutatós lehet. A vitrin-tárhely maga ingyenes, ha viszont több oldalról szeretnénk rálátást biztosítani, az már pénzbe kerül.

Fájlmegosztás

Igen, az 1-1 fájlmegosztára ott van a GMail. Puritán megoldás, de már elég régóta és elég megbízhatóan működik. Erre egy alternatíva az iSendr, ami azért csodálatos, mert csak a két gép közötti kapcsolat felépítéséhez nyújt szolgáltatást. Tehát az átküldött fájlok nem kerülnek áttuszkolásra egy külső szerveren, hanem közvetlenül P2P - szemtől-szembe - jutnak az egyik gépről a másikra. A méretkorlát? Nagyobb, mint 20MB: 2GB.

Van persze, hogy nem élő kapcsolattal, egyetlen emberrel kell bizonyos dolgokat megosztani. Erre ott a DropBox. 2GB tárhellyel, igényes webes-, telefonos-, és desktop felülettel.

Jelszavak

A végére hagytam ezt a kényes témát, amiről egy éve már írtam. Két igen frankó megoldást találtam, a LastPass-t és a PassPack-et. Mindkettő ugyanazt a célt szolgálja: távoli szerveren titkosítva tárolja a jelszavakat. Mindenki döntse el, hogy megbízik-e az ilyenben, hiszen ez simán lehet egy 'single-point-of-failure'. Ha viszont a bizalom megszavazásra kerül, mindenhol lehet 14+ minden-karakteres jelszavakat használni. A PassPack-et akkor is ajánlom, ha valaki nem kötelezi el magát a - szintén ingyenes - szolgáltatás használata mellett. Az oldal dizájnja*, biztonsági megoldásai és használhatósága ugyanis példaértékű.

*igen, a kezdőoldal tele van szórva színes logókkal

Hosszú távú stratégia

Végezetül, haditervek, túlélési stratégiák. David L. Jones alapból egy hatalmas figura, az EEVblogon közölt műsora a szakmánkbelieknek kötelező. A túlélési tippeket most ő prezentálja:

Some Things Just Won't Start Easy

2011-01-17T22:42:00.008-06:00

Van pár dolog idén, ami korántsem úgy indult, ahogy kellett volna. Az egyik ilyen az autóm, merthogy az sehogy nem akart indulni.

A dolog nem új keletű, még a nagy karácsonyi rohanás idején kezdődött egy szerdai napon. A reggeli hidegben az autó még elsőre indult. Aztán délben, mikor szükségem lett volna rá, a kulcs elfordítására már csak egy halk kattanással reagált. Még csak meg se nyekkent. Viszont életemben először sikerült az összes piros visszajelzőfényt egy időben felgyújtani a műszerfalon!

Gyanakodva arra, hogy a reggeli hidegben az akksi megfázott, először bebikázással (jump start) próbálkoztunk. A válasz a gyújtás raádására azonban továbbra is csak egy halk kattanás volt, semmi erőlködés. Az egyébként is fiatal akkumulátor tehát, mint hibaforrás tehát kizárva.

Szerencsére ez a Honda Accord egy jól dokumentált állat. Az indítórendszer elektronikus kapcsolását, valamint Pétert és egy multimétert előteremtve arra jutottam, hogy a behúzótekercs (starter solenoid) vezérlő lábára (S) a jel megérkezik indításkor, ugyanakkor a kapcsolandó lábak közötti (B és M) feszültség nem változik, vagyis a tekercs nem kapcsol. A tekercset megkerülve az indítómotort azonban még sikerült erőlködésre bírni, így a diagnózis végeredménye: a behúzótekercs hibás.

A behúzótekercs egy kompakt módon összeintegrált eszköz, házi javítása helyett egy új darab rendelése került csak szóba. Azonban decemberben dolgom volt elég az ISIS-ban, jött a hétvégi kocogás, és egyébként is 5 nappal később már utaztam haza karácsonyozni, úgyhogy problémát hidegre tettem, avagy le a mélygarázsba.

A kollégák munkában

A fenti kép alapján úgy tűnhet, hogy nem is én dolgoztam, pedig rásegítés nélkül kormányozni, és (a tolókat) fékezni igenis kemény munka volt.

Ezzel az autószerelős projekt egészen januárig jegelve lett. A visszautam újrafoglalása alatt volt időm böngészni, ekkor akadtam rá az eBayen egy tetszetős darabra. A pótalkatrészt Nashvillebe érkezésem után egy nappal le is szállították. Csinos kis tekercset kaptam, csillogott-villogott előlről, hátulról. Már csak be kellett szerelni.

A szerelés nyilván bontással kezdődött, ugynis egy eldugott lyukból kellett előkaparni az indítómotor egészét. Ehhez pedig el kell távolítani az akksit és a légszűrő csövét. A felfogatócsavarokhoz hozzáférni és azokat meglazítani még ezután se volt triviális, de mintegy bő 1-2 óra verejtékezés után csak kicsaltam.

Az indítómotor helye

A motor, a tekercs és az őket összetartó fémház tehát kikerült, és semmit nem rongáltam meg! Egyelőre. A motor leválasztása ezután már egyszerű és fájdalommentes volt. Nem így a tekercsé.

A tekercset három csavar erősítette a vázhoz. Erősítette. Ezek hárman tényleg jól meg voltak húzva. Ezért 2 perc általános próbálkozás után az impact driverért nyúltam. Ezzel minden gyorsabb és egyszerűbb volt. A csavar fejében kialakított két merőleges vágatot például 4 másodperc alatt alakítottam át miniatűr tálka alakúra. Valahol itt kezdett el bonyolódni az este.

A teljes szétszereléshez és a tekercs lecseréléséhez már igen közel jártam, úgyhogy ennyiben nem hagyhattam a dolgot. Kaptam egy tippet, hogy ezt sima (értsd: nem csillag-) csavarhúzóval még jó eséllyel ki lehet szedni. Vasfűrész elő, és érzéssel vágtam bele egy szélesebb, hosszabb és mélyebb árkot. Nagyon profi lett. Viszont a rendelkezésre álló csavarhúzókkal továbbra se tudtam meglazítani. Ilyenkor egy kis csavarlazító (penetrating oil) még csodákra lehet képes.

Irány az autozone, a legközelebbi. A legputtóbb. Érkezés: 8:04, zárás: 8:00. Sebaj, van nem messze egy másik, és az már nem is a getto közepén van. Kértem egy doboz varázslevet, de közben elmagyaráztam a problémát. Mindeközben meg is világosodtam. Mi is kell ahhoz, hogy egy ilyen csavart kiszedjek? Mondjuk egy 60 cm hosszú csavarhúzó, valamint egy 172 és egy 194 cm magas afro-amerikai. Ezek lehetőleg rendelkezzenek 10-20 év szakmai gyakorlattal és legyenek jófejek és segítőkészek. Hoopsz! Ezek pont megvoltak ebben az üzletben! Időközben előkerült még egy hatalmas kalapács is, de a végeredményre koncentrálva: kiszedték nekem a csavart. Sőt, megmutatták, hogy melyik részeket lenne ildomos zsírral bekenni. Vettem zsírt is, majd irány vissza az ISIS-ba.

A tekercs cseréje innentől már gyerekjáték volt. Az alkatrészcsere szerintem már csak esztétikai okokból kifolyólag is indokolt volt, de ez nyilván másodlagos: tekercs lecserélve, a megfelelő részek bezsírozva, a motor visszacsavarozva. Irány a garázs.

Utolsó simítások visszahelyezés előtt

Mire az indítómotor visszaszerelésére került a sor, már egész komoly rutinra tettem szert. Ugyanakkor az idő is kezdett elszaladni, rohamosan közeledett a másnap, ezért az volt a terv, hogy összerakok mindent, és ha indul hazamegyek a Hondával, ha nem, akkor... egy másik kocsival és diagnózis majd legközelebb. Az összeszerelés viszonylag sikamlósan ment, csavar is csak egyszer esett be valami teljesen lehetetlen helyre. Tehát visszakerült az indítómotor, a légszűrő fedele és csöve, az akksi és az összes vezeték. Beülök a kocsiba, indítok és...

Katt. Majd csend. Bár nyilván nem ez volt a gond, de hátha az akksi merült le. Kerítettünk egy járó motort és megbikáztuk arról. Gyújtást ráad...

Katt. Motorháztető le, szomorú arc fel. Irány haza. A hétvége persze nem volt túl mulatságos autó nélkül.

Aztán szerencsére jött a hétfő. A hétfő, amikor lementünk ránézni az autóra, hogy megnézzük, mégis miért nem?! A hétfő, amikor teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a kontrolvezeték csatlakozóját normálisan rá kéne tenni a tekercs megfelelő kivezetésére. A hétfő, amikor olyan pengén indult ez a '96-os jószág, mint már igen régen...

Flying Back to Nashville

2011-01-17T21:47:00.000-06:00

Visszaértem Nashvillebe. Az ideút kissé kacifántos volt, ezért megérdemel pár sort.

Tavalyelőtt már kaptam egy fülest az egyik reptéri dolgozótól: Don't go north, during the winter! Ennek fényében a repjegyemet Atlantán keresztül kértem, hiszen ott szinte sose esik a hó. Csak most. A repteret vasárnap lezárták, az ATL-BNA járatot pedig - az egész három szakaszos utammal együtt - törölték. Erről az internetes becsekkelésnél értesültem, ami alapvetően kudarcot vallott. Sebaj, recsegős Skype, fura net, valamint 20 perc várakozás és már át is tettük a jegyet hétfő délről kedd reggelre. Reggelre. Azaz 1:30-kor fekvés, 3:40-kor kelés és egy jószándékú fuvarral már Ferihegy 2A-n is vagyunk. Kis sántikálás a latyakban, megérkeztünk: Ferihegy 2B.

A gép időben indul, az Air France által felszolgált kaja egyenesen kiváló. CDG, Párizs, 10 perc késés. Marad 50 perc átszállni. Indulhat a "rohanás". Repülő kislépcsőjén lebaktat, kisbuszra felugrik, vár. Kisbusz kirak egy kisteremnél. Kisteremből kötelező jelleggel kilép a terminál területéről - egy teljesárú jegy egy új biztonsági ellenőrzésre. Át a szomszédos terminálra. De, ne olyan gyorsan, csak bicegve. Helyes egyenruhás nő utamat állja, közli, hogy nó inglész, majd eltáncolja, hogy bomba. Kiderít, hogy van alternatív útvonal egy harmadik terminálon át. Sántít és száguld. Liftet használ. Tovább biceg. Még 14 perc az indulásig - nem a beszállásig. Biztonsági ellenőrzés = kígyózó sorok. Beszállókártya lobogtatása, külön sor, szinte üres. Cipő, öv le, telefon, folyadék és laptop ki, külön utasításra kardigán is le. Minden rendben, baktatás tovább. Mégse. A reptér leghelyesebb biztonsági ügyintézője kiszúr magának. Talán a bodza, vagy a hársfa? Nem, a beülőt bámulgatja. A karabiner. Meg a másik. Nézegeti, leteszi és szó nélkül elmegy. 2 perc és visszatér. Megint kezébe veszi, próbálja összeállítani belőle Sokkolót. Nem megy. Külső segítségkérés, továbbra se. T-4 perc. Jön egy másik őr, rászól a nőre, hogy ezt ne. Az válaszul harmadjára is megkérdezi beszélek-e angolul. Még mindig. Kioktat, hogy ezt legközelebb a nagy csomagba. Rendben. T-2 perc, már látszik a gép. Baktat. Nagy ember megállít, magyaros kedvességgel elkéri a dokumenteket. Megkérdi, szúró-, lő-, vagy robbanófegyver van-e. Persze, két karabiner. Még két mosoly Franciaországban, kis bicegés és már fent is a gépen.

Kis késés, a gép felszáll. Száll. Utastárs disszertációt javít. Repül. Megnéz Splice, majd szörnyülködik. Más ne tegyer. Repül. Alszik, repül. Leszáll Cincinnatiban. Esik a hó, ez szép. Gyors bicegés, beszállókártyát elkér. Az utolsót a túlterhelt gépre.

Repülőgépbe beszáll. Súlycsökkentés, 4 ember + csomagjaika le. Kompenzáció $400 + kaja + szálloda + egy jegy a másnap reggeli járatra. Egy nap késés már így is összejött, köszi de most nem. Repülőről jég lemar [link], majd gyí'! Érkezés BNA-ra 1 óra késéssel. Sebaj, még így is megelőztük a másik csapatot. Másik csapat járatát törlik. Ez már nem fair. Késő estére azért ideérnek.

Másnap reggel kelés 7-kor, náthával, (egyelőre) jetlag nélkül. Vége.

Megjegyzés: a bejegyzés időközben leegyszerűsödött nyelvtanát a néhai MUD ihlette. Időnként még mindig itt cseng a fülemben az 'eszik ecetes uborka' parancs, ami mintegy 3 életerőpontot állított vissza. Pedig összesen nem játszottam 2 órát ezzel a játékkal.

New Years Eve 2011

2011-01-15T09:49:00.007-06:00

Teremtsünk hagyományt, avagy az év első bejegyzése készüljön a 2010-es sablon alapján.

Visszatekintés és számadás

A 2010-es esztendőt számba véve, az óévet ezennel jónak minősítem. Nézzük mi is történt a különböző területeken:

Utazás tekintetében a sok újralátogatás ellenére továbbra se lehet okom panaszra: San Franciscot immáron harmadjára látogattam meg, Yosemitet láttam már télen-nyáron, Kolorádót úgyszintén*. Yellowstoneban egyelőre csak egyszer jártam, de akkor volt alkalmam beköszönni a Grand Teton Nemzeti Parkba is. Ezek a helyek alapból dobogósak - Hawai'i mögött sorakozva -, de a tény, hogy egyre többször sikerült a helyiek társaságát élvezni, külön tetszik. (4.5/5)
Sportot illetőleg azt kell mondjam, 2010 a sportolás éve volt. Három dolgot emelnék ki, a sziklamászást, a futást és a gyúrást. Késő tavasztól kezdve - kis túlzással - minden hétvégén mentünk valahova mászni, vagy boulderezni (Obed, Chattanooga, Foster Falls). Ezen kívül nyáron voltunk Boulder, CO környékén, ami aztán egy kész vidámpark. Nyár közepe óta a Percy Warner park mellett lakom, erre - és a megelőző évi kudarcra - alapozva felkészültem a Rocket City Marathonra, amit várakozásaimnak megfelelően le is kocogtam. Bár az év második felére ez háttérbe szorult, a gyúrás végig napirenden volt. Ehhez nagyban hozzájárult az edzőpartnerem, akit Benjámin alakít. (5/5)
Ph.D. tanulmányokat illetőleg diplomatikusan hallgatok. Mióta nincs óralátogatás, nincs látványos 'progress bar', így nehezebb nyomonkövetnem a előrehaladásomat, ez pedig zavar. (3/5)
Kapcsolatok kapcsán egyebet mondani nem tudok: otthon még mindig mindenki megismert és ez jó. De, mégis tudok, a helyiekkel is már kezdek el-elvegyülni, bár a kommunikációs készségemen még mindig van mit reszelni. A bloggolást illetőleg sokszor hiányoltam a kommenteket, mint egyetlen visszacsatolást, de csak most nézem, hogy mintegy negyedét, ha megírtam annak, amit terveztem. My bad. (4/5)

*Most nézem, ezekről egy betűt nem írtam.

Évzáró

Idén nem volt előszilveszter. Viszont volt rendes, pót- és pótpótszilveszter is! Ebből a legemlékezetesebb nyilván a sima szilveszter volt, hiszen még mindig sántítok. A másik kettő lényegesen szolídabb volt, de jó. A mostani látogatás legjobb partija a Macskafogóban kapott helyett, amit idén nehéz lesz überelni. Ezeket mind egy kalap alá véve, valamint hogy szinte mindenkit sikerült otthon meglátogatnom, a 2010-es évet tisztességgel elbúcsúztattuk, így lezártnak tekintem. Mindenkinek boldog 2011. évet!

Előretekintés

Ugyanaz, mint a tavalyi, csak 2011 számmal és néhány pszeudo-fogadalommal:

Legalább 5 új államot meglátogatok. Az alábbi térképen kékkel jelöltek, amik már megvannak, rózsaszínnel aboszút esélyesek.

A sportolást legalább a 2010-es szinten művelem. Plusz egy sportot hozzáveszek az eddigiekhez, ami vagy a biciklizés, vagy az úszás lesz. Az egészhez pedig normálisan étkezem.
A Ph.D. tanulmányokat illetőleg tervszerűen osztom be az időmet. A terv megvan, de itt nem részletezem.
Kapcsolatokat illetőleg semmi értékelhető fogadalmat nem tudok tenni, de a passzív megfigyelő szerepet lecserélem egy kezdeményzőre, valamint jobban odafigyelek az emberek válaszreakcióira.
Kerítek egy hobbit. A jelöltek: tánc, salsa, fotózás (+photoblog), esetleg jóga.

Snowing in Nashville 2010

2010-12-13T11:24:00.003-06:00

Az idei télen se maradtunk hó nélkül Nashvilleben. A múlt hét végén, vasárnap délután leesett az első hó. Estefelé már mi is féloldalasan csúsztattuk le a kocsit a lakóparkunk melletti hegyoldalon:

View Larger Map

A művelet izgalmas volt, hiszen azonnal átcsúsztunk a szembesávba, és tulajdonképpen ott araszoltunk és fulladgattunk le, de valahol szórakoztató is volt. A lakásig végül egy kis kézi rásegítéssel simán elértünk, ellentétben egyesekkel:

A 400+ baleset még itt is magasnak mondható egy napra - főleg, hogy ez tartalmaz mentő-rendőr koccanást is -, de jelenleg úgy tűnik, a napi átlagos balesetszám sincs 100 alatt.

Rocket City Marathon 2010

2010-12-10T21:53:00.013-06:00

26.2. Ma pontosan ennyi idős vagyok és ma pontosan ennyit futottam. Mához pontosan egy hónapja írtam az utolsó bejegyzést, pedig ezalatt történt velem pár dolog. Voltaképpen ez egybeesik azzal az időszakkal, ami kiesett az edzéstervemből. Ez utóbbit - két hónap csúszással - augusztusban kezdtem, hogy felkészüljek a mai huntsville-i Rocket City Marathon 2010-re.

Távolság: 26.2 mérföld

Tervezett iram: 9:00 min / mi (4 óra)

Időjárás: hibátlan

Útvonal:

Huntsvillebe tegnap délután munka után gurulunk le Péterrel, aki intézte a szállást, és kerített egy igen jó olasz éttermet vacsorázás céljából. Míg az én célom mindössza az volt, hogy maradandó térdsélülés nélkül teljesítsem a távot 4 órán belül - azaz inkább 8:30-8:45 min/mi (3:42:42-3:49:15) tempóval -, addig Péter alapvető célkítűzése volt, hogy kvalifikálja magát a Boston Marathonra. Frusztrált is volt emiatt, nem picit.

A rajtnál Péter nyilván előre állt, őt ezután nem is láttam egészen sokáig. Én a 3:45:00 tervezett iramhoz tartozó sávban kerítettem magamnak helyet. Meghallgattuk a helyi himnuszt, valamint ahogy eldörrent egy elöltöltős puska, és nekiálltunk trappolni.

Az első 2-3 mérföld szörnyű volt. Sokan botorkáltak előttem és nem tudtam a saját tempómban futni. A harmadik mérföld után viszont széthúzódott a mezőny, eddigre minden tudatosság nélkül beelőztem a 3:40-es "pacert" is. Az ezt követő 5-6 mérföldön keresztül a különböző transzparensek olvasásával és a félig kész, beton és vasszerkezetet nélkülöző, kizárólag OSB lapokból épített háromemeletes sorház bámulásával szórakoztattam magam. A plakátokon tüntettek az abortusz ellen, előrángatták Chuck Norrist, majd nem sokkal később Jézust. Volt, amelyik sört ígért a célnál, de akadt jónéhány, amit meg sem említenék. A marathoni szórólapok külön kérték a szurkolókat, hogy lehetőség szerint zenével szórakoztassák a futókat. Volt, aki aggregátorról járatta a boomboxot, akadt aki a pickup hátuljáról tolta a zenét, volt, aki kis iPod kiegészítővel jött az útra, de az egyik legütősebb mégis a nyitott Audi A4-es volt. Huntsvilleben lévén a Sweet Home Alabamát legalább 5x hallottam ma, de megszólalt az I've Got The Power Is. Ez utóbbit jobb lett volna, ha nem a 6., hanem mondjuk a 22. mérföldnél szólaltatják meg. (Az mp3 lejátszók használata a verseny alatt tiltott volt.)

Időközben elértem a 8. mérföldzászlóig. Azt hiszem ekkor nyilalt bele a fájdalom a bal térdembe. Ez jóféle fájdalom, avagy erre mindig lehet számítani, hogy jön. Ráadásul hűséges is, mert nem csak a verseny végéig tartott ki velem, hanem még mindig itt lapul a laptop alatt. Nem sokkal ezután jött egy jó hosszú szakasz, ami mérsékelten volt izgalmas, de legalább rajta volt a félutat jelképező 13.1 zászló és ellenőrzőpont. A zászlógyűjtés nagyjából innen kezdett el belassulni. Ja nem, a 17. mérföldnél. De az is lehet, hogy csak itt kezdtem el unatkozni igazán. Mindenesetre mire ide értem már betoltam egy energia-zselét - amit máig nem értek, hogy miért próbálnak ízesíteni -, ami egészen praktikus dolog.

A 19. és 20. mérföld között kezdett lángra gyulladni mindkét vádlim. Ez furcsamód annyira nem zavart. Annyira biztos nem, mint az egyre erősödő térdfájás. Sebaj, innen már semmi értelme nem lett volna visszafordulni, ezért mentem tovább. Péter szerint a Marathon egyébként is az utolsó 6 mérföldről szól, ami előtte van, az csak úgy van.

Nos, ez az utolsó 6 mérföld minden volt, csak kellemes nem. Mintegy mérföldenként igyekezett a combom görcsbe rándulni, amit 10-15 másodperces sétákkal nyugtáztam. A sétálás nagy előnye volt, hogy a térdem sokkal jobban fájt, mint futás közben. Úgyhogy elég hamar visszaálltam a kocogásra. Továbbá nem részletezném, milyen fájdalmas volt ez, az szerintem jól leírja a dolgot, hogy volt szerencsém több ízben is hangosan káromkodni. Ugyanakkor az utolsó 1.5 mérföldre valahogy kikapcsoltam az agyamat, és az igen kellemes volt.

Peter Volgyesi - 3:14:13

Sandor Szilvasi - 3:47:09

Az én mai futásom itt található meg kml formátumban - Google Earthben poén végignézni.

The Kopetz Seminar

2010-11-11T00:17:00.005-06:00

Mintegy három hete megvetette lábát Nashvilleben Hermann Kopetz, a TTP kitalálója, a TTTech (egyik) alapítója, és úgy általában a Time-Triggered architektúrák istenségeinek földi helytartója.

Hermann Kopetz az ISIS-ban

A jókedélyű úriember egyben a bécsi egyetem professzora is, aki egy régi könyvét szeretné leporolni, majd újra kiadatni. A könyv címe Real Time Systems, ennek felülvizsgálatához keresett elfogulatlan olvasóközönséget. Ezt egyszerűen letudhatta volna a könyv anyagát tartalmazó .pdf kiküldésével, majd az e-mail kapott megjegyzések és javaslatok feldolgozásával. Ennél azért ő tovább ment, tartott nekünk egy egy hetes, napi 6 órás tanfolyamot, ami elvileg egy egész szemeszternyi kurzus anyagát foglalta össze erősen sűrítve.

A ~~papírra~~ .pdfbe vetett szakirodalmi mű a terjengőssége miatt nekem nehezen volt követhető, ezért nívódíjat nálam nem kap. Ugyanakkor az előadás igen tanulságos volt. Választ kaptam néhány fel nem tett kérdésemre, és beigazolódott az a gyanúm, hogy a valósidejű rendszerek témakörében a dinamikus ütemezés elsősorban a papírgyárosoknak szóló feladat. A legjobban voltaképpen az állandó mosoly kísérte előadásmód tetszett, no meg, hogy egy olyan embert hallottam nyilatkozni, akinek tényleg van köze az iparhoz. Végezetül egy kép a résztvevőkről:

Bouldering in Rocktown

2010-11-02T23:40:00.004-05:00

Múlt szombaton reggel történt, hogy kempingezés és boulderezés* céljából elindultunk délre, Georgia állam felé. De ne szaladjunk előre. Péntek kora délután véget ért az egy hetes Kopetz-féle szemináriumsorozat. Ezzel párhuzamosan épp költözködtünk az új épületbe, így a benti számítógépemhez és egyéb eszközökhöz nem volt hozzáférésem, úgyhogy korán hazamentem. Otthon futottam egy jót, majd összeszedtem magam az esti koncertre, vagyis a Snoop Dogg koncertre.

Bár rutinos koncertező nem vagyok, egy órás késés azért szándékosan eszközöltem. Sajnos ez nem volt elég ahhoz, hogy lekéssem az előzenekart. Bármelyiket a kettő közül. Az első szörnyű volt, a második úgyszintén. Előbbi elvileg hip-hop műfajban adott elő, de az egész shownak annyi köze volt a hip-hophoz, hogy az előadó néha felugrott. Utóbbi elektronikus zenét játszott és eltorzított énekhanggal próbált eltántorítani a nézőtérről. A legélvezhetőbb zene az első két órában a két előadás közötti pakoláshoz háttérzeneként játszott minimáltechno volt. Valahogy kihúztam Snoop Dogg megjelenéséig. Így utólag bánom, hogy ilyen kitartó voltam. Snoop Dogg megöregedett.

Már nem a lila öltönyében és bársonyos nercbundájában jár, hanem kényelmes jogging szerelésben. Előadásában semmi egyedit, vagy tényleg szórakoztatót nem találtam és ezen a kritikán aluli hangtechnika se segített a túlvezérléssel és az ötpercenkénti gerjedéssel. A hangerővel kapcsolatban korábban is volt egy olyan nézetem, hogy a helyiek pontosan tudják, hogyan kell belőni a volumét ahhoz, hogy még pont élvezhető legyen. Ha pedig ezt megtalálták, pontosan 30 dB-nyit tekernek még a potméteren. Végülis mindegy, lehet én ábrándultam ki a rapből, lehet, hogy Doggy öregedett meg, nem kizárt, hogy innom kellett volna a koncert előtt, vagy legalább kipihenve odaérkeznem, de ezek konstellációja eredményeként félidőben leléptem a koncertről. Ilyenre nálam még nem volt precedens, de ezúttal nem bántam meg.

Szükségem volt az alvással töltött 5 órámnak minden percére, hogy szombat reggel letekerjünk Rocktownba. A terv egyszerű volt. Reggel 7:30-kor találkozás Jancsiéknál, majd ~~azonnal~~ 8:35-kor indulás délnek. 11:30-kor találkozás Vámos Atival egy elhagyatott benzinkútnál. Egy hirtelenfagylalt után irány elfoglalni a kempinghelyet, majd minél gyorsabban kikeveredni Rocktownba boulderezni.

A képek jó része még nem áll rendelkezésre, úgyhogy csak kettőt ízelítőnek:

Kis csúcsos

Ezt a mosolyt fejtse meg valaki

A galéria ezt csak közvetett módon tükrözi, de nem csak egyedül bouldereztem. Lent volt Dóri, Joemary, Ati, Jancsi és Máté is. Ezen túl pedig - számomra teljesen váratlanul - belebotlottunk a Jurácz famíliába is. Miután ránkesteledett, visszavergődtünk a vadkempinghelyre, ahol vacsorára chilisbabot föztünk. Az előkészületekből én is kivettem a részemet, így amellett, hogy kinyitottam az egyik köteg Nashvilleből hozott tűzifa csomagolását, még a konzerveket is felnyitottam. A kempingezés vadságát érzékeltetendő, ajánlom az alábbi videót megtekintésre:

A chilisbab és a zöld Jack egyaránt jól sikerült, így fogyott is mindkettőből. Jó volt látni Atit is. Én másnap délelőtt még terveztem egy mászást, de néhány dolog közbejött. A legamorfabb közülük ez volt. Csipás szemmel a látvány annyira megijesztett, hogy a délelőtti mászást kényszertöröltem a programból és Lafayettenél félrehúzódtam, egy gyors szervízelésre. A gumit már régebben le akartam cserélni, úgyhogy a költsége bár nyilván fájt, nem ért váratlanul. Azt árat, hogy aznap nem sikerült mászni jelentősebbnek éreztem. Sebaj, van két új gumi az autón, méghozzá az előírásnak megfelelően hátul. Most hétvégén jöhet a fékcsere.

*egyelőre nincs magyar fordítás

Food Waste Disposer

2010-10-31T17:58:00.003-05:00

Alig pár hete a konyhamalacunk elkezdett szilánkosan köhögni. Betegségét orvosolandó kihívtuk hozzá a helyi vajákost, aki a kezelés után a következő üzenetet hagyta az étkezőasztalunkon:

Az orvosi kézírást dekódolni sohasem egyszerű - főleg nem otthon. Most azonban megkísérlem ezt, némi kommenttel:

Your disposal was full of glass.

Tudom, egy egész felespoharad ledaráltam vele.

In the future, if you know you have glass in your disposal Please make sure [ ] aware of that.

Amikor rákérdeztél, mondtam, hogy van egy tippem, mi van benne, de nem hallgattál végig.

Disposals are full of bacteria and it could have easily cut my hand.

És mint jól tudjuk a baktériumok veszélyesek.

Egyébként az itteni menedzsment eddig teljesen korrekt, az ügyintézők kedvesek, a karbantartók pedig rendszerint időre elvégizik a munkájukat - ellentétben a korábbi helyemmel -, úgyhogy le a kalappal előttük.

Two Lakes Trail Run 2010

2010-10-18T22:33:00.001-05:00

Tavaly már írtam a Two Lakes Trail Run nevű világtörténeti sporteseményről. Akkor csoportképet készíteni nem sikerült, de ezt a problémát orvosolta Laci. Igény idén is volt képre, de most fapadosabb megoldást választottunk: Csaba megkérte a legközelebbi és egyetlen mexikói fiatalembert, hogy integrálja ki gyorsan a rólunk visszaverődő fotonokat egy CMOS CCD-n. Az eredmény:

A kép készítése előtt nem sokkal épp azon ~~gondolkoztam~~ siránkoztam, hogy megint jól a középmezőnyben végeztem. Erre kiderült, hogy a korcsoportomban második lettem:

Ez annyiban jött mindenképp jól, hogy Péter fülét elkezdték rágni a gyerekei, hogy hogy-hogy nem szerzett érmet, mikor még Sanyi is kapott. Az ilyesmit mindig vicces hallgatni, ennyi pedig már járt neki. Péter egyébként egy korcsoporttal feljebb futott, és 4 perccel ért be előbb, mint én. Graham egy picit korábban, Laci pedig még két perccel előbb, így közülünk elsőként.

Az ezüstérem mellé járt egy jóféle térdfájás is, amolyan jobblábas. Ennek annyira nem örültem, bár mostanra talán elmúlt. Azt viszont örömmel konstatáltam, hogy a verseny végére nem fáradtam el. A sok tapasztalat hatására tehát most konklúdálok.

Utcai cipőben erdei ösvényen futni nem nagyon jó: csúszik a lábad és igen nehéz megtartani. A verseny során kétszer majdnem kiment a bokám. Ez alapvetően elvette a kedvemet attól, hogy völgymenetben száguldozzak, pedig tipikusan lefelé szakadtam le az előttem lévőktől és ez zavart. Sebaj, legalább még van két használható lábam. Viszont azt is megfigyeltem, hogy amikor síkabb, vagy emelkedő terepen futottam, és főleg mikor az út sem volt annyira göröngyös, bőven hoztam fel a lemaradásból.

Összefoglalóan, erdei versenyre terepenen kell edzeni, terepcipőben. Nem elég csak aszfalton. Erre azonban részemről már csak 2011-ben kerül sor.

Just a Perfect Day

2010-10-17T23:19:00.004-05:00

Ősz van, a naptár szerint mindenképp. Jó idő van, olyannyira, hogy a kedvenc évszakom hirtelen az ősz lett. A páratartalom lecsökkent, a hőmérséklet kellemesen meleg, olyan az időjárás, mint egy eső nélküli augusztus 20-i napon otthon. De grátiszban itt már színesednek a levelek:

Hogy hogyan lesz ebből tökéletes nap? Úgy, hogy kituszkolom magam a lakásból, és kiszabadulok a természetbe. Mondjuk Obedre, egy pár mászócipővel.

Ma, mintegy 11 körül értünk a South Clear Creek parkolójába, ezúttal néhány új taggal bővülve:

Anna, Laci, Júlia, Yuki és Ryan

Anna először volt kint mászni, és azt kell mondjam, több, mint jól ment neki. Őt kísérte el édesanyja, Júlia, aki a mászást csak spectator módban űzte. Yukit és Lacit már nem kell bemutatni, de Ryan nekem is új arc volt. Ryan építésvezető/építőipari vállalkozó. Elsőre igen jó arcnak tűnik, aki nagyon jól tud történeteket mesélni. Nem abban a stand-up stílusban, hanem csak egyszerűen, de mégis jól. A srácnak egy pár hónapja történt egy munkahelyi balesete, minek következtében az egyik keze megsérült. Mostanra már nagyjából rendbe jött, de nyilván gyengébb, mint volt, és ez, valamint a sok kihagyás azt eredményezte, hogy Bryan az én szintemnek megfelelő útvonalakat mászott. Ez mindenképp jó volt, mert véletlenül se éreztem magam úgy, hogy feltartom a többieket a durvább útvonalak mászásában. Sőt, ma kifejzetten igyekeztem előben mászni az útvonalakat, amiből 4-et sikerült is abszolválnom, az 5.7-5.10 palettán. A gusztustalanul jó időhöz - amiben póló nélkül is simán lehetett mászni - tehát egy kis sikerélmény is csapódott, yeehaaww!

Mi kellhet még egy ilyen nap beteljesedéséhez? Némi hazai íz, esetleg egy sör. Ehhez pont kapóra jött a Jancsi-féle kondéros gulyás parti. Jancsi szokásához híven szerencsére nem csak 2 órát késett a főzéssel, de baromira jól el is találta az ízeket. Így az órás késés ellenére is bőven jutott a kondérban főtt friss manából...

Ilyen napból akkor még egy 10-es karton rendel!

Woven Hand Concert

2010-10-16T20:41:00.003-05:00

Rock, PBR, transz, egyszerű helyiek, Alkonyattól Pirkadatigból kölcsönzött atmoszféra és egy olyan előzenekar, hogy a 10. perc után komolyan azon gondolkoztam, hogy kocsiba ülök és hazahajtok. De nem tettem. Nem, mert a Woven Handre kíváncsi voltam - no meg Tamásnak is kellemetlen lett volna hazagyalogolnia Memphisből.

Tehát még 20 perc után is ültünk a kis asztalunknál a kis PBR-unk mellett, és hallgattuk, ahogy a Serena-Maneesh együttese ~~hangol~~ zenél. Így utólag felcsapva a banda nevét, a wikipédia cikk elég sok mindent megmagyaráz: norvég rokkerek ezek, abból is az alternatív fajta. Stílusukat tekintve a noise pop és altenatív kategóriákba illenek, szerintem inkább csak altenative noise. Végül is ez lényegtelen, befogott füllel egészen jól ki lehetett bírni.

És tényleg ki lehetett. Vagyis mintegy órányi progresszív zajongás után eltakarodott az előzenekar, és felsunnyogott a színpadra a Woven Hand. Felsunnyogott, mert nem konferálta be őket senki, egyszerűen csak elkezdtek játszani, ami valahogy így nézett ki:

A fenti képen David Eugene Edwards (énekes) és Pascal Humbert (basszusgitár) látható. A banda egyébként négytagú, és alapvetően folk rockot játszanak. Nekem mp3-ról hallgatva nem igazán jön be a zenéjük, de élőben több, mint élvezhetők voltak. Ami pedig tetszett az előadásukba az a fenti képen is jól látszik: az énekes nyilván nem csak énekelt, hanem pengetett is. Hol bendzsón, hol a háttérben (balról) látható gitárok egyikén. Ezeket rendszerint 1-2 számonként váltogatta, zökkenőmentesen.

A miheztartás végett, az egyik legismertebb számuk, a Dirty Blue, amit élőben is volt szerencsém meghallgatni:

Az előadás folyamán mókás volt látni, ahogy a basszusgitáros méltóságteljesen, de folyamatosan ivott, illetve ahogy az énekes kissé erőltetve vonaglott és rángott. Ez utóbbi kapcsán megfordult a fejemben, hogy mentőt hívok neki, de a zene az teljesen jó volt, úgyhogy mivégre tettem volna? A performansz után az egész zenekar - a visszatapsra immunis módon - ugyanolyan csendben hagyta el a színpadot, ahogy azt elfoglalta. Én válaszul lezártam a számlámat, és Tamással együtt beültem a kocsiba és hazatekertem. Kellett is, hogy legalább reggel 4-re hazaérjek, mert másnap 9:30-tól már értekezletem volt az edmontoni vendéggel, Szepesvári Csabával...

Összefoglalólag, a koncert jó volt, ha épp ismét Magyarország felé járnak, lessétek meg őket.

Memphis

Memphis tökéletesen ugyanolyan, mint Nashville. Áthalad rajta az I-40, van egy folyója, mellette egy belvárosi rész néhány "felhőkarcólóval" és egy, a nashville-i Broadwaynek megfelelő strippel, valamint a külvásorban ugyanúgy nincs semmi. Egyetlen különbség, hogy Memphisben több a fekete, és népszerűbb a bűnözés. Előbbi miatt a hely nem hivatalosan megkapta már a Memphrika nevet. Ennyi lenne Memphis.

Végezetül még két kép, hogy támogassam egy feltörekvő fotós karrierjét:

I-40 West

Vacsora Memphisben, Tamás társaságában

Megjegyzés: a bejegyzés összes képe Tamás keze és gépe munkája. Tessék értékelni.

The Knee Patch

2010-10-10T23:21:00.004-05:00

Egyik kedvenc (be)szólásom az "Ez jó mulatság, férfi munka volt." Külön szeretem, ha van is okom ezt mondani. Az alábbi eset korántsem ebbe a kategóriába tartozik, de nem azért, mert nem volt vele munka, vagy mert nem vagyok elégedett az alább is látható végeredménnyel:

Előtte és utána

Épp ellenkezőleg, a munka ~~hosszú~~ nemes volt, az eredmény pedig több, mint kielégítő. A konklúzió levonásánal ugyanakkor arra jutottam, hogy ez a típusú munka k*rvára nem férfinak való. Főleg nem gép nélkül.

Going Home

2010-09-26T17:39:00.008-05:00

A Delta időnként változtat a menetrenden és a játékszabályokon. Néha kevesebbet, néha többet. Az egyik jelentős változtatás, hogy BUD-BNA között megszűnik az egyátszállásos járat (feltehetőleg a BUD-JFK járatot törlik). A másik - talán csak számomra érdekes - módosítás eredményeképpen a tavaly novemberben vásárolt repjegyem későbbre tétele teljesen ellehetetlenült. Ennek következtében a jegy hazafele részét kénytelen voltam eldobni. A művelet fájdalmasnak tűnhet, de enyhít rajta a gondolat, hogy a jegy módosítása egyébként is $250+ lett volna. Módosítás ide, vagy oda, időközben megvettem a repjegyet a hazaútra:

Wed 15DEC DELTA 9697*  OK   T
LV AMSTERDAM     130P       L
AR BUDAPEST      330P       COACH

Vagyis december 15-én kora délután érkezem Budapestre.

Music For Almost Everyone

2010-09-19T18:00:00.003-05:00

Az utóbbi időben ismét rákaptam az egyszeri elektronikus zenékre - no meg Jimi Hendrixre. Autóvezetéshez szinte kötelező valamit hallgatni, így következzen három szemelvény az elmúlt hetek toplistásai közül.

Ratatat - Drugs

Alább egy utángyártott, többnyire vicces klipp, míg az eredeti itt található. Ez utóbbi hivatalos gyógyszerreklámokból lett összevágva és ennek megfelelően egy picit beteg.

height="270"

Michna - Swiss Glide

Nos, a Car Bumper Masters [mp3] Youtubeon nincs fent, viszont ezen az oldalon a teljes Magic Monday album elérhető (letölthető). Érdemes az egészet végighallgatni, igényesen összerakott anyagról van szó. A Car Bumper Masters helyett akkor legyen a Swiss Glide, ami hasonlóképp jó:

Justice - Phantom

A legzúzósabb a három közül. Elsőre nem tetszett, még talán negyedjére sem. Azóta viszont az egyik kedvenccé nőtte ki magát:

The Bachelor Party #1

2010-09-18T23:31:00.007-05:00

Valamivel több, mint egy ~~hete~~ hónapja történt, hogy minimális előkészület után egy inget a táskám tetjére gyűrve behuppantam az ISIS parkolójában várakozó autóba, majd felhajtottunk az I-40-re, majd az I-24-re. A dél felé száguldó autót négyen ültettük le: Máté, Jancsi, Laci és én. Az utat már ismertem, mint a tenyeremet, hiszen vagy tucatszor megjártam. Két óra és Chattanooga, még kettő és Atlanta.

Persze az autópálya tele van lehajtókkal, az arról levezető utak pedig további elágazással, így ha az ember Chattanoogánál balra (nyugat felé) veszi az irányt, már pikk-pakk - vagyis két és fél óra múlva - Cherokeeban találja magát. Cherokee egyik nevezetessége az indiánrezervátum, ahol többek között népi szokásokat és ehhez tartozó táncos műsorokat lehet megtekinteni. Ez utóbbi leginkább a Lánc, lánc, eszterlánc beszívva történő eltáncolását fedi a helyi 5-75 korosztály előadásában; nem is ez vonzott minket. Sokkal inkább, hogy Észak-Karolina ezen részén már vannak kaszinók, ami már erős alappillére lehet egy jobbfajta legénybúcsúnak. Bemelegítésként ezt meg lehet fűszerezni azzal, hogy mászunk egy picit. Jancsi úgyis ritkán szabadul el otthonról hétvégén, a mászáshozd meg mindannyiunk ért, úgyhogy mi mással?

View Larger Map

Az első úticél tehát Chattanooga volt, némi (traditional) sziklamászás céljából. A munkamegosztás Laci felviszi a kötelet, majd fotóz, Sanyi biztosít, Jancsi mászik, Máté pedig a szikla tövében mozgatja a szálakat a háttérben, amikor van térereje.

Erdők felett

Hegyek között

Apropó, háttér. Jancsi bár örült neki, hogy szerveztük neki ezt a mászást és az esti szerencsjáték partit, arra azért picit neheztelt, hogy sokan nem voltak hajlandóak részt venni a legénybúcsúján. A többieknek ugyanis projekthatárideje volt, és még szombaton is terveztek lefaragni a lemaradásból, vagy ha nem, akkor már hónapokkal korábban elígérkeztek erre a hétvégére. Haha. Átlátszó? Én is azt hittem. De velünk volt Laci, aki még Máté kisebb elszólásait is egy fél mondattal ellensúlyozta ezen a derűs, napsütéses péntek délutánon... A fedezésért fizetett ár? Másfél óra késés. Belefért? Nyilván, elvégre a többieknek egy vidéki kocsmában kellett elütniük az időt - az ilyet csak ki lehet bírni egy péntek délután.

A testmozgás után tehát irány Cherokee, NC. Út közben egy kis kényszerkitérő Bryson Cityben, és hoppá! A legutolsó, True Blood féle Stackhouse-identikus bárban kibe botlunk? Vagy tíz ismerősbe. Gyorsan nekiálltunk vidámra locsolni a bendőt, és lám, volt karaokee, tánc és csocsó a helyiekkel, egyszóval mulatság.

Művelődési ház, Bryson City, NC

Zárás után egy fotó erejéig gyors regroup, Sanyi visszarohan a hitelkártyájáért, majd mindenki nyugovóra tér.

Ki a kakukktojás (nem magyar)?

A következő napokról annyi kép van, hogy folyt. köv.

In Memoriam Robert Kereskenyi (2008-2010)

2010-09-05T17:58:00.008-05:00

Na tessék, ránézek egy doboz fagyira a Krogerben és összeszorul a szívem. Két éve élek Nashvilleben. Azaz, mintegy két hete volt a második évfordulója az ideérkezésemnek, de ez a mai napig fel sem tűnt. Ma viszont Robi, aki közel két évig volt lakótársam, elhagyta Nashvillet.

Tihamér az eseményt az alábbi módon konferálta be a meglepetés-búcsúparti meghívójában:

Hát eljött a pillanat, a nap, na jó, a hét, amikor anyagi megfontolásoktól sohasem vezérelt barátunk, Róbert adókedvezménye lejár az Egyesült Államokban, és véletlenül éppen ugyanebben az időben hazaköltözik Nashville-ből Magyarországra (...)

A búcsúparti úgy gondolom egészen jól sikerült - mind a kettő. Akárcsak az Applebee'sben elköltött utolsó ebéd, mely után készült egy igazi emlékkönyv fotó.

Sanyi, Robi, Tamás és Tihamér

Robi, bár a banktól igazán várt értesítőjét - miszerint "az Ön bankszámlája megtelt" - soha nem kapta meg, azért remélem (és tudom) hazavitte azt, amiért jött. Hogy hazaútja kellemesebb legyen, a Deltától kapott egy elsőosztályú upgradet, Tihamértől pedig egy hatalmas gitárt.

Hiányozni fog ez az ember, no meg az a (keleti) egyszerűség és nyugodtság, amivel intézte az ügyeket.

Nashville Downtown Picture

2010-08-29T12:41:00.001-05:00

Történt vala tegnap este, hogy Tamással és Robival a belváros felé vettük az irányt. A cél az volt, hogy fotózzunk egy keveset a belvárosban. Kép készült, vagy 10-15, de olyan mit ki is tennék ide, jó ha akad kettő. Íme az egyik:

CH CO. INC.

A képek ~~előhívásánál~~ utólagos kiértékelésénél arra lettem figyelmes, hogy egyiken sincs ember. Pedig lévén, hogy tegnap este szombat este - a hétköznapi emberek egyik fő bulinapja - volt, az utcák roskadásig voltak tömve mindenféle néppel. Szóval, ha valaki jártas abban, hogy hogyan érdemes az utca népét fotózni, vagy partifotókat készíteni, az ne spóroljon a betűkkel a komment részben.

Overview - Summer 2010

2010-08-28T12:03:00.002-05:00

A sok röpke, irreleváns, geek és külföldi hír után következzen valami személyesebb bejegyzés. Szóljon mondjuk arról, hogy hogyan is telt eddig ez a nyár.

Hétköznapok

Hétfőtől péntekig próbálom az átlag jómunkásember életritmusát felvenni. Amikor épp nem megyek reggel futn*i, kb. 9:30-ra megyek ISIS-ba. Napközben rendkívül leterhelő szellemi munkát végzek az íróasztalom mellett, mintegy 7-8 órában**. Erre szükség is van, mert a projektem lassan véget ér, és jelenleg úgy néz ki, hogy akár még valami működő dolog is kisülhet belőle.

Miután a projekt megcélzott végterméke ezúttal nem egy cikk, hanem egy működő rendszer, ezért azt néha ellenőrizni is kell. Az ehhez szükséges méréseket Benjáminnal szoktam megejtni, a Wilson Hall előtt. Idén nyáron annyit mértünk, hogy a végén már a műholdak is kiváncsian lestek minket:

* Mostanában heti 1, max 2 alkalommal bírom csak rávenni magam a futásra
** Az utóbbi héten elszabadulta a pokol, ez most inkább 10-11.

Hétvégék

A hétvégék nagy része ezen a nyáron mászással telt. Ha az időjárás engedte, mentünk a helyi falak egyikét koptatni, elsősorban Obed, vagy Chattanooga környékén.

Y12, Obed

Ha a felhők túl magabiztosan közeledtek a hétvégén Tennessee felé, volt, hogy eltántorodtunk a 2x2 óra autózástól, és a sziklamászás helyett bouldereztünk a helyi teremben. Ez is nagy móka, kezdem megkedvelni. Olyannyira, hogy a versenyen is elindultam. Eleinte kezdőként (R), de onnan mindig átsoroltak a középhaladókhoz (I). Az R kategóriához képes a mászás elég jól ment, úgyhogy ahhoz, hogy R-ben nyerjek, sokat kellett volna mérsékelten fair módon taktikázni... Ehelyett a későbbi versenyeketn inkább egyből I-ben neveztem, és így I-ben a mezőny közepe-vége felé végeztem. Így elsőre ez nemes tettnek tűnik, de miután rendkívül értékes és praktikus dolgokat (készpénz) lehetett nyerni, egy pillanatra elgondolkoztam, hogy jó döntés volt-e ez. Függetlenül ettől, jövő nyárra igyekszem úgy kigyúrni magam, hogy I-ben valahol az elsők között legyek. Főleg, hogy már volt néhány haladó (A) boulder probléma is, amit némi gyakorlás után sikerült befejeznem.

A hétvégéknek aztán voltak napjai, melyek punnyadással teltek, mondjuk legénybúcsúval, vagy medencézéssel:

A medencézésről jut eszembe, hogy még azon is van mit gyakorolni - úgyhogy megyek is. A legénybúcsú pedig megérdemel egy külön bejegyzést, úgyhogy arról majd legközelebb.

Squeezed In

2010-08-26T08:11:00.003-05:00

A kolorádói beszámoló még várat magára, de addig is egy telefon-minőségű képpel szolgálok a múlt heti teremfociról.

Az exponálást megelőző támadást Ákos indította, a képen pedig pont azt a pillanatot sikerült megörökíteni, amikor Heath várja a labdát, hogy egy gyors lekezelés után rárúghassa a kapura. Heath egyébként finoman és igen jól játszik, de valamiért egyfajta eposzi kellékként szinte minden meccsen le is sérül egy picit.

Washer and Dryer

2010-08-24T00:22:00.004-05:00

Ez viszonylag simán ment, leszámítva az autószerzést. A történet ott kezdődik, hogy az új helyen nem járt a lakáshoz mosó és/vagy szárítógép, viszont az apartmankomplexumhoz tartozik néhány érmés mosógép. Ezekből szombaton lett végképp elegem, miután csak három autófordulóval sikerült egy egyszerű mosást letudnom. A reakció? Craigslistre fel, az első épkézláb hirdetésre e-mail, a telefonszám alapján gyors alkudozás és időpontegyeztetés. Ezután már csak egy truckot kellett szerezni, no meg némi készpénzt. A Vanderbiltes erőforrásokat sajnos nem sikerült mozgósítani, így a szállítóeszközt majdnem az Enterprise-tól béreltem. Szerencsére azonban Daniel ismét kisegített, és az aranyszínű mindenesével végül elhoztuk a mosó- és szárítógépeket Ashland City csúcsáról.

Balról a szárító- (nagy és könnyű), jobbról a mosógép (kisebb és nehéz)

A készülékek 1-2 évesek, és a helyi szokásnak megfelelően irdatlanul nagyok. A lakásban tervezett helyre azért némi küzdés árán mindkettő befért, azonban az ajtónak már nem maradt hely. Sebaj, a mosógép problémája ezennel megoldva, mindössze szumma $300-ból. Ez egyelőre teljesen jó biznisznek tűnik, remélem ez sokáig így is marad.

Deadroid

2010-08-22T11:15:00.003-05:00

-Good news, everyone! - amolyan Futurama stílusban. Vagyis arról van szó, hogy még kedden voltam mászni a teremben, ahol épp főleg a jobb sarkammal és a bal mancsommal kapaszkodtam a falba, amikor a gyűrűsujjam roppant egy picit. A tevékenységet ott helyben felfüggesztettem, és azóta is pihentettem a bal kezemet, ami már szinte teljesen rendbe is jött.

Az eset kapcsán az első gondolatom az volt, hogy ez talán nem is olyan rossz dolog: a gyúrás és mászás szüneteltetése révén felszabadult időt felhasználva bepótolhatom a blogírással kapcsolatos elmaradásaimat. Merthogy a relatíve unalmas nyár ellenére azért történt egy, s más, amiről lehetne írni. Sajnos aztán rá kellett jönnöm, hogy igazából nem az "időhiány" volt az oka az elmúlt néhány hét csendjének. Sokkal inkább az, hogy egyre megterhelőbbnek tűnik a blogírás, márpedig azt egy ideje megfogadtam, hogy kényszerbloggolást nem folytatok...

Az alábbi történet viszont meghozta a kedvemet az íráshoz, és remélem ezzel egyfajta lendületre is szert teszek.

Lőn vala az Archos 5 Android platform, amely funkcióját tekintve leginkább az iPadre hasonlít, azonban működése számos módon eltér attól. A hasonlóság főleg abban rejlik, hogy még egyikről se tudja senki, hogy igazából mire jó; az eltérés pedig akkor jelentkezik, amikor a készülékeket az ember először megpiszkálja. Míg az iPad tapogatásra vagy csak simán azt csinálja, amit szeretnél, vagy ugyanezt de valami szemet és lelket nyugató alig észrevehető effekttel, addig az Archos 5 Doesn't. Ez utóbbi az ikonokra tapintva legtöbbször elindítja az ahhoz tartozó alkalmazást, de ez nem teljsen garantált. Főleg nem azonnal.

Rövidre fogva a szót, nem igazán értem, hogy ki vesz Archos 5-öt. Rajtunk kívül. Merthogy az egyik projekt keretén belül az egyik csoport itt vett vagy hatot. Abból öt még teljesen jól működik, a hatodik meg... Nos, a hatodikat a héten megtaláltuk a laborban, a műtőasztalon:

Az még mindig rejtély, hogy kinek jutott eszébe szétszerelni az Archost. Az méginkább az, hogy eközben hogyan sikerült letörni az LCD csatlakozót. Az illető kiléte még nem világos, de az látszik, hogy próbálja orvosolni a dolgot. Rendelt új csatlakozót, és azt próbálja visszaforrasztani - egy Weller pákával (érdemes ránagyítani):

A labort a felkoncolt droiddal együtt a minap bezártuk, bízva benne, hogy így előkerül a rejtélyes boncnok és mesterember.

I Feel Safer Now

2010-07-08T21:30:00.003-05:00

Ahogy az idő telik, a napnál is világosabbá válik, hogy az igazán időtálló, fontos és értékes bitsorozatok a saját fényképeket és videókat tartlmazó fájlok. Egy Office 97 install, egy NFS CD már rég szemétnek számít, míg egy beszkennelt ősi vitorlázós kép, egy középiskolás házibuli emléke, egy Belga koncert (majdnem) videója, vagy egy családi fotó értéke elkezd a felbecsülthetetlen felé tendálni. Előbbiek elértéktelenedése nem csupán a szoftverek elavulásának tudható be. Nagyban hozzájárul az is, hogy ezek valahol mindig megvannak. Régebben ez néhány ismerős CD-jét, vagy merevlemezét jelentette, ma pedig (még) ott vannak a különböző torrent oldalak. Nem szép dolog jogvédett termékeket illegálisan letölteni, nem is kell, de maga a tény, hogy szinte minden program azonnal elérhető azért megnyugtató. A Warcraft 3 CD-ket se kellett végül kihoznom, elég volt az eredeti serial key-m és btjunkie.

A privát adattartalmakkal azonban más a helyzet. Egy jóféle hawaii csoportfotót például böngészhetnék a neten, olyat biztos nem találnék, amilyet Punában készítettünk a fekete homokos tengerparton. És ez még nem is feltétlenül jó példa, hiszen legalább ötünknek megvan, kellőképpen redundásan van tárolva, vagyis ha egy jól sikerült parti alkalmával megnézés helyett véletlenül törölném őket, még mindig nem dőlne össze a világ. Na, de mi a helyzet azokkal a fotókkal és videókkal, amik esetleg még érzékenyebbek (pl. a hányós képek) és nincsenek implicit módon redundánsan tárolva? Nos, a redundanciát nyilván szándékosan is meg lehet oldani, ahogy a hozzáférés is viszonylag könnyedén szabályozható.

Én a saját képek és videók tárolására jelenleg két hordozható külső HDD-t használok. Ezeket mintegy háromhavi rendszerességgel szinkronizálom egymással, a laptoppal, illetve a munkahelyi gépemmel. A >2x redundanciát bőven elégnek tartom, túlzottan paranoiás azért még nem vagyok. Annál inkább harapnék viszont, ha valaki olyan kezdene turkálni a képeim között, akit erre nem hatalmaztam fel, ezért mindkét HDD 256-bit AES titkosítással van védve.

Szinkronizáláshoz ajánlom a SyncToyt, vagy a Total Commandert - az egyik könnyebben használható, mint a másik. A titkosítás picit macerásabb, mert a TrueCryptet használva a linuxnál megszokott módon kell csatlakoztatni a meghajtót, ugyanakkor megvan az az előny, hogy ez bármilyen oprendszer alatt megtehető.

Tehát röviden, tegnap mindent archiváltam ily módon, beleértve azokat a képeket is, melyekről egy régebbi Skype beszélgetés alkalmával Dávid és Matyi megmutatta, hogy csak 1x vannak nálam letárolva. Ezen túl frissítettem az összes jelszavamat, az egyetemi-, banki- és egyéb fiókokhoz tartozókat. Minden legalább tíz karakter és tele van hülye karakterekkel. Nem mondom, hogy most már minden feltörhetetlen, de messze jobb helyzet ez, mint amikor mindehol a jó öreg 12345 szerepelt.

The Tragical History of Doctor Faustus

2010-07-06T21:27:00.006-05:00

Avagy Goethe átdolgozásában már csak a Faust címet viseli az a könyv, amit még karácsony körül vettem az egyik budapesti antikváriumban. Annak, hogy miért pont erre esett a választás, története van. Ezt a történetet talán Matyi ismeri legjobban, de a lényeg az, hogy úgy emlékeztem, hogy ez a mű nem is volt olyan rossz, és most el akartam olvasni elejétől a végéig. A dráma minőségét illetőleg azonban nagyot tévedtem, ha egy szóval kéne jellemeznem az egészet, akkor a rémfos jelzővel illetném.

Egyrészt teljesen megfeledkeztem róla, hogy a mű a német romantika idején íródott - ez csak Margit megjelenésekor esett le. Ennél a nyálas, picsogós résznél majdnem tűzbe (medencébe) hajítottam a könyvet, de végül erőt vettem magamon és végigküzdöttem magam a tragédia első részén. A nagy küzdelem során talán csak Mefisztó tartotta bennem a lelket, a vége felé ő bizonyult az egyetlen elviselhető alaknak.

Másrészt a dráma magyar verziója nem egy mai fordítás. Voltak részek, amiket 4x kellett elolvasnom, hogy nagyjából megértsem őket, mert rég kihalt szavak kerültek egymás mellé a húszsoros pszeudomondatokba. Erre már csak hab, hogy oldalanként 5 utalás van a korabeli társadalom kifigurázására, amit csak megjegyzések rész segítségével lehetett megfejteni. Tehát ha még nyelvtanilag sikerült is felfognom egy-egy oldal tartalmát, egy jó 50-60% eséllyel még mindig nem jött át az igazi mondanivalója.

A végső konklúzióm Fausttal kapcsolatban, hogy ez tényleg egy tragédia. Az eredeti monda, az Ősfaust, ettől még simán lehet jó - de ezt a Goethe féle kiadást nem ajánlom senkinek (2 sörért azért elvihető). Ha számszerűsíteni kell az értékelést, 2/10, mert a borító, a papír és a nyomtatás igényes.

Flood Comparison

2010-06-20T08:45:00.004-05:00

Idén már volt alkalmam gondolkozni azon, hogy honnan ez a nagyfokú korreláltság a Tennessee-i és a magyar időjárás között (quantum engtanglement?), de végleges álláspontot még mindig nem foglaltam. Tény ugyanis, hogy amikor itt iszonyat meleg van, otthon is tikkasztó hőség uralkodik. Amikor pedig Nashvillet elönti a víz, Budapestnek és a Magyarország többi részének is bőven kijut - esetenként sokkal durvábban:

Érdemes megnézni a teljes galériát, ami a jelenlegi kedvenc fotós oldalamról, a The Big Picture-ről származik.

A Rough Week for Guatemala

2010-06-02T17:16:00.004-05:00

Idén már láttunk esőzést és vulkánkitörést egyaránt. Ezek külön-külön is elég kellemetlenek, de ha valahova rövid időn belül mindkettőből kijut, az már kitolás a természet részéről. Guatemala márpedig most nyakába kapta mindkettőt.

Guatemala fővárosa gyakran változtatja székhelyét. Az előző - de abszolútban második - főváros szerepét a spanyol kolonista kisváros, Antigua töltötte be a XVI. századtól közepétől egészen a XVIII. század második feléig. A várost 1717-ben egy földrengés döntötte össze, majd az újjáépítést követően 1773-ban egy másik. Ekkor döntöttek a főváros újboli áthelyzése mellett, amelynek helyéül a mai Guatemala város területét jelölték ki.

Amint azt a Pacaya vulkán legutóbbi kitörése bizonyítja, a főváros még mindig nincs túl messze a vulkánoktól. Igaz a vulkánkitörés ezúttal nem döntött össze házakat, azért egy vékony réteg hamuval mégis gondosan betakarta:

Ugyanakkor az, hogy a vulkán nem rombolt épületeket, nem jelenti azt, hogy azok épen megúszták a hetet. Erről gondoskodott az azt követő esőzés, ami azon túl, hogy elárasztotta a környéket, kellemesen alámosta a várost, majd ennek következtében a 11. és a 6. utca kereszteződése beszippantott egy fél ruhagyárat:

A Pacaya vulkánra visszatérve, ez ugyanaz a természeti létesítmény, amit tavaly Antiguából kiindulva meglátogattunk Kemyvel, és az Endre vezette csoporttal:

Pacaya vulkán (2009)

Egyéb vulkánok (áttekintés a Pacaya vulkánról)

Fly Fishing at The Smokies

2010-05-18T21:36:00.008-05:00

A hétvégén voltam pisztrángozni a Smoky Mountains National Parkban. Szombaton délelőtt még szikrázó napsütésben volt részünk, amit horgászással töltötünk. Estére aztán rászakadt egy felhő a sátrunkra, ami átszűrte annak levét. Ezt a nedűt a hálózsákjaink azonnal magukba szívták, úgyhogy papírtigris módjára még aznap este haza is gurultunk.

Halat nyilván egy darabot nem fogtam, viszont végre láthattam az Appalache-hegységet. Továbbá a hegyvonulaton kívül leltem medvét, őzet és pihenő mérnököt:

Sly, Tihamér és a Great Smoky Mountains National Park

Ha pedig valamilyen ok folytán konklúdálni kéne ezt a hétvégét, az alábbi Faktok révén tenném:

Az Appalache-hegység szép.

Halat fogni nehéz. A halászok halszagúak.

Van műlégy, ami nem éli meg a vasárnapot.

Flooding in Nashville #5 - The Bottled Water

2010-05-18T20:29:00.007-05:00

A vízözön harmadnapjára ugye eltűnt a palackozott víz a nashville-i boltok polcairól. Akkor azt hittem, a megijed helyiek vásárolták fel a készletet, de alapos ember lévén (?), nem álltam meg holmi feltételezésnél, hanem utánajártam az eltűnt műanyag flaskáknak.

A tisztított csap- és forrásvízzel töltött üvegeket a 15. utcán túl leltem meg, pontosan ott, ahol anno a State Fairt tartották. Az ivóvízkészlet jelentős részét a nagyobb üzletláncok visszavonták a polcokról, hogy az árvízkárosultak rendelkezésére bocsájtsák, ingyen és bérmentve:

Az önkéntes feladat egyszerű volt, az arra járó autósoknak 1 zsugor/család mennyiségű ásványvizet kellett a rendelkezésére bocsájtani, igény szerint a csomgatartóba, vagy valamelyik ülésre. A víz mellé persze egy csomag mogyoró is járt a Logan étterem jóvoltából.

Én ahhoz a standhoz álltam be, ahol eleinte a fenti képen bal oldalt látható kentucky-i csaj és a barátja álltak. Ez egy mókás páros volt, a csajnak jóformán be nem állt a szája, ugyanakkor szerencsére szépen énekelt. Érdekességként, mikor hárman beszélgettünk, minden szavát (~90%-át) értettem, annak amit mondott, de amikor egy szintén délivel váltott szót egy bötűt nem értettem a diskurzusból. A párbeszédből kiderült, hogy a munkahelyüket elöntötte a víz, így őket fizetésnélkülire küldték...

A vízosztáson egy idő után megjelent a média is, két autóval, mert ugye ezt nem lehet ~~szó~~ kép nélkül hagyni. No, meg felbukkant egy újabb önkéntes, egy 15 év körüli fekete lány személyében. Szorgalmas és aranyos volt, a helyiekhez képest feltűnően igényesen öltözött és viszonylag kevés mondatára kellett visszakérdeznem. Rendkívüli sikereket ért el ezen a szerda délutánon, majdnem sikerült megtanítania, hogyan kell mondani azt, hogy ma'am. Persze szerintem inkább mekegni tanultam meg.

A hétvégén David nevű kollégám segítségére keltünk, akit se azelőtt, se azutána nem láttam. A helyszínre többen is érkeztünk, mint amennyit a ház elbírt, így átmentünk segíteni a szembeszomszédoknak. Miután minden bútort óvatosan kivittünk a házból az udvarra száradni, a kárfelmérő bácsi megkért minket, hogy hordjuk vissza a darabokat. Ezen délelőtti bemelegítés után úgy döntöttünk, mégis inkább David házára koncentrálunk - Laci már úgyis alig várta, hogy bonthasson valamit.

David háza és előkertje

Bontani márpedig volt mit, a ház összes vakolatát és szigetelését el kellett távolítani. Ha ez megvan, az épületet hagyni kellett száradni. Ezután jöhet a fertőtlenítőbrigád, majd ismét szárítás következik, végül az újraszigetelés és -vakolás. Az alábbi kép még a bontó brigádról készült, nem a fertőtlenítőkről:

Sanyi (balról) és Jancsi (jobbról) bontásra készen

A házból annyi kátránypapírt és szöget távolítottam el, hogy még este is azokkal álmodtam. Kb. a 804. szög után, mikor egyébként is megfáradunk és megéheztünk, megjelent a vörös kereszt autója, ami egyszeri, de laktató ebéddel szolgált. Ezzel kitarottunk kora délutánig, de ha nem ment volna, a Sztipa család egyébként is gondoskodott élelemről - bőven.

Egy plusz élmény volt ezen látvány. Azt hittem ebbe a típusú autóba csak bevásárlószatyrot és aktatáskát lehet tenni. Tévedtem. De a Priuszról majd bővebben.

Climbing Places in Tennessee

2010-05-10T19:39:00.011-05:00

A 400. bejegyzés következik, úgyhogy egy kis figyelmet kérek.

Az ISIS egyik legnagyobb előnye, hogy a kollégák között akad néhány sport-addikt. Az egyik legnépszerűbb sport a falmászás, illetve a sziklamászás. Tennessee - bármilyen meglepő is - bővelkedik ilyen jellegű mesterséges és természetes erőforrásokban.

Climb Nashville

A hétköznapokra ott a Climb Nashville, ahol megannyi boulder- és mászófalon lehet gyakorolni, tanulni. Jelenleg csak 10 alkalmas belépőm van a helyre, melynek használata alkalmanként ~$10 fájdalmat okoz. Ennek megfelelően terembe ritkán járok, ugyanakkor ezt a problémát orvosolandó a hétvégén tervezek venni egy éves bérletet.

Mászóterem szinte mindenhol található, rendes, mászható szikla kevésbé. Konkrétan Nashvilleben sincs, de ami 2 óránál közelebb van, az itt közel van. Íme egy áttkintés a népszerűbb környékbeli helyekről:

View Climbing Places in a larger map

King's Bluff

King's Bluff mintegy bő órára Nashvilletől északra található. A hely amilyen közel van, általában olyan népszerű, vagyis zsúfolt is. Tavaly szerencsére sikerült kifogni egy csendes, meleg novemberi pénteket, amiről itt írtam is. Összességében ez egy könnyen megözelíthető, közepesen szép hely, valamelyst élesebb fajta sziklával.

Foster Falls

Utoljára április elején voltam itt, ezúttal Yukival, Grahammel és persze Lacival. A hely Tennessee déli részén fekszik, és ahogy a neve is utal rá, a sziklákhoz tartozik egy tetszetős vízesés is. A helyi legenda szerint a vízfal mögött is lehet mászni, de erre még nem vállakoztam.

A falakhoz 15-20 perc gyalogtúra vezet a parkolóból, de lévén, hogy az odavezető út szép, ezért lehetne akár fél óra is - a visszaút meg 2 perc, de ez más kérdés.

Laci gubbaszt (?)

Graham Hemingway pihen

Chattanooga

A hely szintén Dél-Tennesseeben található, értelemszerűen Chattanooga mellett, attól valamelyst nyugatra. A parkolótól mérve az első mászóhely mintegy 10-15 perc gyalogjárásra leledzik, de Laci és Cliff a legtávolabbi pontot szemlélte ki, amihez közel 40 percet túráztunk. Ez a chattanoogai hely kivételesen szép, főleg a szikla tetjéről nyíló panoráma. Részben a kilátás miatt vált az egyik kedvencemmé, no meg azért, mert vannak számomra is teljesen mászható útvonalak.

Többnyire trad (traditional) utakat kínál a hely, úgyhogy a mászás itt komolyabb felszerelést igényel. A jobbról látható képen épp Cliff készül bevenni az egyik magasra nőtt útvonalat.

Obed

Obed - a helyi mászók szentélye - Nashvilletől 2 órára keletre, Knoxvilletől 1 órára nyugatra fekszik. Laci Obed miatt van még Tennesseeben, Cliff pedig itt tanult meg mászni. Talán nem is véletlen, hogy idén már háromszor látogattunk el ide.

South Clear Creek

Először márciusban látogattunk el Obedre, méghozzá heten: Dóri, Julcsi, Máté, Jancsi, Laci, Olivér és jómagam. Az idő ekkor még több, mint kegyes volt hozzánk, minden hétvégén sütött a nap és soha nem esett az eső - ellentétben a jelenlegi időjárással, amikor menetrendszerint péntek délutánra ér ide a gomolyfelhők serege és hétfőig itt tanyázik.

A hangulat tehát családias, South Clear pedig szép volt, ahogy azt az alábbi kép is mutatja. Az én jelenlegi - vagy inkább akkori - tudásomnak megfelelő útvonal ugyanakkor viszonylag kevés volt.

Teadélután Obednél (felülnézet)

További képek itt.

Solstice Cave

Egy hétvége kihagyásával ismét Obeden kötöttünk ki, amikor is az időjárásra ismét kegyes volt, sőt! Ezúttal csak Yukival és Lacival mentem, akik a figurát alapvetően lazábbra vették:

Hessz

Bár a fenti kép nem ezt sugallja, azért mind Yukinak, mind Lacinak voltak aktívabb pillanatai. Ha pedig a képek nem csalnak, még nekem is.

Laciról egy videót is készítettem, bár ezen inkább sz*rakodik, mintsem mászik - még vágás után is.

Lilly Bluff

Lilly Bluff van legközelebb a parkolóhoz, mégsem ennek köszönheti túlzott népszerűségét. Sokkal inkább annak, hogy szinte egész nap árnyékban fekszik. Így a nyári forróbb napokon állítólag elviselhetetlen embertömeg tud feltorlódni a Lilly Bluff falainak tövében.

Alig két hete ugyanakkor jó ha két emberrel találkoztunk. Ők három réteg ruhát viseltek, mi mindannyian* rövidnadrágot. Miközben várt az ember, csípős hideg volt, de miközben mászott, iszonyatosan kellemesnek hatott, hogy nem izzadt le azonnal. Nem is beszélve arról, hogy a fal is jobban tapad ha hűvös van.

Az eredmény? Laci egyben megmászta mumusát, Gangstat (5.12a), majd ugyanezt az útvonalat Cliff is végigtolta:

Én végre egyben letoltam Tarantellát, majd egy Simpson-figura alakjában rángattam egy égben ragadt kötelet. A szupererős ragasztó ezúttal a súrlódási együttható volt.

*Ez nem igaz, Cliff hosszúnadrágban volt.

Flooding in Nashville #4 - The Banking

2010-05-08T23:54:00.003-05:00

Minap eszembe jutott Pali, akit Guatemalában ismertem meg. Történt ugyanis, hogy Bellevue központját az árvíz mintegy 3-4 évtizeddel vetette vissza. Egy ideig se áram, se telefon, se víz, se ATM. Mostanra az alapvetőbb dolgok már helyreálltak, de a helyi bank még üzemképtelen, a boltokban pedig a kreditkáryták helyett zöldhasúak villognak.

Hogy ez mégse legyen túl fájdalmas a helyieknek, a Bank of America begurított egy hatalmas GMC-t a bank udvarába. Tetején egy parabolaantennával, oldalában és hátuljában egy-egy ATM pénzautómatával, a(z általam igénybevett) banki feladatok 90%-át ellátó mobil állomás:

Plusz egy pont a BofA-nak - amit azonnal vissza is veszek tőle, mert a checking számlámat megterhelte egy teljesen oda nem illő tétellel.

Na, de hogy jött a képbe Pali? Ő foglalkozik hasonló műholdas hálózatok kiépítésével és üzemeltetésével. Amikor munkájáról mesélt Floresben, a műholdas hálózat alkalmazására az egyik példa pont az ATM-rendszer volt.

Flooding in Nashville #3 - The Aftermath

2010-05-04T22:28:00.005-05:00

Ez a hétvégi áradás gyorsan jött, a legtöbb helyen pedig gyorsan is távozott. Vasárnap délre számos, a vársoból kivezető útszakaszt lezártak, így este alaposabban megterveztem a hazautat. Az I-40-et tudtam, hogy kerülni kell, a Charlotte-on pedig emlékeztem, hogy volt egy átfolyás. Ez utóbbit előidéző csermelyt igyekeztem minél nagyobb betonhídon keresztezni. Ugyanakkor puszta kíváncsiságból visszakanyarodtam a reggeli színhelyre, ahol legnagyobb meglepetésemre a pataknak nyomát se leltem... Az odakészített plusz pokrócra, zseblámpára, 2 ingyenes alkalmazásra, vízre és olvasnivalóra végül nem volt szükség - még így hajnali egykor sem.

Másnap reggel két dolog volt szembetűnő. Egyrészt az útzár miatt ittrekedt kamionosok és átutazók, akik feltöltötték az utak szélét, a benzinkutakat és a Walmart parkolóját is.

Másrészt bizonyos helyeken, mintha mi se történt volna. Az I-40 egyik vasárnap lezárt szakasza felszáradt, az nap pedig 7 ágra ragyogott.

Persze volt, ahol a három nap alatt lehulló 17' (430mm) eső mélyebb nyomot hagyott. A Harpeth folyó erősen kiöntött, és a víz alá került házak környékén megszüntették az áramszolgáltatást - Péteréknél ezt ma reggel kapcsolták vissza.

Emellett Davidson megye két víztározójából egyet elmosott a víz. Tehát megcsappant az ivóvíztartalék, ezért a polgármester azt kéri, hogy mellőzzük a fűlocsolást és az autómosást. A Rec Centerben kiírták, hogy 3 percnél tovább ne zuhanyozzunk, a Health Plusban pedig egyszerűen bezárták a zuhanyzót.

Hazafelé beugrottunk a Krogerba tartalék palackozott vízért. Mint kiderült, ez másoknak is eszébe jutott, de három zsugor még akadt a polcon.

Apadó vízkészletek

Ha pedig ez mégsem lenne elég, a sörös részleg még teljesen érintetlennek tűnt.

Update: Nem sokkal érkezésem után írtam és tettem fel képeket az Opry Mills Mallról és a hozzá tartozó Gaylord hotelről. Nos, ugyanez a kettő a napokban az alábbi módon fest.

Időközben pedig Obama katasztrófa súlyotta területté nyilvánította Nashvillet - akármit is jelentsen ez.

Kispad Quiz

2010-05-02T23:34:00.002-05:00

A következő kvíz egy az egyben a kispad.huról származik és szerintem igen jó:

A és B beszélget:

A. Kávé vagy tea?
B. Ez most legyen a te döntésed.
A. Jó, akkor tea.
B. Hm. Kávé.

Kérdés: a két szereplő közül melyik a nő?

A válasz nekem elsőre teljesen egyértelmű volt, másodikra kevésbé. A válaszok jöhetnek kommentek formájában - nem kell indokolni.

Flooding in Nashville #2

2010-05-02T19:36:00.003-05:00

Még a Schönherzben töltöttem ki egy Zombie-kvízt - talán ezt -, ahol egészen jó pontszámot értem el. Sok pontot érhetett az a választ, hogy több hétre elgendő kaját tartok a lakásban Otthon még ha akartam volna se tudtam volna éhen halni. Aki ismeri anyut, tudja miért. Persze amióta Tennesseeben vagyok, már neki is nehéz utánam küldeni az élelmiszer utánpótlást, de Guatemala azért még nem jelent neki akadályt.

Mikor ma megérkeztem a szélessávú árvízmentes területre, a csomagtartóba betekintve legalábbis ez jutott eszembe. No meg az, hogy itt is nehezen pusztulok éhen.

Erre mondjuk lehet, hogy szükség is lesz. Franklinben már elrendelték a kijárási tilalmat, de Nashvilleben is kérik, hogy hanyagoljuk az autókázást holnap reggelig. Erre néhány észérv itt.

Visszatekerve az időt, délután még benéztünk a belvárosba fotózni. Akadt is néhány vicces figura, az egyik kedvencem a következő:

Sokmindent nem hiszem, hogy fogott, legfeljebb ilyesmiket:

Végezetül még néhány autentikus videó:

Flooding in Nashville #1

2010-05-02T13:19:00.015-05:00

Közel két napja folyamatosan esik az eső. Szerencsére jóféle eső ez, hasonló az otthonihoz: néhány fokkal visszaveti a hőmérsékletet és felfrissíti a levegőt. Azonban, mint minden jóból, ebből is megárt a sok.

Ma reggel hétkor úgy szakadt, hogy felébredtem rá. Szörnyű. 9-10 felé elkezdett akadozni az internet kapcsolat. Kibírhatatlan. Reggeli után így az egyetem felé vettük az irányt egy minőségibb hálózati kapcsolat reményében.

Út közben találkoztam érdekes dolgokkal. Felfedeztem többek között, hogy a Charlotte Avet keresztezi egy kisebb patak a Whitebridge kereszteződéstől nem is olyan messze. Mint kiderült ezt mások is észrevették.

View Larger Map

Charlotte Ave

Charlotte Ave

I-40

Az belváros felé vezető út egyébként 3x hosszabbra sikerült, mint a megszokott. Négy útlezárásba botlottunk és egy idő után úgy tűnt, hogy Nashville egyfajta várárokkal van körbevéve. A többi kép a galériában.

Update: Van egy videó az I-24-ről is - egyfajta immersion/flotation test:

Update 2: Egy másik videó, 300 méterre nyugatra onnan ahol anno 2 hónapig laktam.

View Larger Map

Kitchen Essentials #1

2010-04-25T23:00:00.001-05:00

A katona nem megy csatába fegyver és páncélzat nélkül. Hasonlóképp nem áll neki a szakember komoly feladatnak megfelelő célszerszám nélkül, így nem debuggol hardvert oszcilloszkóp, szoftvert breakpoint és printf() hiányában, illetve nem vág fát heringgel.

Ez a gondolat inspirálta a most induló Kitchen Essentials sorozatot, ahol számomra nélkülözhetet len konyhai kellékek kerülnek bemutatásra. Az első efféle alapvető eszköz - melynek fontosságát anno Bóta Dani hangsúlyozta igazán - a konyhakés.

A vagdosás, aprítás, szeletelés a legalapvetőbb konyhai műveletek közé tartoznak. Ezek precíz és biztonságos végrehajtásához a késnek két fő tulajdonsággal kell bírnia: stabil markolattal és éles pengével. A stabil markolat nem igényel magyarázatot, de a borotvaéles penge nem feltétlenül sugall megnövekedett biztonságérzetet, pedig azt nyújt.

A legkézenfekvőbb példa a zöldségszeletelés. Ha a használt kés minőségi, pengéje pedig megfelelően karban van tartva a paradicsom karikázása hasonlóképp fest:

Ellenben, ha a kés életlen, a szeletelés átcsap trancsírozásba. A nem kielégítő eredmény szinte felbosszantja az embert, így a második nekifutásra szinte biztos, hogy lecsúszik a kés a paradicsom külsejéről, és... ilyenkor kiderül, hogy annyira azért minden kés éles, hogy az ember a saját kezébe 4-5 mm mélyen belevágjon. Ezt már bebizonyítottam, cáfolni felesleges.

Már egy éve megfogant az ötlet, hogy veszek egy tisztességes séf kést. A jobbfélék sajnos drágák, tipikusan $100 felett vannak; ennyit pedig én sem szándékoztam kiadni. Így a vásárlást végül Lifehacker cikk triggerelte, minek eredményeképp Amazonról rendeltem egy Victorinox 8" séf kést, mindössze $30-ért:

A kés markolata kiváló: csúszásgátóló gumianyagból készült, aminek a tapintása is igen kellemes. A pengére szintén nem lehet panaszom, a fenti képnek megfelelően tudtam szelni vele a paradicsomot én is, sőt a krumplit úgy karikáztam, hogy föléhelyeztem a kést és gyengéden, egy ujjal lenyomtam a pengét... A penge és a nyél állítólag remekül kiegyensúlyozott. Ennek szakértője nem vagyok, de a fogására nem panaszkodom.

At über-séf-kés mostanra vesztett éléből, feltehetőleg a csirkemell lopta meg. Lévén, hogy édesapám késfenő szolgáltatása itt nem áll rendelkezésre, épp a lehetséges újraélezési lehetőségeket bújom. Eddig ez a fenőköves megoldás tűnik nyerőnek, bár a kövek borsos ára még visszatart a rendeléstől.

Nashville Tornado Marathon

2010-04-23T23:06:00.003-05:00

Az imént kaptam az egyetemről a következő levelet:

Dear Students and Community members,

The National Weather Service has issued a Special Weather Statement for the Nashville and Davidson County area. Over the next 24-36 hours we expect to receive severe weather with hail, lightning, strong winds and the possibility of tornadoes. This severe weather may start as early as tonight and linger through tomorrow evening. Indications from the weather service suggest the strongest storms may be in the Nashville area Saturday afternoon between Noon and 6pm. (...)

A vicces az, hogy holnap esedékes a Music City Marathon, ahol a jelenlegi tényállás:

Country Music Marathon & 1/2 Marathon Weather Contingency Plan: After consultation with all the involved city authorities, due to the weather forecast in the Nashville area which is projecting severe afternoon storms, the MARATHON will most likely be subject to an abbreviated timeline. At this time, there is a contingency plan to limit the marathon to 4:30 and under*. Any runner who is behind this pace (10:20 per mile) at mile 11.2 will be directed to complete the half marathon course. This timeline may change based on what actual race day weather pattern. While we know that this will be a disappointment to some (as it is to us); if implemented, this plan is in the best interests and safety of all involved, especially the participants and volunteers. Thank you for your understanding and cooperation. *Time based on chip time, not gun time.

Ezen infók alapján mindenképp egy nehezebb fajta állványt készítek a holnapi tornádó- és marathonfotózáshoz.

Madison Valley - Day #8

2010-04-15T22:17:00.007-05:00

A Montanai kiruccanás utolsó napjaival még mindig tartozom. Sikerült persze odáig húznom a dolgot, hogy végül ez a bejegyzés is megkapja a retro címkét.

Péntek reggelre adva volt a feladat megoldásával együtt: hogyan lehet szuboptimális módon eljutni West Yellowstoneból Bosemanban? A nyertes egyszerűsített útiterv az alábbi volt:

View Larger Map

Mivel a Big Sky felé vezető utat már vagy ezerszer megtettem, inkább nyugat felé vettem az irányt, a csendes Ennisen át. Útközben persze több kitérőt is tartottam, így megnéztem az '59-es földrengés egyik leglátványosabb és legpusztítóbb mellékhatását.

Nem, az ~~k*rvára nem~~ korántsem sípálya

Ezt a földcsuszamlást, ami anno 30-40 sátrazó embert temetett maga alá, méltán emlegetik a helyiek, hiszen jelzi, mennyire instabil az ország ezen része.

A fenti fotó elkészítése után az utamat továbbra is nyugatra, majd észak felé folytattam egészen a csendes és takaros Ennis településig. A "falu" valóban csendes, cserébe tényleg nincs ott semmi - leszámítva az őt körülölelő Madison Valley-t és néhány éttermet. Így hát egy rövid ebédszünet után kerestem egy még kietlenebb célpontot, Virginia City-t. Virginia City híres a régies, western stílusú házsorairól, azonban ez csak 20 perc erejéig volt képes megragadni az érdeklődésemet, így miután kétszer végighaladtam az egyetlen (fő)utcán, lekanyarodtam a benzinkúthoz. Mert ugye tankolni kell a Priust is, még ha szimbolikusan is, jelképes összegért.

Soak it up!

Miután kedvenc hibridemet megtankoltam jókedvvel, a hegyről lefelé jövet... Nos, két dolog is történt. Egyrészt az akksit teljesen feltöltöttem, másrészt találtam néhány helyet, ahonnan pompás kilátás nyílott második kedvenc völgyemre, a Madison Valley-re:

Madison Valley

Bosemanbe időben megérkeztem, így maradt időm csellengeni. Ennek kapcsán egy képrejtvény, ani alapján nyilvánvaló, hogy mégis hova vetődtem:

Ha mégse menne a dolog, itt, itt és ez utóbbi mellett van még néhány segédkép, de az album címét sehol nem ér megnézni. Mondom nem ér megnézni.

A nap zárásaként kerestem egy authentikus helyet vacsorához. Ted's Montana Grillre esett a választás, mert az nyilván helyi volt. Nyilván, vagyis mintegy ennyire. Mindenesetre a Pot Roastjuk mennyei volt, és a helyi sörük is ízlett. Majdnem felért egy jól elkészített hazai pörkölttel és egy korsó Borsodival. Duh.

Update

Most, hogy ily hamarjában érkezett egy helyes megfejtés, kénytelen vagyok egy további képet közzé tenni:

Ez a kép már visszafele "száguldás" közben készült, de azt hiszem sok mindent takar. Yellowstone giccses hely. Már befelé jövet amint átléptem a képen is látható hatalmas boltívet, azonnal őzek vettek körül Aztán 3 mérfölden keresztül egy festői csermelyt kellett követnem, ami - magyar szemmel nézve - igazi egzotikus fákkal volt övezve. Vissza felé meg nyilván egy bölény állta utamat, just to show off. No meg néhány randomállatt, de ez nyilván fake volt. Vagyis Yellowstoneba még vissza kell menni, lehetőleg a nyári időszakban.

161 lbs

2010-04-15T21:59:00.002-05:00

161 font, vagyis 73 kg a ~~súlyom~~ tömegem. Ennyivel érkeztem idén Nashvillebe és ennyit nyomok jelenleg is. Pedig azóta edzem, mondhatni tisztességgel. Heti átlag 3.5x járok konditerembe, ennek megfelelően többet eszem - reggelire 3-4 tojás sonkával simán elpusztul -, még plusz fehérjét is fogyasztok, de még csak enyhe fluktuációt sem tapasztalok: 161 lbs.

Eleinte bosszankodtam miatta, majd nevettem rajta, mivel valamelyst felfedezhetők rajtam az edzés nyomai minden tömeggyarapodás nélkül, mígnem mostanra eljutottam odáig, hogy jóformán örülök neki. A mászásnál egyébként se jön jól a plusz súly, a futásnál meg...

Ha az elméletem igaz, a futás se fog se javítani, se rontani a dolgokon. Ehhez viszont már kéne egy új cipő. Mivel az előző adidas cipő (most 5 éves) nagyon bejött, úgy döntöttem márkahű leszek. A Marathon M'10 enyhén retro stílusú modellt szándékozom megvenni a runningwarehousetól. No tax, free shipping in both directions és a leírhatatlan kalandérzés, hogy netről rendelsz cipőt anélkül, hogy élőben megnéznéd, vagy felpróbálnád*. Tehát a beszállító választása egyértelmű, már csak a cipő színét kéne kitalálni. Eleinte a fekete mellett voltam, de mostanra kissé unalmasnak tűnik a szín, nyáron pedig még meleg is lesz... Talán egy kék? Lényegesen merészebb és élettelibb színvilág, de még nem sikerült rászánnom magam.

Tehát, ha valaki segíteni akar a döntésben, az hétvégéig nyugodtan küldje a kommenteket. Jelige: a pirosról szó sem lehet.

*A hétvégén azért keresek egy adidas szaküzletet, mert európai lévén ez a fajta vásárlás még mindig idegen nekem.

Life is Hard

2010-04-05T22:46:00.002-05:00

A minap bukkantam rá erre a rövidfilmre. Hát igen, senkinek se könnyű:

Nashville Downtown Panorama

2010-04-03T21:06:00.003-05:00

Támogatván egy feltörekvő művész bimbódzó karrierjét, bemutatom Róbert kolléga legújabb alkotását:

Nashville Downtown

A kép kattintva nő, a picasa pedig ismét hazudik, mert nem hajlandó nagyfelbontású képet feltölteni.

The Story of Bottled Water

2010-04-03T12:14:00.006-05:00

Az alábbi videó kapcsán merült fel bennem a kérdés:

Otthon mennyire elfogadott, hogy egy vendéglátóipari egységben csak egy pohár vizet kér valaki az étel mellé?

Ez itt kint teljesen jól működik, a legtöbb esetben szűrt, hideg vizet kapsz, ingyen. Sőt, ha a "No Ice" varázsszavakat is elejted, akkor ez szimplán jéghideg vizet jelent, ami nem kocogtatja meg/ki a fogaidat azonnal.

Running Shoes

2010-04-03T11:50:00.006-05:00

A futócipőm több, mint 4 éves. Ha valakinek itt megemlítem, hogy fáj a térdem, mikor futok, majd hozzáteszem a cipőm korát, jóformán kinevet. Ezért épp készülök új futócipőt venni, mire belebotlok ebbe a videóba:

A döntéshoztalt ez sajnos nem lendítette előrébb.

Conference Days #5 and #6

2010-03-25T22:40:00.007-05:00

Egyszer már megbeszéltem magammal, hogy a kényszerbloggolásnak semmi értelme. Az imént ugyanerre a konklúzióra jutottam, úgyhogy csak tömören foglalom össze, mi történt szerdán és csütörtökön.

Bármilyen meglepő, szerdán reggel ismét kritikán aluli volt az útminőség. A hőmérséklet bőven fagypont alatt volt, így az előző napi esőnek, sikerült ráfagynia az úttestre, majd a néhány centiméter hóréteg is biztos helyet talált magának az aszfalton. Ennek és a kocsi felszereltségének megfelelően vezettem hát, vagyis mindig én voltam az első a sorban.

A szerdai napon végig előadásokat néztem, sok minden nem történt. Ellenben csütörtökről szolgálhatok pár érdekes képpel - mert ugye anélkül nem megyünk Montanaba, hogy ne talkálkozzunk a szimbolikus vadakkal. Tehát, lássuk a medvét:

Lost

Siesta

További képek a frissített Montana galériában. Ezt dedikáltan Petinek.

A medveles után betértem egy helyi vendéglátóipari egységbe, ahol rendeltem egy iszonyat jó szendvicset, és egy turmixot. Ez utóbbi szinte biztosan a Pulp Fiction milk shakeje:

I don't know if it's worth five dollars, but it's pretty fuckin' good.

Ebéd után meglestem az '59-es földrengés generálta tavat, ami találóan az Earthquake Lake nevet kapta, majd elgördültem a konferencia helyszínére. Az előadások nagy részét passzívan ültem végig, legfeljebb egy-egy kérdést elejtve - ellentétben az utolsóval, ahol végül én prezentáltam. Kissé nyilván izgultam, de az izgalmamat tompította a nagyszünetben felszolgált ingyen sör. A mondanivalóm pedig úgy tűnt, valamelyst átjött a közönségnek, mert kaptam teljesen releváns és értelmes kérdéseket. Remélem ez egy mérték.

Attempts to Build a Career

2010-03-25T21:57:00.004-05:00

Bár kisebb erőbedobással, de még mindig keresgélek helyet a nyári szakmai gyakorlatra. Már jócsomó oldalt meglátogattam, de még mindig találok újat, meglepőt:

Ezt rádiógombbal is le lehetett volna rendezni. Ha találok megfelelő pozíciót, biztos a másodikat kiválasztva fogom feltölteni az önéletrajzomat.

Put In Jail

2010-03-25T20:24:00.002-05:00

A múltkor már volt egy szoftveres halál közeli élményem, most van egy még valóságosabb. A telefonom ismét megadta magát, de ezúttal nem sikerült visszaállítanom. Lévén, hogy nincs meg az SHSH aláírásom a 3.1.2 firmwarehez, csak a gyári Apple frissítés tudnám használni, hogy újraélesszem a gépet, vagy... És akkor itt jön az alábbi klipp, amit már csak az aktuálslágerek miatt is ajánlok mindenkinek:

Persze a hardveres buherálás helyett inkább eladom a telefont valaki olyannak, akinek jó az AT&T szolgáltató és kibírja T-mobile nélkül.

Grand Teton - Day #5

2010-03-21T22:22:00.008-05:00

Kedden a szekciómban gyér volt az előadásfelhozatal, ezért reggel észak helyett inkább nyugatni, majd délnek vettem az irányt, így volt alkalmam átszelni Idahot, és ismét meglátogani Wyomingot.

Nagyobb térképre váltás

A célállomás a Grand Teton Nemzeti Park volt, ahova már hétvégén lebeszéltem egy snowshoe túrát. Az autókázás során az első igazán látványos hely, a hágó volt nem sokkal Jackson Hole előtt, de a National Elk Refuge is gyöngyörű volt a maga több száz szarvasával. A parkba, majd a Moose Visitor Centerhez percre pontosan a megbeszélt időpontra értem oda, amire ismét büszke vagyok. Az ismeretterjesztő túra a parkban egy picit rövidebb és más jellegű volt, mint amire számítottam, de teljesen jó volt, legalább több időm maradt fotózni:

Időben elindultam haza, hogy a naplemente fényeiben nyugatról is tudjak pár fotót készíteni, de már a hágól felfele elkezdtek gyülekezni a hófelhők. Aztán mire Idahoba értem, hirtelen nulla fok alá esett a hőmérséklet, leszállt a köd, a hó is elkezdett szállingózni és még a szél is hordta a hódarát az úton, úgyhogy a fotózásról hamar letettem. A hirtelen leromlott időjárási viszonyokhoz még hozzájárult az, hogy egy teljesen kietlen tájon átszelő, két oldalról egyszerű kerítéssel közrefogott úton kellett hajtanom (továbbra is nyári gumival). Bő egy óra után olyan érzésem támadt, mintha a Fargo című filmet nézném.

Konklúzió: Grand Teton baromi szép. Ha valamikor visszajutok Yellowstone-ban, a Tetons is újranézős lesz. A panorámaképeket nagy felbontásban tettem fel, érdemes ránagyítani. (Bár lehet, Picasaék önkényesen lekicsinyítették.)

Zárásul pedig egy kisebb felbontású, de lényegesen keményebb kép:

P2P Refunds

2010-03-17T23:18:00.006-05:00

A múltkor már említettem, hogy a torrentezéssel kapcsolatos jogi vitákat többé-kevésbé nyomon követem. Ezzel kapcsolatban a Comcast most elsütötte az eddigi legnagyobb poént, ami onnan indul, hogy a Comcast a P2P típusú kapcsolatokat korlátozta, tartalom alapján kevesebb sávszélességet biztosított a csomagoknak. Valaki emiatt beperelte őket, és nyert, úgyhogy a Comcast most kárpótlásként pénzt oszt a felhasználóinak, ~$10-$16, ha azok jelzik, hogy ilyen jellegű sérelem érte őket (ergo lassan jöttek a torrentek). Íme a hivatalos értesítő fényképe:

Picit sarkítva a dolgot, elég vicces, hogy Európában - főleg Svédországban - tűzzel űzik a torrentezőket, közben a begyűjtött pénzt itt Amerikában szétosztják a letöltők között. Furcsa egy ország ez, én mondom. Mellesleg te jelentkeznél a pénzvisszatérítésre?

Megjegyzés: ha valaki tudja, hogyan kell egymás mellé tenni a két képet, szóljon!

Aeroconf Presentations - Day #4

2010-03-16T10:46:00.012-05:00

A hétfő reggel igen korán köszöntött rám, háromnegyed hétkor. A korai kelés és az előző esti autóásós móka jóféle fáradtságot eredményezett. Ennek egyik árulkodó jele volt, hogy kávét ittam, amit egyébként nem szoktam. Másik, hogy botladozva értem ki az autóig. Szerencsére a vezetés már teljesen rutinszerűvé vált - mostanra jobban megy, mint a sétálás, vagy az alvás,- így teljes magabiztossággal és a tegnapi tereprendezés után kíváló mikro-helyismerettel kanyarodtam a parkoló kijárata felé. A kijáratnál azonban hirtelen megtorpantam. Két (!) hótolóval felszerelt F-150-es száguldott végig a Grizzly Avenue-n, majdnem fellökve engem. Pont időben. Egy pillanatig elgondolkoztam rajta, hogy miért akkor takarítanak, amikor a délutáni-esti latyak már tömbbé fagyott, majd a sebességkorlátokat erősen betartva, néhány értelmes előadás reményében elgurultam a Lone Peak tövébe, vagyis a konferencia helyszínére.

3.0101 FPGA Implementation of a Bartlett Direction of Arrival Algorithm for a 5.8GHz Circular Antenna Array

Déjà vu. A vasárnapi 6.0802 előadás bemutatta a Montana State University egy 5.8 GHz antenna array-ének tervét. Ezt az antennát egy alapsávra keverő és digitalizáló kártyán keresztül egy Virtex-5 fejlesztőkártyára csatlakoztatták, ezen próbálták a sima Bartlett beamformingot megvalósítani. Ez kísértetiesen emlékeztetett egy BME-s diplomamunkára. Sajnos az előadás elején beígért összehasonlításoknak csak egy részére került sor, kérdéseket pedig alig engedtek feltenni.

3.0102 Beamforming for IEEE 802.11b using a Joint Conjugate Gradient Multistage Wiener Filter

A biteket vajon le lehet porolni? Ez a kérdés jutott eszembe az második előadás kapcsán, mikor az előadó hölgy elnézést kért, hogy elfelejtette milyen mérést is mutat az éppen felvillantott dia. Mentségként hozta fel, hogy a korábbi hónapokat utazással töltötte, így nem tudott rendesen felkészülni. Khmmm. Későbbi napokon persze rádöbbentem, hogy vagy 4-5 diákjának anyagát is előadta, ami enyhítő körülménynek számít. A mögöttes munka, beamforming WLAN-hoz, szakmailag helytálló volt, de az érdeklődésemet csak mérsékelten keltette fel.

3.0104 Cognitive Beamforming Antenna

Egy újabb előadás az 5.8 GHz antenna rendszer beamforming alkalmazásáról, pontosabban annak egy szimulációjáról. Az előadás csapnivaló volt, de a cikket azért egyszer lehet, hogy átfutom.

10.0503 DIGI-Vis: Distributed Interactive Geospatial Information Visualization

Hogyan jelenítsünk meg dolgokat, ha rengeteg adatunk van, és ehhez egy kínai falnyi monitor áll rendelkezésünkre? Nem az én szekciómba tartozott az előadás, de egyáltalán nem bántam meg, hogy belelestem. A kaliforniai srác látványosan és magabiztosan adta elő a munkáját, és hasonlóképp válaszolt a kérdésekre. Jelenleg Dzsingisz kán sírjának felkutatásával foglakoznak szatelit és UAV-vel készített felvételek alapján, a hatalmas monitoruk és honlapjukon keresztül a nagyközönség segítségével. Ha a falfesték és a tapéta ára alá esik az LCD monitorok ára, biztos, hogy felkeresem ezt a csapatot.

3.0107 Adaptive Array Beamforming using a Combined LMS-LMS Algorithm

A munka egy "kétfázisú" Wiener szűrőről szólt, aminek előnye, hogy szűrőegyütthatói gyorsabban konvergálnak az optimális értékekhez. Az előadónak sajnos nem tűnt fel, hogy ábrái szerint az elméletileg elérhető pontosságnál (Cramer-Rao_ határ) is jobban teljesít az eljárása. Amikor pedig ezt a közönség kérdőre vonta, válasz helyett inkább értetlenséget színlelt és hirtelen elfelejtett angolul. Ez biztosan felejtős.

Hétfőre ennyi elég is volt az előadásokból, kora délután a hegyről lefelé vettem az irányt, és szinte meg sem álltam West Yellowstone legnagyobb pólóboltjáig. Ebéd reményében a Half Moon nevű helynél mégis lekanyarodtam, de az zárva volt.

Így éhgyomorral értelemszerűen továbbgördültem a ruhaüzletig, és vásároltam két egyszerű pólót, hogy legyen miben kapálni. Ezt követően végül benéztem Wild West Pizzériába, hogy megünnepeljem az aznapi túlélőtúrám sikerét.

A szállásra visszatérve maradék energiámból összepakoltam a másnapi túrára, és időben nyugovóra tértem.

March 15th

2010-03-15T19:41:00.006-05:00

Alighanem Március 15. van. Következzék tehát egy rövid hazafias megemlékezés 60KB terjedelemben:

Megjegyzés: áttetsző gif kezelés persze nulla.

Rocky Top

2010-03-15T19:34:00.002-05:00

Vasárnap reggel szóba elegyedtem egy idősebb síelő párral a hotel étkezőjében. Kellemes társaság voltak és rengeteg tippet adtak, hogy mit érdemes megnézni a környéken -- és azon túl. Vagyis azt a fülest kaptam, hogy nézzem és hallgassam meg a Rocky Top. Sőt, ha alkalmam van rá, kérjem is valamelyik nashville-i bárban. Ez utóbbitól inkább megkímélem magam, helyette megosztom három különböző előadásmódban:

Eredeti

Filmesített

Techno

First Aeroconf Presentations - Day #3

2010-03-13T23:37:00.004-06:00

Vasárnap sikerült sokáig aludnom - ez a nap ilyen szempontból mindenképp főnyeremény volt. Miután összeszedtem magam, indultam is Big Sky felé, hiszen délután már kezdődtek is az előadások, az út pedig West Yellowstone és Big Sky között nem rövid, nagyjából 57.6 mérföld. Útbaigazítást csak kétszer kellett kérnem, azt is csak azért, mert számomra nem volt világos, hogy a konferenciaterem tényleg a sípálya tövében van.

Az előadások meglehetősen színvonalasnak indultak, a délutáni első szekció kifejezetten tetszett. A fő témakör neve Remote Sensing volt, ezen belül pedig a vasárnapra kiírt része a Tracking Applications. Az egész nap nagy konklúziója az volt, hogy ha egy hasonló témakörrel még csak ismerkedsz, akkor egy ilyen konferenciát mindenképp érdemes végigülni, és figyelni a hozzáértők reakcióit. Így hamar ki lehet szűrni a hantázós cikkeket, és az így felszabadított időt a tényleg értelmes ötletek olvasására lehet fordítani.

6.0801 Bearings-Only Tracking using Derived Heading

A cikket két indiai csóka írta. A prezentáció során csak úgy röpködtek az egyenletek és az elméleti bizonyítások, olyannyira, hogy eleinte teljsen elveszettnek éreztem magam. Erre persze rátett egy lapáttal a hamisítatlan indiai kiejtés (nyelvjárás?) is, de aztán hirtelen vége lett az egésznek. Jöttek a teljesen triviális kérdések, elsősorban a track-et vezénylő lassú beszédű Yaakov Bar-Shalomtól:

-How many particles did you use per target?
-Yes, oh... No.

Duh. A kérdést még megismételték neki 3x, különböző formákban, mire mondott rá egy számot. Egy számot, amit 2 perc múlva "felülbírált". A hozzáértők szerint a Cramer-Rao elméleti határ levezetése se volt teljesen helyes, úgyhogy ezt a papírt... valószínűleg kihagyom.

6.0802 A Wideband Circular Array for Frequency and 2D Angle Estimation

Nem akarom, hogy bárki is azt higgye előítéleteim vannak, úgyhogy ne higgye senki. A kínaiakkal az egyik alapvető gondom, hogy tök más hangkészletük van, mint nekünk. Erre pedig ókor rátesznek egy lapáttal azzal, hogy úgy hangsúlyoznak, mintha az első szóban el akarnák mondani az egész mondatot. Az egészet pedig megfűszerezi, hogy bizonyos nyelvtani szerkezeteket nem hajlandóak elfogadni. Egy ilyen előadás keretében hallgattam meg egy antenna array (van erre normális magyar szó?) tervét egy, a Montana State University-n dolgozó keleti professzornőtől.

6.0803 Design of Schmidt-Kalman Filter for Target Tracking with Navigation Errors

Szintén egy keleti arc előadása, viszont egy, az enyémhez közel eső témában. Alapvetően azt vizsgálja a cikk, hogyan változik a nyomkövetés pontossága, ha a szenzorok pozíciója bizonytalan. Persze röpködtek itt is a mátrixok, amiben a hibát csak akkor veszi észre az ember, ha rendszeresen Kalman szűrővel a párnáján alszik. Volt, aki kiszúrt néhányat. Az előadást magát nehezetn értettem, de a papír olvasósnak tűnik.

6.0804 3D RF Emitter Location Estimation

Fentebb említettem, hogy valaki tervezett egy antenna array-t. Nos, az illető elkezdte ezt szoftveresen kalapáltatni a diákjaival. Ez az egyik termék. Nem rossz, de nem tűnik újszerű, átütő eredménynek.

6.0805 Multitarget Track Before Detect with MIMO Radars és
6.0806 Tracking Multiple Unresolved Targets using MIMO Radars

A cikk(ek) szerzői indiaiak és irániak, az előadó pedig egy feket srác. Mindannyian egy kanadai egyetemről, a McMaster (Mekk Mester?) egyetemről. Amiről pedig írtak, az veszélyes, ingoványos terület kérem, a MIMO radarok mezeje. És, hogy miért az? Mert 3 expert arc is volt a témában a teremben, akik már az bevezetőben felvetett motiváció kapcsán elkezdték csóválni a fejüket. Aztán az sem tetszett nekik, hogy a radarok omnidirekcionálisak, az pedig végképp nem, hogy a kilóméteres mezőn tizedmilliméteres pontossággal sikerült helymeghatároznia a szerzőknek. Erre még rájött némi nyelvi nehézség is az előadó részéről, és nem kellett 15 perc, hogy senki se vegye komolyan... Felejtős cikkek, mind a kettő.

Főleg ezen utolsó előadások kapcsán fogott el egyfajta fura érzés. Sokszor problémázom azon, hogy nem értek valamit, viszont úgy tűnik nagyjából fel tudom mérni, mi az, amit, vagy amihez nem értek. Ezt elkezdtem egy fontos és pozitív tulajdonságként felfogni, mert úgy látom enélkül igen kellemetlen helyzetbe kerülthet az ember.

A vasárnap a szocializálódás szempontjából csúcspont volt. Legalább 4-5 idegennel beszélgettem, köztük a jegyszedő csaj Lisa-val (aki már mind a 4 szigeten járt) és egy algír arccal, aki Szentpéterváron tanul és már egy csomó problémát megoldott, amivel mi küzdünk - csak még nem dokumentálta le... A megoldásai részleteire nem derült fény, viszont rájöttem, hogy mi az, ami az amerikai kultúrában nincs meg, a kelet európaiban, viszont igen: amerikait soha nem fogsz látni kenyeret törni.

Hazaút

Vasárnap már csak a hazaút volt érdekes. Mivel az utolsó előadás 21:50-kor kezdődött, és ezután még egy fagyit is betoltam, úgy volt, hogy éjfélre érek csak haza. Az ám, de hirtelen hideg lett, olyannyira, hogy ami előtte nap megolvadt, az most szépen ráfagyott az utakra. A nyári guminak köszönhetően az átlagosnál nagyobb parával és alacsonyabb sebességgel gurultam vissza West Yellowstone-ba. Minden nehezítő körülmény ellenére pontban éjfélkor megérkeztem a hotel bejáratához. A bejárathoz, ahonnan már csak 13 méter és 1 óra volt, hogy végre aludni mehessek.

Történt ugyani, hogy a hotel West Yellowstone egyetlen olyan utcájában leledzik, amit nem takarítottak el. 20-30 cm magas jégbarázdák közepette kellett bekaristolnom a nem éppen ATW jellegű Priussal a parkolóba. Az utcán persze még átverekedtem magam, de beforduló már tényleg ki volt járva, a kocsi pedig fennakadt... Se előre, se hátra. Akárhogy csipogott a kocsi, a kerekekre nem került elég terhelés, így csak elforogtak, ezen pedig a kipörgésgátló sem segített. Próbáltam arrébtolni a járművet, kikaparni alóla a jeget, de mindez eléggé elkeseredettnek és sikertelennek bizonyult. Végül - miután nálunk ilyenkor már nem volt porta - bekopogtattam a szemközti hotelba... A közepesen megvilágított épületben közömbös hangon egy félkarú portás fogadott. Enyhén kétségbeesett arccal és jóféle magyar akcentussal elmagyaráztam neki, hogy mi a probléma, mire ő előkapart hólapátot. A fickó egyébiránt baromi segítőkész volt, úgyhogy ezúton is köszönet neki.

USE showel + car + ice. Lévén, hogy jóféle lapátot kaptam, körülbelül 20 percet vett igénybe a művelet, és már hátrébb is tudtam rúgatni a kocsival. A műveletet mégegyszer nem mertem megkísérelni, a portás szerint az utcáról pedig a körülményektől függetlenül is elvontatták volna a kocsit, ha ott hagyom, ezért végül az ő hoteljük elé tettem le éjszakára. Hajnali egy, és már az ágyban is voltam, yaaayy! Beállítottam az ébresztőt 6:45-re és már aludtam is.

Montana Fakts

2010-03-08T22:13:00.006-06:00

Néhány Fakt következik az államról szerzett első benyomások alapján:

Fakt #322

Respecting the local law and the Montana State Troopers is a good thing.

Más szóval a helyi törvényeket érdemes jól betartani. Lévén, hogy a nyárias gumi miatt a kocsit most tripla óvatossággal veztem, a sebességkorlátokat fokozottan betartom, vagyis 5-nél többel nem lépem túl soha. (Ehhez persze nagy segítséget nyújt a beépített tempomat, illetve, hogy próbálom minél gazdaságosabban megülni a hibridet.) Tehát tegnap történt az eset, hogy haladtam az úton a konferencia helyszíne, Big Sky felé, amikor a fent említett tempó mellett egy autó megelőzött. Aztán egy másik is, illetve egy harmadik is, mintegy 4-5 perc különbséggel. Az első autó nem sokkal később lekanyarodott az útról, a másik kettő még 10 percekig előttem döcögött, egyik sem ment gyorsabban 5-tel, mint én, így sokáig a látótávolságomon belül voltak. Egyszer csak jön szembe két autó, mígnem a hátsó teljesen átlagos pickup teljesen váratlanul felkapcsoljó a villogót, de ahelyett, hogy az előtte lévőt állítaná félre, egy hatalmas U alakban megfordult előttem - 500 méterre - és üldözőbe veszi azt, aki "nemrég" engem megelőzött. Ahogy haladok el mellettük, látom, hogy a másik előzőmet is hasonlóképp félrevonták. A biztonság kedvéért egyet még visszavettem a tempomaton, és folytattam utamat a síparadicsom felé.

Tanulság #1: a helyi undercover rendőröket Sanyi még nem szúrja ki kilométerekről. Ezt a képességet valószínűleg nem is fogja elsajátítani a következő pár napban, így kár is ilyesmire apellálni. (Van ilyen szó?)

Tanulság #2: a helyi rendfenntartó erők szemből is mérnek, ami egy galád dolog. A sebességkorlátozásra pedig Montanaban nem érvényes az általános +10 MPH még belefér szabály.

Fakt #121

Bank of America may not be where and when you want it to be.

Úgy tűnik a helyi OTP mégsem képviseli magát minden államban. A szlogen eddig az volt, hogy "Még Yosemite közepén is van Bank of America ATM." Nos, ott tényleg van, viszont Montana, Észak-Dakota és még néhány környékbeli államban egyáltalán nincs. - ahogy cashback opció sincs a boltokban. Ergo, jelenleg 100 mérföldes körzetemben nincs egy BofA ATM se. Egyéb automata persze van, ahol ma sikerült is $40-t levennem potom $2 + $2.5 ellenérték fejében. Ez valamelyst nosztalgikus érzéssel töltöttel a téli OTP-s pénzfelvételi akcióim kapcsán.

Tanulság: nagyobb utazásnál $20-30 készpénz legyen az embernél.

Fakt #884

Montana can be beautiful -- if one likes the mountains.

Yellowtone: Old Faithful - Day #2

2010-03-06T21:57:00.004-06:00

A snowcoach túra reggel 8-kor indult Jay vezetésével. Az útra egy átalakított F-550-el mentünk, aminek egyetlen paraméterét sikerült megjegyeznem: 2 MPG. A túra célja a világ leghíresebb (?) gejzírének, az Old Faithfulnak a meglátogatása, valamint Yellowstone élővilágának megismerése volt.

A növényzetet illetőleg a legnagyobb érdekesség, hogy miután 1988-ban Yellowstone 40%-a leégett, a park pikk-pakk elkezdte magát regenerálni. Mint kiderült, van egy fenyőfaj (Long Pole Pine), aminek a magja a magas hőmérséklet hatására nyílik ki, így ezek a fák voltaképpen számolnak a tűzzel.

Naturally reseeded forest

Az állatvilág tekintetében szintén szerencsések voltunk. Láttunk sast, bölényt, szarvast és sakált is - farkast és medvét sajnost nem. Sikerült egy-két egész jó képet is lőni, alább egy kis ízelítő, meg aki a teljes albumra vágyik, az itt találja meg.

"A párommal 8 éve élünk itt."

Múúú?

Sanyi és megszokott utazótársa

Old Faithful and some Bullshit

Kacsales

Montana: On The Rocks - Day #1

2010-03-06T20:56:00.004-06:00

Nos, a repülőút részben viszontagságos volt, részben viszont jól jött ki. Alapból körülményes ugye az 5:40-es indulásra kiérni a repülőtérre. Robi segítségével persze nincs lehetetlen, úgyhogy valamivel fél 5 után már a BNA-n várakoztam. A becsekkeleés problémamentes volt, bár a biztonsági vizsgálatnál azért megnézték, hogy reggel nem-e C4-es szeleteltem kenyér helyett. Mondtak valami véletlenszerű kifogást, hogy milyen véletlen alapon választottak engem, de különösképp nem érdekelt. Oh, erről jut eszembe, utólag kiderült, hogy táskámat is átkutatták. Szóval BNA-ról időben indult a gépem, ami dícséretes dolog volt, lévén mindössze 20 percem az átszállásra Denverben. Denverbe azonban már 5 perc késéssel érkeztünk, ezért miután a helyem az utolsó sorban volt, pofátlanul "előrekéredzkedtem" a repülőn, majd a terminált elhagyva átbaktattam a repülőtér túlvégére, majd mentem még 5-10 percet, míg elértem a 62-es beszállót. Itt a táblán hatalmas betűkkel az állt, hogy on-time. Ezek után a beszállító arc furán nézett rám, miután nem értettem meg elsőre, ahogy a helyi akcentusával elmagyarázta, hogy még nincs gépünk. Ahogy furán nézett rám, a tábla mégegyet villant: on-time. Denverben baromi nagy köd volt reggel, ami felborította a menetrendet, ezért a késés. Alig egy órával később aztán találtak egy propelleres járművet, amivel végül átszökkentünk Bozemanba. A szökkenés persze itt is túlzás, mert köröztünk vagy 5-öt a reptér felett, mire engedtek leszállni, de az egész procedúre előnye végül az lett, hogy a csomagomat is sikerült átpakolni a csatlakozásra. Yaayy! A repülőutón egyébként (az új pulóverem révén) sikerült megismerni egy arcot, akinek az édesanyja a Vandyn tanít. Őmaga csak síelni jött most Big Sky-ba, de még lehet, hogy a jövő héten együtt megyünk snowmobile-ozni.

A mobilokról... A repülőtéren a Hertznél béreltem kocsit. A Ford F-150-t ki nem ismeri? Az semmivel nincs lemaradva, mert helyette (sajnos) egy hatalmas wtf-et kaptam. Mondhatnám azt is, hogy ideiglenesen priuszom van. Vicces autó, az elején bíztam benne, hogy nem kell elővennem a használati utasítást. Aztán megtettem, mert nem jöttem rá, hogyan lehet beindítani. Később persze ráeszméltem, hogy már ezt mégiscsak megtettem, csak nem vettem észre. Különös élmény, amolyan túlméretezett dodzsem, ami a STOP táblánál és a pirosnál lefulladást imitál. Suttyom gyalogosgázolásra tökéletes jármű. Na, de azért hamar megbarátkoztam vele, hiába jött téli gumi nélkül. Gondoltam gyorsan csinálok is egy képet, úgyhogy elővettem a telefont, elindítottam a megfelelő alkalmazást és kattintottam. A kattintás következtében a telefon újraindult, elkezdtem újraflashelni magát, az én agyam hirtelen levetette az ékszíjat. Épp elvesztettem a zenelejátszómat, a telefonomat és a GPS-emet, és mindezt a semmi közepén. Legnagyobb meglepetésemre 5 perc kínlódás után magára talált a készülék, úgyhogy elindultam Big Sky, vagyis inkább West Yellowstone irányába.

Az utak csont szárazak voltak végig a Gallatin folyó mentén. Ez a folyó egyébként kiváló legyezőhorgászó helynek tűnt (és mint később kiderült az is). Tehát az utak nem jelentettek problémát... amíg meg nem érkeztem a faluba, West Yellowstone-ba. A szállásom előtt szinte egyáltalán nincs eltakarítva semmi, amivel a hibridke meg is küzdött. Sebaj, a szinte nyáriasnak mondható időben az utakon olvadt a hó, ami jónak tűnt - eleinte. Reggelre sajnos ez az olvadék csúnyán oda tud fagyni, úgyhogy vagy azonnal be kell szereznem egy hóláncot, vagy valami "értelmesebb" közlekedési eszközre kell váltanom. Egyik lehetőség a gyalogmód, másik a snowmobile. Szóba jöhet persze még a snowcoach is, de az abszolút megoldás mégis ez lenne:

Cica bajusz nélkül

Visszakanyarodva a bevonulásomhoz, ahogy beértem West Yellowstoneba hulla fáradtan, semmi másra nem vágytam mint egy kis alvásra. Ehelyett elmentem a "városba" és bevásároltam. Az árak itt kissé Tennessee-től elrugaszkodottak, de a lényeg, hogy vásárlás közben szóba elegyedtem az eladókkal, minek eredményeképp másnapra már le is foglaltam a snowcoach túrát. A választás a West Yellowstone Vacations cégre esett, a túráról pedig majd legközelebb.

Tennessean Grosshopper

2010-03-02T20:18:00.004-06:00

A hétvégi vásárlás közben készítettem ezt a képet az egyik helyi szöcskéről. Valami furcsaság van rajta. Segítségül, nem a felálló fülek, nem a bukócső, sőt nem is az, hogy járműforgalom elől elzárt területen parkol. Akkor mégis micsoda?

The Footwear Business

2010-02-28T18:01:00.004-06:00

Szándékozom egy pár új cipőt venni, mivel a mostani félszárú már kezdi megadni magát. Mivel se a futócipőt, se a hímzett cowboy-csízmát nem tekintem az utcai cipő helyettesítő termékének, a nashville-i felhozatal erősen gondolkozóba ejt. Azaz mégsem, mert a minden boltban fel-felbukkanó ugyanazon 10 pár modell láttán azonnal nemet tudok mondani. A cipővásárlás nekem otthon se volt egyszerű művelet, itt kint meg...

A minap például az egyik pláza Lacoste szaküzletébe tévedtem be, és mivel az interneten már láttam pár viszonylag jónak tűnő krokodilos modellt, gondoltam megnézem élőben, hogy milyük is van. A három (!) pár cipő megmutatása után nem is emlékszem, hogy én mosolyodtam el először, vagy a boltos csaj, és én kérdeztem, vagy ő mondta, hogy: "Ez a három lenne".

És akkor megint visszakerültünk a nethez, azaz ismét rá kell döbbennem, hogy legolcsóbb, és leggyorsabb az íróasztal mögül, vagy a saját ágyamból vásárolni (bizonyos termékeket). De ha még így is teszek, nem szándékozom egyedül tenni. Legyen picit interaktív a dolog, én az alábbi modelleket néztem ki:

Ha rangsorolni kéne őket, a PUMA van legelől. Egyrészt a Zappos-ról rendelni jó, mert ingyenes a szállítás mindkét írányba. Másrészt olcsó, és a Ducati felirattól eltekintve egészen mutatós. A GUESS se tűnik rossznak, de ez máshonnan jön, és egy picit talán túl ünnepi. Na, de mielőtt még végigmegyek az összesen, jöhetnek a vélemények, illetve lehet ajánlani további cipőket is!

Montana State Trooper

2010-02-28T00:27:00.002-06:00

Pénteken megyek Montanaba, így gondoltam időszerű bevágni az alábbi cikket.

Ígérem igyekszem ilyen szituációba nem kerülni, vagy legalábbis ennyire hülyén nem viselkedni.

Replacing the Stereo

2010-02-21T18:08:00.005-06:00

Ma végre ideért a tavasz, nap közben 15-18 fok volt, és végig sütött a nap. Úgy volt, hogy déltől megyünk vitorlázni, de az edzőmotoros meghibásodására hivatkozva a mai ezdés elmaradt. Ennek köszönhetően visszatértem a B tervhez, vagyis az autószereléshez, illetve takarításhoz. Beszereltem a még karácsony előtt vásárolt autórádiót és közben kitakarítottam az összes elemet, amit el kellett távolítani a csere során. Az eredmény elég látványos, főleg, ha megnézzük mekkora halom mocsok halmozódott fel az autó középső részén az elmúlt 14 év alatt:

Igen, a képen látható egy darab old school rágógumi, néhány apró, egy marék hajszál és egy szál soha el nem szívott cigaretta is. Ezek most mind a nagy konténerban nyugodnak, helyükre pedig tisztaság és csillogás került.

Az új rádió beszerelése meglehetősen fájdalommentesen történt, elsősorban Robi közreműködésének köszönhetően. Előnye az új hangrendszernek, hogy jobban szól, ezúttal már az első hanszórók is sugároznak, kezeli a telefonomat az USB-s eszközöket és talán a CD-ket is. Hátránya viszont, hogy a Honda ablakai ezzel sokkal sérülékenyebbé váltak. Nagyon gyorsan rá kell szoknom, hogy ezek után mindig eltávolítom az előlapot, ha kiszállok az autóból.

Bacon, Mudboots and The Package

2010-02-20T01:27:00.004-06:00

Kezemben egy oldal zsírszalonnával, egy pár sötétzöld gumicsizmával és egy vadonatúj PS3-mal épp az apartmanunk lépcsőjén baktattam felfelé hajnali egy táján, amikor a hátam mögött egy gyengéd ázsiai női hang tudtomra adta, hogy egy autó épp tolat. Ebből egy dolgot kell csak leszűrni:

Prankek* márpedig voltak, (elékészülőben) vannak és lesznek.

Kíváncsi vagyok, ez hogy fog elsülni.

*jószándékú szivatások

Update:

About Tennesse Transportation XI.

2010-02-18T20:15:00.007-06:00

A minap már hírt adtam aa környéken folyó hídépítésről, ahol kiemeltem azt a tényt, hogy az építkezés során egyetlen sávot se zártak le. Ezt az állítást továbbra is tartom, DE... azért itt is vannak érdekes megoldások:

Röviden arról van szó, hogy amíg egy nagyobb, az autópálya felett átívelő elemet ráemeltek a beton tartószerkezetre, addig nem zárták le ténylegesen az autópályát, hanem felküldtek 3 rendőrautót a híd előtt 6-7 mérfölddel, hogy aztán 10 mph sebességgel feltartsák az arra érkezőket. Érdekes, otthon nem látott megoldás ez, amiről egy másik videó itt található.

Egy ennél meghökkentőbb látvány volt, ahogy a parkolást illető rendfenntartás. A parkolóhely itt is relatíve szűkös erőforrás, de azért messze jobb a helyzet, mint Budapesten. Viszont, ha valaki Nashvilleben tilosban parkol, nem csak egy eldobható mikuláscsomagra számíthat. A kerékbilincsről pedig itt nem is hallottak - egyébként is annak mi értelme? Ha egy autó olyan helyen áll meg, ahol explicite ki van írva, hogy ne álljon oda, különben az autótulajdonos költségére elvontatják, akkor onnan tipikusan fél órán belül el is viszik a potyázó kocsit.

Az otthoni szemlélőnek már az elvontatás ténye is új lehet, de ennél sokkal meglepőbb, hogy nincs kivétel: az új Mercedes és BMW ugyanúgy szállítható, mint a régi szakadt Chevi. Elszállítás szempontjából az is közös bennük, hogy egyik sem gurul parkolóállásban. Ergo a sebességváltót üresbe kell tenni és a kéziféket ki kell engedni ahhoz, hogy az autó egyik végét megemelve szakszerűen el lehessen vontatni. Ez maga után vonja azt, hogy az autóba be kell jutni. Lévén, hogy a tulaj nincs a helyszínen, az elvontatócég munkatársai egyszerűen feltörik az adott autót. Amikor én ebédelni mentem, épp egy Toyota Highlander ajtaját feszítették és ékelték ki annyira, hogy egy fémdróttal ki tudják azt nyitni. Az egész művelet a szerszámok előszedésétől a vontatójármű indulásáig kevesebb, mint 10 percet vett igénybe. Konklúzió? Semmi értékeset ne hagyj a kocsiba, és voltaképen be se zárd.

Zársáképp pedig egy panorámakép a korábbi építkezésről:

RJD2 Concert

2010-02-18T19:26:00.005-06:00

Már vagy másfél hete, múlt hét hétfőn történt az eset, hogy Nashvilleben havazott. Ezt a havazást nem úgy kell elképzelni, mint az otthoni vidéki, puha havat, hanem inkább mint a pesti szürkés lucskos változatot. A kíméletlen időjárás ellenére azonban egész sokan megjelentek az Exit/In nevű szórakozóhelyen, amit RJD2, valamint két előzenekara többször is megköszönt.

Az első előzenekart Happy alkotta egymagában. Ez a fickó egyszerre énekelt és játszott 2-3 hangszeren. A szám kezdetén rögzített egy beatbox részletet, amit ezután periodikusan visszajátszott. Erre énekelt rá, illetve ehhez adta a további kíséretet szintetizátorral, vagy gitárral és szájharmónikával. Happy igazi tehetsége azonban nem is ebben mutatkozott meg, hanem az állandó vigyorgásban. Élőben teljesen élvezhető alternatív zenét adott elő, bár otthon fülhallgatóval egynél többször nem biztos, hogy meghallgatnám

A második zenekar Kenan Bell volt, aki elsősorban - és első sorba - a színesbőrű közönséget vonzotta. Ők kizárólag freestyle-t toltak, és azt egészen jól csinálták. A műsort a harmadik szám után próbálták interaktívvá tenni azzal, hogy a közönség soraiból kiemeltek egy csajt, majd megkérték, hogy adja a kísérőzenét a következő számhoz a szintetizátor segítségével. Ez nem annyira ment neki. Nem annyira, mint a standard diszkólötyögés, ami az alábbi videó alapján részletesen kielemezhető:

Az est vendége természetesen RJD2 volt, akiről az itteni ismerősök közül senki nem hallott. Szégyen. Az én egyetlen félelmem az volt, hogy az új albumairól kezd majd el számokat játszani, úgy mint a Third Handről és az alig pár hete kiadott Colossusról. Ezek az albumok ugyanis lassú, nyenyergősebb dalokat tartalmaznak, amit nem kívántam egy ilyen koncertre. Szerencsére azonban (főleg) a régebbi albumokról közvetítette a műsort: a Deadringerről, az In Rare Formról, a The Horrorról, stb. És ezt sem csak úgy in medias res, hanem egy jól felépített műsor keretében, ahol volt kezdő- és zárójelenet, illetve a nagyobb műsorblokkok között átvezető jelenetek.* Tehát az első nagyobb blokkban régebbi, már erősen befutott slágereket kevert RJD2, aztán a második részben jött a meglepetés. Szintén egy ismert számokat játszott, például az Exotic Talkot, de ezúttal nem a DJ pult mögül scratchelve, hanem az előtt, basszusgitárral a kezében:

A videót még a hátsó sorokból készítettem, de nem sokkal később már én is elől voltam. A személyesebbé tette előadás igen nagy meglepetés és élmény volt, olyannyira, hogy ezután már azt is simán elfogadtam, hogy a DJ egy akusztikus gitárral játsza a saját számait (Nashville átka) az új albumáról. Összességében tehát a koncert kap egy 8.5/10-et. Negatívum volt, az Exit/In relative kis helyisége és a viszonylag egyszerű közönség, aki végig dobálta a világító pálcikákat, de igazi pozitívum volt az élő előadás, illetve egy hatalmas plusszot kapott, hogy néhány szám eljátszásához RJD2 bevonta az előzenekarként játszó Happyt is.

*Ezekről részletesebben max. kérésre, ha maradt még olvasó, akit érdekel.

Oscar Nomination: Best Animated Short Film

2010-02-14T13:00:00.003-06:00

Több, mint ezer cég logója szerepel a következő rövidfilmben, jobbára persze itteniek.

I-40 Bridge Construction

2010-02-13T19:43:00.002-06:00

Ma délután elmentünk egyet fotózni. Nem céltalanul, hanem kifejezetten az I-40-es felett épülő híd építésének ledokumentálása céljából. A hídépítés legnagyobb apropója az, hogy magát az, hogy az átívelendő autópályának egyetlen sávját se zárták le az építkezés miatt - még hétvégén sem. Néhány ízelítő kép alább, a galéria pedig itt található.

XLIV. Superbowl: Ads and Accuracy

2010-02-09T21:29:00.004-06:00

Azt mondtam idén nem voltak túl jó reklámok a Superbowl alatt. A Dodge Chargeré azért egészen ötletes lett:

És hogy a reklámok mellett ismeretterjesző tartalommal is szolgáljak:

Almost Put In Jail

2010-02-09T20:45:00.004-06:00

8:46 PM van. Nekiállok és befejezem a melót, amit délután elhanyagoltam.

Az egész a heti értekezletünkkel kezdődött, melynek 27. percétől már azon gondolkoztam, hogy ha az asztalon heverő UTP kábel 20 cm-rel hosszabb lenne biztos felkötném magam. Alternatív megoldásként úgy döntöttem, hogy inkább a telefonnal, próbálok kapcsolatot teremteni a külvilággal - ahogy azt Örs is szokta meeting közben. A telefonon viszont nem volt internet, ami bosszantó volt. A beállításokkal van valami - gondoltam. Mivel ez már korábban is előjött, a megszokott és jól bevált gyógyírt használtam, vagyis visszaállítottam a hálózati beállításokat az alapértékekre. Ez viszont a telefon újraindításával jár, ami alapból nem is lett volna gond, de a telefon bekerült egy végtelen bootolási ciklusba...

Ezzel egy igazi ~~patth~~ matthelyzet alakult ki. Ahogy azt már korábban tapasztaltam, az iPhone-t szoftveresen megölni lehetetlen. Legrosszabb esetben is vissza lehet állítani mindent az iTunes segítségével, két kattintással. Nem elég persze, hogy az összes alkalmazást és a hozzátartozó adatokat visszakapja az ember, de a telefon is a legújabb firmware-rel frissül. El kell ismerni, ezt nagyon jól megoldották az Apple-ék.

A probléma ott kezdődik, ha az ember nem teljesen úgy használja a telefont, ahogy azt hivatott. A telefon ugyanis jailbreakelve van, hogy az azt követő unlockolás révén a T-Mobile kártyával is használni tudjam. Ezt a két műveletet hívja a média minden megkülönböztetés nélkül az iPhone feltörésének. A jelenlegi probléma az, hogy az Apple pár hete kiadta az új, 3.1.3-as firmware-t, amihez ilyen jellegű törés még nem jött ki. Az iTunes downgradelni nem hajlandó és visszaállításnál automatikusan csak a legújabb firmwaret hajlandó feltenni. Tehát ha az egyszerű és kényelmes utat választom, végeredményként csak AT&T kártyával tudom használni a telefont, és egy csomó "nagyszerű" alkalmazástól elesek. Másszóval visszakerülök az iPhone eredeti tömlöcébe.

Délután már nekiálltam a dolognak, és mindössze egy edzés erejéig pintem meg. Ezalatt rengeteg dolgot próbáltam, úgy mint DFU módban konzolos alkalmazással bogarásztam a telefont, aláírást keresgéltem 3.1.2-es firmware-hez, míg legvégül a sn0wbreeze-el sikerült valahogy visszaállítanom a telefont eredeti állapotába. Miután pedig Robi ígért nekem két sört, ha sikerül helyreállítanom a telefont, a meló utánra már meg is van az esti programom.

A téma kapcsán, egy érdekesség. Az ember sokszor elámul, milyen árnyaltan lehet kifejezni dolgokat a magyar nyelvvel. Mi a különbség tehát a tört és a törött szavak használata között?