The Design of Everyday Hyatt Things

Időnként teljesen megkérdőjelezhetetlennek tartom, hogy vannak olyan pillanatok, amikor az ízléses formatervezés, a használhatóság és a felhasználói igények teljesen jól megvannak egymással. Mélyen talán nem ismerik egymást, de egy igen kellemes szimbiózis lehetőségét fenntartva élnek-éldegélnek és telnek a napok, melyeken mindegyikük külön-külön járja a tervezés városának nyüzsgő utcáit. Aztán egyszercsak eljön a délután, amikor a 8.2 ágra sütő nap mellett csak két apró bárányfelhő leledzik az égbolton és egy furcsán elhagyatott sikátorban szembetalálja magát az ízléses formatervezés és a használhatóság. Picit meghökken mindkettő, majd 32 másodpercig farkasszemet néznek, mígnem torokszakadt üvöltéssel egymásnak rontanak. Az összeütközés eredménye egy kificamodott boka, két lilás-zöld monokli és két lerúgott, de még eladható vese. Ezen veszteségeket konstatálva a két entitás végül a sikátor két külön vége felé kullog és sír.

Meggyőződésem, hogy a Hyatt bizonyos szegletei csak egy ilyen pillanatban születhettek. Ezt igazolandó ajánlom az alábbi két fényképet:

Telefon a liftközben

A fürdőszoba/mellékhelység ajtaja belülről

Aztán az is lehet, hogy ezekkel semmi gond, csak még mindig nem nőttem fel az itteni kultúrához, vagy épp egy kis cini-kriti túltengésem van.

St. Louis

Múlt hét végén felugrottunk Missouri állam St. Louis nevű városába. St. Louie nem kicsi. Ha le kéne írnom a várost, nem tenném. Korábban már úgyis megtette ezt Nelly. Az építészetéről azonban ejtenék pár szót.

Csapjunk egyből a közepébe: a belváros az alábbi képen felvázolt módon fest. Középen található a nevezetesség, ami egykor bíróságként üzemelt. Ezt öleli körbe a narancssárga kétszárnyú épület (a szállásunk), a kommunizmus korából itt ragadt kosz-szürke 15 emeletes luxusapartman (jobb elől) és a többi véletlenszerű magas épület. Ezeket kétségkívül egy, a Sim City 2000 városfejlesztő algoritmusát meghazuttoló, tudatos és kreatív várostervezés eredményeként kerültek helyükre.

St. Louis belvárosa

A fenti képet mindenképp érdemes összevetni az alábbi nyertes és elfogadott látványtervvel, amit közel 50 éve készítettek és fogadtak el. A látványterven a részletek valamelyst elvesznek, főleg mert a kép telefonnal készült, de alapvetően három dolgot kell rajta észrevenni. Az egyik a hatalmas furcsa ív, a másik az ív alatti maszat, ami a volt bíróság épületét jelképezi, végül a harmadik a 20+ emeletes épületek teljes hiánya. Ez utóbbiak végül mégis kinőttek a városközpontba, minek kapcsán a Pesti oldal Petőfi és Lágymányosi híd közötti szakaszának beépítését akár esztétikusnak és sikeresnek is nyilváníthatjuk.

Gateway Arch: a nyugat kapuja

Ha pedig szóban belebotlottunk az ívbe, azt 49 éve kezdték el építeni, úgy hogy igen magas legyen. Végül 192 méter magasra és ilyen szélesre sikeredett:

Az ív széltében 

Az ív érdekessége, hogy bele is lehet mászni és fel is lehet szökkenni a tetejére. Felülről pedig egészen jó kilátást nyújt, ahogy azt az első és az alábbi kép tanusítja.

A Mississippi part parkolója az ívből

Maradva a várostervezésnél és az építészetnél, minden hosszabb magyarázat nélkül egy pár további képt.

A bíróság volt épülete a földről

Ez mondjuk kifejezetten tetszett: hatalmas betonfalanszter cizellált felső emelettel 

Az "így készült" fénykép

Az ügyeletes plasztik dementor elijeszti a munkásokat

Toronymúzeum (Pókember főellenségének főépülete)

A University of Washington campusának főbejárata

Összességében St. Louis egy lescsúszott és elhagyatott Washington D.C. hangulatát keltette bennem, de egy hétvégét mindenképp érdemes volt rászánni a városra. Arra pedig mindenképp jó volt, hogy Nashvillet ezek után egy fokkal takarosabb és kellemesebb városnak érezzem.

The Parking Business

Igen, mintegy másfél hete vétettem a törvény ellen. Megkaptam életem első olyan parkolási büntetését, amit nem sikerült se kimagyaráznom, se lealkudnom.

Az egész azzal indult, hogy kedd este elmentünk vásárolni az Urban Outfitters nevű helyre. Az autót leparkoltam az út szélén, majd meggyőződtem, hogy jó helyen állok-e. Ezek után mintegy bő másfél órás vásárlás, vagyis inkább próbálgatás eredményeképpen vettem egyetlen pólót. Kifele jövet meghökkenve látom, hogy egy rendőrautó áll a kocsim mögött. A rendőr maga túl kedves nem volt, de azt azért elárulta, hogy a büntetés már ott van a szélvédőmön. $50?! Kérdeztem, hogy hogyan lett ez ennyi, mire mondta, hogy ez elvontatós zóna. Az utca maga 40m hosszú, és egy zsákutca. Mindkét oldalán parkoló áll. A túloldala is kijelölt parkoló, és egyébként is este 9:10 volt már. Egy másik arra járó parkolóőrt megkérdezve azt a tippet kaptam, beszéljek mégegyszer a rendőrrel. Kérdeztem, ez hogyan elvontatós zóna? Mire a válasz az volt, hogy az utca túlvégén ki van rakva. Elsétáltam, és tényleg. Az előttem álló 5 kocsi ezt kitakarta. Ebből az elsőt már épp vontatták, a másik 4 a szélvédőre elhelyezett borítékkal várta a saját sorát. Az autóm környékét jobban szemügyre véve felfedeztem egy másik, a parkolást tiltó kis táblát, amit úgy tűnik félreértelmeztem: úgy vettem, hogy csak a tűzcsap melletti szakaszt tiltja, ami tábla nélkül is alapból elvontatós zóna.

Szomorúan konstatáltam a dolgot, hogy összköltségi áron $80-ért vettem egy pólót, aztán szomorúan hazavezettem, végül a szomosrúságot oldandó két felessel egy lakótárssal és három szomszéddal oldottam a problémát:

Ezt követően pár napig még kötelezően idegesítettem magam az ügy kapcsán , aztán befiztettem az $50-nak megfelelő a büntetést*.

A befzetés menete. Nyilván webes felületen próbálkoztam először. És mint kiderült, erre volt lehetőség! Azonban pár furcsaság megütötte a szemem. Az egyik a felület:

Az oldalon egyszerre lehet befizetni vagy 10 büntetést. Ennyi erővel már előre is vásárolhatnám a büntetést, vagy bérletet is vehetnék a parkolni tilos övezetekbe. A másik a bal oldalon olvasható: az összes fontosabb kreditkártyát elfogadják - kivéve a Visa-t. De mivel ez egyébként is egy külső cégen keresztül bonyolódik, van még $2.5 kezelés is. Hmmm... Befizettem Discoverrel, hátha kapok rá 2% cashbacket.

*az átlag büntetés $10-11 körül van, a mozgássérült parkolóhely jogtalan elfoglalása azonban még az enyémnél is többe, $51-be kerül (alkalmanként)

Flying Back to Nashville

Visszaértem Nashvillebe. Az ideút kissé kacifántos volt, ezért megérdemel pár sort.

Tavalyelőtt már kaptam egy fülest az egyik reptéri dolgozótól: Don't go north, during the winter! Ennek fényében a repjegyemet Atlantán keresztül kértem, hiszen ott szinte sose esik a hó. Csak most. A repteret vasárnap lezárták, az ATL-BNA járatot pedig - az egész három szakaszos utammal együtt - törölték. Erről az internetes becsekkelésnél értesültem, ami alapvetően kudarcot vallott. Sebaj, recsegős Skype, fura net, valamint 20 perc várakozás és már át is tettük a jegyet hétfő délről kedd reggelre. Reggelre. Azaz 1:30-kor fekvés, 3:40-kor kelés és egy jószándékú fuvarral már Ferihegy 2A-n is vagyunk. Kis sántikálás a latyakban, megérkeztünk: Ferihegy 2B.

A gép időben indul, az Air France által felszolgált kaja egyenesen kiváló. CDG, Párizs, 10 perc késés. Marad 50 perc átszállni. Indulhat a "rohanás". Repülő kislépcsőjén lebaktat, kisbuszra felugrik, vár. Kisbusz kirak egy kisteremnél. Kisteremből kötelező jelleggel kilép a terminál területéről - egy teljesárú jegy egy új biztonsági ellenőrzésre. Át a szomszédos terminálra. De, ne olyan gyorsan, csak bicegve. Helyes egyenruhás nő utamat állja, közli, hogy nó inglész, majd eltáncolja, hogy bomba. Kiderít, hogy van alternatív útvonal egy harmadik terminálon át. Sántít és száguld. Liftet használ. Tovább biceg. Még 14 perc az indulásig - nem a beszállásig. Biztonsági ellenőrzés = kígyózó sorok. Beszállókártya lobogtatása, külön sor, szinte üres. Cipő, öv le, telefon, folyadék és laptop ki, külön utasításra kardigán is le. Minden rendben, baktatás tovább. Mégse. A reptér leghelyesebb biztonsági ügyintézője kiszúr magának. Talán a bodza, vagy a hársfa? Nem, a beülőt bámulgatja. A karabiner. Meg a másik. Nézegeti, leteszi és szó nélkül elmegy. 2 perc és visszatér. Megint kezébe veszi, próbálja összeállítani belőle Sokkolót. Nem megy. Külső segítségkérés, továbbra se. T-4 perc. Jön egy másik őr, rászól a nőre, hogy ezt ne. Az válaszul harmadjára is megkérdezi beszélek-e angolul. Még mindig. Kioktat, hogy ezt legközelebb a nagy csomagba. Rendben. T-2 perc, már látszik a gép. Baktat. Nagy ember megállít, magyaros kedvességgel elkéri a dokumenteket. Megkérdi, szúró-, lő-, vagy robbanófegyver van-e. Persze, két karabiner. Még két mosoly Franciaországban, kis bicegés és már fent is a gépen.

Kis késés, a gép felszáll. Száll. Utastárs disszertációt javít. Repül. Megnéz Splice, majd szörnyülködik. Más ne tegyer. Repül. Alszik, repül. Leszáll Cincinnatiban. Esik a hó, ez szép. Gyors bicegés, beszállókártyát elkér. Az utolsót a túlterhelt gépre.

Repülőgépbe beszáll. Súlycsökkentés, 4 ember + csomagjaika le. Kompenzáció $400 + kaja + szálloda + egy jegy a másnap reggeli járatra. Egy nap késés már így is összejött, köszi de most nem. Repülőről jég lemar [link], majd gyí'! Érkezés BNA-ra 1 óra késéssel. Sebaj, még így is megelőztük a másik csapatot. Másik csapat járatát törlik. Ez már nem fair. Késő estére azért ideérnek.

Másnap reggel kelés 7-kor, náthával, (egyelőre) jetlag nélkül. Vége.

Megjegyzés: a bejegyzés időközben leegyszerűsödött nyelvtanát a néhai MUD ihlette. Időnként még mindig itt cseng a fülemben az 'eszik ecetes uborka' parancs, ami mintegy 3 életerőpontot állított vissza. Pedig összesen nem játszottam 2 órát ezzel a játékkal.

In Memoriam Robert Kereskenyi (2008-2010)

Na tessék, ránézek egy doboz fagyira a Krogerben és összeszorul a szívem. Két éve élek Nashvilleben. Azaz, mintegy két hete volt a második évfordulója az ideérkezésemnek, de ez a mai napig fel sem tűnt. Ma viszont Robi, aki közel két évig volt lakótársam, elhagyta Nashvillet.

Tihamér az eseményt az alábbi módon konferálta be a meglepetés-búcsúparti meghívójában:

Hát eljött a pillanat, a nap, na jó, a hét, amikor anyagi megfontolásoktól sohasem vezérelt barátunk, Róbert adókedvezménye lejár az Egyesült Államokban, és véletlenül éppen ugyanebben az időben hazaköltözik Nashville-ből Magyarországra (...)

A búcsúparti úgy gondolom egészen jól sikerült - mind a kettő. Akárcsak az Applebee'sben elköltött utolsó ebéd, mely után készült egy igazi emlékkönyv fotó.

Sanyi, Robi, Tamás és Tihamér

Robi, bár a banktól igazán várt értesítőjét - miszerint "az Ön bankszámlája megtelt" - soha nem kapta meg, azért remélem (és tudom) hazavitte azt, amiért jött. Hogy hazaútja kellemesebb legyen, a Deltától kapott egy elsőosztályú upgradet, Tihamértől pedig egy hatalmas gitárt.

Hiányozni fog ez az ember, no meg az a (keleti) egyszerűség és nyugodtság, amivel intézte az ügyeket.

Cultural Differences

Egy-két embernek erősen érik a pofánverés. Épp angolról jöttem vissza, ahol az egyik indus azzal szórakozik, hogy 6 perc periodicitással egy öklömnyi nagyságú* túrhát szív vissza, majd elégedett mosollyal körbenéz a teremben ülőkön. Ha ez így megy tovább, iderendelem Petit, vagy magam veszem kezembe az ügyet.

*A szívás időtartama és az audiojel frekvenciatartománybeli analízise alapján becsült mennyiség.

Ups and Downs. And Downs and Downs.

Van, hogy a dolgok nem jönnek össze. Az elmúlt egy hét, és főleg a mai nap ilyen időszaknak tekinthető.

1. A munkahelyen már egy hete mással kéne foglalkoznom, és nem az SD kártyát kéne illesztenem. Megjegyzem, fas*kivan, hogy nincs egy normális leírás az SD szabványról. Mos már megértem, hogy Peti miért készült el olyan lassan a diplomamunkával. :P
2. A sulit illetőleg a nyakamba szakadt egy rahedli házi feladat. Mind a négy tárgyból van mit csinálni. Nekiestem az FPGA házinak, mert mondom az könnyű. Erre 20 perce keresem a Quartus II környezetben, hogy hol lehet testbenchet hozzáadni a projekthez.
3. Picit szórakozni támad kedvem, megvillantom itthon a még Matyitól kapott fancy sakkkészletemet. Van is egy jelentkező: az új szobatársam. Nyilván erősen alábecsülöm a képességeit, főleg miután jön a "négy éve nem játszottam" szöveggel, hát jól ki is kapok a végén. Remek.
4. Pihénnek itthon, rendbe raknám a cuccaimat. Erre itthon mi van? A múlt héten olyan hideg, hogy elfagy a hidegvíz vezeték. A szomszéd fala, majd a mi szúnegünk elkezdett beázni, végül 5 perccel miután elindítom a mosást, a gép kacsaúsztatót csinál a konyhából. A pihenés eredménye tehát: vacogás, félig kimosott ruhák és egy Kis-Balaton Nashville külvárosában.
5. Utaznék Guatemala városba Február végén. De még mindig hezitálok. Bár nem annyira olcsó az út, de nem is igazán az ár miatt vacilálok, sokkal inkább a suli miatt. Nem tudom, mennyire fér bele az időbe. A repjegyet meg ugye még nem vettem meg. Pedig már kéne. Dönteni kéne, nem nyafogni. Nyaff.
   

Egyelőre a sakkon dünnyögök. Picit megalázva érzem magam. Bár, ha az egy fokkal értelmesebb énem szólalna meg, akkor valószínűleg ezt mondaná:

Vesztettem egy meccset. Nyertem egy sakkpartnert.

Ez igen bölcs dolog. Most azonban megyek aludni, hogy holnap reggel húzhassan az igát és apríthassam a házikat.

17% at most

Remek. Ismét rám jött az álmatlanság, pedig már nagyon rég történt ilyen. Ez így magában még hagyján, de a jó régi borúlátó és aggódó énem is a felszínre tört. Miután két átszállással (Atlanta, Párizs) igyekszem megközelíteni szülőországomat, legfeljebb a címben szereplő 17% valószínűséget tulajdonítom annak az elemi eseménynek, hogy a csomagom velem együtt érkezik meg Ferihegy 2-re.

A járatszámom AF 2894, ha valakit érdekel. :)

Missed LAN party

Hogy miért utálom rohadtul a Microsoft Exchanget? Egyrészt mert még nem sikerült beállítanom rajta a levéltovábbítást. Másrészt, mert van benne egy önkényes (wannabe) spamszűrő, ami az egyetemi és céges levelek felét is simán beteszi a Junk E-mailek közé. Ilyen volt az alábbi is, amit csak most vettem észre:

This Friday Vandy Computer Science is holding it's BiAnnual LAN Party this Friday night. The event will involve several video game tournaments, over $2000 in prizes, and free food / drink all night. Typical attendance is well over 300 students and faculty.

It will be held in Featheringill Hall, from 7pm to Midnight. A schedule is included below, and you can pre-register at www.vandylan.com .

Tournaments include: SuperSmash Brawl, CounterStrike: Source, Halo 3, StarCraft, DotA, Rock Band

Prizes include: Ipod Touch x 2, LiveScribe Pen, Digital Camera, PS3, Alienware / ThermalTake / Firefox Gear, 50 XBox games (rated at an average of $50 each), and gift cards

Sincerely,

Hamilton Turner

VCS Vice Pres.

6:30PM – Early sign-in and registration
7:00 – LAN Party Begins (Sign-ups and Registration continue), Free Play Begins
7:30 – Signups and Registration closes
7:45 – SuperSmash and Halo 3 Tournaments Begins
8:00 – CouterStrike Source, StarCraft, DotA, and Rockband Tournaments begin
11:35 – Prize Drawings
11:50 – Cleanup and shutdown

Tegnap estére rohadtul nem volt programom és este hétig ráadásul bent is voltam a városban. Ez a levél most nem vidított fel, jaj.

Things I Miss

Kezdenek hiányozni a dolgok. Hiányzik az otthoni koszt, a baráti társaság, az udvari levegő. De ami talán legjobban hiányzik, az a konyhám a pesti lakásból. Számomra azt hiszem az a tökéletes konyha.

Nyaff.

Medical Treatment

Ma volt szerencsém egy valag pénzt elverni. Voltam boltban, vettem tankönyvet és kaptam két oltást.

Reggel kilencre értem a Zerofoss Student Health Centerbe, de a történet ennél jóvan korában kezdődik. Az otthoni oltások nyilvántartása katasztrófális. Sehogy se sikerült kideríteni, hogy mikor mit kaptam, így arról se volt igazolásom, hogy Hepatitis B ellen be vagyok oltva. Pedig be vagyok, mert amikor Bombay-be mentünk, már indulás előtt fél évvel a dokihoz jártunk, megkapjam az oltást Hepatitis B, malária, stb. ellen. A Hepatitis B oltást ezért úgy döntöttem, hogy újra beadatom magamnak.

A Hep B elleni oltás három dózisból áll, a másodikat 1, a harmadikat 6 hónappal az első után kell beadni. Az első adag Twinrixet még otthon megvettem, 5800 HUF áron. Ezt megelőzőleg persze megkérdeztem az ittenieket e-mailben, hogy a Hepatitis B elleni vakcina mennyibe is kerül, ha itt kérem a Vanderbilten. A válasz $25 volt. Ez voltaképpen még kevesebb, mint otthon. Gyanús is volt az eset.

Két hete bementem a Zerofoss SHC-be - ami az egyetem saját rendelője és tényleg olcsóbb, mint a többi hely -, hogy megnézzem minden rendben van-e a papírjaimmal. Két dologra derült ekkor fény. Egyrészt otthon a durvábbik oltóanyagot kaptam, a Twinrixet. Ennek az ára itt mégsem $25, hanem $90 dózisonként. Másrészt, hogy szükségem van MMR vakcinára is, amit ha nem szerzek be október elejéig, akkor passzív félévre kerülök. Ennek ára $50 dózisonkét és két dózis kell belőle.

Tehát ma reggel kilencre - az előre egyeztetett időpontra - megjelentem a rendelőbe, ahol néhány papír aláírása után szakszerűen elláttak. A papírokon volt szó a fizetési lehetőségekről/kötelezettségekről, allergiáimról, melyekről tudomásom van és hasonlókról. Szakszerűség alatt azt értettem, hogy a néni tényleg húzott kesztyűt és beadás előtt megmutatta a szer dobozát, hogy lássam mit ad be. Miután a két szúnyogcsípés megtörtént, a kreditkártyám segítségével kiperkáltam a $140-t és mentem dolgozni.

Az ISIS-ban szóba jött persze ez a téma és az egyik kolléga mesélt az orvosi szolgáltatásokhoz rendelhető számokról és így implicit módon azok nagyságrendjéről. Történetesen a felesége volt néhány éve teljes CT-vizsgálaton az egyik helyi kórházban. A diagnózis költsége $4000-ra rúgott. Lévén, hogy volt biztosításuk, csak az 15% önerőt kellett kifizetniük. Ugyanakkor kiderült, hogy nem is olyan messze van olyan cég, ami direkt CT-re specializálódott. Ott $800 a teljesen ekvivalens kivizsgálás díja.

It was a rainy day

Először esett az eső, mióta itt vagyok. Előre mondták, hogy ilyen lesz, mégis meglepődtem. Az első csepp megjelenése után nem egészen fél perce van az embernek, hogy fedezéket keressen, mert különben csúnyán elázik. Az elázással pedig az a gond, hogy teljesen más mint otthon. A levegő cseppet sem hűl le, és a legkevésbé sem frissül fel. Ilyen feltételek mellett pedig nincs értelme elázni.

A mai esőzésben azonban nem is ez volt a zavaró - főleg miután nem is áztam el -, hanem egyrészt az, hogy a felhők nagyon barátságtalanra, semmilyenre és szomorúra festették az égboltot, másrészt pedig egész délelőtt olyan ba*zottul fülledt volt az idő, hogy már szenvedtem tőle. Nem sok hasznosat sikerült csinálni, hiába terveztem. Sokkal inkább szarakodtam egész nap.

Second Day Nightmare

A jetlag átka még mindig a nyakamon van. Azonban mindenképp haladásnak tartom, hogy a mostani alvást két részletben sikerült levezényelnem. A szünetben volt időm átgondolni, hogy mit is akarok másnap (ma), illetve megragadtam az alkalmat, hogy össze is pakoljam a táskámat.

A kellemes alvásnak ugyanakkor ára volt. Két akkora képtelenséget álmodtam, hogy hiába csak foszlányokban emlékeztem rájuk, reggel már csak röhögtem rajtuk.

Az első álmomnak semmi értelme nem volt. Egy nem túl forgalmas, lankás út mentén vágtuk apámmal a fát. Azaz nem is vágtuk őket, hanem a nagyfeszültségű vezetékeket szabadítottuk ki a fák és a rajtuk felkapaszkodó indák markából. Ez mind nagyon dicséretes, de a munka oroszlánrészét persze nem én csináltam. Elsőre azt gondolná az ember, hogy azért mert lusta voltam és el akartam lógni a munkát, de a francokat. Apám mintegy 6 méter magas ember volt, és így simán elérte a felsővezetékeket. Ezzel neki a feladat egy egyszerű "csomózd ki" feladvánnyá redukálódott.

Na, de a másik álmom még szörnyűbb volt. Diával strandoltam a Velencei tavon. Szörnyű, nem? Na jó, ezt még elviselném, de az égből emberek hullottak. Nem is akármilyen felszereléssel. Az eszközt úgy kell elképzelni, mint egy eszkimós kenu és egy siklóernyő keverékét. Az emberek valahonnan magasról ugorhattak ki* (repülő, helikopter) és fejjel lefelé zuhantak. Az alsó testük benne ült ebben a kenuhoz hasonló szerkezetben, amit olyan könnyedén és olyan pályán irányítottak, mint egy siklóernyőt. Persze a végén mindig földet értek és viszonylag nagy sebességgel csapodtak be. Na, de itt jött az őrült dolog! Ezek a hülyék** azzal szórakoztak, hogy kb. 30-40 cm-el mellettünk csapódtak be a Velencei tóba. Mekkora trógerek már?!

* Tudom, hogy ezek nem a siklóernyőzésre jellemzőek.
** 6-8 ilyen suttyó volt.

JFK a.k.a. WTF

A John F. Kennedy repteret nyugodtan rövidíthetnénk a fenti másik három betűvel. A negatív élmény fokozásához persze lehet, hogy a Delta is jócskán hozzájárult.

Érkezés - JFK

A repülőnk 3 órás késéssel érkezett a JFK repülőtérre. Ez nem volt új, hiszen hasonló mértékű késéssel indultunk Ferihegyről. Leszállás után átestem a vámvizsgálaton. Itt úgy látszott, hivatalból senki nem mosolyoghatott, de ez igazából nem zavart. Az átszállásra elvileg 3 órám lett volna, ezért még láttam egy minimális esélyt, hogy elérjem a csatlakozást. Az ott dolgozó Deltás hölgy, akit megkérdeztünk, végignézte a táblákat és megnyugtatott, hogy 8 óráról 9:15-re halasztották a JFK - BNA (Nashville) járat indulását, ezért kiengedett minket egy egyébként elég hosszú sorból és átvezényelt egy másik pultokkal tűzdelt helységbe. Itt magunkra hagyott minket, egy lényegesen rövidebb sorban. A 2-3 embert számláló sor leapadása után ismét egy Delta-pult előtt találtuk magunkat, ahol azzal az információval lettünk gazdagabbak, hogy az a gép már réges-rég, vagyis egy órája elment. A következő járat csak másnap reggel 9:15-kor indult, amire a beszállókártyát meg is kaptuk. Időjárási viszonyokra hivatkozva Deltáék nem szándékoztak szállást biztosítani az estére. Ennél a pultnál legalábbis nem. Mindenesetre elküldött egy másik pulthoz, ahol lehet hotelszobát foglalni estére és lehet, hogy adnak valamennyi kedvezményt, ha megmondjuk, hogy a önhibánkon kívül lekéstük a járatot. A szóban forgó pult valamelyst el volt rejtve, mondhatnám a JFK legmélyebb bugyrában volt. Itt arra a kérdésre, hogy mennyi is lesz a szoba ára, először egy meglepett arcot kaptunk válaszul. Majd közölték, hogy a Delta fizeti. Fizeti a szállást, a taxit, a vacsorát és a reggelit. Ez már fairnek tűnt.

A Ramada nevű hotel egyébként 15 perc autóútra (érzésre mintegy 5-10 km) volt tőlünk, de amikor kiszálltunk azt vettük észre, hogy emég mindig a repülőtér közvetlen szomszédságában vagyunk.

Indulás - JFK

A 7 órás indulás korántsem volt megterhelő, annak ellenére, hogy egész este szarul aludtam. A busz visszafelé pontosan indult, ezért majdnem lekéstem. Az egyetlen szerencsém (?) az volt, hogy a frissen szerzett ismerősök feltartották nekem. Ezzel visszarobogtunk a Delta termináljához. Itt a csekkelésnél két hosszú sort kellett végigvárni. Miután végeztünk a másodikkal, egy keskeny, ám rendkívül mocskos folyosón (és kapun) kellett átkelni zokniban, avagy meztéláb. Itt sem voltak túl kedvesek a Delta alkalmazottai, de ennél zavaróbb volt az, hogy a "firearm és sidearm", valamint "radioactive waste" és "explosives" termékek felvitelét tiltó szöveges és piktogramos ábrák mellett már nem fért ki, hogy a nagyobb elektronikai eszközöket ki kell szedni a táskából. Ezért az én tagyómat is visszahajították és osztottak valamit.

Innentől viszont már simán mentek a dolgok, elköltöttem az első dolláraimat: vettem egy hűtőmágnest (meg pár képeslapot). A téren állítólag volt WiFi, amit igénybe is akartam venni, de nem kaptam IP-t... A plakátok közül egyébként egy felirat volt, ami tetszett:

Stop talking, start doing.

Ha minden igaz, ez egy IBM reklám volt. Innen egyébként egy CRJ900-as géppel mentünk tovább, ami külsőre lényegesen kisebb, belsőre sokkal tágasabb és kényelmesebb volt, mint az előző 767-es járat. Íme a gép, amiről nem engedtek fotózni, mert felszálláskor úgyse látni semmit New Yorkból:


Ez persze nem gátolt meg abban, hogy csináljak néhány képet a néhai Two Towers otthonáról.



(A képeket csak picasaval javítottam, nincs nagyon időm Gimpelni.)