Scenic City Trail Marathon

Vettem egy Ph.D.-t $12.07-ért. Picit sokalltam érte az árat, de még nem bántam meg. A címkén ez áll: "Highest degree of performance". És akkor a viccet félre téve, hogyan lehet egy zokninak ilyen nevet adni? Végülis mindegy, a lábfejemre passzol, és - végre - felér a bokám fölé. Sőt, a chattanoogai susnyásmarathont is kibírta.

Ha pedig már nevezéktan, a Scenic City Trail Marathon név eredetét sem igazán értem. A City részét semmikép. A verseny egy közepes méretű dél-tennesseei* város, Chattanooga mellett 5-10 mérföldre került megrendezésre. Egy hegytetőn. Egy tó körül. Röviden, a Raccon-hegy tetején elterülő víztározó körül. És mi adja egy ilyen tó szépségét? Elsősorban a mókás földrajzi helyzete és keresztmetszeti rajza:

Másrészt az, hogy ez a - funkcióját tekintve egy - hatalmas elem 22 órán át képes leadni a Paksi atomerőmű 4 blokkjának teljesítményét, nagjából 1600MW-ot. Feltölteni mintegy 28 óra alatt lehet, így véleményem szerint ez az egyik legfrappánsabb terheléskiegyenlítő erőmű.

*Na, ezt hogy kell helyesen írni?

A címet tovább boncolgatva, a Marathon kifejezés túl sok magyarázatra nem szorul. 26.2 mérföld, azaz alsó hangon is legalább 3 óra szaladgálás. A Trail szó ebben a szövegkörnyezetben már érdekesebb, de ennek szépségét hadd ne én magyarázzam el:

A fickóval a futás alatt/után össze is futottam. De mitől lesz egy marathon Scenic? Nos, a maga módján mindegyik az. Ez például lehetne a hatalmas tó, vagy a környező hegyek, esetleg az ehhez tartozó T-wall miatt (ahova mászni járunk). Kinek, hogy. Engem az erőműhöz tartozó távvezetétkek, illetve a hozzájuk tartozó támberendezések kápráztattak el:

A versenyt megelőzően egy nem túl távoli - de nem is túl közeli - kempingben háltunk. Korántsem aludtam jól, de legalább volt mire fogni. Az úton a verseny helyszíne felé mindannyian betoltuk a szükséges szénhidrátmennyiséget, meg még egy picit. Az efféle cukor-beöntés után mérsékelt üdvrivallgással fogadtuk az ötletet, miszerint a startot 30 perccel elhalasztották. Valahol ebben a fél órában készítette a rendezőgárda az alábbi kép:

Ugyancsak a fenti kép kapcsán hangzott el az alábbi párbeszéd:

-Nézd, a szláv nő a háttérben melegít!

-Jah, a három magyar meg már elég melegnek tűnik.

Aztán t+30m időpontban elindult a verseny, és mindenki futott, ahogy tudott. Péter egyből beállt az egyenletes 8:15 mi/min tempójára, míg Laci eleinte mögöttem kullogott. Egészen addig, míg be nem értünk a fák alá és otthon nem kezdte érezni magát. Ekkor következett be ugyanis az az effekt, ami Star Warsban az űrhajó legnagyobb vezérlőkarjának meghúzásakor történik: egy pillanatig még látod, aztán hirtelen már nem. Ehhez képest én - továbbra is kékben -, kissé lemaradva, de még mindig a mezőny első felében aprítottam a porszemeket:

Útvonal

A teljes útvonalam alább látható:

Az ábra kapcsán pedig több dolgot is kiemelnék: a 26.2 mérföldet sikerült 23 mérföld alatt lefutni! Az órám szerint legalábbis. A jelenség érdekessége, hogy futás közben "szinkronizáltam" az órát másokéhoz, és alig meglepő módon az összes óra úgyanúgy hibázott. (Értsd: az enyém 3 mérföldet tévedett, a mellettem lévőé 3.01-et.) A másik dolog a befutó. Az ember úgy gondolná, hogy amikor hallja az éljenézeseket, már közel van a célvonalhoz. Most is így volt ez, de csak légvonalban - miután azt hittem, már csak pár száz méter van hátra, még mindig 2-3 mérföldet le kellett aprítani. Jobban belegondolva ez a marathon is az utolsó 6 mérföldről szólt.

Eredmények

Az időmet igyekezte 4:00:00 alá szorítani, de a korábban említett végső, tekergős szakasz miatt ez nem volt kivitelezhető. Továbbá kiemelném, hogy Laci és Péter között 10 perc és pontosan 2 helyezésbeli különbség volt:

13 Laszlo Juracz 145 32 M 3:27:00 07:54/M

15 Peter Volgyesi 179 34 M 3:37:47 08:19/M

41 Sandor Szilvasi 193 26 M 4:08:19 09:29/M

Értékelés

Összességében a verseny és a szervezés igen jó volt. Bár a reggeli csúsztatással korántsem tudtam szimpatizálni, az időjárás - bár meleg, de - igen jó, a terepválasztás szintén kiváló, a résztvevők mennyisége és minősége pedig szintén megfelelő volt. A helikopteres fotók pedig utólag, külön dobtak az össz-élményen. Jövőre ugyanitt.

Daylight Robbery

A héten említettem, hogy épp rabolják a szomszéd bankot. Tényleg így történt. A hírek szerint a bankrabló 11:20-kor lépett a Music Row-n található Bank of America létesítménybe (a képen B), ahol egy csomagot helyezett a pultra, amiről azt állította, hogy bomba, majd készpénzt követelt. Miután a meg nem nevezett pénzösszeget megkapta, a bomábnak titulált tárgyat még az asztalon hagyta, majd elrohant. De tényleg el, még mindig nem találják.

Mi valamivel 12:00 után érkeztünk vissza az ISIS épületébe (a képen A), a hátsó sikátor felől. Épp esett. Vagy inkább szakadt. Sőt, inkább ömlött. A lényeg, hogy mi teljesen megáztunk és azt hittem csak egy kisebb átfolyás miatt zárták le a hátsó utcát az intézetünktől alig 20 méterre.

View Larger Map

Mint az már nyilván kiderült, nem ez történt, hanem a kis robotnak kerítették körbe a "játszóteret". Innentől még mintegy másfél óra telt el, míg meggyőződtek róla, hogy a pulton hagyott kistáska üres. Ugyan picit más az alapszitu, de erről jutott eszembe, hogy mennyi különféle módja van az épületbe való behatolásnak.

A dolog kapcsán néhány Fakt és gondolat:

• ugyanezt a bankot tavaly februárban már kirabolták, akkor a fehér elkövető napszemüveget, sísapkát és kabátot viselt
• ugyanezzel a módszerrel alig két hete kiraboltak egy bankot Goodlettsville-ben, ahol a fekete gyanúsított napszemüveget és baseball sapkát és laza, hosszú ujjú Nike pólót hordott
• a fentiek alapján nyáron melegebb van, mint télen, a napszemüveg viszont mindig alapkellék
• telefonos bankrablásról már hallottam, de úgy látszik egy táska is elég hozzá
• a bankokban $5000-10000-nál többet nem tartanak készpénzben, ha többet ki akarsz venni, két nappal előtte oda kell szólni telefonon
• a futás hatékony menekülési módszer (persze jó, ha van egy kocsi amibe pár yard után be lehet szállni)

Hogy az eset ne legyen annyira lehangoló, végezetül hallgassatok egy kis Morcheebat:

New Years Eve 2011

Teremtsünk hagyományt, avagy az év első bejegyzése készüljön a 2010-es sablon alapján.

Visszatekintés és számadás

A 2010-es esztendőt számba véve, az óévet ezennel jónak minősítem. Nézzük mi is történt a különböző területeken:

• Utazás tekintetében a sok újralátogatás ellenére továbbra se lehet okom panaszra: San Franciscot immáron harmadjára látogattam meg, Yosemitet láttam már télen-nyáron, Kolorádót úgyszintén*. Yellowstoneban egyelőre csak egyszer jártam, de akkor volt alkalmam beköszönni a Grand Teton Nemzeti Parkba is. Ezek a helyek alapból dobogósak - Hawai'i mögött sorakozva -, de a tény, hogy egyre többször sikerült a helyiek társaságát élvezni, külön tetszik. (4.5/5)
  
  
• Sportot illetőleg azt kell mondjam, 2010 a sportolás éve volt. Három dolgot emelnék ki, a sziklamászást, a futást és a gyúrást. Késő tavasztól kezdve - kis túlzással - minden hétvégén mentünk valahova mászni, vagy boulderezni (Obed, Chattanooga, Foster Falls). Ezen kívül nyáron voltunk Boulder, CO környékén, ami aztán egy kész vidámpark. Nyár közepe óta a Percy Warner park mellett lakom, erre - és a megelőző évi kudarcra - alapozva felkészültem a Rocket City Marathonra, amit várakozásaimnak megfelelően le is kocogtam. Bár az év második felére ez háttérbe szorult, a gyúrás végig napirenden volt. Ehhez nagyban hozzájárult az edzőpartnerem, akit Benjámin alakít. (5/5)
  
  
• Ph.D. tanulmányokat illetőleg diplomatikusan hallgatok. Mióta nincs óralátogatás, nincs látványos 'progress bar', így nehezebb nyomonkövetnem a előrehaladásomat, ez pedig zavar. (3/5)
  
  
• Kapcsolatok kapcsán egyebet mondani nem tudok: otthon még mindig mindenki megismert és ez jó. De, mégis tudok, a helyiekkel is már kezdek el-elvegyülni, bár a kommunikációs készségemen még mindig van mit reszelni. A bloggolást illetőleg sokszor hiányoltam a kommenteket, mint egyetlen visszacsatolást, de csak most nézem, hogy mintegy negyedét, ha megírtam annak, amit terveztem. My bad. (4/5)

*Most nézem, ezekről egy betűt nem írtam.

Évzáró

Idén nem volt előszilveszter. Viszont volt rendes, pót- és pótpótszilveszter is! Ebből a legemlékezetesebb nyilván a sima szilveszter volt, hiszen még mindig sántítok. A másik kettő lényegesen szolídabb volt, de jó. A mostani látogatás legjobb partija a Macskafogóban kapott helyett, amit idén nehéz lesz überelni. Ezeket mind egy kalap alá véve, valamint hogy szinte mindenkit sikerült otthon meglátogatnom, a 2010-es évet tisztességgel elbúcsúztattuk, így lezártnak tekintem. Mindenkinek boldog 2011. évet!

Előretekintés

Ugyanaz, mint a tavalyi, csak 2011 számmal és néhány pszeudo-fogadalommal:

• Legalább 5 új államot meglátogatok. Az alábbi térképen kékkel jelöltek, amik már megvannak, rózsaszínnel aboszút esélyesek.

• A sportolást legalább a 2010-es szinten művelem. Plusz egy sportot hozzáveszek az eddigiekhez, ami vagy a biciklizés, vagy az úszás lesz. Az egészhez pedig normálisan étkezem.
  
  
• A Ph.D. tanulmányokat illetőleg tervszerűen osztom be az időmet. A terv megvan, de itt nem részletezem.
  
  
• Kapcsolatokat illetőleg semmi értékelhető fogadalmat nem tudok tenni, de a passzív megfigyelő szerepet lecserélem egy kezdeményzőre, valamint jobban odafigyelek az emberek válaszreakcióira.
  
  
• Kerítek egy hobbit. A jelöltek: tánc, salsa, fotózás (+photoblog), esetleg jóga.

Rocket City Marathon 2010

26.2. Ma pontosan ennyi idős vagyok és ma pontosan ennyit futottam. Mához pontosan egy hónapja írtam az utolsó bejegyzést, pedig ezalatt történt velem pár dolog. Voltaképpen ez egybeesik azzal az időszakkal, ami kiesett az edzéstervemből. Ez utóbbit - két hónap csúszással - augusztusban kezdtem, hogy felkészüljek a mai huntsville-i Rocket City Marathon 2010-re.

Távolság: 26.2 mérföld

Tervezett iram: 9:00 min / mi (4 óra)

Időjárás: hibátlan

Útvonal:

Huntsvillebe tegnap délután munka után gurulunk le Péterrel, aki intézte a szállást, és kerített egy igen jó olasz éttermet vacsorázás céljából. Míg az én célom mindössza az volt, hogy maradandó térdsélülés nélkül teljesítsem a távot 4 órán belül - azaz inkább 8:30-8:45 min/mi (3:42:42-3:49:15) tempóval -, addig Péter alapvető célkítűzése volt, hogy kvalifikálja magát a Boston Marathonra. Frusztrált is volt emiatt, nem picit.

A rajtnál Péter nyilván előre állt, őt ezután nem is láttam egészen sokáig. Én a 3:45:00 tervezett iramhoz tartozó sávban kerítettem magamnak helyet. Meghallgattuk a helyi himnuszt, valamint ahogy eldörrent egy elöltöltős puska, és nekiálltunk trappolni.

Az első 2-3 mérföld szörnyű volt. Sokan botorkáltak előttem és nem tudtam a saját tempómban futni. A harmadik mérföld után viszont széthúzódott a mezőny, eddigre minden tudatosság nélkül beelőztem a 3:40-es "pacert" is. Az ezt követő 5-6 mérföldön keresztül a különböző transzparensek olvasásával és a félig kész, beton és vasszerkezetet nélkülöző, kizárólag OSB lapokból épített háromemeletes sorház bámulásával szórakoztattam magam. A plakátokon tüntettek az abortusz ellen, előrángatták Chuck Norrist, majd nem sokkal később Jézust. Volt, amelyik sört ígért a célnál, de akadt jónéhány, amit meg sem említenék. A marathoni szórólapok külön kérték a szurkolókat, hogy lehetőség szerint zenével szórakoztassák a futókat. Volt, aki aggregátorról járatta a boomboxot, akadt aki a pickup hátuljáról tolta a zenét, volt, aki kis iPod kiegészítővel jött az útra, de az egyik legütősebb mégis a nyitott Audi A4-es volt. Huntsvilleben lévén a Sweet Home Alabamát legalább 5x hallottam ma, de megszólalt az I've Got The Power Is. Ez utóbbit jobb lett volna, ha nem a 6., hanem mondjuk a 22. mérföldnél szólaltatják meg. (Az mp3 lejátszók használata a verseny alatt tiltott volt.)

Időközben elértem a 8. mérföldzászlóig. Azt hiszem ekkor nyilalt bele a fájdalom a bal térdembe. Ez jóféle fájdalom, avagy erre mindig lehet számítani, hogy jön. Ráadásul hűséges is, mert nem csak a verseny végéig tartott ki velem, hanem még mindig itt lapul a laptop alatt. Nem sokkal ezután jött egy jó hosszú szakasz, ami mérsékelten volt izgalmas, de legalább rajta volt a félutat jelképező 13.1 zászló és ellenőrzőpont. A zászlógyűjtés nagyjából innen kezdett el belassulni. Ja nem, a 17. mérföldnél. De az is lehet, hogy csak itt kezdtem el unatkozni igazán. Mindenesetre mire ide értem már betoltam egy energia-zselét - amit máig nem értek, hogy miért próbálnak ízesíteni -, ami egészen praktikus dolog.

A 19. és 20. mérföld között kezdett lángra gyulladni mindkét vádlim. Ez furcsamód annyira nem zavart. Annyira biztos nem, mint az egyre erősödő térdfájás. Sebaj, innen már semmi értelme nem lett volna visszafordulni, ezért mentem tovább. Péter szerint a Marathon egyébként is az utolsó 6 mérföldről szól, ami előtte van, az csak úgy van.

Nos, ez az utolsó 6 mérföld minden volt, csak kellemes nem. Mintegy mérföldenként igyekezett a combom görcsbe rándulni, amit 10-15 másodperces sétákkal nyugtáztam. A sétálás nagy előnye volt, hogy a térdem sokkal jobban fájt, mint futás közben. Úgyhogy elég hamar visszaálltam a kocogásra. Továbbá nem részletezném, milyen fájdalmas volt ez, az szerintem jól leírja a dolgot, hogy volt szerencsém több ízben is hangosan káromkodni. Ugyanakkor az utolsó 1.5 mérföldre valahogy kikapcsoltam az agyamat, és az igen kellemes volt.

Peter Volgyesi - 3:14:13

Sandor Szilvasi - 3:47:09

Az én mai futásom itt található meg kml formátumban - Google Earthben poén végignézni.