Hawai`i #2

2009.08.17., Hétfő

A mai napra volt tervezve, hogy a Vandyn keresztül kimegyek a Percy Priest Lake-re vitorlázni. A rossz hír, hogy ez nem jött össze. A főszervezőnek ugyanis túl jól sikerült a szombat esti - talán Welcome Back - parti. Neheztelni nagyon nem tudok rá, velem is fordult már elő ilyen. Inkább csak jobbulás kívánok neki. A jó hír viszont az, hogy így maradt időm megírni ezt a bejegyzést. Tehát következzen a második nap!

Szigetközi szökkenés (Island-hop)

Waikikin megint nem sokat aludtam, mert viszonylag korán indult a gépem a Big Island-re. Hajnalban felpattantam az első helyijáratos buszra, és irány Honolulu reptere. Út közben alkalmam volt ismerkedni a helyi művészettel és a helyi drive thru különlegességgel.

A drive trhu dolgokon azt hittem már nem tudok meglepődni, hiszen már hozzászoktam mind a kajáldák, mind a patikák, sőt még a drive thru bankok látványához is. A kaliforniai drive thru gyónás dolgot még mindig nehezen hiszem, viszont ez a check-in mindenképp valószerű, mókás és meglepő volt.

A szigetközi repüléshez a go! légitársaságnál foglaltam jegyet. Ennek a tudatlan választásnak volt az egyik eredménye, hogy a check-in pultnál közölték velem, hogy a járat nem a 2-es terminálról indul, hanem a szomszéd pajtából. Időben érkeztem, tehát nem vágott földhöz se a plusz várakozás, se a plusz séta. A veszprémi vasútállomáshoz (vagy a kelenföldi pályaudvarhoz?) hasonló épületben közepes sebességgel haladtak az amúgy nem túl hosszú sorok (2 db). A légitársaság alkalmazottai rendkívül segítőkészen elkérték mindenki kézipoggyászát, hogy megmutassák, hogy az általuk tervezett - az átlagosnál valamelyst kisebb befogadóképességű - kézipoggyászméret-ellenőrző dobozba ezen csomagok nagy része nem fér be. Mire ezt az utas is felfogta, a légitársaság már be is csekkelte a szóban forgó csomagot és ezzel párhuzamosan ki is állította a számlát a $10-os viteldíjról. Az én táskámat mindenképp fel kellett adnom, mert nagy is volt, meg volt is benne mindenféle olyan áru, amit az utastérbe nem engedtek felvinni. Most visszatekintve úgy érzem, sokkal találóbb lenne a cégnek a stop! pay! wait & go! név (további indoklás a visszaútnál). Ez legalább olyan catchy, mint a go! önmagában.

HNL reptéren még két említésre érdemes dolog történt. Egyrészt találtkoztam egy mosolygós-colossal - aki Szentendre feliratú pólót viselt -, valamint a párjával. Ennél messzebb már régen voltam otthonról, tehát még mindig jogosnak tartom az akkori kérdésemet: WTF? Gyorsan leinformáltam őket, és kiderült, hogy hawaii-on élnek, a csaj törzsgyökeres hawaii, és két éve voltak Magyarországon. Nyilván tetszett nekik, más véleményt igaz még nem is hallottam kis hazámról. A másik érdekesség a pilótánk volt, egy talán még huszas éveiben járó nő, a helyi tradícióknak megfelelően virággal a hajában. Finoman emelte és tette le a gépet, mégis fura érzés volt, hogy egy nő vezet. (No offense, women!)

A repülőn a kedvenc útikönyvem tanácsának megfelelően a jobb oldalon foglaltam helyet. Nem is bántam meg, ugyanis az út felét a Big Island északi partszakasza mentén nyugat-kelet irányba tettük meg. Már a sziget északi csücskének látványa is feldobott, nem is beszélve a Waipi`o-völgyről.

Waipi`o-völgy, Big Island

A Wapi`o-völgy azért érdekes, mert annak meglátogatása tervben volt. Ugyanígy a Manua Kea 4,207 m csúcsa is:

Manua Kea (a vulkán itt talán jobban kivehető)

Járműváltás

A járatom a sziget keleti partján és annak gazdasági központjában, Hiloban landolt. Ahogy már említettem, a pilótánk simán tette le a gépet, és a csomagom visszaszerzése is problémamentesen zajlott. Nem így az autóbérlés. A foglaláskor használtam egy neten talált contract ID-t, hogy a bérlés során ne kelljen fizetnem a 25 év alattiaknak kötelező napi +$25-t. Az ID-vel jött még némi kedvezmény, valamint egy biztosítás. Nos, ez a biztosítás az, amit sajnos külön nem tudtam lemondani, hogy a sajátomat használjam, (és részben) ezért az egész foglalást újra kellett rendezni. Szerencsére a hiloi National autóbérlő társaságnál rendesek voltak, így ugyanazon az árfolyamon kaptam a kocsit, amin eredetileg foglaltam. Ezen túl a kötelező napi $25-t is sikerült a felére lealkudnom, ergo nagyon korrektek voltak. A full-size autókból viszont kifogytak, úgyhogy egy premium kategóriásat kaptam helyette: egy Ford Taurust. Ennek egyfelől örültem, mert az utolsó napokban az öt fő jobban elfért benne, másfelől viszont nem, mert az utak és a parkolóhelyek valamelyst keskenyebbek, mint az államok többi részén. Sokat azért nem problémáztam, mivel már így is majdnem délre járt az idő. Felmértem a már meglévő sérüléseket, karcokat és pár percen belül elhajtottam a fehér paripát (ménest?) a Hilo International (ITO) reptérről.

Hamakua

A cél elég egyszerű volt: sötétedésre elérni a sziget nyugati partján található Kailua-Kona városába, úgy hogy közben minél többet lássak a sziget északkeleti részéből. A sziget ezen partszakasza a Hamakua nevet viseli. Mivel az uralkodó szélirány északkeleti, ezért ez Hamakua és Hilo kapja a szigeten a legtöbb csapadékot. A növényzet ennek következtében itt a legdúsabb, és itt található a legtöbb vízesés. Mindezekből legfeljebb az esőt megtapasztalva* választhattam volna a 19-es, majd 190-es autópályákat:


Nagyobb térképre váltás

De miután a helyiek meghagyták a régi autóutak egyes szakaszait, valamint a partszakaszon volt néhány igazi szörfözős strand, késztetést éreztem, hogy kisebb-nagyobb kitérőket tegyek az úton. Az első megállóm a Honoli`i Beach Park volt, ahol bőven akadt mind boogie boardos, mind szörfös.

Honoli`i Beach Park

A strand melletti utca meglehetősen meredek, és elvileg kétirányú volt. Az Taurus egy irányba alig akart elférni rajta, a parkolásról meg ne is beszéljünk. A szörfösök látványával, valamint a Csendes-óceán morcosabb felével való gyors ismerkedés után továbbindultam északra a 19-esen. Alig pár mérföld után elértem a régi főút scenic drive-ként meghagyott részét. Ez az útszakasz igazán jó volt, az égbolt felé tekintve szinte végig ehhez hasonló látszott:


Út közben megálltam egy másik partszakasznál is, ahol talán először szembesültem azokkal az erőkkel, amik északkeletről eródálják, bontják a szigetet - ha lassan is, de biztosan. Ezután nem sokkal megpihentem a What's Shakin' nevű vendéglátóipari egységben, hogy egy igazi hawai`i hamburger formájában elköltsem ebédemet. Az ebéd befejeztével az Akaka Falls felé tekertem a kormányt, ami sok másik itteni vízeséssel ellentétben szerencsére nem volt kiszáradva. Sőt, maga a vízesés és környéke egészen élettelinek tűnt Laopahoehoe Pointhoz képest. Laopahoehoe főleg azzal vált híresség 1946. árpilis 1-én, hogy egy hatalmas szökőár minden viccet félretéve elsöpört 21 kisgyereket és három tanárt, buszostól, hidastól, egyszóval mindenestől. Az esetnek azóta emlékművet is emeltek, a környéken parkban pedig tényleg csak a szelet és a hullámok morajlását lehetett hallani, érezni. Kissé talán nyomasztó volt a hely, de emellet iszonyat szép.

Laopahoehoe Point és hősünk

Továbbra is észak-északnyugatnak tartva a 19-esen, az őserdőszerű dzsumbujt rendezett eukaliptusz ültetvények váltották fel. Zöldnek ez is zöld volt, az autókázás két ilyen műerdő között pedig különösen kellemes. A 43. mérföldkőnél - mintegy második próbálkozásra - sikerült ráhajtanom az Old Mamalahoa főútra, ami keskenyebb, tekervényesebb, lassabb és öregebb, mint az autópálya, cserébe egy csomó látnivalót nyújt. Bizonyos szakaszai erdőben vezettek, de voltak, amik egyfajta Hollandia + minidombság területen vágtak át. Talátam itt élő mezőgazdaságra utaló traktort és békésen legelő gulyát egyaránt. Régen ez volt a sziget éléskamrája, amikor a sziget nagyrészét szárazság, vagy más természeti csapás sújtotta, erre a vidékre mindig lehetett számítani - elsősorban friss táplálék szempontjából.

Waimea

Ahogy közeledtem Waimea kisvároshoz, a levegő egyre párásabbá vált, mígnem a takaros kis települést elérve az szinte teljesen ködbe burkolózott. Waimea voltaképpen pont erről híres takaros házikók, egész évben 24/7 jelenlévő köd és enyhén belassított idő.

Waimea

Ez így már önmagában is hangulatos volt, de ami az egész napi utazásban legjobban tetszett, azt Waimea város szélétől pár mérföldre délre tapasztaltam. Nem kellett 5 percet haladni dél felé, és a dús zöld legelők hirtelen kiszáradt fűcsomók és kaktuszok tengerévé voltozott.

Hwy 190, Waimeától néhány mérföldre délre

A váltás drasztikus volt, de azért Kailua-Konáig kihevertem. Út közben elhaladtam a Parker Ranch mellett (vagy átvágtam rajta), ami állítólag az egész Egyesült Államok legnagyobb területű gazdasága. Ez akkor hidegen hagyott, így sötétedésre megérkeztem a szállásra - terv szerint. Apropó, Kailua, Kona, Kailua-Kona. Hogy is van ez? Majd a következő bejegyzésből kiderül.

*most van ilyen szó, vagy nincs?

Is It Twitter Already?

Twíít, twíííít! Az utolsó két bejegyzésem szövege alig haladta meg a 160 karaktert (ha egyáltalán elérte azt). Lassan én is elgondolkozhatom azon, hogy twitterre, vagy facebook-ra migrálok, ahogy azt A nyugati kolléga is tette.

Linda Lingle - Hawai`i kormányzója

A ma esti történet ott kezdődik, hogy félreolvastam egy e-mailt. Ennek eredményeként ahelyett, hogy Hawai`i governátornénijével találkoztam volna, Lucy Luval sikerült 10 percet csevegnem (twíít!). Na sebaj, ahogy túléltem a mogyoróvajas-műzlis tortillaba csavart banánt úgy a mai napot is általában, és végre a Toastmasters fogalma is kezd letisztulni.

Ez meg egy elcseszett karikatúra, de tényleg elég gyenge

Thanks Sincerely

Most kaptam ezt az üdvözlőkártyát. Vajon mit rejt a belseje? Annyit segítetek, hogy én örültem, amikor megláttam.

Baby Rain

Sly gyereke után ma megszületett Olivér is. Tehát most rohannom kell vissza a munkahelyre munkahely mellé inni. Ajaj, ennyit a leadandóról.

A baloldali az újszülött, jobból Julcsi

List of My Hangmen

Megkaptam a kivégzőosztag neveit tartalmazó listát:

• Kazuhiko Kawamura
• Benoit Dawant
• Michael Alles
• William H. Robinson

Ezek közül az utolsót ismerem egyedül. A kivégzés pontos időpontja még nem ismert, de úgy döntöttem, holnap reggel 10-től nekiállok parázni.

Just for sure. :) Just to be sure.

Hawai`i #1

2009.08.16., Vasárnap

Ha nehezen is, de végre rászántam magam, hogy elkezdjem írni a beszámolót az idei év eddigi legnagyobb túrájáról, a Hawai`i és Nyugati parti útról.

Indulás

Ha az előkészületeket nem számítjuk, a történet augusztus 16-én indult. Robira ezen a reggelen is lehetett számítani, szeme se rebbent, amikor tudtára adtam, hogy amerikai középidő szerint reggel 6:40-kor indul a gépem. A reptéri fuvar tehát lezsírozva, érkezés után már csak a $15 rejtett díjat kellett befizetni az északnyugat-háromszög szállítmányozó cégpárosnak. A becsekkelés zökkenőmentesen ment, a 7 órás repülőút pedig viszont gyorsan elreppent, az előtte esti 23:40-es lefekvésnek köszönhetően. Repülés közben a legnagyobb szórakozást a mezőgazdaságban dolgozók implicit művészi alkotásai nyújtották, ami néhány ezer méter magasságból valahogy így nézett ki. Ezután jött a néhány órás kékség, a helyenként felhők élénkítette kussoló óceán.

Érkezés

Oahu szigetét délről közelítettük meg, így először Mauit és Moloka`it pillanthattam meg.

A látvány kapcsoán az első gondolatom az volt, hogy engem már Molokain is kitehetnek. De ez nem így történt, a gépem Oahu szigetén, Honoluluban landolt, az 50. állam fővárosában.

Hawai`i állam

Hawai`i az USA legfiatalabb állama, 1959. augusztus 21-én nyert felvételt, vagyis épp most ünnepelték ennek 50. évfordulóját. Az állam mintegy 8 szigetből áll, amik északról délre "fiatalodnak". A négy legnagyobb Kaua`i, Oahu, Maui, és Hawai`i (Big Island). Az állam fővárosa, Honolulu, tehát Oahun található, ahol az egész állam 1-1.5 milliós lakosságának mintegy 80%-a él.

Oahu

A repjegyem Oahura szólt, ahol Pearl Harbor is található. Pearl Harbor pedig nem csak egy hadimúzeum, hanem egy aktív katonai bázis is. Ezen kívül Oahu tele van forgatási helyszínekkel, természeti látványosságokkal, strandokkal és a strandokon keresztül implicit módon csupajó polinéz és túrista csajokkal. Ez alól Waikiki sem kivétel, így a szállosmat is a strand mellett 120 méterrel foglaltam. A hely tele volt fiatalokkal, beleértve az ott dolgozókat (mi érdekes található a képen?).

Az első naplemente

A szállás elfoglalása után azonnal rohantam is a strandra, hogy megmártózzam a Csendes-óceán kellemesen sós vizében. A pancsolás és heverészés után elmentem vacsorát keríteni, amihez járt egy naplemente is. Ez az első naplemente Hawai`i-on ottani idő szerint este hét körül következett be, és valami hasonló színekben tündökölt:

A jetlag, az 5 órával elnyújtott nap és a másnap reggeli szigetközi szökkenés viszonylag korán, már este 9-10 körül ágyba kényszerített. Az alvással tehát nem volt gond - még annak ellenére se, hogy a hatágyas szobám egyik sarkában egy hatalmas ventilátor a 747-es hajtóműjének hangerejével zúgott.

Just Sayin'

Időnként otthon is felhúztam magam a "Csak (úgy) mondom." és "Csak szólok." additív töltelékmondatokon, melyeknek a szúráson és a másik idegesítésén kívül semmi célját nem látom. Erre most kiderül, hogy ez a kifejezés nem is igazi hungarikum:

The Daily Show With Jon Stewart	Mon - Thurs 11p / 10c
CNN's Just Sayin'
www.thedailyshow.com
Daily Show Full Episodes Political Humor Healthcare Protests

Use Your Credit Card

A hawaii és nyugati parti túra alatt - amiről még mindig nem sikerült írnom egyetlen bejegyzést sem - egyesek megfigyelhették, hogy amit tudtam hitelkártyával fizettem. Ez az autóbérlésnél teljesen magától értetődő volt, hiszem a kártyával jött egy jóféle biztosítás, teljesen korrekt áron. De vajon a nektarin vásárlásánál milyen előnnyel jár ez? Hát elmondom: semmilyennel. :P De ha valami komolyabb dolog vásárlásáról van szó, esetleg szolgáltatás igénybevételéről, vagy egy termék rendeléséről, akkor már jelentkezhetnek előnyök mind a készpénzes, mind a debitkártyás fizetéssel szemben:

• minden tranzakciónak nyoma van
• cashback bizonyos termékekre
  
• fizetésnél a bank pénzét használom, nem közvetlenül a sajátomat

Ez utóbbit külön kiemelném, méghozzá egy példával. Régebben volt róla szó (komment rész), hogy különböző 30 napig ingyenes szolgáltatások felirakozásáért lehet mail-in-rebate kuponokat kapni. Ez általban nem átverés, viszont leiratkozni sem a legegyszerűbb róla. Nekem sem sikerütl elsőre (az összesről), így kiszámláztak egy havi random-tagsági-díjat a hitelkártyaszámlámra. Ez nekem nagyon nem tetszett, úgyhogy jeleztem az Amex felé, hogy ezt a tételt én köszönöm nem kérem, ugyanis a szolgáltatást már rég lemondtam. Az Amex kiderítette, hogy a másik cég szerint még nem mondtam le, és adott egy telefonszámot, ahol ezt lerendezhetem. Ez a telefonszám más volt, mint amit anno megadott a cég, és lám, nem kellett 10 percet várni, hogy aztán (ismét) egy géppel beszéljek, hanem egyből kaptam egy félértelmes embert a drót másik végére, akinek végül könnyed mozdulatokkal eltáncolhattam, hogy nekem tőlük semmire nincs igényem. Ez egy jó példa arra, hogy én miért preferálom a kreditkártya használatát, és hogy miért pörgettem ezt ott nagyon nyugaton is.

Evening Pastime

Az estéim mostanában egészen mókásan telnek. Tegnapelőtt Lacival voltam futni, ma pedig Tihamérral nagy nehezen elrángattuk Pétert moziba.

Éjszakai futás

Lacit mindig is extrémnek tartottam, és ez most sincs másképp. Ő az, aki ha reggel futott, délután falmászott, akkor estére még mindig ki kell találnia valamit magának, hogy lekösse a felesleges energiáját. Igaz, erre most már ott van a család, ahol pár hét és már hárman lesznek.

Szóval vele voltam futni minap a Percy Warner parkban. Az GPS-t persze elfelejtettem magammal vinni, de a táv állítólag 1-1.5 mérföld a parking, illetve még egyszer ennyi a fehér trailen. 9 körül vágtunk neki a futásnak kocogásnak, ami azt jelenti, hogy már koromsötét volt, mikor indultunk. A sötétséget kompenzálandó, vittünk magunkkal fejlámpát. Ezzel alig 500 méter után végignézhettünk egy 100+ szerelvényből álló tehervonatot (3 mozdonnyal), majd biccenthettünk a park bejáratát örző 6-7 őzikének. Az őzeket hátrahagyva már lényegesen kevesebb állattal találkoztunk az erdőben, de ennek ellenére élmény volt ez a futás. Lejtőn lefelé jönni, a keresztbe nyújtózó gyökerek fölött ugrálni nem annyira szerettem a sötétben, és a nem rég takarított cipőm is ismét retkes lett, de egyszer mindenki próbálja ki az éjszakai futást.

Mellékesen, ebben a parkban szokták megrendezni a Flying Monkey elnevezésű marathont, amit éjszaka futnak és azt ajánlják ne ez legyen az első...

Mozizás

Két kollégával elmentem ma mozizni. Az Inglorious Basterdsre esett a választás. Telitalálat volt. Ha valaki még nem látta, az most induljon el a legközelebbi moziba megvenni a jegyét. Tarantino nagyon abszurd szituációkat mutatott be a filmben, igen jó szereplőkkel. Külön tetszett, hogy az egyes szereplők alól volt, hogy kihúzta a talajt, volt hogy nyeregbe helyezte őket. Mindkét esetben úgy tűnt, hogy nagyot alkotnak a szinészek. Brad Pitt is nagyon jól alakította a tennessee-i akcentusú, egyszerű katonatisztet. De hozzá kell tegyem, nem az ő szerepjátéka vitte a pálmát, mert volt nála jobb.

A rövid bevágások is igen jók voltak.

Többet nem mesélek a filmről, nálam ez most 10/10.

Story

Akik voltak A nyugati parti túrán azok tapasztalhatták, hogy Amerikában az emeletek számozása 1-től indul, vagyis ez jelöli a földszintet (vagy valami majdnem véletlenszerű betű). Ez nekem nem új, viszont a házim specifikációját olvasva belebotlottam a story szóba. A szövegkörnyezetből persze azonnal kitaláltam az érdelmét, de nem tudtam, hogy ez csak elírás, vagy valami US különbség megint, ezért felcsaptam a szótárat:

Ide a storey szónál talált link küldött, tehát a storey ugyanazt (is) jelentheti, mint a story. Vagy mégsem teljesen?

Procrastination: HES Assignment #2

Az ingatlanok időről-időre gazdát cserélnek. Ez Nashville-ben sincs máshogy, itt ugyanis egy külvárosi ház átlagosan 2-3 évente kerül eladásra. Ákos háza is a napokban kelt el, ami elkerülhetetlenül egy nagyszabású költözködést vont maga után. Erre a hurcolkodásra ma került sor és azt kell mondjam kiváló alkalom volt arra, hogy egész nap ne álljak neki a Hybrid and Embedded Systems tárgy második házijának. Mostanra azonban végeztünk a pakolással, sőt a hajvágáson, valamint a délutáni szundin is átestem. És ha ez nem lenne elég, az egyik kolléga épp most rontott be hozzám két hatalmas Monster energiaitallal, úgyhogy végképp kifogytam a kifogásokból - neki kell állnom a házinak.

Még azt kéne eldöntenem, miben írjam meg: Stateflowban nem vagyok jártas, sima Matlabban szívás lenne az egész, valószínűleg marad a VHDL...

Back in Nashville

Kissé kimerülten, de épségben visszaértem Nashville-be. Még egyelőre pihengetek és rendezem a soraimat a munkahelyemen, de amint lesz időm, elkezdem a beszámolót a kiruccanásról (meg pár dologról ami az előtte való időszakról maradt). Addig is kis ízelítő, az unalmasabb képek közül:

Lehet tippelni, hogy melyik hol készült.