Guatemala Trip Day #5

Tehát a következő nap, a fosás és hányás napja részemről. Bár ennél nyilván több is történt az 5. napon, mégis említésre méltó, hogy indulás előtt egy órával keltem, azaz 4:30-kor, hogy egy kisebb magánjelenettel (sikítva hányással) lendületet adjak a napnak. És hogy hova kellett a lendület, hova indultunk? Ide, az orrának a csúcsára:

Indián arc, jó arc. Jó magas.

Azt már talán említettem, hogy a fél ország, így San Pedro is egy hegyvonulat tetején van. A képen látható Lago de Atitlán (a kék rész) se kivétel. Vulkánok övezik, némelyik még aktív. A tó igazi értéke azonban nem ez, vagy hogy jól néz ki, esetleg, hogy jó a levegő. Sokkal inkább az, hogy délben menetrendszerűen megérkezik a keleti szél. A Beaufort skála szerint egy erős ötös. Igazi szörfparadicsom lehetne a hely, ha lenne hozzá itt szörf! Aztán lehet, hogy addig szép az egész, amíg a sportemberek ide nem telepednek.

Visszatérve az idián arcra, aminek még mindig nem tudom a rendes nevét, alighanem az is vulkán volt valaha, de ma már nem prüszköl. Viszont megmaradt x+400 méter magasnak. Ami nem keveés, ha a napfelkeltét már a tetejéről akarja nézni az ember. Híre volt, hogy régebben banditák fosztogattak a felvezető úton. Egy minimális összegért a banda egyik tagját fel lehetett fogadni "idegenvezetőnek", vagyis inkább egyfajta biztonsági embernek. Pár éve azonban áttértek inkább arra, hogy jegyet árulnak a bejáratnál. Ezt már előtte nap megvettük. Utólag kérdezhetném, hogy minek, de talán mert jobb a békesség a helyiekkel.

Az oromra még épp időben felértünk a csapattal. A csapattal, ami állt Katalinból, Erikából, Zsaniból, Paliból (63), Endréből és szerénységemből. Ebből azt hiszem Pali és Katalin volt az, aki egyszer sem nyafogott. Na jó, meg én, de én csak azért, mert nem volt hozzá erőm. Amíg a nap fel nem jött, kellemesen hideg volt a hegytetőn, a kilátás viszont pazar volt San Pedrora. Velem együtt pedig egyszerűen leírhatatlan:

Guatemala, Kill Bill stílusban

Miután végignéztük a napfelkeltét és átmelegített minket a hajnali napsugár (huh), elindultunk vissza. Vicces volt, hogy amíg mi túrabakancsban szép lassan, óvatosan lépkedtünk, addig a helyiek a szomszéd faluból félpapucsban ugráltak közöttünk, avagy rohantak el mellettünk. Ezen eltűnődve egyszer meg is álltam és stílusosan vizet hánytam a tűzhányók között. Most nézem, hogy a kolléga feljegyezte a naplóba: Rosszullét (Sanyi), ergo biztos tényleg szarul voltam. :D

A hegymászás befejeztével egyből útnak is indultunk. A cél ezúttal Chichicastenango volt. Miután út továbbra se volt az Atitlán-tó körül, visszahajókáztunk. A partraszállás után fogtunk megint néhány csirkebuszt, és már ott is voltunk.

Chichicastenango egyrészt erről a Maja áldozóhelyről híres, ahova nem sokkal az egyik szertartás után érkeztünk. Tartottak volna nekünk amolyan "túrista-szertartást", de mindezt nyilván "túrista-áron", amiért mi túristák annyit azért mégsem akartunk fizetni. Ünnepi maszkot azért vettünk az egyik helyitől, pontosabban magától a gyártótól. Ugye onnan a legolcsóbb? Kérdeztük is, hogy mennyibe kerülnek: az ár egységesen 300 Quetzal (GTQ) volt. De nyilván Guatemalában voltunk, tehát ez csak kiindulási ár. Endre megemlítette, hogy tavaly ugyanezt 45-ért vette. A reakció erre az volt, hogy jó: a pici 30, a közepes 40, a nagy pedig 50. Ez már teljesen emberinek tűnt. Ezen felbuzdúlva a nap további szakaszában is toltuk az alkudozást - ekkora ugyanis már majdnem az összes számot tudtam spanyolul 100-ig (cien). A legjobban talán Kemy tolta, aki egy csodálatos kézzel szőtt szőnyegért 115 GTQ-t adott ki. 300-ról indult az alku, majd 120-nál állt meg. Végül 115-öt fizettünk, mert ennyi apró volt nálunk. Stílusosan csináltuk, sajátos stílusban.

Miután gyarapítottuk a standard és szóróajándékok gyűjteményét, körülnéztünk a városban. Az egyik leglátványosabb része a Santo Tomas templom volt.

Santo Tomas templom, Chichicastenango

Ezt azért volt jó bejárni, mert megint megtudtunk pár dolgot a helyi vallásról. Nem helyi ember nem léphet be a képen látható főbejáraton, csak az oldalsó szárnyon. A helyiek pedig belépés előtt áldoznak: általában növények, esetleg sör, vagy cukor égetésének formájában. A templomnak volt egy nagyon sajátos hangulata, a falon körbe keresztény szentek képei, függtek de a padlóba vésve nem teljesen keresztény ábrák is felsejlettek. Ja, ezt tették, mert fény alig szűrődött be az épületbe, ami pedig ezt tette, az furán oszlott szét a levegőben terjengő gyertyafüstön és a monumentális sötétbarna fabútorokon.

A templomon kívül még a vásárteret emelném ki. A vásárt magát nem tudom, mert arról voltaképpen lekéstünk, de a hentes azért még érdekes volt. Ahogy Robi mondaná, bármely helyi érdekű ÁNTSZ álma.

Miután mindenki összeszedte magát a következő 3-4 órás útra, beszálttuk a bérelt minibuszba és nyakunkba vettük Nyugat-Guatemalát. Quetzaltanengo helyett Huehuetenangoba mentünk, ahova jórészt teljesen frissen aszfaltozott út vezetett. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem voltak össze-vissza kanyarok, vagy 20-30 fokos emelkedők. Voltaképpen nem volt 100 méter egyenes és egyenletes szakasz. Ahol volt, ott viszont megáltunk, hogy mindenki elvégezze a dolgát. Azt hiszem itt is felszínre kerültek a kultúrális különbségek. Míg mi európaiak (értsd: magyarok) a másfél lépésnyire lévő árkot céloztuk be, addig a busz sofőrje a bal hátsó kereket. Eddigre már hozzászoktunk a furcsaságokhoz, úgyhogy csak vállat vontunk és visszaszálltunk a járműbe. Nem sok mindenre emlékszem, mert főleg azzal voltam elfoglalva, hogy minimalizáljam a kényszermegállások számát, de arra mindenképp, hogy az út sok esetben egy-másfél sáv szélességére szűkült. A hegyoldalak ugyanis hajlamosak voltak visszahódítani egy-egy sávot az útból. Érdekes látvány volt a friss föld látványa a friss aszfalton, szakaszonként, de több száz méteren át, de végül ebből se lett semmi gondunk. Mert ugye miért lett volna?

Megjegyzés: Kemy, a Kisbusz mellett van három szó, amit nem tudok elolvasni. Tippek?

Personal Radio Station

Már korábban terveztem, hogy írok az itteni zenékről. Ha ezt egy hónappal ezelőtt tettem volna meg, akkor valószínűleg csak a 97.1 Nashville Rockról regéltem volna. Az autómban lévő CD-lejátszó ugyanis olyan régi, hogy még a sima írott CD-t se hajlandó lejátszani, így többé-kevésbé rá vagyok kényszerülve a rádióhallgatásra. Rádiók közül pedig ez a legjobb. A mySpace oldalukon úgy láttam van valami toplistát játszó alkalmazás, ahol lehet szemezgetni is a playlistről, de ami fontosabb, lehet őket élőben hallgtani online. Amit tudok ajálnai az az itteni (GMT -6:00) idő szerinti reggel ~7-9 tartó Bob & Tom show. Sok zene ilyenkor nem szól, de rendszerint jó témákat dobnak fel vicces előadásmódban, nem túl durva helyi akcentussal. A reklámok néha külön odavernek, az egyik kedvencem a Total Transformation Program, de ezt sajnos nem találtam meg youtube-on. Valami hasonló azért van itt. Egyrészt tehát ezt tudom ajánlani.

Másrészt ott van a last.fm. Nem használtam direktben már vagy fél éve. Viszont a winamphoz fel van installálva a scrobbler plugin. Ez pedig szorgosan gyűjtötte az információkat és formálta a zenei profilomat, ami azért nagyon jó, mert... van egy igényes windowsos kliensük. Ez a kliens pedig ingyenesen (és legálisan) játszik véletlenszerű számokat a profilnak megfelelően. Mostanra úgy látszik, hogy teljesen kiforrott a dolog, mert valóban olyanoka tol, amiket az elmúlt egy évben hallgattam. Időnként beszór pár olyat, amit már vagy egy éve nem vettem elő, és ilyenkor külön megörülök neki. Példáulozásként sokszor jön Morcheeba és Danko Jones, de néha beugrik a nemlétező színpadra Manson is.

A fontosabb dolgok, amit a last.fm "rádióállomásról" kell tudni:

• véletlenszerűen választ neked zenét
• nem tudsz beletekerni
• továbbléptetni viszont igen
• tudod minősíteni a számot

1. explicit módon: szeretem (love), utálom (ban)
2. implicit módon: továbbtekered vagy nem tekered tovább a számot

A last.fm további vicces funckiói:

• webes felületről is használható, nincs programhoz kötve - ez mondjuk én még nem sokat pörgettem
• a barátok profilja szerint is lehet rádióállomást hallgatni - külön érdemes Bandiét megpróbálni :D
• hozzád hasonló stílusú ún. "neighbourhood" csatornákat is lehet választani - hasonlít a tiédhez, de egy picit azért más

Összefoglalva, egy év alatt nagyon hasznossá fejlesztette magát a program, anélkül, hogy külön energiát kellett volna fektetnem belé.

"A Storm Was Coming"

Szombat délután volt, amikor épp házit írogattam a céges íróasztalomnál. Eleinte nem sok mindenre lettem figyelmes, mert a lámpám alapból fel volt kapcsolva, a fejhallgató pedig a fülemen leledzett. Voltaképpen a kollégák hívták fel a figyelmemet arra, hogy tornádó-riadó van. Kimásztam a kis burkomból és a következő hangulatfokozó elemeket véltem érzékelni:

• beborult az ég, szinte besötétedett
• bőgtek a Vandy-s szirénák
• monoton hangon szólt az időjárás- és katasztrófajelentő csatorna a szomszéd szobában telepített CB-rádióból
• időnként jég hullott az égből
• a fák periodikus időközönként vízszinteshez közeli pozíciót vettek fel
• a kollégák lejöttek az emeltről az "irodám" mellé (a hivatalos óvóhely a földszinti konyha)

Ezek közül a CB-rádiós jelentés volt a legviccesebb, leghatásosabb. A tornádó meg, ha ki is alakult, valahol északon elment mellettünk. Legalább ez a szürkület színt vitt az egyébként elég unalmasnak ígérkezett szombatomba.

Bónusz: Honnan szárzmazik a címben található idézet?

Car Insurance

Tavaly október 7-én kötöttem a kocsimra a biztosítást. Ez egyrészt hiba volt, másrészt már nagyon kellett. Hiba volt, mert ha várok 11-ig, akkor a következő évben már 25 évesen köthetem a biztosítást, ami további engedményekkel jár. Ugyanakkor nagyon kellett, mert már vagy egy hónapja biztosítás nélkül járkáltam, ami nem volt szerencsés.

Most letelt az első 6 hónapom. Van egy minimális insurance history-m (biztosítási történetem), vagyis több hitelességem van a biztosítótársaságoknál, így módom van jobban versenyeztetni őket. Az előző biztosítóm minimálisat engedett az árból, az előző $404 helyett kb. $10 kéne kevesebbet fizetnem náluk, ha előre kifizetem a 6 hónapot. Ezzel szemben az újonnan elérhetővé vált biztosítók legjobb ajánlata mintegy $100-al ez alatt van. (Vannak biztosítók, akik alapból nem üzletelnek "friss" biztosítottakkal.) Ergo már készíttetem elő a papírokat a fikcóval, aki az AAA-nél intézi a dolgaimat.

Röviden, néhány fakt, amit nemrég sikerült kiderítenem:

• a 6 havonta történő biztosítóváltás nem befolyásolja negatívan a biztosítási történetet
• a biztosítás szüneteltetés viszont igenis, rontja a biztosítási történetet
• a biztosítók sokszor elkezdik feljebbkúszatni az árakat, ha sokáig vagy náluk (nálam még nem következett be, csak nem vitték lejjebb), erre érdemes odafigyelni, körülnézni és ha olyan a helyzet néha váltani

Market Research

A piackutatás költséges dolog. Márpedig a Whole Foodsban járva tegnap árfelmérést végeztem: megörülve, hogy mindössze ~200 HUF egy kiló krumpli, vettem is két és fél kilót. A pénztárhoz érve azonban szembesültem a következővel:

Sokkal inkább van még ott egy 4x szorzó, így voltaképpen majdnem 900 HUF-ért vettem kilóját. Remélem finom lesz.

Stink(y) City

Nem reklámozni akarom, csak megemlítem, hogy felkerült picasara a Büdös Város című rövid képregény. Egy kis ízelítő:

Guatemala Trip Day #4

2009. Március 1.

A mai napon visszaváltottam a maradék Quetzálomat a Bank of Americánál. Ehhez fűződik egy történet, de azt csak a 11. nap beszámolójánál ismertetem.

A Guatemala-túra 4. napja egyébként nyugisan telt. Miután néhányan megvétózták a reggeli hegymászást, emberi időben, vagyis 9 órakor keltünk. Elindultunk reggelit vadászni, és közben érdekes megfigyeléseket osztottunk meg egymással, például, hogy Guatemalában az ivás és az utcán mászkálás nem fér össze, úgy mint mondjuk Pesten, vagy hogy az emberek teljesen máshogy fóliázzák az autóik üvegét. A legtöbb pickup szélvédőjén például csak egy 10 cm keskeny kémlelőnyílást hagytak. A közlekedést tekintve egyébéknt volt egy olyan érzésem, hogy amire otthon azt mondták, hogy nem, az itt teljesen természetes volt, hogy igen. A reggeli végeztével visszaballagtunk a szállásra. Eközben láttuk ezt az éttermet, aminek egyik mondanivalója, hogy attól, hogy valami még nincs kész, nem jelenti azt, hogy az diszfunkcionális. A másik mondanivalója pedig, hogy ez mennyire szép!

Ez a nap, vagyis Március 2-a Guatemalában kitüntetett jelentőségű volt. Ez volt ugyanis az utolsó nap, amikor közterületen legálisan lehetett cigarettázni. Bár ez engem nem érintett, mindazonáltal azért mégis érdekes, nem?!

Lévén, hogy utolsó nap a "hegyilevegőzésre", úgy döntöttünk elmegyünk igazi hegyi levegőt szívni, vagyis sétálunk egy picit. Indulás előtt gyorsan készítettem egy rakás képet a hotelszobánk ajtajából, mondván, hogy összerakom egy panorámaképpé. Na, erre a képre még lehet várni egy ideig. Helyette lesz egy csomó a sétáról.

Tehát dél után nem sokkal elindultunk San Pedroból, és a kisfelbontású terület, vagyis San Juan felé vettük utunkat. Nyilván nagyon jó idő volt, hét ágra sütött a nap!

Út közben láttunk és kóstoltunk friss kávét. A magasabb helyekről meglehetősen szépnek tetszett San Pedro. Valahogy így:

San Pedro la Laguna a Lago de Atitlán partján (nem a sátrak)

Az egyik kisfaluban még egy fogászati rendelőt is találtunk, aminek láttán eldöntöttem, hogy Guatemalában legalább annyira nem akarok fogorvoshoz kerülni, mint Amerikában. Voltak emellett egész szép házak, úgy mint ez a vörös.

Vörös Téház

Arra azonban nem jöttem rá, hogy az ablak feletti gerenda pontosan milyen célt szolgál, illetve azt miért emelték ki ennyire. Ez a vörös "T"-ház egyébként eléggé elitnek számított, az egyszerűbb házak így néztek ki. A településszerkezet kesze-kuszának tűnt, bár a templom mindig a központban volt. A kosárlabda pálya úgyszintén. Amit picit furcsállottam eleinte, hogy a guatemalai korfa meglehetősen fiatal volt. Öreget alig lehetett látni, gyereket annál többet. Ha öreget láttunk, meg is kérdeztük egyből, hol a kocsma. A kocsma egyébként nem kocsma volt, hanem sokkal inkább egyfajta vegyeskereskedés. Ez előtt üldögélve készítettem el azt a fotót, ami legjobban tetszik:

Guatemala Portré

Még nem jöttem rá, miért tetszik ennyire, de baromi jó lett. Tovább sétálva találkoztunk még érdekes képződményekkel, úgy mint 300 méter fesztávolságú távvezetékkel, vagy színes csirkékkel. Kérdeztük is, hogy ezt mégis miért, vagy hogyan, mire a válasz nagyjából az volt, hogy '?'.

Hacienda Paso Antoniot elérve bedobtunk egy fagyit, majd vártunk a hajóra csónakra. Az egyik helyi asszony meggyőzött minket, hogy az éppen bent álló hajóval ne menjünk el, mert azok rossz emberek. Mondta, hogy volt már alkalom rá, hogy félúton megálltak és további viteldíjat követeltek ahhoz, hogy az embert tényleg elvigyék a célkikötőbe. Ezért azt ajánlotta, hogy várjuk meg a következőt, amit a férje vezet... Ez vicces volt, annak ellenére, hogy más forrásból is hallottuk, hogy az ilyen típusú lehúzás (is) megesik az Guatemalában.

Sebaj, a kilátás ilyen volt, az időjárás több, mint kiváló, úgyhogy kibírtuk azt a 10 perc várakozást.

Egyszerű kiötő a Lago de Atitlán partján

Nem sokkal miután visszaértünk a szállásra, megérkezett Katalin és Pali. El is battyogtunk egy nem túl közeli étterembe, ahol gyanúsan európai étellel szolgáltak. Én alighanem ettől kezdtem el f*sni és hányni, de ez már a következő nap története.