Commuting To Work

Minden terjengősebb magyarázat nélkül, van hogy így járok dolgozni:

Cycling from Legacy Hill to ISIS

Update: Aztán legtöbbször haza is megyek munka után:

Riding from ISIS to Legacy Hill

New Year's Eve 2012

A hagyomány folytatódik, vagyis január közepén végén megírom az év első blogbejegyzését.

Visszatekintés és számadás

A fél éve meg nem jelenő blog-publikációim alapján a tavalyi esztendő második felét akár egy sötét és pudvás odúban is tölthettem volna. De nem így történt, a 2011-es év alapvetően mozgalmas volt, és tartogatott pár egészen kellemes meglepetést. Nézzük ezt kategorizálva:

• Utazás - Tamás, a volt lakótársam, 20 éves síkarrierjét nem volt szabad veszni hagyni, ezért a tavaszi szünetben célba vettünk Salt Lake Cityt, az egykori téli olimpia helyszínét. Töltöttünk egy estét Vegasban, síeltünk két napot a frissen hullott 19 inch havon két napot és meglestünk Los Alamost, valamint Santa Fe-t. Eközben útba ejtettünk a Zion-, Arches- és Grand Canyon Nemzeti Parkokat.
  
  
  A nyáron biciklizés címszó alatt vissza tekertem New Orleansból Natchezbe, majd onnan Péterrel egészen Nashvillebe. Ez igen jó volt.
  
  
  Aztán a nyáron adódott még egy alkalom, hogy körülnézzek a keleti parton és annak környékén. Volt szerencsém két estét átmúlatni a Mt. Washington Lodgeban:
  
  
  
  Emellett Lacival másztam a White Horse és a Cathedral Ledgen, Gergővel partiztam, Julcsival és Dórival pedig városnéztem Bostonban, Zsolttal, Robival és Tihamérrel buliztam Natickben, Nadiaval, Gáborral és Dáviddal pedig feltérképeztük New Yorkot. Aztán Maineben is voltam világítótornyokat csodálni, Washingtonban huszadjára is megállapítottam, hogy a Kapitólium nem a Fehér Ház, sőt, az őszi erdőket is volt módom megvizsgálni mind Vermontban, mind Marylandben. Egy pár dolgot biztos kihagytam, de a lényeg gondolom átjött: tényleg sikerült legalább 5 új államot bejárni. (5/5)
  
  
  Az alábbi térképen a kék szín továbbira is az eddig meghódított területeket jelöli, míg a rózsaszín azokat, amik a közeljövőben látogatás-esélyesek.
  
  
• 
  Sport - A 2011-es év alappillérei ezen a téren továbbra is a mászás, futás és gyúrás voltak. Ugyanakkor egy hirtelen mozdulattal megjelent a biciklizés is. Érdekes módon ezek nehezen keveredtek: az év első felében főleg a futás ment, ami a májusi trail-marathonnal hirtelen abbamaradt. Tavasszal a biciklivásárlással megjelent a tekerés is a pallettán, ami a nagy nyári hazatekeréssel tetőzött majd egy lassú lecsengéssel egészen késő őszig kitartott. A gyúrás meglepő módon szintén nyáron ütött be, majd egészen a karácsony előtti időszakig kitartott. Végül a mászást [a szabadban] úgy érzem annyira intenzíven nem toltuk idén, mint előtte évben, de mégis egészen sokat fejlődtem. (4.5/5)

• Ph.D. tanulmányokat illetőleg sose leszek elégedett az előrehaladásommal. Ugyanakkor már körvonalazódik a végső témám, ami nagy előrelépés. (3.5/5)

• Kapcsolatok - Ha a bloggolást nem vesszük, ezen a fronton kevés ok van a panaszra. Az év második felében elenyésző mennyiségű (5 db) beszámolót írtam. Egyre fárasztóbbnak tűnik leülni a gép elé és bloggolni - ezt a bejegyzést is vagy két hete elkezdtem már írni. Pedig ismét lenne miről írni.
  
  
  Ezen túllépve, a helyiekkel jól megvagyok - főleg a mászókkal. Az otthoniak még simán emlékeznek rám, sőt... (4.5/5)

Évzáró

Partizás szempontjából az idei szilveszter lapos volt: ezúttal elmaradt mind az elő-, mint az utószilveszterezés. Ellenben volt szerencsém a mester utcai megállóban koccintani éjfélkor. És bár a lábamat se sikerült idén kitekerni, erre az óévbúcsúztatóra egy ideig emlékezni fogok.

Előretekintés

Rekurzív módon ismét a tavalyi az alap.

• Legalább 2-3 újabb államot meglátogatok. A legesélyesebbek idén Texas, Illinois és Florida. Ezek egy része a fenti térképen könnyen kivehető.
  
  
• "A sportolást legalább a 2010-es (és 2011-es) szinten művelem. Plusz egy sportot hozzáveszek az eddigiekhez, ami vagy a biciklizés, vagy az úszás lesz. Az egészhez pedig normálisan étkezem."
  
  A sportolás terén az idei terv:
  
  
  
  
  • 3:30:00 a Chicago Marathonon ősszel
  
  
  • Legalább egy 5.11-es úgy megmászása Obeden - lehetőleg előben
  
  
  • Egy újabb hosszú tekerés a biciklivel
  
  
  • Gyúrás és mászás kedv és igény szerint
  
  
  
  
  
• A Ph.D. tanulmányokat illetőleg tervszerűen osztom be az időmet, majd igyekszem azt nem felrúgni. Az egyes részfeladatok elvégzéséhez szükséges időt már egészen jól meg tudom becsülni és ez hatékony eszköznek tűnik.
  
  
• Ami a kapcsolatokat illeti, valamelyst változott a felállás. A 2012-es év nem lesz egyszerű, egy egészen komoly kihívásnak ígérkezik. Szeretem a kihívásokat. Megoldom.
  
  
• A hobbit illetőleg a fotózás és a rajzolás kerülhet előtérbe. Előbbi előnye, hogy sokan vannak körülöttem, akik komoly technikai tudással rendelkeznek és lehet tőlük tanulni. Most, hogy meghalt a régi F707-es, az új gép választásánál ez a tudás még jól is jöhet. Utóbbival - a rajzolással - pedig egy ideje már szemezgetek. Most a toll- és egyéb tintarajzok jönnek be leginkább. Egy próbát megér. Ezekből vagy lesz valami, vagy nem. Az rendszeres esti olvasást viszont mindenképp folytatom. Olvasni jó. De erről majd máskor írok.

Natchez Trip Plus - Getting In #1

Avagy tökös legény amerikai módra. A szabályok egyszerűek, kidob(at)od magad egy véletlenszerű helyen az adott országban, és megpróbálsz - minél előbb - hazajutni. Nagyobb ország, nagyobb kihívás, de talán egy-két kisebb csalás is megengedett: tudom honnan indulok és viszek magammal egy célszerszámot.

Az alapötlet már tavaly megfogalmazódott, miszerint végig kéne lovagolni a Natchez Trace Parkwayt. A nettó 444 mérföldes túrának végül ketten vágtunk neki Péterrel. Na, de ne szaladjunk előre. Az előbb említett főszervezővel volt egy érdekesere sikerült beszélgetésem, minek kapcsán javasoltam, hogy akkor induljunk már az óceántól - nincs az olyan messze. A javasolt útvonalmódosítás nem csak kihívásnak tűnt, de adott az óceántól való indulás révén adott is valami pluszt a túrához. Sajnos végül Péternek összegyűltek a dolgok, úgyhogy ez utóbbi addendumot lemondta. Na, de apróságokon nem akadunk fenn, ugye? Péter megvette a jegyet kedd hajnalra Natchezbe, én két nappal korábban, vasárnap délutánra New Orleansba.

Előzmények

Még jó, hogy a marathon után volt két hét pihenni, az indulás előtti héten pedig 6.5 nap rohangálni. Ez utóbbira szükség is volt, mert a csütörtök esti csocsózásból hazafele menet már 6 mérföldet letekertem, amikoris az egyik lejtőn lefele (!) menet félreváltottam az elsővel, a fogaskerék ledobta a láncot, amit egy hirtelen tekeredés után azonnal elkezdtem beetetni a hátsó terelőnek. Elsőre nem ment, de második, vagy harmadik próbálkozásra gond nélkül széttörtem a hátsó kis fogaskerekeket tartó keretet. Az egészben két dolog volt furcsa: 1. mindez (már) teljesen józanul történt, 2. nem kezdtem el szitkozódni. Ez utóbbihoz kapcsolódik, hogy már-már megijedtem magamtól, hogy milyen nyugodtan sikerült kezelni a dolgot. (Majd Tamás rácáfol, ha erre rosszul emlékszem.)

Nomen est omen: a hátsó váltó indulás előtt két nappal

A pénteki nap ennek következtében nem csak VHDL testbench írásával telt, hanem hátsó váltó után kajtatással is. Eredetileg csak a törött alkatrészt akartam lecserélni, de azt nem kaptam. Voltaképpen az egész városban egyetlen, az én biciklimhez passzoló, raktáron lévő hátsó váltót találtam. Ez egy 10 sepességes Ultegra volt, amit legnagyobb meglepetésemre kedvezményesen megkaptam ($95 helyett $75 + TAX). A teljes cserét végül nem is bántam, ki tudja mi hajlott még el a 105-ös hátsó váltón. Nem is beszélve róla, hogy így sokkal könnyebben cseréltem le "tuning" cimkére az eseményre korábban rányomott "kényszerjavítást". Másnap aztán a váltót úgy lecseréltem, majd beállítottam, ahogy azóta is büszke vagyok rá. Úgy váltott, hogy észre se vettem, pedig mondom, tényleg váltott.

Útvonalterv

Az eredeti terv egyszerű volt: a túra első szakasza New Orleansból indul, ahova Greyhounddal (helyi Volán) megyek le, majd két nap alatt megpróbálok elérni a Natchez State Parkba, ahol találkozom Péterrel. A második szakaszban már a Natchez Trace aszfaltját koptatjuk, negyednap este elérjük a Tennessee folyót, majd szombat késő este, vagy vasárnap reggel már otthon is vagyunk és bontjuk a frissen főzött sört.

New Orleans - Natchez* - Nashville

Gettin' In

A túra egy másodlagos célja volt, hogy felmérjem a Greyhound szolgáltatásáinak minőségét. A helyi Volánnak megfelelő szervezet több kisebb busztársaságot von egy kalap alá. A honlapjuk alapvetően igényes, de a pontos árakról és a kiszolgálás milyenségéről leghitelesebben véletlenszerű fórumokról lehet információt szerezni - vagy első kézből. A jegy Nashvilletől New Orlensig kéthetes elővételben $68.5 volt, Péternek háromhetesben Natchezig $74. Előbbi két átszállásos, on-line átvehető, utóbbi háromszori átszállást igényel, cserébe csak személyesen, vagy postai levélben vehető át. Az előírás szerint ajánlott 1 órával előbb megjelenni az állomáson, a beszállást FCFS módon történi: aki felfér a buszra a felszáll, aki nem az vár a következőig. Álló utas nincs.

Az az egy órás plusz utólag hasznos infónak bizonyult. Én épp műszakváltáskor érkeztem, vagyis 25-30 percig senki nem foglalkozott az utasokkal. Péter hajnali 4-kor indult, elmondása szerint nagyobb tömeg volt az állomáson, mint amikor én mentem - pedig akkor +1 busznyi utas csövezett ott majd' egy napja. Miután megjelent az emberem az információspultnál, a csomagok feladása már simán ment: egy kézipoggyász és egy csomag ingyen. Minden további csomag $10 dollár, súlyhatár - úgy gondolom - nincs, de mindennek zárt dobozban kell lennie. A hálózsákhoz, sisakhoz kaptam egy dobozt, sőt ragasztószalagot is. A pultnál felcimkézett csomagjaimat ezután odavonszoltam busz mellé, és már csak 15 percet kellett várni indulásig: minden terv szerint.

Biztos, ami biztos, vártunk még 50 percet, mire jött egy másik busz, amiről átszálltak hozzánk néhányan. No, de ha Nashvilleben ennyire flexibilis az átszállás, akkor ez máshol se lehet gond, ugye? Meg egyébként is Füge Frenki nagybátyja volt a sofőr, ami egyfajta biztosíték, nem? A fickó 80-al tolta le az összes SUV-t, terepjárót és sportautót. Volt pillanat, mikor úgy tűnt, húsz perc alatt legalább 20 percet faragunk le a hátrányunkból. Mire Huntsvillebe érkeztünk, már jócskánt lefaragtunk a hátrányból, Birminghamben pedig úgy tűnt, hogy már előnyben is vagyunk. Időelőny ide, vagy oda, mindenkit leszállítottak a buszról, a pihenő idejére. Ez volt talán a legrosszabb része az utazásnak: felkeltettek este 11-kor reggel 1-kor, 4-kor... A megszüntetett, de még le nem bontott MÁV állomásokat idéző megállók nyújtotta kellemetlenségek emelett teljesen eltörpültek.

Egyet mégis kiemelnék. Montgomery, AL városban történt, hogy az ottani személyzet egyik tagja megkérdezte, hogy odaadja-e a cuccaimat az átszálláshoz, vagy rakja-e át ő a csatlakozó buszra. A buszra, ami egy picit késett:

Késünk!

A buszra, amire leszálláskor kaptunk egy felszállójegyet, hogy a már lendületben lévők vissza tudjanak szállni. Kellett is, mert nem fért fel mindenki, aki délnek ment volna. Ahogy néztem, a csomagjaim se igazán fértek be. De, akkor mire fel az a k*rva sok üres hely. Sebtiben lőkerítettem a fickót, aki elvileg a csomagot intézte volna. Mélydéli akcentussal eltáncolta, hogy ő nem úgy gondolta akkor és... Előhozta a csomagjaimat a raktárból, majd berakta a busz aljába. Büszke voltam rá, mert legalább nem kezelte őket, mint Birminghamben, ahol a biciklimet tartalmazó dobozt - oldalán a do not lay flat felirattal - úgy döntötték oldalára, mintha fizettem volna az ellenkezőjéért. Szóval, a csomag bent volt, szálltam volna fel, amikor a hordár valamit uánam szólt. A szellő susogását, a mókusok nézését jobban értem, mint annak a fickónak egyetlen szavát. Harmadjára kérdeztem vissza, hogy mit akar, mire sikerült kivennem egyetlen szavát, a tipet. Két szeme volt, amit két dollárral szúrtam ki, majd - látván, hogy a busz alsó ajtaja lezáródott rendben -, felszálltam a buszra. Irány New Orleans.

Az egész Grayhoundban egyébként ez a legkiábrándítóbb. Megvan egy teljesen használható infrastruktúrájuk ahhoz, hogy egy közel repülőtér-szinvonalú szolgáltatást nyújtsanak, de az emberek olyan szinten inkompetensek és nem érdekeltek a dolgok gördülékeny intézésében, hogy az egész nem áll össze. Ehhez persze az utazóközönség is igazodott, senkit se zavar, ha lemarad egy buszról, vagy +/1 nap eltéréssel ér oda. Útravalónak egy rövid Grayhound használati útmutató:

• vedd meg a jegyet elővételben interneten (kényelmesebb és olcsóbb)
• az összes jegyet nyomtasd ki és egyiket se hagyd el
• érkezz az állomásra 1 órával az indulás előtt
• átszálláskor személyesen ellenőrizd a csomagjaidat (nem feltétlenül érdemes mindig kivenni, mert ha nem fér vissza, buktad)
• használd a diszkrét kelet-európai tolakodós stílusodat (nagy tömeg esetén)

Az idő Montgomery-től Mobile-ig, majd onnan New Orleansig hamar elillant. Reggel fél hét lehetett, mikor átléptük a városhatárt, és rohantunk tovább a város szívében található Greyhound állomás felé. A nap még csak készülődött felkelni, az állomás bejáratának otthont nyújtó alagsorban még félhomály honolt. A kapu közel 3.5 méter magasra rúgott, tetején még fél méter szögesdrót ékeskedett. Ahogy ott várakoztunk előtte, a két oldalt őrködő sárga villogók egyszer csak munkának eredtek, a monstrum kapu hatalmas nyögés is nyikorgás közepette lomha oldalazásba kezdett: Welcome to New Orleans!

Folytatás következik...

New Years Eve 2011

Teremtsünk hagyományt, avagy az év első bejegyzése készüljön a 2010-es sablon alapján.

Visszatekintés és számadás

A 2010-es esztendőt számba véve, az óévet ezennel jónak minősítem. Nézzük mi is történt a különböző területeken:

• Utazás tekintetében a sok újralátogatás ellenére továbbra se lehet okom panaszra: San Franciscot immáron harmadjára látogattam meg, Yosemitet láttam már télen-nyáron, Kolorádót úgyszintén*. Yellowstoneban egyelőre csak egyszer jártam, de akkor volt alkalmam beköszönni a Grand Teton Nemzeti Parkba is. Ezek a helyek alapból dobogósak - Hawai'i mögött sorakozva -, de a tény, hogy egyre többször sikerült a helyiek társaságát élvezni, külön tetszik. (4.5/5)
  
  
• Sportot illetőleg azt kell mondjam, 2010 a sportolás éve volt. Három dolgot emelnék ki, a sziklamászást, a futást és a gyúrást. Késő tavasztól kezdve - kis túlzással - minden hétvégén mentünk valahova mászni, vagy boulderezni (Obed, Chattanooga, Foster Falls). Ezen kívül nyáron voltunk Boulder, CO környékén, ami aztán egy kész vidámpark. Nyár közepe óta a Percy Warner park mellett lakom, erre - és a megelőző évi kudarcra - alapozva felkészültem a Rocket City Marathonra, amit várakozásaimnak megfelelően le is kocogtam. Bár az év második felére ez háttérbe szorult, a gyúrás végig napirenden volt. Ehhez nagyban hozzájárult az edzőpartnerem, akit Benjámin alakít. (5/5)
  
  
• Ph.D. tanulmányokat illetőleg diplomatikusan hallgatok. Mióta nincs óralátogatás, nincs látványos 'progress bar', így nehezebb nyomonkövetnem a előrehaladásomat, ez pedig zavar. (3/5)
  
  
• Kapcsolatok kapcsán egyebet mondani nem tudok: otthon még mindig mindenki megismert és ez jó. De, mégis tudok, a helyiekkel is már kezdek el-elvegyülni, bár a kommunikációs készségemen még mindig van mit reszelni. A bloggolást illetőleg sokszor hiányoltam a kommenteket, mint egyetlen visszacsatolást, de csak most nézem, hogy mintegy negyedét, ha megírtam annak, amit terveztem. My bad. (4/5)

*Most nézem, ezekről egy betűt nem írtam.

Évzáró

Idén nem volt előszilveszter. Viszont volt rendes, pót- és pótpótszilveszter is! Ebből a legemlékezetesebb nyilván a sima szilveszter volt, hiszen még mindig sántítok. A másik kettő lényegesen szolídabb volt, de jó. A mostani látogatás legjobb partija a Macskafogóban kapott helyett, amit idén nehéz lesz überelni. Ezeket mind egy kalap alá véve, valamint hogy szinte mindenkit sikerült otthon meglátogatnom, a 2010-es évet tisztességgel elbúcsúztattuk, így lezártnak tekintem. Mindenkinek boldog 2011. évet!

Előretekintés

Ugyanaz, mint a tavalyi, csak 2011 számmal és néhány pszeudo-fogadalommal:

• Legalább 5 új államot meglátogatok. Az alábbi térképen kékkel jelöltek, amik már megvannak, rózsaszínnel aboszút esélyesek.

• A sportolást legalább a 2010-es szinten művelem. Plusz egy sportot hozzáveszek az eddigiekhez, ami vagy a biciklizés, vagy az úszás lesz. Az egészhez pedig normálisan étkezem.
  
  
• A Ph.D. tanulmányokat illetőleg tervszerűen osztom be az időmet. A terv megvan, de itt nem részletezem.
  
  
• Kapcsolatokat illetőleg semmi értékelhető fogadalmat nem tudok tenni, de a passzív megfigyelő szerepet lecserélem egy kezdeményzőre, valamint jobban odafigyelek az emberek válaszreakcióira.
  
  
• Kerítek egy hobbit. A jelöltek: tánc, salsa, fotózás (+photoblog), esetleg jóga.

Rocket City Marathon 2010

26.2. Ma pontosan ennyi idős vagyok és ma pontosan ennyit futottam. Mához pontosan egy hónapja írtam az utolsó bejegyzést, pedig ezalatt történt velem pár dolog. Voltaképpen ez egybeesik azzal az időszakkal, ami kiesett az edzéstervemből. Ez utóbbit - két hónap csúszással - augusztusban kezdtem, hogy felkészüljek a mai huntsville-i Rocket City Marathon 2010-re.

Távolság: 26.2 mérföld

Tervezett iram: 9:00 min / mi (4 óra)

Időjárás: hibátlan

Útvonal:

Huntsvillebe tegnap délután munka után gurulunk le Péterrel, aki intézte a szállást, és kerített egy igen jó olasz éttermet vacsorázás céljából. Míg az én célom mindössza az volt, hogy maradandó térdsélülés nélkül teljesítsem a távot 4 órán belül - azaz inkább 8:30-8:45 min/mi (3:42:42-3:49:15) tempóval -, addig Péter alapvető célkítűzése volt, hogy kvalifikálja magát a Boston Marathonra. Frusztrált is volt emiatt, nem picit.

A rajtnál Péter nyilván előre állt, őt ezután nem is láttam egészen sokáig. Én a 3:45:00 tervezett iramhoz tartozó sávban kerítettem magamnak helyet. Meghallgattuk a helyi himnuszt, valamint ahogy eldörrent egy elöltöltős puska, és nekiálltunk trappolni.

Az első 2-3 mérföld szörnyű volt. Sokan botorkáltak előttem és nem tudtam a saját tempómban futni. A harmadik mérföld után viszont széthúzódott a mezőny, eddigre minden tudatosság nélkül beelőztem a 3:40-es "pacert" is. Az ezt követő 5-6 mérföldön keresztül a különböző transzparensek olvasásával és a félig kész, beton és vasszerkezetet nélkülöző, kizárólag OSB lapokból épített háromemeletes sorház bámulásával szórakoztattam magam. A plakátokon tüntettek az abortusz ellen, előrángatták Chuck Norrist, majd nem sokkal később Jézust. Volt, amelyik sört ígért a célnál, de akadt jónéhány, amit meg sem említenék. A marathoni szórólapok külön kérték a szurkolókat, hogy lehetőség szerint zenével szórakoztassák a futókat. Volt, aki aggregátorról járatta a boomboxot, akadt aki a pickup hátuljáról tolta a zenét, volt, aki kis iPod kiegészítővel jött az útra, de az egyik legütősebb mégis a nyitott Audi A4-es volt. Huntsvilleben lévén a Sweet Home Alabamát legalább 5x hallottam ma, de megszólalt az I've Got The Power Is. Ez utóbbit jobb lett volna, ha nem a 6., hanem mondjuk a 22. mérföldnél szólaltatják meg. (Az mp3 lejátszók használata a verseny alatt tiltott volt.)

Időközben elértem a 8. mérföldzászlóig. Azt hiszem ekkor nyilalt bele a fájdalom a bal térdembe. Ez jóféle fájdalom, avagy erre mindig lehet számítani, hogy jön. Ráadásul hűséges is, mert nem csak a verseny végéig tartott ki velem, hanem még mindig itt lapul a laptop alatt. Nem sokkal ezután jött egy jó hosszú szakasz, ami mérsékelten volt izgalmas, de legalább rajta volt a félutat jelképező 13.1 zászló és ellenőrzőpont. A zászlógyűjtés nagyjából innen kezdett el belassulni. Ja nem, a 17. mérföldnél. De az is lehet, hogy csak itt kezdtem el unatkozni igazán. Mindenesetre mire ide értem már betoltam egy energia-zselét - amit máig nem értek, hogy miért próbálnak ízesíteni -, ami egészen praktikus dolog.

A 19. és 20. mérföld között kezdett lángra gyulladni mindkét vádlim. Ez furcsamód annyira nem zavart. Annyira biztos nem, mint az egyre erősödő térdfájás. Sebaj, innen már semmi értelme nem lett volna visszafordulni, ezért mentem tovább. Péter szerint a Marathon egyébként is az utolsó 6 mérföldről szól, ami előtte van, az csak úgy van.

Nos, ez az utolsó 6 mérföld minden volt, csak kellemes nem. Mintegy mérföldenként igyekezett a combom görcsbe rándulni, amit 10-15 másodperces sétákkal nyugtáztam. A sétálás nagy előnye volt, hogy a térdem sokkal jobban fájt, mint futás közben. Úgyhogy elég hamar visszaálltam a kocogásra. Továbbá nem részletezném, milyen fájdalmas volt ez, az szerintem jól leírja a dolgot, hogy volt szerencsém több ízben is hangosan káromkodni. Ugyanakkor az utolsó 1.5 mérföldre valahogy kikapcsoltam az agyamat, és az igen kellemes volt.

Peter Volgyesi - 3:14:13

Sandor Szilvasi - 3:47:09

Az én mai futásom itt található meg kml formátumban - Google Earthben poén végignézni.

Bouldering in Rocktown

Múlt szombaton reggel történt, hogy kempingezés és boulderezés* céljából elindultunk délre, Georgia állam felé. De ne szaladjunk előre. Péntek kora délután véget ért az egy hetes Kopetz-féle szemináriumsorozat. Ezzel párhuzamosan épp költözködtünk az új épületbe, így a benti számítógépemhez és egyéb eszközökhöz nem volt hozzáférésem, úgyhogy korán hazamentem. Otthon futottam egy jót, majd összeszedtem magam az esti koncertre, vagyis a Snoop Dogg koncertre.

Bár rutinos koncertező nem vagyok, egy órás késés azért szándékosan eszközöltem. Sajnos ez nem volt elég ahhoz, hogy lekéssem az előzenekart. Bármelyiket a kettő közül. Az első szörnyű volt, a második úgyszintén. Előbbi elvileg hip-hop műfajban adott elő, de az egész shownak annyi köze volt a hip-hophoz, hogy az előadó néha felugrott. Utóbbi elektronikus zenét játszott és eltorzított énekhanggal próbált eltántorítani a nézőtérről. A legélvezhetőbb zene az első két órában a két előadás közötti pakoláshoz háttérzeneként játszott minimáltechno volt. Valahogy kihúztam Snoop Dogg megjelenéséig. Így utólag bánom, hogy ilyen kitartó voltam. Snoop Dogg megöregedett.

Már nem a lila öltönyében és bársonyos nercbundájában jár, hanem kényelmes jogging szerelésben. Előadásában semmi egyedit, vagy tényleg szórakoztatót nem találtam és ezen a kritikán aluli hangtechnika se segített a túlvezérléssel és az ötpercenkénti gerjedéssel. A hangerővel kapcsolatban korábban is volt egy olyan nézetem, hogy a helyiek pontosan tudják, hogyan kell belőni a volumét ahhoz, hogy még pont élvezhető legyen. Ha pedig ezt megtalálták, pontosan 30 dB-nyit tekernek még a potméteren. Végülis mindegy, lehet én ábrándultam ki a rapből, lehet, hogy Doggy öregedett meg, nem kizárt, hogy innom kellett volna a koncert előtt, vagy legalább kipihenve odaérkeznem, de ezek konstellációja eredményeként félidőben leléptem a koncertről. Ilyenre nálam még nem volt precedens, de ezúttal nem bántam meg.

Szükségem volt az alvással töltött 5 órámnak minden percére, hogy szombat reggel letekerjünk Rocktownba. A terv egyszerű volt. Reggel 7:30-kor találkozás Jancsiéknál, majd azonnal 8:35-kor indulás délnek. 11:30-kor találkozás Vámos Atival egy elhagyatott benzinkútnál. Egy hirtelenfagylalt után irány elfoglalni a kempinghelyet, majd minél gyorsabban kikeveredni Rocktownba boulderezni.

A képek jó része még nem áll rendelkezésre, úgyhogy csak kettőt ízelítőnek:

Kis csúcsos

Ezt a mosolyt fejtse meg valaki

A galéria ezt csak közvetett módon tükrözi, de nem csak egyedül bouldereztem. Lent volt Dóri, Joemary, Ati, Jancsi és Máté is. Ezen túl pedig - számomra teljesen váratlanul - belebotlottunk a Jurácz famíliába is. Miután ránkesteledett, visszavergődtünk a vadkempinghelyre, ahol vacsorára chilisbabot föztünk. Az előkészületekből én is kivettem a részemet, így amellett, hogy kinyitottam az egyik köteg Nashvilleből hozott tűzifa csomagolását, még a konzerveket is felnyitottam. A kempingezés vadságát érzékeltetendő, ajánlom az alábbi videót megtekintésre:

A chilisbab és a zöld Jack egyaránt jól sikerült, így fogyott is mindkettőből. Jó volt látni Atit is. Én másnap délelőtt még terveztem egy mászást, de néhány dolog közbejött. A legamorfabb közülük ez volt. Csipás szemmel a látvány annyira megijesztett, hogy a délelőtti mászást kényszertöröltem a programból és Lafayettenél félrehúzódtam, egy gyors szervízelésre. A gumit már régebben le akartam cserélni, úgyhogy a költsége bár nyilván fájt, nem ért váratlanul. Azt árat, hogy aznap nem sikerült mászni jelentősebbnek éreztem. Sebaj, van két új gumi az autón, méghozzá az előírásnak megfelelően hátul. Most hétvégén jöhet a fékcsere.

*egyelőre nincs magyar fordítás

Two Lakes Trail Run 2010

Tavaly már írtam a Two Lakes Trail Run nevű világtörténeti sporteseményről. Akkor csoportképet készíteni nem sikerült, de ezt a problémát orvosolta Laci. Igény idén is volt képre, de most fapadosabb megoldást választottunk: Csaba megkérte a legközelebbi és egyetlen mexikói fiatalembert, hogy integrálja ki gyorsan a rólunk visszaverődő fotonokat egy CMOS CCD-n. Az eredmény:

A kép készítése előtt nem sokkal épp azon gondolkoztam siránkoztam, hogy megint jól a középmezőnyben végeztem. Erre kiderült, hogy a korcsoportomban második lettem:

Ez annyiban jött mindenképp jól, hogy Péter fülét elkezdték rágni a gyerekei, hogy hogy-hogy nem szerzett érmet, mikor még Sanyi is kapott. Az ilyesmit mindig vicces hallgatni, ennyi pedig már járt neki. Péter egyébként egy korcsoporttal feljebb futott, és 4 perccel ért be előbb, mint én. Graham egy picit korábban, Laci pedig még két perccel előbb, így közülünk elsőként.

Az ezüstérem mellé járt egy jóféle térdfájás is, amolyan jobblábas. Ennek annyira nem örültem, bár mostanra talán elmúlt. Azt viszont örömmel konstatáltam, hogy a verseny végére nem fáradtam el. A sok tapasztalat hatására tehát most konklúdálok.

Utcai cipőben erdei ösvényen futni nem nagyon jó: csúszik a lábad és igen nehéz megtartani. A verseny során kétszer majdnem kiment a bokám. Ez alapvetően elvette a kedvemet attól, hogy völgymenetben száguldozzak, pedig tipikusan lefelé szakadtam le az előttem lévőktől és ez zavart. Sebaj, legalább még van két használható lábam. Viszont azt is megfigyeltem, hogy amikor síkabb, vagy emelkedő terepen futottam, és főleg mikor az út sem volt annyira göröngyös, bőven hoztam fel a lemaradásból.

Összefoglalóan, erdei versenyre terepenen kell edzeni, terepcipőben. Nem elég csak aszfalton. Erre azonban részemről már csak 2011-ben kerül sor.

The Bachelor Party #1

Valamivel több, mint egy hete hónapja történt, hogy minimális előkészület után egy inget a táskám tetjére gyűrve behuppantam az ISIS parkolójában várakozó autóba, majd felhajtottunk az I-40-re, majd az I-24-re. A dél felé száguldó autót négyen ültettük le: Máté, Jancsi, Laci és én. Az utat már ismertem, mint a tenyeremet, hiszen vagy tucatszor megjártam. Két óra és Chattanooga, még kettő és Atlanta.

Persze az autópálya tele van lehajtókkal, az arról levezető utak pedig további elágazással, így ha az ember Chattanoogánál balra (nyugat felé) veszi az irányt, már pikk-pakk - vagyis két és fél óra múlva - Cherokeeban találja magát. Cherokee egyik nevezetessége az indiánrezervátum, ahol többek között népi szokásokat és ehhez tartozó táncos műsorokat lehet megtekinteni. Ez utóbbi leginkább a Lánc, lánc, eszterlánc beszívva történő eltáncolását fedi a helyi 5-75 korosztály előadásában; nem is ez vonzott minket. Sokkal inkább, hogy Észak-Karolina ezen részén már vannak kaszinók, ami már erős alappillére lehet egy jobbfajta legénybúcsúnak. Bemelegítésként ezt meg lehet fűszerezni azzal, hogy mászunk egy picit. Jancsi úgyis ritkán szabadul el otthonról hétvégén, a mászáshozd meg mindannyiunk ért, úgyhogy mi mással?

View Larger Map

Az első úticél tehát Chattanooga volt, némi (traditional) sziklamászás céljából. A munkamegosztás Laci felviszi a kötelet, majd fotóz, Sanyi biztosít, Jancsi mászik, Máté pedig a szikla tövében mozgatja a szálakat a háttérben, amikor van térereje.

Erdők felett

Hegyek között

Apropó, háttér. Jancsi bár örült neki, hogy szerveztük neki ezt a mászást és az esti szerencsjáték partit, arra azért picit neheztelt, hogy sokan nem voltak hajlandóak részt venni a legénybúcsúján. A többieknek ugyanis projekthatárideje volt, és még szombaton is terveztek lefaragni a lemaradásból, vagy ha nem, akkor már hónapokkal korábban elígérkeztek erre a hétvégére. Haha. Átlátszó? Én is azt hittem. De velünk volt Laci, aki még Máté kisebb elszólásait is egy fél mondattal ellensúlyozta ezen a derűs, napsütéses péntek délutánon... A fedezésért fizetett ár? Másfél óra késés. Belefért? Nyilván, elvégre a többieknek egy vidéki kocsmában kellett elütniük az időt - az ilyet csak ki lehet bírni egy péntek délután.

A testmozgás után tehát irány Cherokee, NC. Út közben egy kis kényszerkitérő Bryson Cityben, és hoppá! A legutolsó, True Blood féle Stackhouse-identikus bárban kibe botlunk? Vagy tíz ismerősbe. Gyorsan nekiálltunk vidámra locsolni a bendőt, és lám, volt karaokee, tánc és csocsó a helyiekkel, egyszóval mulatság.

Művelődési ház, Bryson City, NC

Zárás után egy fotó erejéig gyors regroup, Sanyi visszarohan a hitelkártyájáért, majd mindenki nyugovóra tér.

Ki a kakukktojás (nem magyar)?

A következő napokról annyi kép van, hogy folyt. köv.

Overview - Summer 2010

A sok röpke, irreleváns, geek és külföldi hír után következzen valami személyesebb bejegyzés. Szóljon mondjuk arról, hogy hogyan is telt eddig ez a nyár.

Hétköznapok

Hétfőtől péntekig próbálom az átlag jómunkásember életritmusát felvenni. Amikor épp nem megyek reggel futn*i, kb. 9:30-ra megyek ISIS-ba. Napközben rendkívül leterhelő szellemi munkát végzek az íróasztalom mellett, mintegy 7-8 órában**. Erre szükség is van, mert a projektem lassan véget ér, és jelenleg úgy néz ki, hogy akár még valami működő dolog is kisülhet belőle.

Miután a projekt megcélzott végterméke ezúttal nem egy cikk, hanem egy működő rendszer, ezért azt néha ellenőrizni is kell. Az ehhez szükséges méréseket Benjáminnal szoktam megejtni, a Wilson Hall előtt. Idén nyáron annyit mértünk, hogy a végén már a műholdak is kiváncsian lestek minket:

* Mostanában heti 1, max 2 alkalommal bírom csak rávenni magam a futásra
** Az utóbbi héten elszabadulta a pokol, ez most inkább 10-11.

Hétvégék

A hétvégék nagy része ezen a nyáron mászással telt. Ha az időjárás engedte, mentünk a helyi falak egyikét koptatni, elsősorban Obed, vagy Chattanooga környékén.

Y12, Obed

Ha a felhők túl magabiztosan közeledtek a hétvégén Tennessee felé, volt, hogy eltántorodtunk a 2x2 óra autózástól, és a sziklamászás helyett bouldereztünk a helyi teremben. Ez is nagy móka, kezdem megkedvelni. Olyannyira, hogy a versenyen is elindultam. Eleinte kezdőként (R), de onnan mindig átsoroltak a középhaladókhoz (I). Az R kategóriához képes a mászás elég jól ment, úgyhogy ahhoz, hogy R-ben nyerjek, sokat kellett volna mérsékelten fair módon taktikázni... Ehelyett a későbbi versenyeketn inkább egyből I-ben neveztem, és így I-ben a mezőny közepe-vége felé végeztem. Így elsőre ez nemes tettnek tűnik, de miután rendkívül értékes és praktikus dolgokat (készpénz) lehetett nyerni, egy pillanatra elgondolkoztam, hogy jó döntés volt-e ez. Függetlenül ettől, jövő nyárra igyekszem úgy kigyúrni magam, hogy I-ben valahol az elsők között legyek. Főleg, hogy már volt néhány haladó (A) boulder probléma is, amit némi gyakorlás után sikerült befejeznem.

A hétvégéknek aztán voltak napjai, melyek punnyadással teltek, mondjuk legénybúcsúval, vagy medencézéssel:

A medencézésről jut eszembe, hogy még azon is van mit gyakorolni - úgyhogy megyek is. A legénybúcsú pedig megérdemel egy külön bejegyzést, úgyhogy arról majd legközelebb.

Squeezed In

A kolorádói beszámoló még várat magára, de addig is egy telefon-minőségű képpel szolgálok a múlt heti teremfociról.

Az exponálást megelőző támadást Ákos indította, a képen pedig pont azt a pillanatot sikerült megörökíteni, amikor Heath várja a labdát, hogy egy gyors lekezelés után rárúghassa a kapura. Heath egyébként finoman és igen jól játszik, de valamiért egyfajta eposzi kellékként szinte minden meccsen le is sérül egy picit.

Fly Fishing at The Smokies

A hétvégén voltam pisztrángozni a Smoky Mountains National Parkban. Szombaton délelőtt még szikrázó napsütésben volt részünk, amit horgászással töltötünk. Estére aztán rászakadt egy felhő a sátrunkra, ami átszűrte annak levét. Ezt a nedűt a hálózsákjaink azonnal magukba szívták, úgyhogy papírtigris módjára még aznap este haza is gurultunk.

Halat nyilván egy darabot nem fogtam, viszont végre láthattam az Appalache-hegységet. Továbbá a hegyvonulaton kívül leltem medvét, őzet és pihenő mérnököt:

Sly, Tihamér és a Great Smoky Mountains National Park

Ha pedig valamilyen ok folytán konklúdálni kéne ezt a hétvégét, az alábbi Faktok révén tenném:

Az Appalache-hegység szép.

Halat fogni nehéz. A halászok halszagúak.

Van műlégy, ami nem éli meg a vasárnapot.

Climbing Places in Tennessee

A 400. bejegyzés következik, úgyhogy egy kis figyelmet kérek.

Az ISIS egyik legnagyobb előnye, hogy a kollégák között akad néhány sport-addikt. Az egyik legnépszerűbb sport a falmászás, illetve a sziklamászás. Tennessee - bármilyen meglepő is - bővelkedik ilyen jellegű mesterséges és természetes erőforrásokban.

Climb Nashville

A hétköznapokra ott a Climb Nashville, ahol megannyi boulder- és mászófalon lehet gyakorolni, tanulni. Jelenleg csak 10 alkalmas belépőm van a helyre, melynek használata alkalmanként ~$10 fájdalmat okoz. Ennek megfelelően terembe ritkán járok, ugyanakkor ezt a problémát orvosolandó a hétvégén tervezek venni egy éves bérletet.

Mászóterem szinte mindenhol található, rendes, mászható szikla kevésbé. Konkrétan Nashvilleben sincs, de ami 2 óránál közelebb van, az itt közel van. Íme egy áttkintés a népszerűbb környékbeli helyekről:

View Climbing Places in a larger map


King's Bluff

King's Bluff mintegy bő órára Nashvilletől északra található. A hely amilyen közel van, általában olyan népszerű, vagyis zsúfolt is. Tavaly szerencsére sikerült kifogni egy csendes, meleg novemberi pénteket, amiről itt írtam is. Összességében ez egy könnyen megözelíthető, közepesen szép hely, valamelyst élesebb fajta sziklával.


Foster Falls

Utoljára április elején voltam itt, ezúttal Yukival, Grahammel és persze Lacival. A hely Tennessee déli részén fekszik, és ahogy a neve is utal rá, a sziklákhoz tartozik egy tetszetős vízesés is. A helyi legenda szerint a vízfal mögött is lehet mászni, de erre még nem vállakoztam.

A falakhoz 15-20 perc gyalogtúra vezet a parkolóból, de lévén, hogy az odavezető út szép, ezért lehetne akár fél óra is - a visszaút meg 2 perc, de ez más kérdés.

Laci gubbaszt (?)

Graham Hemingway pihen

Chattanooga

A hely szintén Dél-Tennesseeben található, értelemszerűen Chattanooga mellett, attól valamelyst nyugatra. A parkolótól mérve az első mászóhely mintegy 10-15 perc gyalogjárásra leledzik, de Laci és Cliff a legtávolabbi pontot szemlélte ki, amihez közel 40 percet túráztunk. Ez a chattanoogai hely kivételesen szép, főleg a szikla tetjéről nyíló panoráma. Részben a kilátás miatt vált az egyik kedvencemmé, no meg azért, mert vannak számomra is teljesen mászható útvonalak.

Többnyire trad (traditional) utakat kínál a hely, úgyhogy a mászás itt komolyabb felszerelést igényel. A jobbról látható képen épp Cliff készül bevenni az egyik magasra nőtt útvonalat.


Obed

Obed - a helyi mászók szentélye - Nashvilletől 2 órára keletre, Knoxvilletől 1 órára nyugatra fekszik. Laci Obed miatt van még Tennesseeben, Cliff pedig itt tanult meg mászni. Talán nem is véletlen, hogy idén már háromszor látogattunk el ide.

South Clear Creek

Először márciusban látogattunk el Obedre, méghozzá heten: Dóri, Julcsi, Máté, Jancsi, Laci, Olivér és jómagam. Az idő ekkor még több, mint kegyes volt hozzánk, minden hétvégén sütött a nap és soha nem esett az eső - ellentétben a jelenlegi időjárással, amikor menetrendszerint péntek délutánra ér ide a gomolyfelhők serege és hétfőig itt tanyázik.

A hangulat tehát családias, South Clear pedig szép volt, ahogy azt az alábbi kép is mutatja. Az én jelenlegi - vagy inkább akkori - tudásomnak megfelelő útvonal ugyanakkor viszonylag kevés volt.

Teadélután Obednél (felülnézet)

További képek itt.

Solstice Cave

Egy hétvége kihagyásával ismét Obeden kötöttünk ki, amikor is az időjárásra ismét kegyes volt, sőt! Ezúttal csak Yukival és Lacival mentem, akik a figurát alapvetően lazábbra vették:

Hessz

Bár a fenti kép nem ezt sugallja, azért mind Yukinak, mind Lacinak voltak aktívabb pillanatai. Ha pedig a képek nem csalnak, még nekem is.

Laciról egy videót is készítettem, bár ezen inkább sz*rakodik, mintsem mászik - még vágás után is.



Lilly Bluff

Lilly Bluff van legközelebb a parkolóhoz, mégsem ennek köszönheti túlzott népszerűségét. Sokkal inkább annak, hogy szinte egész nap árnyékban fekszik. Így a nyári forróbb napokon állítólag elviselhetetlen embertömeg tud feltorlódni a Lilly Bluff falainak tövében.

Alig két hete ugyanakkor jó ha két emberrel találkoztunk. Ők három réteg ruhát viseltek, mi mindannyian* rövidnadrágot. Miközben várt az ember, csípős hideg volt, de miközben mászott, iszonyatosan kellemesnek hatott, hogy nem izzadt le azonnal. Nem is beszélve arról, hogy a fal is jobban tapad ha hűvös van.

Az eredmény? Laci egyben megmászta mumusát, Gangstat (5.12a), majd ugyanezt az útvonalat Cliff is végigtolta:


Én végre egyben letoltam Tarantellát, majd egy Simpson-figura alakjában rángattam egy égben ragadt kötelet. A szupererős ragasztó ezúttal a súrlódási együttható volt.

*Ez nem igaz, Cliff hosszúnadrágban volt.

Nashville Tornado Marathon

Az imént kaptam az egyetemről a következő levelet:

Dear Students and Community members,

The National Weather Service has issued a Special Weather Statement for the Nashville and Davidson County area. Over the next 24-36 hours we expect to receive severe weather with hail, lightning, strong winds and the possibility of tornadoes. This severe weather may start as early as tonight and linger through tomorrow evening. Indications from the weather service suggest the strongest storms may be in the Nashville area Saturday afternoon between Noon and 6pm. (...)

A vicces az, hogy holnap esedékes a Music City Marathon, ahol a jelenlegi tényállás:

Country Music Marathon & 1/2 Marathon Weather Contingency Plan: After consultation with all the involved city authorities, due to the weather forecast in the Nashville area which is projecting severe afternoon storms, the MARATHON will most likely be subject to an abbreviated timeline. At this time, there is a contingency plan to limit the marathon to 4:30 and under*. Any runner who is behind this pace (10:20 per mile) at mile 11.2 will be directed to complete the half marathon course. This timeline may change based on what actual race day weather pattern. While we know that this will be a disappointment to some (as it is to us); if implemented, this plan is in the best interests and safety of all involved, especially the participants and volunteers. Thank you for your understanding and cooperation. *Time based on chip time, not gun time.

Ezen infók alapján mindenképp egy nehezebb fajta állványt készítek a holnapi tornádó- és marathonfotózáshoz.

161 lbs

161 font, vagyis 73 kg a súlyom tömegem. Ennyivel érkeztem idén Nashvillebe és ennyit nyomok jelenleg is. Pedig azóta edzem, mondhatni tisztességgel. Heti átlag 3.5x járok konditerembe, ennek megfelelően többet eszem - reggelire 3-4 tojás sonkával simán elpusztul -, még plusz fehérjét is fogyasztok, de még csak enyhe fluktuációt sem tapasztalok: 161 lbs.

Eleinte bosszankodtam miatta, majd nevettem rajta, mivel valamelyst felfedezhetők rajtam az edzés nyomai minden tömeggyarapodás nélkül, mígnem mostanra eljutottam odáig, hogy jóformán örülök neki. A mászásnál egyébként se jön jól a plusz súly, a futásnál meg...

Ha az elméletem igaz, a futás se fog se javítani, se rontani a dolgokon. Ehhez viszont már kéne egy új cipő. Mivel az előző adidas cipő (most 5 éves) nagyon bejött, úgy döntöttem márkahű leszek. A Marathon M'10 enyhén retro stílusú modellt szándékozom megvenni a runningwarehousetól. No tax, free shipping in both directions és a leírhatatlan kalandérzés, hogy netről rendelsz cipőt anélkül, hogy élőben megnéznéd, vagy felpróbálnád*. Tehát a beszállító választása egyértelmű, már csak a cipő színét kéne kitalálni. Eleinte a fekete mellett voltam, de mostanra kissé unalmasnak tűnik a szín, nyáron pedig még meleg is lesz... Talán egy kék? Lényegesen merészebb és élettelibb színvilág, de még nem sikerült rászánnom magam.

Tehát, ha valaki segíteni akar a döntésben, az hétvégéig nyugodtan küldje a kommenteket. Jelige: a pirosról szó sem lehet.

*A hétvégén azért keresek egy adidas szaküzletet, mert európai lévén ez a fajta vásárlás még mindig idegen nekem.

Running Shoes

A futócipőm több, mint 4 éves. Ha valakinek itt megemlítem, hogy fáj a térdem, mikor futok, majd hozzáteszem a cipőm korát, jóformán kinevet. Ezért épp készülök új futócipőt venni, mire belebotlok ebbe a videóba:

A döntéshoztalt ez sajnos nem lendítette előrébb.

XLIV. Superbowl: Ads and Accuracy

Azt mondtam idén nem voltak túl jó reklámok a Superbowl alatt. A Dodge Chargeré azért egészen ötletes lett:

És hogy a reklámok mellett ismeretterjesző tartalommal is szolgáljak:

XLIV. Superbowl: Dat's Incredible

Ma került sor a XLIV. Superbowl megrendezésére. Erről a keleti parton többen lemaradtak a havazás miatt, de miután nálunk szerdára már minden elolvadt, gond nélkül átgurultunk Ákoshoz, aki hellyel és hatalmas tévé képernyővel kínált minket. A meccsnézéshez Tihamér pörköltet is készített, amit mellesleg úgy tűnik képtelen elrontani. Pedig, ha elrontotta volna, a boltban biztos lett volna alternatíva:

A reklámokötletek - Barney Stinsont leszámítva - idén nem voltak olyan frappánsak, mint tavaly. Sőt, a meccs maga sem volt annyira izgalmas. Pozitívum viszont, hogy az a csapat nyert, amelyiknek szurkoltunk: az aranyszínűek (és nem a kékek).

Forrás: http://www.sun-sentinel.com

New Orleans Saints vs. Indianapolis Colts - 31:17

Paperwork and Sports

Holnap korán kelek, úgyhogy csak két röpke gondolat.

Idei év januártól átvettem a lakás adminisztratív ügyeinek intézését, úgy mint a lakbérét, a vízét, az villanyét, az internetét és a biztosításét. Mindenből a paperless/eBill (otthon talán Zöldnek nevezett) opciót választottam, mert a postai levelezés körülményes, a netes ügyintézés pedig több, mint kézenfekvő nekem. Az átírások nem voltak zökkenőmentesek, de a tranziens már erősen lezajlóban van. Főleg a lakbérrel és a Comcasttel (internet szolgáltató) szívtam a legtöbbet. Előbbiről majd lesz egy külön bejegyzés is, útóbbi pedig... Szombaton volt velük egy 2 órás marathoni beszélgetésem, mert az első két ügyintéző kissé félrevezetett. Történt ugyanis, hogy nem a megrendeléskor rögzített akciós árat számlázták ki, hanem a "simát". Az pedig nem olcsó. Számszerűleg $58 lenne havonta egy ca. 8 Mbit/s kábeles internet hozzáférésért. Na, de kis böngészéssel, néhány kuponnal ezen lehet olcsítani. Ahogy most megrendeltem az internetet, $19.99-et fizetünk havonta. Volt egy kötelező beszerelési díj $50-ért, de (main-in-rebate után) ingyen van a modem és az n-draft WiFi router is. Sőt, még lehet, hogy további $75-t is visszakapok, de ez már nem biztos. Ha igen, akkor $95-ből kijön a fél éves internet ajándék modemmel és routerrel. Ez pedig már egészen elfogadható.

A másik gondolat a sport. Újévi fogadalmat nem tettem, de sima fogadalmat ugye bármikor lehet. Mivel otthon mindenki megszólt, hogy mennyire le vagyok fogyva, elhatároztam, hogy év végére legalább 80 kg leszek. Amióta visszajöttem Nashvillebe, heti 4 alkalommal megyek konditerembe - hála az új munkatársamnak. Ennek köszönhetően a kajálással sincs gond, mert folyamatosan éhes vagyok, úgyhogy a kitűzött cél nem is olyan vészes. Emelett, voltam már futni, fallabdázni és falmászni is, sőt úgy néz ki lassan a bírkózás alapjait is lassan elsajáítom. A bírkózás egy tróger sport, 2 perc alatt teljesen elfárad az ember. A futás során ismét megfájdult a térdem, ami miatt a talán elöregedett futócipőmet okolom. Arra, hogy kiderítsem tényleg ezzel van-e gond, két ötletem is van: vagy rekortánon futok vele az aszfalt helyett, vagy veszek egy pár új futócipőt. Mindenesetre az előbbivel kezdek. Fallabdázni Manish-sal és Daniellel voltam, és bár ez egyáltalán nem terhelte a térdemet (?), Daniel jól elvert. Ez egyfajta búcsújáték volt, mert Manish azóta itt hagyott minket, hogy életét Kaliforniában folytassa a menyasszonyával és a Qualcommal. A falmászás is baromi jó volt tegnap, bár az alkarom még mindig erősen be van durranva, a csuklómat meg folyamatosan Neutrogena pakolás alatt tartom. Röviden összefoglalva, ezeket nagyon hiányoztak otthon, mert bár a hólapátolást és a favágást is élveztem, ezeket a sporttevékenységeket nem pótolták.

Ph.D. Lebowski

Persze a cím ismét becsapós, mert se Ph.D.-ről, se Lebowskiról még nem beszélhetünk. Sokkal inkább a nashville-i Tökiről, aki ma este részt vett egy GSC Social Happeningen. Ez magyarra fordítva annyit jelent, hogy bowlingozás közepette lehetőségem volt más graduate hallgatókkal ismerkedni. $4 a beugró, ingyenes a cipőbérlés és $1 a sör. Teljesen jó ár.

Az este folyamán két tennessee-i és két texasi arccal sikerült beszélgetésbe, illetve játékba elegyednem. A texasiaknak megemlítettem, hogy néha a tennessee-iek olyan akcentussal beszélnek, hogy alig baromira nem értem őket. A válasz az volt, hogy itt neki is sokszor vissza kell kérdezni. Azt hiszem ez volt az utolsó dolog, amit értettem (?) abból, amit az este folyamán mondott, mert ő is egy olyan déli stílusban kezdett el beszélni, amit eddig még nem ismertem, most pedig szimplán nem értettem. Úgy vélem, nem direkt csinálta.

A játékban egyébként nyilván utolsó lettem, de bőven vígasztal, hogy sikerült többször is strike-ot dobnom gurítanom...

Ha pedig már a Tökiről van szó, aki eljutott ezen bejegyzés végig, az nézze meg ezt a linket.

Employee of the Month

Most értem vissza a Rec Centerből, ami egyet jelent azzal, hogy ma sem sunnyogtam el az edzést. Az úton két viccesebb dologgal is találkoztam, az egyik a hónap dolgozója, ami azon kívül, hogy tűzeset nem volt decemberben, további magyarázatot nem kíván. A másikról majd a következő bejegyzésben...