Woven Hand Concert

Rock, PBR, transz, egyszerű helyiek, Alkonyattól Pirkadatigból kölcsönzött atmoszféra és egy olyan előzenekar, hogy a 10. perc után komolyan azon gondolkoztam, hogy kocsiba ülök és hazahajtok. De nem tettem. Nem, mert a Woven Handre kíváncsi voltam - no meg Tamásnak is kellemetlen lett volna hazagyalogolnia Memphisből.

Tehát még 20 perc után is ültünk a kis asztalunknál a kis PBR-unk mellett, és hallgattuk, ahogy a Serena-Maneesh együttese hangol zenél. Így utólag felcsapva a banda nevét, a wikipédia cikk elég sok mindent megmagyaráz: norvég rokkerek ezek, abból is az alternatív fajta. Stílusukat tekintve a noise pop és altenatív kategóriákba illenek, szerintem inkább csak altenative noise. Végül is ez lényegtelen, befogott füllel egészen jól ki lehetett bírni.

És tényleg ki lehetett. Vagyis mintegy órányi progresszív zajongás után eltakarodott az előzenekar, és felsunnyogott a színpadra a Woven Hand. Felsunnyogott, mert nem konferálta be őket senki, egyszerűen csak elkezdtek játszani, ami valahogy így nézett ki:

A fenti képen David Eugene Edwards (énekes) és Pascal Humbert (basszusgitár) látható. A banda egyébként négytagú, és alapvetően folk rockot játszanak. Nekem mp3-ról hallgatva nem igazán jön be a zenéjük, de élőben több, mint élvezhetők voltak. Ami pedig tetszett az előadásukba az a fenti képen is jól látszik: az énekes nyilván nem csak énekelt, hanem pengetett is. Hol bendzsón, hol a háttérben (balról) látható gitárok egyikén. Ezeket rendszerint 1-2 számonként váltogatta, zökkenőmentesen.

A miheztartás végett, az egyik legismertebb számuk, a Dirty Blue, amit élőben is volt szerencsém meghallgatni:

Az előadás folyamán mókás volt látni, ahogy a basszusgitáros méltóságteljesen, de folyamatosan ivott, illetve ahogy az énekes kissé erőltetve vonaglott és rángott. Ez utóbbi kapcsán megfordult a fejemben, hogy mentőt hívok neki, de a zene az teljesen jó volt, úgyhogy mivégre tettem volna? A performansz után az egész zenekar - a visszatapsra immunis módon - ugyanolyan csendben hagyta el a színpadot, ahogy azt elfoglalta. Én válaszul lezártam a számlámat, és Tamással együtt beültem a kocsiba és hazatekertem. Kellett is, hogy legalább reggel 4-re hazaérjek, mert másnap 9:30-tól már értekezletem volt az edmontoni vendéggel, Szepesvári Csabával...

Összefoglalólag, a koncert jó volt, ha épp ismét Magyarország felé járnak, lessétek meg őket.

Memphis

Memphis tökéletesen ugyanolyan, mint Nashville. Áthalad rajta az I-40, van egy folyója, mellette egy belvárosi rész néhány "felhőkarcólóval" és egy, a nashville-i Broadwaynek megfelelő strippel, valamint a külvásorban ugyanúgy nincs semmi. Egyetlen különbség, hogy Memphisben több a fekete, és népszerűbb a bűnözés. Előbbi miatt a hely nem hivatalosan megkapta már a Memphrika nevet. Ennyi lenne Memphis.

Végezetül még két kép, hogy támogassam egy feltörekvő fotós karrierjét:

I-40 West

Vacsora Memphisben, Tamás társaságában

Megjegyzés: a bejegyzés összes képe Tamás keze és gépe munkája. Tessék értékelni.