29, 21 and 11

A tennessee-i Knoxville, nincs innen messze. Számomra elsősorban arról híres, hogy ebben a városban született Quentin Jerome Tarantino. Most azonban már okból került be a hírekbe:

Összesen 11 anyától van 21 gyereke egy 29 éves amerikainak. A rekord azután vált hírré, hogy a férfit a hatóság bíróság elé citálta, mert nem fizeti rendesen a tartásdíjat. Ami nem csoda: minimálbérből tengődik, és bár a hatóság közölte, hogy a fél fizetését visszatartja tartásdíjnak, ez heti 1 dollárnál - 220 forintnál - nem jelent többet gyerekenként.

Utódai életkora a párhónapostól a 11 évesig terjed. Az apa Tennessee államban, Knoxville városában él. Nem lehet túl népszerű, mert a helyi lakosok közül sokan kasztrálását tartanák a legjobb megoldásnak.

A szapora apuka tévében is szerepelt már, ahol elmondta, hogy mindegyik gyermekének tudja a nevét és az életkorát. Hozzátette, hogy nem tervez többet.

Forrás: index.hu

Experiments in the Memorial Gym

A hét eleje szorgos munkával telt, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy bizonyos értelemben határidős feladaton dolgoztam. Ez a feladat nem volt más, mint a rádiós chiphez megírni a drivert, illetve egy ún. 'recorder' modult az FPGA-ra. Határidős pedig ez abban az értelemben volt, hogy ezzel mérni is akartunk, méghozzá minél előbb.

A mérésre ma került sor, a Vanderbilt Memorial Gymnasium nevű sportcsarnokában. Picit korábban ment be dolgozni ma reggel mindenki, akit érintett a mérés. Gyorsan összepakoltuk a cuccokat, majd egy kis parkolóvadászat után kirakodtunk a sportcsarnokban.

Memorial Gym felülről a tripodokkal (alig látszanak)

Komoly arcot vágtunk a dolgokhoz, egy picit még kalibráltunk az én kártyámon is, aztán irány a pálya!

Mérnökök a pályán pálya szélén

A pálya mintegy 17 pontján végeztünk méréseket, amiket majd utólag fogunk kiértékelni. Az én szellemi termékeim kíválóan szerepeltek, amin - hogy őszinte legyek - kissé meg is lepődtem. Úgyhogy mostantól jöhet a tudományos-matlabos része a dolgoknak.

HAESF Interview

Az imént épp lezavartuk a HAESF interjút. Videokonferencia volt ez kérem, Skype-on keresztül*, amihez korán kellett kelnem.

Csak egyszer nyomtam vissza az órát, aztán hosszasan megmostam az arcomat, majd felvettem egy menő inget. Megreggeliztem és innentől már csak még egyszer kellett felébrednem.

Az interjú egyébként amolyan so-so volt, szokás szerint frusztrált, hogy magyarokkal kellett angolul beszélnem, de ház ez van. A kérdésekre nem mindig sikerült abba az irányba elvinni a választ, amerre eredetileg terveztem (?), de azért valamelyst használható válaszokat adtam. Remélem.

Eredmény június 15-e környékén várható.

*Nekik is az első.

Guatemala Trip Day #12

2009. Március 9.

A túra 12. napja nekem a "hazautazást" jelentette. Korán keltem, és tuk-tukkal hajtottam ki a repülőtérre. Mert ugye Floresnek van repülőtere, nemzetközi.

A repülőtér nem volt nagy, pedig állítólag most négyszerezték meg az alapterületét. A menetrend vicces volt, ezen a képen látható a háttérben. Ez volt az egyik érdekesség. A másik a repülőtéri bank, ahol az itteni repülőtéri illetéket kellett befizetnem. Gondoltam, ha már bankról van szó, akkor beválthatom a maradék Quetzálomat is. Megnéztem a kifüggesztett árfolyamot (1 USD ~ 9 GTQ), majd benyújtottam az ablakon a közel 600 egységnyi Quetzált. A fickó mintegy 5 perc molyolás után átnyújtott egy papírfecnit és $25-t. A papírdarabon három szám szerepelt, de egyik sem tűnt relevánsnak. Hihetetlen spanyol nyelvtudásommal megkérdeztem, hogy ez meg mi? Erre visszavette a fickó a $25-t, félretette az $5-t és odaadott egy másikat, végül visszatolta hozzám ezt a $25-t. Elképedt arcot vágtam, majd röhögtem egyet rajta és visszakértem a Quetzálokat. Végül Nashville-ben váltottam be, ahol közel $60-t kaptam érte. Próbálkozni szabad.

Nashville felé ismét átszálltam Miamiban, majd Charlotte-on, ahol volt szerencsém kipróbálni milyen, ha a hangosbemondón üvöltik a nevem. Nashville-be visszaérve kellemesen fos idő fogadott, de ezt nyilván könnyen viseli az ember, ha 11 nap jóféle középamerikai túráról tér vissza.

Ha valamit kihagytam, arról majd otthon tessék faggatni. Addig is, adiós!

Guatemala Trip Day #11

2009. Március 8.

Ismét Guatemalában ébredtünk, ezúttal Floresban, a Los Amigos Youth Hostelben. Egyszerű és kellemes szállás volt ez, és nem is volt drága. Mintegy 30 Quetzálért (~800 HUF) fullextrás reggelit kaptunk: tükörtojást, sonkát, babot, pirított kenyeret vajjal és mézzel, friss gyümölcsöt (banánt, dinnyét és ananászt), teát és egy adag frissen csavart narancslevet. Ennél azonban még érdekesebb a bejárati atjó nyitószerkezete, ami külön szót érdekel. A zárszerkezet ugyanis teljesen mechanikus volt, mégis két helyről, az ajtótól mintegy 3 és 20 méter távolságból is lehetett irányítani. Az ajtó nyitásához mindössze egy kötelet kellett meghúzni...

Amiért elsősorban Floresbe jöttünk, az Tikal romvárosának meglátogatása. Maga a romváros sem pici, de ami az igazi szépsége a helynek, hogy egy iszonyatosan nagy parkban terül el az egész. Rengeteg időt el lehet tölteni barangolással és szinte mindenhol találni valami többé-kevésbé érdekes épületet, vagy élőlényt.

A sok mászkálás közepette persze könnyen megéhezik az ember, ilyenkor mindig jól jön egy jóféle szendvics otthoni kolbászból és rögtönzött kenyérből. Az egészhez persze nem árt egy üveg hideg, jóféle Gallo sör. Ha pedig ez megvan, az embernek van energiája fel-alá rohangálni a magasabb építményekre, esetleg keményen nézni egy nagyobb templom tetején.

Ugyancsak Tikalban történt az eset, hogy összefutottunk egy szlovákiai magyar sráccal. A srác földmérő volt, és elmondása szerint az egyik város szélén mértek valamit, amikor feltették neki a kérdést a nagy semmiből, hogy nincs-e kedve Guatemalában is földmérni, illetve fotózni. Nyilván nem mondott nemet a dologra, így volt alkalma meglepni minket a magyar beszédével Tikalban.

Befejezésül még egy közös kép Joeval, Kemyvel és velem, miközben a háttérben még nagyban ment egy véletlenszerűen elcsípett szertartás. Tehát a kép:

Guatemala Trip Day #10

2009. Március 7.

Ma már úgysem csinálok semmi társadalmilag hasznosat, úgyhogy megírom a beszámolót Guatemala-túra utolsó előtti napjáról. Ezen a napon Frontera Colozalban ébredtünk, ami - és most elnézést a politikai inkorrektségért - olyan volt, mint valami apró ci*ányfalu. Nem tűnt a település barátságosnak korántsem, de nem is ezért mentünk oda. Hanem egy kevésbé megközelíthető, ámde talán a legszebb romváros megtekintésért. Korán keltünk és vagy 50 percet csónakáztunk, míg elértük Yaxchilan romvárosát.

Az első igazi vízuális élményben még azelőtt részesültünk, hogy megpillantottuk a romokat. A napfelkelte korántsem volt szokványos, elsőre nehéz is volt észrevenni, hogy ez tényleg a kelő nap.

Yaxchilan igazi érdekessége, hogy még nincs teljesen feltárva, ami azt jelenti, hogy akár minden második fal alatt egy újabb templom, vagy egyéb építmény található. Másik érdekessége, hogy alig volt túrista. Értsd ez alatt, hogy rajtunk kívül nem volt ott senki. A romok között mászkálni meg mondanom se kell, iszonyatosan nagy élmény volt.

Miután Yaxchilan minden rögét megnéztük legalább három oldalról, ideje volt visszatérni Guatemalába. Ehhez először átkeltünk a folyón, majd felültünk egy buszra. A busz korántsem jár mindennap, ezúttal pedig szinte csak ránk várt, mert mi biztos utasok voltunk. Út közben persze minden "faluban" és fánál megálltunk, és felvettünk mindenkit akit a sofőr ismert. Volt ilyen ember bőven.

Külön vicces látvány volt, hogy a felszállást gyorsítandó volt, hogy a kisgyereket az ablakon adták fel. No meg, hogy a járat implicit módon egy útfenntartó járat is volt, vagyis a sofőr segédje út közben kilógott az első ajtón egy hatalmas machetével, és az összes behajló ágat lecsapta. Hatékony volt.

Talán egy órája döcöghettünk a földúton, amikor elértük a Mexikó-Guatemala határt. A határon elvileg nem kell belépési díjat fizetni, ha Guatemalába lép be az ember. Ezt azonban nem sikerült elérni, igaz az uno recibo varázsszavakat se sütöttük el. Magyarán a lepukkant határátkelő suttyó határőre lehúzott minket fejenként 30 quetzallal.

Még vagy 1 órát utaztunk földúton, mire végre aszfalt került a kerekek alá. Az aszfalton persze hamarosan defektet kaptunk, de ezt vagy 10 perc alatt orvosolták a sofőr és társai. Ha jól emlékszem innen még egy bő óra volt és elértük Tikal városát, azon belül is kis séta után a Los Amigos Youth Hostelt, az aznap esti szállásunkat.

Recipe of the Salvation

Az esős időjárás okozta szomorkás hangulatot elűzendő délután elugrottam ötödmagammal a Green Hills Mallsba megnézni a Terminator 4: Salvationt. Ahelyett, hogy spoilerkednék, vagy részletezném a véleményemet, inkább megírom, hogyan kell készíteni egy ilyen filmet.

A film forgatókönyvének megírásához tapasztalat kell, elsősorban filmnézési és first-person-shooter tapasztalat. Egyből nézzük a hozzávalókat:

• 8% Terminator 1.
• 10% Terminator 2.
• 12% Transformers 2.
• 10% Quake II.
• 7% Érzelgősség
  
• 15% Mad Max 2.
• 3% Aliens
• 14% Tu-dumm Dum-du-dumm

Az elkészítés módja ezután:

Az összetevőket öntsük egy nagy virtuáils tálba, majd közepes-gyenge kreativitás mellett kevergessük 10 percig. Ha már a Transformers részek is megpuhultak, ízlés szerint szórjuk bele az érzelgős részeket. Ha ez mind megvan, eldúdoljuk el a "Tu-dumm Dum-du-dumm" részt és a filmet hidegen tálaljuk.

Azt hiszem már az hozzávalók összeszámolásából is kiderül, hogy a film nem százas. Mindazonáltal fogyasztható.

Subjective Language Knowledge

Készítettem egy grafikont arról, hogy az egyes nyelvek ismeretének szintjét hogyan éltem meg az elmúlt mintegy két évtizedben. Kiemelném, hogy a tengelyek beosztása se nem lineáris, se nem logaritmikus. Sőt, a vízszintes tengely utolsó értéke egy előrevetített, extrapolált adat. Ami pedig a függőleges tengelyt illeti, ahhoz, hogy egy sört tudjon kérni az ember anélkül, hogy átvernék, legalább egy 10-es érték kell. Az adatok részletesebb értelmezését az olvasókra bízom.

Guatemala Trip Day #9

2009. Március 6.

Közeledünk kérem a túra vége és az egyik legjobban feltárt Maya romváros, Palenque felé. A hely igen könnyen megközelíthető, és ennek megfelelően pedig túristák ezrei látogatják naponta, a hely pedig ennek megfelelően "alkalmazkodott". A bejáratnál nyilván belépőt kell és különféle jégbe hűtott üdítőket lehet vásárolni. Ezen túl a lehet és a kell között helyezkedik el az idegenvezető bérlése, a "magán-idegenvezetés" ugyanis nem engedélyezett. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ha egy nem hivatalos (helyi) idegenvezető magyaráz egy 3+ fős csoportnak, akkor ahhoz odamentek és csúnyán néztek rá. Mexikóban lévén, ennél sokkal jobban nem is akartunk magunkra haragítani senkit, úgyhogy Endre is csak akkor magyarázott nekünk, aki senki nem volt a környékünkön.

Palenque az UNESCO világörökség része, a piramisok érdekessége, hogy egy új uralkodó hatalomra kerülése alkalmával egy újabb réteget húztak mindig a már meglévő építményre. Ezek közül a talán legtöbbet fotózott létesítmény az alábbi templom (minusz a két vigyorgó túrista):

Az egész komplexum egyébként nem volt rossz, de így utólag azt mondom nem ez volt a legszebb. Talán az eltúristásodás miatt érzem így, túristákból márpedig erre a képre is jutott kettő:

Az alábbi képet meg csak azért helyezem ide, mert idegesítően büszke a kiállásom rajta:

Tehát Palenque bármilyen szép is volt, hamar végeztünk vele. Olyannyira hamar, hogy úgy döntöttünk, némi plusz költség terhének viselése  mellett útba ejtjük Bonampak romvárosát is. Ezzel csak az volt a gond, hogy ahogy közeledtünk a romvároshoz, egyre növekedtek az elvileg előre lefixált költségek. De sebaj, láttunk nem is olyan régen feltárt falrajzokat és egy picit más jellegű templomokat.

Miután Bonampak városánál is kinézelődtük magunkat, továbbmentünk a szállás felé, amit a Frontera Colozal nevű határfalu jelentett. A falu külön érdekessége, hogy a bejáratánál belépőt szedtek. Hogy mire föl? Az még mindig nem derült ki teljesen, ugyanis a faluban tényleg semmi nem volt. Szerencsére gond se volt sok, bár a megérkezéskor elénk tárult kép alapján ott szinte bármi megtörténhetett volna. :D

Busy Weekends

Az utóbbi két hétvégém sokkal inkább "hasznos" volt, mintsem izgalmas. Múlt hétvégén a főnöknek segítettünk kerítést festeni, ma pedig egy másik kollégának költözködni. A két munkálatban vannak közös vonások, például hogy néhány óra után mindkettő kellőképpen unalmassá válik. Vagy, hogy mindkettőért jóféle fizetség jár, úgy mint európai sör, magyaros koszt, vagy a tudat, hogy segíthettünk.

A festést illetőleg külön élmény volt, hogy a főnök reggeltől kezdve kínálta a hideg sört, ami otthoni hangulatot kölcsönzött a munkának. Szerencsére a sör a mai költözködéskor se hiányzott, így könnyebben viseltük, hogy az egész procedúra kissé elhúzódott.

A hétvégében talán nem is a költöztetés volt a legérdekesebb, hanem az a látvány, ami hazatérés után fogadott.


Teljesen kiábrándító, én eddig nem ilyen voltam. De úgyse hiszem, hogy ez (a katonás rend) sokáig fog tartani.

Chevrolet and KIA Confidence

cKét reklám, amerikai módra. Én még mindig gáznak érzem, ha valamit ennyire bizonygatni kell.

Az egészhez még annyit, hogy itt Amerikában a Toyota Camry és a Honda Accord tartják legjobban az árukat.

Guatemala Trip Day #8

2009. Március 5.

Ezen a napon megint csak korán keltünk, ami azzal az előnnyel járt, hogy a canyon del sumideroi túrára elsőként és egyedül érkeztünk. Elsőként azért volt jó odaérni, mert így a csónakból láttuk ébredni a folyó élővilágát, elsősorban a madarakat és a korkodilokat. Mind a madarakból, mind a krokodilokból elég széles méretválaszték volt. Az alább látható hüllő mintegy 30-40 cm hosszú lehetett.

A csónakázós túrához természetesen kaptunk idegenvezetést is, spanyolul. Lévén, hogy a túravezetőnk ezúttal nem jött velünk, senki nem volt a csapatunkból, aki beszélte volna ezt a nyelvet. Így aztán azt sem sikerült elmagyarázni, hogy egy szót nem értünk abból, amit a mexikói srác mond nekünk. Igaz, ez a kisebb fajta nyelvi akadály Joe-t nem akadályozta meg abban, hogy fordítson nekünk. Így többek között fény derült arra, hogy ezek az élőlények a folyó mellett élnek és jobbára vizet isznak. Ugyancsak sikerült kiszűrni azt az információt, hogy a kanyon, ami mellett elhaladunk, Chiapas logója. (Ehhez a túravezetőnek fel kellett mutatnia egy, a logót tartalmazó nyomtatványt.)

A csónakázás után visszatértünk a szállásra, majd ismét szedtük a sátorfánkat, hogy az újabb mexikói úticél, Palenque felé vegyük az irányt. A palenquei romok meglátogatása már másnapra maradt, estére már csak egy vacsorára volt erő és idő, a szokásos mártogatós tacos-szal és...

...igazi mexikói tequilával. A tequila legfontosabb paramétere az volt, hogy iszonyat finom volt (a lime is alig kellett hozzá). A második legfontosabb, hogy az akkor quetzal árfolyamot átszámolva 500 HUF alatt volt egy feles, amely feles közel 1 dl volt.

RF Application Development

Ezt a bejegyzést elsősorban Dia Haryhoz intézett levele ihlette, vagyis arra gondoltam, hogy írok egy picit én is a szakmáról.

Az alapszituáció a következő: lokalizácós alkalmazást fejlesztünk mótokra. Ehhez egyszerű CC1000 rádiós modulokat, vagyis azok RSSI (received signal strength indication) kimeneti jelét használjuk különböző trükkös módszerekkel. A jelfeldolgozásra az alapötlet már adott, azonban még számos megoldatlan problémánk van mind az elméleti, mind a gyakorlati dolgokat illetőleg. Az egyik ilyen gyakorlati probléma, hogy egy szimpla mikrokontroller lassú a feladathoz - ez már most látszik. Ezt orvoslandó FPGA-t fogunk használni. Az egész megoldáshoz vezető utat pedig az alábbi három mérföldkőre tudnám osztani:

1. Alap mérőrendszer kialakítása, vagyis a mért jel letárolása memóriába, majd továbbítása PC-re
2. A valós (és szimulált ideális adatokkal) a lokalizációs algoritmus pontos kidolgozása MATLAB-ban
3. A MATLAB-os kód implementálása FPGA-ra

Jelenleg (nyilván) az első pontnál tartok. Már több, mint hete dolgozom az ügyön, és úgy néz ki, hogy hétfőn be is fejezem. Voltaképpen már végezhettem volna vele jóval korábban is, de a világ nyilván nem így működik. :P

Hogy ne kelljen mindent olyan alacsony szinten kódolni, belehelyeztünk az FPGA-ba egy picoBlaze lágyprocesszort. Innentől már assembly nyelven írhattam a kódot, ami egyfajta megkönnyebbülést jelentett. A kód már múlt hét pénteken kész volt, de sehogy sem akart működni. Most hét elején újraírtam az egészet az alapoktól, de ez sem segített: a rádió vevőt nem sikerült úgy felkonfigurálni, hogy az általunk kijelölt ISM frekvenciasávban vegyen. Az viszont gyanús volt, hogy az "állítólagos" vételi módban a kártya 40 mA-el többet fogyasztott, mint az adatlapi érték. Úgyhogy elkezdtünk méregetni. A CC1000 rádiós chiphez tartozó rezgőkör szinte minden elemét tartalmazza az IC. Ez alól egyedül a tekercs (L1rf) a kivétel, amint kívülről kell hozzáilleszteni. Ezen a "tekercsen" mintegy ~3 V DC feszültséget mértünk, ami egy tekercs esetében sok, úgyhogy elkeztünk ezen az úton továbbmenni. Előkerestük a beültetési tervként szolgáló silkscreen réteg rajzát és hamar megtaláltuk, hogy mi okozta a problémát.

CC1000 és környéke

Ha azt mondom, hogy az L1rf környékén van valami "hiba", van valami tipp, hogy micsoda?

Nekünk (pontosabban Péternek) volt egy tippünk, hogy mi a probléma forrása. Ez a tipp be is jött: gyorsan orvosoltuk a hardveres problémát. Ezután feltöltöttük az FPGA konfigurációmat (és szoftveremet), és lám minden ment tökéletesen. Egy piros pont magamnak az elsőre működő szoftverért.

Guatemala Trip Day #7

2009. Március 4.

A hetedik nap programja korántsem volt rohanós, mindössze Chamula települését, valamint az azt környező falvakat látogattuk meg, majd az egészet egy könnyed san cristóbali sétával vezettük le.

Chamula

Az éjszakát San Cristóbalban töltöttük, ahol reggel korán keltünk. Csipősen hideg volt a reggel, de amint felkelt a nap, iszonyatosan jó időnk lett - és ez szerencsére megmaradt a nap végéig. Tehát hajnalban először mindenki összekaparta magát, majd beugrottunk az egyik helyi pékségbe, végül irány az alig pár kilométerre (!) található Chamula települése. Bár Chamula legfőbb jellegzetességei a San Juan Chamula templom, valamint a bejárata előtt elterülő állandó vásár, én a szeméttel telehordott, legeltetésre használt temetőt is idesorolnám.

San Juan Chamula templom

Amennyiben emlékezetem nem csal, ez is egy hibrid templom volt, ahol főleg a Maja hatás dominált. Az biztos, hogy belülről ez volt a legemlékezetesebb. (A fotózás bent tiltva volt, és ezt nagyon komolyan is vették.) A padló végig fel volt hintve fenyő tűlevelekkel, a fal, illetve az oltár pedig friss virágokkal volt díszítve, ami finom illatot kölcsönzött az egész belső légtérnek. Ehhez társult még az a félhomály, amit a kívülről gyengén beszűrődő fény, valamint a bent gyújtött több száz, vagy inkább több ezer gyertya eredményezett. Gyertyákból két féle volt: az egyik a "statikus", amit nap elején meggyújtottak és égett nap végéig, míg a másik pedig amit az áldozásokhoz használtak. Az áldozás itt annyit jelentett, hogy egy pár talpalatnyi területen a leveleket arrébbsöpörték, majd 20-30 gyertyát meggyújtottak. A gyerták mellé ezután térdre ereszkedtek, majd amíg azok el nem aludtak, imákat mondtak. A templom egyébként körbe volt aggatva a különböző szentek képeivel, de ez független volt az áldozások helyszíneitől.

A chamulai vásárt két részre lehet partícionálni: egyik, ahol a mindennapi termékeket árulták, úgy mint a gyümölcsöt és a zöldséget, míg a másik a túristáknak szánt ajándéktárgyas részleg. (Egy harmadik lehetne az állandóan az ember körül rohangáló gyerekek társasága, akik szintén kis értelmetlen tárgyakat próbáltak eladni, de őket a második partícióba sorolom.) Az első rész tehát olyan volt, amilyennel talán otthon is lehet találkozni: a gyümölcs friss, és egy picit alkudni is lehet. Az ajándéktárgyas részen viszont az alkudozás kötelező volt. Ezt pedig meg is tettem, ami három dolognak volt köszönhető: 1.) volt hozzá kedvem, nem is kevés 2.) minden második árusnál ugyanazt meg lehetett kapni, ami jó alkupozíciót teremtett 3.) a nap közepére megtanultam számolni spanyolul egyészen 200-ig (dos cientos).

A temetőről túl sok szót nem ejtenék, de az biztos, hogy volt egy-két echte spanyol nevet hordozó kopja: úgy mint Señor Manual Gomes Lopez. Az ilyen fejfák pedig volt, hogy sűrűn nőttek egymás mellé.

Környező falvak

A Chamulát övező kis településeket róva arra lettünk figyelmesek, hogy a helyiek tényleg hordják a népviseletnek titulált színes, hímzett ruhákat. A mintázat falvanként kissé eltérő, de az én szemem csak a lényegesebb eltéreseket tudta megkülönböztetni (értsd: a tiszta kéket a tiszta vöröstől). Tehát az egyik faluban leszállva a buszról, a "pályaudvaron" már várt minket két, számunkra idegen helyi. Annyira ajánlkoztak, hogy nézzük meg az ő szővőüzemüket, hogy végül rá is vettek minket. Az "üzem" körbemutatása közben tudtunkra jutott, hogy házi készítésű, ananász- és nádpárlatot (?) is forgalmaznak, mintegy potom pénzért. A helyiek ezt "pos"-nak hívják, de tekinthetjük ezt egyfajta mexikói házipálinkának. Innentől a posztóáruk iránt mutatott érdeklődés jelentősen csökkent. (De azért egyet-kettőt sikerült eladniuk.) A töltögetéssel volt némi technikai probléma, de azért sikerült megoldani:

A "pos"-t töltő Maya nő

San Cristobal

A falvak kipipálása után visszatértünk San Cristobalba, ahol hagytunk még időt egy kevés szabad sétára. A séta végén, naplementére összefutottak a szálak emberek a város nagy templománál.

Naplemente San Cristobalban

A gyönyörű naplemente végeztével én egy gyorsat még sprinteltem a helyi subway-be, mivel ismét rámtört a cifrafosás. Ez szerencsére már többé-kevésbé lecsengőben volt, hála a napi dupla adag Smectának.

Near Record Lows by Sunrise

Igen, ma reggelre (és az éjszakára) hűvöset ígérnek. Akár fagyhat is. Bár már azt hittem teljesen hozzászoktam az időjárás szeszélyességéhez itt Tennessee-ben, azért néha még meglepődöm. Pontosabban inkább csak bosszankodom, hogy a nyár még mindig nem bír ideérni.

Sebaj, napközben jó idő van, rövidnadrágban és pólóban lehet szaladgálni fel-alá.

The Prince of Darkness

Na hogyan, vagy kivel kell reklámozni a WoW-ot Amerikában?

A többi már nem Prince of Darkness, de azért van pár érdekes. Tehágy hogyan kell reklámozni a németeknél?

A franciáknál:

Ezt meg csak Petinek:

Boston Legal ügyvédjével:

Guatemala Trip Day #6

Ha kis csúszással is, azért igyekszem megírni a teljes guatemalai beszámolót. A túra hatodik napja főleg utazással telt. Kemy társaságában kora reggel még bevertem egy gyógyteát, majd a csapattal sétáltunk egy utolsót Huehuetenangoban. A főtéren volt valami minimális vásár, meg néhány cipőtisztító. A cipőpucolás szakmában elég széles korosztály dolgozik - mintegy 5-50 éves korig bárki. Miután kisétáltuk magunkat, fogtunk egy három taxit és kimentünk a helyi buszpályaudvarra. A szokásos csirkebuszos járattal elgurultunk egy mexikói határvárosig (Pacoc?), majd a kötelező alkudozás után fogadtunk két tuk-tukot és elgaloppoltunk a város túlvégén lévő határátkelőhöz. A határátkelőnél tököltünk egy picit, aki tudott már, az kajált is, majd átslattyogtunk a túloldalra. A megrendelt kisbuszunk sofőrje a megbeszélt indulás előtt -15 perccel végre ki tudta nyögni, hogy mégsem jön értünk, úgyhogy fogadtunk egy másikat és tepertünk tovább.

A határ mexikói oldala voltaképpen olyan volt, amilyennek az ember a filmek alapján elképzelné: nagy darab bajuszos verejtékező határőrrel a lassan keringő ventillátor alatt, aki kellőképpen mogorva is volt. Angolul nyilván nem tudott, de ha valamire válaszolni kellett akár spanyolul is, hát azzal voltaképpen úgy éreztem, hogy igen nagy szívességet tett. Tollat nem is tudom, hogyan sikerült kérnem tőle. Lényeg a lényeg, megkaptuk a pecsétet és azt a kis papírt ami feljogosított bennünket, hogy bármelyik mexikói bankban befizessük a $20 határátlépési díjat. Belépési díjnak nevezték ezt, de voltaképpen azért fizettük, hogy kiengedjenek az országból. A határellenőrzés egyébként ennyiből állt, a csomagokat még csak az autó ablakán át sem nézték át. :P

A dokumentek lerendezése után továbbhaladtunk északnak. Az út során elhaladtunk néhány reklámfeliart és katonai létesítmény mellett, amiből ez utóbbi elsőre fura volt, de a fegyverek látványához már ugye szoktattuk magunkat Guatemalában. Tehát ez az út "felfele" vezetett, egészen Comitánig. Ez a város arról híres, hogy csak úgy hemzsegnek a bogarak, ennek ellenére Mexikó legtisztább városa is egyben. (A régi típusú VW bogarak gyártását itt 2003-ban állították le.) Sokat itt sem időztünk, buszt váltottunk és mentünk San Cristobálba, ami voltaképpen az aznapi úticélunk volt.

Két félig-meddig, a témától valamelyst független dolgot említenék itt meg. Az egyik, hogy amíg itt amerikában (állítólag) az ember majdnem hogy jobban megégetheti magát filmek és hanganyagok letöltése miatt, mint mondjuk ittas vezetésért, addig Mexikóban és Guatemalában ez előbbi nem okozott nagy problémát:

Eladó CD-k a mexikói határon

A határátkelőn és szinte minden nagyobb városban lehetett venni írott és/vagy kalózlemezeket. A filmek például 10-20 Quetzal / DVD áron mentek, ami egyrészt 300-600 HUF-nak felel meg, másrészt átla 8-10 filmet tartalmazott DivX, vagy hasonló formátumban.

A másik dolog, a Beigli con diós kifejezés, amire abszolút nem emlékszem, hogy mikor, vagy milyen kontextusban hangzott el, de a magyar ember azért csak-csak tud rajta mosolyogni egy picit.

Dual Proc. Desktop - $6.50

Egyik kolléga küldte ma a listára:


Hello,

I am giving away my old desktop PC that I no longer use. It is in good working order, so I ask only that you cover the cost of my lunch at Pizza Perfect: $6.50.

• Specs (roughly from memory - may differ in reality):
• 2x Athlon 1.8Ghz procs
• 2x 256 RAM
• GeForce 2 graphics card
• Tyan Tiger MP motherboard
• 100MB NIC
• DVD player w/ CD burner
• Soundblaster Audigy audio
• 3.5" floppy drive (that's right baby!)
• 40GB IDE HD (freshly formatted)
• 80GB IDE HD (also freshly formatted)

Come by my cube in Terrace Place or email me if you are interested.
Cheers,

xxxxxxxx


Vicces, hogy mennyit veszítenek az árukból az asztali gépek.

Foster Falls

Ahogy azt már korábban előrevetítettem, ma voltunk mászni igazi sziklán. Sokat most nem mondhatok a dologról, mert iszonyat fáradt vagyok és már aludnék. Röviden: iszonyat jó volt mind a mászás, mind a társaság.

A további képek pedig itt leledznek.

Doing Sports

Ezt a bejegyzést már rég meg akartam írni. Voltaképpen a 250.-nek szántam, de az nem jött össze. Arról van szó, hogy nagyjából a guatemalai kirándulás óta nekiálltam rendszeresen sportolni. Ez pedig hétről-hétre (átlagban) a következőt jelenti:

• 4 alkalom a konditeremben
• 1.5 alkalom teremfoci
• 1 alkalom squash
• 3 alkalom futás
• 1 alkalom mászás

Ebből talán csak a squash és a mászás az, ami picit túlzás, az nem mindig éri el a heti 1 alkalmat. A mászásnak most állok csak neki igazán, fallabdára meg nehezen találok partnert. Hehe, azért megoldom. Ahogy a vitorlázást is megoldom, bár már az 5. embertől próbálok információt szerezni a klubról - eddig sikertelenül. Nyilván nem adom fel.

Azt persze nem kell gondolni, hogy ebből bármi meg is látszik rajtam. Sokkal fontosabbnak tartom viszont, hogy ami időt sporttal töltök, azt érzem legkevésbé elpocsékoltnak. Ergo szívesen csinálom. Még annak ellenére is, hogy az állóképességem sehol sincs, és a hosszútávfutás nagyon nem megy.

Végül 3 fakt:

Fakt #1: A gyúrásnak relatíve kevés haszna van bizonyos esetekben. Technikát például nem helyettesít.
Fakt #2: A sport és az ivás ütik egymást. (Ezt már otthon megtanultam)
Fakt #3: Sportolni jó. (Azt hiszem)
Fakt #4: A futásnak reggel, a gyúrásnak délután van az ideje.

Flash Flood and Co.

Flash floodnak itt azt az áradást nevezik, ami heves esőzés következtében keletkezik az alacsonyabb területeken, méghozzá hirtelen. Ez a flash flood változtatta meg gyökeresen a mai programomat. Na de kezdjük az elején.

Csütörtök este sz*rul aludtam - felébredtem reggel 5 körül a viharra, vagyis az eső zajára és a dörgésekre. Ez még nem lett volna gond, de nem sikerült visszaludnom. Sőt, egy picit még el is kezdtem "parázni", mert minden, egy klisés horrorfilm jelenethez szükséges kelléket felismertem hirtelen.

1. stroboszkóp jellegű villámlás 1 órán át
2. idétlen árnyékok a falon
3. az eső hangja maximális hangerőn (zene nélkül)
4. filmekből ismert egyszerű amerikai ház, lépcső
5. dörgés, szintén aperiodikusan
6. nem elérhető Gmail szerver

Na, de azért összeszedtem magam - felkapcsoltam az összes lámpát* - és lementem egy pohár narancsléért. Sikerült, nem volt semmi gond.

Tehát az ilyen viharokkal járnak a hirtelen áradások és az olyan tornádók, amiből idén már a második száguldott átt tegnap Davidson megyén. Ez most Nashville-től valamivel északra alakult ki és nem is vitt el senkit, de nem is érdekel senkit, mert a flash flood most fontosabb. Ugynis hiába mentem el tegnap még 11-kor boltba bevásárolni, keltem fel ma reggel fél 7-kor, és készítettem össze az elemózsiát és a cuccomat, mert az időjárás... Szóval, ahova mentünk volna mászni, pont oda jósolták a legnagyobb vízmosásokat. Úgyhogy ma nem mentünk mászni. Szabadba legalábbis nem. De ami késik, nem múlik.

Ads: Nintendo DSi, Hardees

A Nintendo új játékszere alapból olyan, mintha 10 évvel csúszott volna a megvalósítása az eredeti tervnek (time-to-market!). Ez a reklám viszont felteszi náluk a pontot az i-re:

Na persze nem mintha a többi reklámjuk naprakész lenne. Aztán itt van ez a Hardees reklám, ez se gyenge:

Az aktuális helyi Chevrolet reklámot sajnos nem találtam meg, pedig talán az a legodaverősebb, vagy inkább legelkeseredettebb. Ha egyszer megtalálom, biztos azonnal megértitek miért. Egy viszonylag jó Honda reklám viszont a kezemre került:

Aztán mégis van itt egy Chevy reklám, persze nem az, amit kerestem:

Fly-Fishing

Tegnap két kollégával elmentünk horgászni délre, egészen pontosan ide:



Nagyobb térképre váltás


Műlegyes horgászásnak hívják ezt otthon, az egészhez nem kell más, mint az ez a minimális felszerelés, no meg Sly, aki megszervezi az egészet. Röviden egy leltár, mégis mi az az előkészület, amit a horgászat igényel:

• horgászengedély, pisztráng-kiegészítővel (Walmart)
• mellescsizma (Vanderbilt Outdoor Rec center)
• horgász bot (Vanderbilt Outdoor Rec center)
• helyismeret (Sly)
• műlégy csali (Sly)
• szendvics, alma (Sanyi)
  

No meg néhány kocsi, amivel délre utazhatunk 3 órát, de ez itt természetes. Tegnap reggel 9 előtt indultunk, és 12 előtt érkeztünk valamivel. Az idő nem volt a legcsodálatosabb, esett szinte folyamatosan. Ez viszont azzal az előnnyel járt, hogy elég kevés helyi és egyéb arc jelent meg a gát körül. Nyilván vannak ennél látványosabb helyek, mint a Smokey's, de a pisztrángok elég kényesek a vízhőmérésékletet illetőleg, és csak 12-18 fokos vízben hajlandóak normálisan táplálkozni. A Smokey's meg ehhez ilyenkor már túl meleg, ezért esett a választás a Winchestertől nem messze eső gátra.

A horgászat egy rövid, mintegy 10 perces tutoriallal kezdődött, amit Sly tartott. Állítólag ezután már tudtam is hogyan kell legyező-horgászni. A technika jobban tetszik, mint az otthon látott bármelyik. Itt ugyanis ha az ember unatkozik, nem sört bont, hanem lóbálj a botot és próbálkozik... Bár sört bontani se lett volna rossz, de mindegy. Olyan iszonyatosan persze nem hemzsegtek ezek a szerencsétlen lábnélküli állatok, de ez nem okozott gondot, kifogtunk néhányat.

A második hal kifogásánál meg kellett azt fognom, ahol mintegy szőke nő módjára el is kezdtem hisztizni. :D Először fogtam halat marékban, nyálkás egy élmény. Sebaj, idővel egészen összebarátkoztam a pikkelyesbőrűekkel, bár ez a barátság eléggé egyoldalúnak tűnt.

A nem tudom hányadik pisztráng kifogásánál valahogy belémhasított a felismerés, hogy én nem szeretném se megpucolni, se megenni a halat. Így végül arra jutottunk, hogy a zsákmányt Slyra ruházzuk.

Összességében ez a hétvégi program igen jól sikerült, nem hittem volna, hogy egyszer a pecázást is élvezni fogom. Végezetül egy kép a csapatról:

+100 Pixels

Csak egy rövid, lényegre törő kérdés:

Kinek tűnt fel, hogy 100 képponttal szélesebb a blog egy ideje?

The Second Battle Is Over

Ez a hetem egy picit zsúfoltabbra sikeredett, mint terveztem. Ha valahogy le kéne festenem, hogy milyen volt, ezt a képet használnám hozzá:

Rengeteg teendő, relatíve nagy összevisszaság és minden egymás hátán. Az ábrán egyébként nem látszik a harmadik fejlesztőkártya, a tápegység, a multiméter, az oszcilloszkóp és egy rakás másik eszköz, amit a héten használtam. A jó hír tehát, hogy mostanra sikerült letakarítanom az asztalt, az eszközök és kártyák eltűntek, és hét közben egyszerre használt 8 USB csatlakozó helyett most már csak kettőből lóg ki eszköz. Hogyan történt ez?

Véget ért a második szemeszter.

A héten végre - nagy nehezen - leadtam az FPGA-s házit is, és így lezárult ez a tanév is. Ha jól nézem most sem kaptam A-nál rosszabbat. (Juhéjj!) Továbbá úgy tűnik sikerült elfogadtatnom három tárgyat otthonról - egy félévnyi óralátogatás megspórolva.

Ezzel persze még csak a fele kacat takarodott volna el az asztalomról, de... Az AEPod fejlesztőkártyán - amin már jó ideje dolgozom - elvégeztem a "mechanikai" és a fogyasztási méréseket, majd készítettem belőle egy riportot. Vagyis megmagyaráztam, hogy miért nem nagyon fér bele a tokjába, illetve, ledokumentáltam, hogy picit többet fogyaszt, mint kéne.

Tehát röviden, a szemeszternek vége, most már talán több időm lesz mindenfélére. Mint például az alvásra. Jó éjt!