Guatemala Trip Day #5

Tehát a következő nap, a fosás és hányás napja részemről. Bár ennél nyilván több is történt az 5. napon, mégis említésre méltó, hogy indulás előtt egy órával keltem, azaz 4:30-kor, hogy egy kisebb magánjelenettel (sikítva hányással) lendületet adjak a napnak. És hogy hova kellett a lendület, hova indultunk? Ide, az orrának a csúcsára:

Indián arc, jó arc. Jó magas.

Azt már talán említettem, hogy a fél ország, így San Pedro is egy hegyvonulat tetején van. A képen látható Lago de Atitlán (a kék rész) se kivétel. Vulkánok övezik, némelyik még aktív. A tó igazi értéke azonban nem ez, vagy hogy jól néz ki, esetleg, hogy jó a levegő. Sokkal inkább az, hogy délben menetrendszerűen megérkezik a keleti szél. A Beaufort skála szerint egy erős ötös. Igazi szörfparadicsom lehetne a hely, ha lenne hozzá itt szörf! Aztán lehet, hogy addig szép az egész, amíg a sportemberek ide nem telepednek.

Visszatérve az idián arcra, aminek még mindig nem tudom a rendes nevét, alighanem az is vulkán volt valaha, de ma már nem prüszköl. Viszont megmaradt x+400 méter magasnak. Ami nem keveés, ha a napfelkeltét már a tetejéről akarja nézni az ember. Híre volt, hogy régebben banditák fosztogattak a felvezető úton. Egy minimális összegért a banda egyik tagját fel lehetett fogadni "idegenvezetőnek", vagyis inkább egyfajta biztonsági embernek. Pár éve azonban áttértek inkább arra, hogy jegyet árulnak a bejáratnál. Ezt már előtte nap megvettük. Utólag kérdezhetném, hogy minek, de talán mert jobb a békesség a helyiekkel.

Az oromra még épp időben felértünk a csapattal. A csapattal, ami állt Katalinból, Erikából, Zsaniból, Paliból (63), Endréből és szerénységemből. Ebből azt hiszem Pali és Katalin volt az, aki egyszer sem nyafogott. Na jó, meg én, de én csak azért, mert nem volt hozzá erőm. Amíg a nap fel nem jött, kellemesen hideg volt a hegytetőn, a kilátás viszont pazar volt San Pedrora. Velem együtt pedig egyszerűen leírhatatlan:

Guatemala, Kill Bill stílusban

Miután végignéztük a napfelkeltét és átmelegített minket a hajnali napsugár (huh), elindultunk vissza. Vicces volt, hogy amíg mi túrabakancsban szép lassan, óvatosan lépkedtünk, addig a helyiek a szomszéd faluból félpapucsban ugráltak közöttünk, avagy rohantak el mellettünk. Ezen eltűnődve egyszer meg is álltam és stílusosan vizet hánytam a tűzhányók között. Most nézem, hogy a kolléga feljegyezte a naplóba: Rosszullét (Sanyi), ergo biztos tényleg szarul voltam. :D

A hegymászás befejeztével egyből útnak is indultunk. A cél ezúttal Chichicastenango volt. Miután út továbbra se volt az Atitlán-tó körül, visszahajókáztunk. A partraszállás után fogtunk megint néhány csirkebuszt, és már ott is voltunk.

Chichicastenango egyrészt erről a Maja áldozóhelyről híres, ahova nem sokkal az egyik szertartás után érkeztünk. Tartottak volna nekünk amolyan "túrista-szertartást", de mindezt nyilván "túrista-áron", amiért mi túristák annyit azért mégsem akartunk fizetni. Ünnepi maszkot azért vettünk az egyik helyitől, pontosabban magától a gyártótól. Ugye onnan a legolcsóbb? Kérdeztük is, hogy mennyibe kerülnek: az ár egységesen 300 Quetzal (GTQ) volt. De nyilván Guatemalában voltunk, tehát ez csak kiindulási ár. Endre megemlítette, hogy tavaly ugyanezt 45-ért vette. A reakció erre az volt, hogy jó: a pici 30, a közepes 40, a nagy pedig 50. Ez már teljesen emberinek tűnt. Ezen felbuzdúlva a nap további szakaszában is toltuk az alkudozást - ekkora ugyanis már majdnem az összes számot tudtam spanyolul 100-ig (cien). A legjobban talán Kemy tolta, aki egy csodálatos kézzel szőtt szőnyegért 115 GTQ-t adott ki. 300-ról indult az alku, majd 120-nál állt meg. Végül 115-öt fizettünk, mert ennyi apró volt nálunk. Stílusosan csináltuk, sajátos stílusban.

Miután gyarapítottuk a standard és szóróajándékok gyűjteményét, körülnéztünk a városban. Az egyik leglátványosabb része a Santo Tomas templom volt.

Santo Tomas templom, Chichicastenango

Ezt azért volt jó bejárni, mert megint megtudtunk pár dolgot a helyi vallásról. Nem helyi ember nem léphet be a képen látható főbejáraton, csak az oldalsó szárnyon. A helyiek pedig belépés előtt áldoznak: általában növények, esetleg sör, vagy cukor égetésének formájában. A templomnak volt egy nagyon sajátos hangulata, a falon körbe keresztény szentek képei, függtek de a padlóba vésve nem teljesen keresztény ábrák is felsejlettek. Ja, ezt tették, mert fény alig szűrődött be az épületbe, ami pedig ezt tette, az furán oszlott szét a levegőben terjengő gyertyafüstön és a monumentális sötétbarna fabútorokon.

A templomon kívül még a vásárteret emelném ki. A vásárt magát nem tudom, mert arról voltaképpen lekéstünk, de a hentes azért még érdekes volt. Ahogy Robi mondaná, bármely helyi érdekű ÁNTSZ álma.

Miután mindenki összeszedte magát a következő 3-4 órás útra, beszálttuk a bérelt minibuszba és nyakunkba vettük Nyugat-Guatemalát. Quetzaltanengo helyett Huehuetenangoba mentünk, ahova jórészt teljesen frissen aszfaltozott út vezetett. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem voltak össze-vissza kanyarok, vagy 20-30 fokos emelkedők. Voltaképpen nem volt 100 méter egyenes és egyenletes szakasz. Ahol volt, ott viszont megáltunk, hogy mindenki elvégezze a dolgát. Azt hiszem itt is felszínre kerültek a kultúrális különbségek. Míg mi európaiak (értsd: magyarok) a másfél lépésnyire lévő árkot céloztuk be, addig a busz sofőrje a bal hátsó kereket. Eddigre már hozzászoktunk a furcsaságokhoz, úgyhogy csak vállat vontunk és visszaszálltunk a járműbe. Nem sok mindenre emlékszem, mert főleg azzal voltam elfoglalva, hogy minimalizáljam a kényszermegállások számát, de arra mindenképp, hogy az út sok esetben egy-másfél sáv szélességére szűkült. A hegyoldalak ugyanis hajlamosak voltak visszahódítani egy-egy sávot az útból. Érdekes látvány volt a friss föld látványa a friss aszfalton, szakaszonként, de több száz méteren át, de végül ebből se lett semmi gondunk. Mert ugye miért lett volna?

Megjegyzés: Kemy, a Kisbusz mellett van három szó, amit nem tudok elolvasni. Tippek?

Personal Radio Station

Már korábban terveztem, hogy írok az itteni zenékről. Ha ezt egy hónappal ezelőtt tettem volna meg, akkor valószínűleg csak a 97.1 Nashville Rockról regéltem volna. Az autómban lévő CD-lejátszó ugyanis olyan régi, hogy még a sima írott CD-t se hajlandó lejátszani, így többé-kevésbé rá vagyok kényszerülve a rádióhallgatásra. Rádiók közül pedig ez a legjobb. A mySpace oldalukon úgy láttam van valami toplistát játszó alkalmazás, ahol lehet szemezgetni is a playlistről, de ami fontosabb, lehet őket élőben hallgtani online. Amit tudok ajálnai az az itteni (GMT -6:00) idő szerinti reggel ~7-9 tartó Bob & Tom show. Sok zene ilyenkor nem szól, de rendszerint jó témákat dobnak fel vicces előadásmódban, nem túl durva helyi akcentussal. A reklámok néha külön odavernek, az egyik kedvencem a Total Transformation Program, de ezt sajnos nem találtam meg youtube-on. Valami hasonló azért van itt. Egyrészt tehát ezt tudom ajánlani.

Másrészt ott van a last.fm. Nem használtam direktben már vagy fél éve. Viszont a winamphoz fel van installálva a scrobbler plugin. Ez pedig szorgosan gyűjtötte az információkat és formálta a zenei profilomat, ami azért nagyon jó, mert... van egy igényes windowsos kliensük. Ez a kliens pedig ingyenesen (és legálisan) játszik véletlenszerű számokat a profilnak megfelelően. Mostanra úgy látszik, hogy teljesen kiforrott a dolog, mert valóban olyanoka tol, amiket az elmúlt egy évben hallgattam. Időnként beszór pár olyat, amit már vagy egy éve nem vettem elő, és ilyenkor külön megörülök neki. Példáulozásként sokszor jön Morcheeba és Danko Jones, de néha beugrik a nemlétező színpadra Manson is.

A fontosabb dolgok, amit a last.fm "rádióállomásról" kell tudni:

• véletlenszerűen választ neked zenét
• nem tudsz beletekerni
• továbbléptetni viszont igen
• tudod minősíteni a számot

1. explicit módon: szeretem (love), utálom (ban)
2. implicit módon: továbbtekered vagy nem tekered tovább a számot

A last.fm további vicces funckiói:

• webes felületről is használható, nincs programhoz kötve - ez mondjuk én még nem sokat pörgettem
• a barátok profilja szerint is lehet rádióállomást hallgatni - külön érdemes Bandiét megpróbálni :D
• hozzád hasonló stílusú ún. "neighbourhood" csatornákat is lehet választani - hasonlít a tiédhez, de egy picit azért más

Összefoglalva, egy év alatt nagyon hasznossá fejlesztette magát a program, anélkül, hogy külön energiát kellett volna fektetnem belé.

"A Storm Was Coming"

Szombat délután volt, amikor épp házit írogattam a céges íróasztalomnál. Eleinte nem sok mindenre lettem figyelmes, mert a lámpám alapból fel volt kapcsolva, a fejhallgató pedig a fülemen leledzett. Voltaképpen a kollégák hívták fel a figyelmemet arra, hogy tornádó-riadó van. Kimásztam a kis burkomból és a következő hangulatfokozó elemeket véltem érzékelni:

• beborult az ég, szinte besötétedett
• bőgtek a Vandy-s szirénák
• monoton hangon szólt az időjárás- és katasztrófajelentő csatorna a szomszéd szobában telepített CB-rádióból
• időnként jég hullott az égből
• a fák periodikus időközönként vízszinteshez közeli pozíciót vettek fel
• a kollégák lejöttek az emeltről az "irodám" mellé (a hivatalos óvóhely a földszinti konyha)

Ezek közül a CB-rádiós jelentés volt a legviccesebb, leghatásosabb. A tornádó meg, ha ki is alakult, valahol északon elment mellettünk. Legalább ez a szürkület színt vitt az egyébként elég unalmasnak ígérkezett szombatomba.

Bónusz: Honnan szárzmazik a címben található idézet?

Car Insurance

Tavaly október 7-én kötöttem a kocsimra a biztosítást. Ez egyrészt hiba volt, másrészt már nagyon kellett. Hiba volt, mert ha várok 11-ig, akkor a következő évben már 25 évesen köthetem a biztosítást, ami további engedményekkel jár. Ugyanakkor nagyon kellett, mert már vagy egy hónapja biztosítás nélkül járkáltam, ami nem volt szerencsés.

Most letelt az első 6 hónapom. Van egy minimális insurance history-m (biztosítási történetem), vagyis több hitelességem van a biztosítótársaságoknál, így módom van jobban versenyeztetni őket. Az előző biztosítóm minimálisat engedett az árból, az előző $404 helyett kb. $10 kéne kevesebbet fizetnem náluk, ha előre kifizetem a 6 hónapot. Ezzel szemben az újonnan elérhetővé vált biztosítók legjobb ajánlata mintegy $100-al ez alatt van. (Vannak biztosítók, akik alapból nem üzletelnek "friss" biztosítottakkal.) Ergo már készíttetem elő a papírokat a fikcóval, aki az AAA-nél intézi a dolgaimat.

Röviden, néhány fakt, amit nemrég sikerült kiderítenem:

• a 6 havonta történő biztosítóváltás nem befolyásolja negatívan a biztosítási történetet
• a biztosítás szüneteltetés viszont igenis, rontja a biztosítási történetet
• a biztosítók sokszor elkezdik feljebbkúszatni az árakat, ha sokáig vagy náluk (nálam még nem következett be, csak nem vitték lejjebb), erre érdemes odafigyelni, körülnézni és ha olyan a helyzet néha váltani

Market Research

A piackutatás költséges dolog. Márpedig a Whole Foodsban járva tegnap árfelmérést végeztem: megörülve, hogy mindössze ~200 HUF egy kiló krumpli, vettem is két és fél kilót. A pénztárhoz érve azonban szembesültem a következővel:

Sokkal inkább van még ott egy 4x szorzó, így voltaképpen majdnem 900 HUF-ért vettem kilóját. Remélem finom lesz.

Stink(y) City

Nem reklámozni akarom, csak megemlítem, hogy felkerült picasara a Büdös Város című rövid képregény. Egy kis ízelítő:

Guatemala Trip Day #4

2009. Március 1.

A mai napon visszaváltottam a maradék Quetzálomat a Bank of Americánál. Ehhez fűződik egy történet, de azt csak a 11. nap beszámolójánál ismertetem.

A Guatemala-túra 4. napja egyébként nyugisan telt. Miután néhányan megvétózták a reggeli hegymászást, emberi időben, vagyis 9 órakor keltünk. Elindultunk reggelit vadászni, és közben érdekes megfigyeléseket osztottunk meg egymással, például, hogy Guatemalában az ivás és az utcán mászkálás nem fér össze, úgy mint mondjuk Pesten, vagy hogy az emberek teljesen máshogy fóliázzák az autóik üvegét. A legtöbb pickup szélvédőjén például csak egy 10 cm keskeny kémlelőnyílást hagytak. A közlekedést tekintve egyébéknt volt egy olyan érzésem, hogy amire otthon azt mondták, hogy nem, az itt teljesen természetes volt, hogy igen. A reggeli végeztével visszaballagtunk a szállásra. Eközben láttuk ezt az éttermet, aminek egyik mondanivalója, hogy attól, hogy valami még nincs kész, nem jelenti azt, hogy az diszfunkcionális. A másik mondanivalója pedig, hogy ez mennyire szép!

Ez a nap, vagyis Március 2-a Guatemalában kitüntetett jelentőségű volt. Ez volt ugyanis az utolsó nap, amikor közterületen legálisan lehetett cigarettázni. Bár ez engem nem érintett, mindazonáltal azért mégis érdekes, nem?!

Lévén, hogy utolsó nap a "hegyilevegőzésre", úgy döntöttünk elmegyünk igazi hegyi levegőt szívni, vagyis sétálunk egy picit. Indulás előtt gyorsan készítettem egy rakás képet a hotelszobánk ajtajából, mondván, hogy összerakom egy panorámaképpé. Na, erre a képre még lehet várni egy ideig. Helyette lesz egy csomó a sétáról.

Tehát dél után nem sokkal elindultunk San Pedroból, és a kisfelbontású terület, vagyis San Juan felé vettük utunkat. Nyilván nagyon jó idő volt, hét ágra sütött a nap!

Út közben láttunk és kóstoltunk friss kávét. A magasabb helyekről meglehetősen szépnek tetszett San Pedro. Valahogy így:

San Pedro la Laguna a Lago de Atitlán partján (nem a sátrak)

Az egyik kisfaluban még egy fogászati rendelőt is találtunk, aminek láttán eldöntöttem, hogy Guatemalában legalább annyira nem akarok fogorvoshoz kerülni, mint Amerikában. Voltak emellett egész szép házak, úgy mint ez a vörös.

Vörös Téház

Arra azonban nem jöttem rá, hogy az ablak feletti gerenda pontosan milyen célt szolgál, illetve azt miért emelték ki ennyire. Ez a vörös "T"-ház egyébként eléggé elitnek számított, az egyszerűbb házak így néztek ki. A településszerkezet kesze-kuszának tűnt, bár a templom mindig a központban volt. A kosárlabda pálya úgyszintén. Amit picit furcsállottam eleinte, hogy a guatemalai korfa meglehetősen fiatal volt. Öreget alig lehetett látni, gyereket annál többet. Ha öreget láttunk, meg is kérdeztük egyből, hol a kocsma. A kocsma egyébként nem kocsma volt, hanem sokkal inkább egyfajta vegyeskereskedés. Ez előtt üldögélve készítettem el azt a fotót, ami legjobban tetszik:

Guatemala Portré

Még nem jöttem rá, miért tetszik ennyire, de baromi jó lett. Tovább sétálva találkoztunk még érdekes képződményekkel, úgy mint 300 méter fesztávolságú távvezetékkel, vagy színes csirkékkel. Kérdeztük is, hogy ezt mégis miért, vagy hogyan, mire a válasz nagyjából az volt, hogy '?'.

Hacienda Paso Antoniot elérve bedobtunk egy fagyit, majd vártunk a hajóra csónakra. Az egyik helyi asszony meggyőzött minket, hogy az éppen bent álló hajóval ne menjünk el, mert azok rossz emberek. Mondta, hogy volt már alkalom rá, hogy félúton megálltak és további viteldíjat követeltek ahhoz, hogy az embert tényleg elvigyék a célkikötőbe. Ezért azt ajánlotta, hogy várjuk meg a következőt, amit a férje vezet... Ez vicces volt, annak ellenére, hogy más forrásból is hallottuk, hogy az ilyen típusú lehúzás (is) megesik az Guatemalában.

Sebaj, a kilátás ilyen volt, az időjárás több, mint kiváló, úgyhogy kibírtuk azt a 10 perc várakozást.

Egyszerű kiötő a Lago de Atitlán partján

Nem sokkal miután visszaértünk a szállásra, megérkezett Katalin és Pali. El is battyogtunk egy nem túl közeli étterembe, ahol gyanúsan európai étellel szolgáltak. Én alighanem ettől kezdtem el f*sni és hányni, de ez már a következő nap története.

Positive Writing

Tegnap délután az angol óra végén mindenki megkapta a következő feladatot:

Positive writing

Write positively about yourself.

A keleti - indiai és kínai - tanulók néhány másodperc hezitálás után nekiláttak és írtak 15-20 mondatot. Az európaiak pedig egyszerűen leblokkoltak. Én most próbálom megírni ezt háziként.

Ez nekünk miért is nem megy annyira?

Guatemala Trip Day #3

Arra már talán utaltam, hogy Tapsi Hapsi (Bugs Bunny) és Jézus általában egyszerre tűntek fel az országban.

Legyen szó újságárusról (képeslapok), vagy buszról, ezek mintha azonos kultúrkörből származnának, mindig egyszerre ütik fel a fejüket. Hasonló duót alkotnak Szent Mária és Csőrike is. Ez azonban pár nap után teljesen természetesnek tűnik, az ember már nem figyel oda a sárvédőn fellibbenő hasonló figurákra, hanem egyre inkább az eredeti dolgokat keresi. Ilyen apróság volt az Antiguából induló Csirkebuszunk szélvédője is, a maga korántsem hivalkodó, egyszerű, mégis történelemről tanúskodó mintázatával: a golyó ütötte lyukkal. Bár vérfoltokat belülről nem láttunk, - kívülről meg ugye naponta 3x polírozzák a buszokat, - mégis arra jutottunk, hogy ez a nyílás valamikor a '60-tól '96-ig tartó polgárháború során került a szélvédőre.

Tehát felszálltunk erre a zöld buszra, amivel az Antigua-Panajachel út első szakaszát tettük meg. Az út hosszú volt, a székek közötti rész pedig pici, lévén, hogy ez valaha iskolabuszként szolgált. Míg Panajachelig elértünk, kétszer kellett átszállnunk, de ahogy az átszállás Guatemalában meg volt szervezve, az valami elképesztő. Egyik helyen se kellett tíz percnél többet várakozunk. És ez az egész túrára igaz volt, bárhol kellett buszt váltanunk! Sok esetben még a 4. emberünk szállt le a buszról, már "rángattak" minket a következő busz felé, mert hogy az már indulna. A buszon szokás szerint jöttek az árusok a Papas Fritassal, a kifestőkkel és a gyümölcsökkel. De az ablakból simán láttunk guatemalai jó munkásembert és helyi villamos távvezetéket is.

Panajachelbe megérkezve megnéztünk egy helyi templomot, majd lebaktattunk a partra, hogy csónakot fogadjunk és átkelhessünk az Atitlán-tavon, San Pedro La Laguna-ba. San Pedroban már várt ránk Louis, a helyi mindenes, aki segített nekünk szállást szerezni. Louist ott láttunk először, a szállás pedig mintegy száz lépésre volt a kikötőtől. Jóféle szállás volt ez, kiváló panorámával az Atitlán-tóra. Miután a cuccokat ledobáltuk, beültünk egy közeli (a szemközti) étterembe és jóllaktunk. Eztán benéztünk egy helyi misére, ahol az az audiovízuális meglepetés ért, hogy spanyolul beszéltek, valamint meglepően sok lilát és füstöt használtak.

A templomból a kocsmába vettük az irányt. Itt, a Flying Dogsban főleg reggae zene szólt, amihez olcsó Gin Tonikot szopogattam. Tetszett, ahogy keverték a srácok: felespohár a whiskeys fölé, gint addig bele, amíg a szökőkút jelenség be nem következik, majd a felespohár teljes tartalmát is nagyobbikba. Erre pedig jöhet a dobozos tonic. Yummie. Ezek után egyetlen félértelmes poént sikerült ellőnöm amikor megkörnyékezett minket egy újabb árus. Ez pedig az volt, hogy miközben már Zsaniék rég próbálták lerázni szegényt, megkérdeztem az asztalnál ülő egyéb túratársakat, hogy hogy van az spanyolul, hogy "mennyibe kerül?". Egyszerre három helyről kaptam meg a választ, mire az árus elkezdte sorolni, hogy mi mennyi. Elmesélve ez most lehet, hogy nem üt, de Kemy biztos elneveti magát, ha ezt olvassa.

Az est további része már igen nyugodtnak ígérkezett. Mindenki visszatért a hotelszobájába. Talán Zsani és Joe keltek fel egyszer, mert kiderült, hogy mindenféle bogárral van tele az ágyneműjük. Sikítozás talán nem volt, rémültség egy pici. Kaptak egy másik szobát és minden rendben volt.

Guatemala Day #2

A második napra két fontosabb program volt: megismerni a néhai kolóniai fővárost, Antiguát, és megmászni a Pacaya vulkánt.

Antigua

A városnézés egy reggelivel indult, a vásár közepén található étkezdében. Kellemes reggeli volt ez, Zsanettal és Joeval, Lacival, Erikával és Endrével, no meg Kemyvel. Külön jó volt, hogy kevesebb, mint 20 Quetzálért az ember megkapta a szokásos guatemalai reggelit, és a szintén guatemalai Gallo (ejtsd: gállyó, vagy Örs módon gájjó) sört. A reggeli annyiban azért különbözött az előzőtől, hogy sült banán helyett csirke, és némi sajt került a bab és a toját mellé.

Tojás (jobbra), sajt (lent), csirke (fent) és persze bab (balra)

A sör pedig ezúttal tényleg guatemalai, nem import. Egy picit talán erősebb íze van, mint a Brahvának, az ára is egy lehelletnyivel magasabb, de előnyére váljék, hogy az utolsó falu utolsó kocsmájában is lehet kapni, többnyire hidegen.

Gallo, a guatemalai sör

A reggeli energia bevitele után elnéztünk a "közeli" vásárba. A friss zöldségen, gyümölcsön és kalóz CD-én mellett két érdekességet említenék meg. Egyrészt ezeket a babákat (elfelejtettem, mi a rendes nevük), amiket a gyerekeknek szoktak adni születésnapra. A gyerekek az ajándéknak örülnek, majd elhelyezik valahol az udvaron, és addig verik, amíg teljesen szét nem esik. Aztán tovább örülnek. Mondjuk annyi ráció van a dologban, hogy amíg verik, addig hullik ki belőle a cukorka. Azt mondják. A másik érdekes hely a hentes volt. No nem azért, mert nem láttam még hentest, vagy analóg mérleget, hanem inkább ÁNTSZ szempontból. Mondhatnám, hogy a higéniai szintje a minimálisra igyekezett felkapaszkodni, de akkor nem tudnék majd mit mondani Chichicastenangoról.

Miután végeztünk a vásárral, csináltunk pár képet az autóbuszpályaudvaron, a csirkebuszokkal. Ezután ellátogattunk a helyi templomba, ahol láttunk magokból kirakott szőnyeget. Megnéztük Hermano Pedro kolostorát, - vagy ami maradt belőle, - és kerültük azokat a helyket, amiről úgy hírlett, veszélyes odamenni.

A túracsapat Antiguában

Hermano Pedro egy spanyol szerzetes volt, aki azzal vált népszerűvé, hogy egyrészt nem csak a hitet próbálta terjeszteni, hanem szorgalmazta az iskolák és kórházak építését. Sokan neki tulajdonítják gyógyulásukat és hálából köszönetnyilvánító leveleket, fényképeket és szükségtelenné vált egészségügyi segédeszközöket hagytak a kolostorban. Miután végeztünk a kolostorral, sétáltunk egy picit, rálicitáltunk két baseball sapkára, majd beültünk ebédelni, ahol szokatlanul európai étellel kínáltak minket. Finom volt, ahogy a mellé rendelt rízslé is, aminek szintén elfelejtettem a spanyol nevét.

Pacaya vulkán

A Pacaya vulkán egy jó háromnegyed óra buszútra van Antiguától. Kisbusszal mentünk, amolyan fehérrel, aminek a fejtámláján jól lehet nyújtani az amúgy kissé szűk baseball sapkát. Aztán meg jól ott lehet felejteni a túra időtartamára. Ahogy kiszálltunk a buszból, a helyi gyerkőcök, azonnal jöttek bizniszelni: egy darab botot (stick) lehetett bérelni tőlük a gyalogtúra idejére, 5 Quetzálért. Akinek a bot nem lenne elég, lehetett lovat is bérelni, az út szinte bármely szakaszán. Én sportembernek éreztem magam, nem kértem se botot, se lovat, vettem helyette egy doboz sört az útra.

A gyalogtúra igen jó volt, először erdős, kissé emelkedős terepen mentünk, majd az oromhoz közeledve egy kihaltabb, kopár, hamus szakaszon. Az ösvény végén nagyjából az várt minket, amire számítottunk: egy darab hegy, ami a tetején prüszkölt. A csúcsa folyamatosan pöfékelte a vízgőzt, míg az oldala néha eresztett egy pár cseppnyi lávát.

A túracsapat a Pacaya Vulkánon

Volt egyébként itt számtalan csudajó dolog. Olyanok, mint naplemente, a felhők fölé nyújtózó egyéb vulkánok, mályvacukrot olvasztó jóféle perui csajok és persze Kemy, meg én. Egyszóval a Pacaya vulkán szép, jobbára veszélytelen, és ezért érdemes megnézni. Persze azért akad ember, aki megégeti magát, úgy mint pár nappal előttünk egy keleti fiatalember, akinek a hátát leöblítette egy lávafröccs, de ha az ember észnél van, és figyel a túravezetőkre és a kitörést jelző kutyákra, akkor tényleg semmi gond.

Zárásként egy egészen vicces kép a srácokról:

Igen, az a flakon olvadt meg 15 perc alatt (és forrt fel benne a víz)

The Percy Warner Park

Ma délután terepszemlét tartottam a Percy Warner Parkban. Mondanám, hogy futottam, mert végülis azért indultam, de valahol ez kudarcba fulladt. Aztán mondanám, hogy ez csak egyfajta tavaszi bemelegítés volt, de ezt már néhányszor ellőttem, és ha most is ezt teszem, úgy fest majd a dolog, mintha egész életemben csak melegítettem volna.

Egy picit konkrétabbra fordítva a szót, a Percy Warner egy hatalmas park. Olyasmi, mint Pestnek a Hűvösvölgy. Itt van tőlem mintegy 5-10 percre, a 100-as út, az Old Hickory és a Hillsboro által közrebezárt területen.


Nagyobb térképre váltás

A park kiváló hely piknikezésre, túrázásra és futásra. Tamás kolléga ajánlásával ide ruccantam ki ma délután. Hihetetlen tájékozódóképességről árulkodik az a tény, hogy elsőre megtaláltam azt a bejáratot, ahova menni akartam. A kocsit leparkolva megpróbáltam felidézni azt a térképet, amit még Tamás küldött:

Persze ott helyben, fejből nem igazán sikerült, de találtam éreztem, hogy kell lennie egynek a környéken, így azt meg is kerestem. A térképen zölddel bejelöltem a feltételezhetően ma teljesített útvonalat. Voltaképpen a kék jelzést szándékoztam volt követni, de annak az ösvénynek a kezdete túl messze volt. Meg egyébként sem teljesen értettem, hogy az arra vezet. Így hát nekiálltam a piros útvonalnak. Igen, annak, amire Tamás azt mondta, hogy ha rég nem futottam, lehet, hogy nem azzal kéne kezdeni. Hamar ráeszméltem, hogy miért is mondta ezt és ezzel egy időben be is véste magát a tudatomba az a szó, hogy moderate: az ösvény mentén van szintkülönbség. Ez talán a térképen is jól látszik. Nekem utólag nagyon szembetűnő.

Egy szó, mint száz, egy picit lecsaptam az útvonalból. Tudtam, hogy nagyjából milyen irányba parkoltam le a kocsit, és arra futottam tovább. Arra emlékszem, hogy főleg aszfalton jöttem vissza, de valahogy egyik útvonal se passzol a térképről... Mindegy, út közben láttam jó nőket, ráadásul a mosolygósabb fajtából, így elhatároztam, hogy rendszeresítem ezt a futás dolgot. A végső cél pedig ennek a piros útvonalnak a napi rendszerességgel történő végigfutása, akár időre. Lehetőleg olyan időpontban, amikor nem kell annyi túrázót félrerugdosnom az erdőben, mint ma.

Guatemala Trip Day #1

2009. Február 26.

Az első éjszaka a Gutamala városi hotelben telt. Szerény szállás volt ez, ami előtt nem messze utat bontottak a munkások. Egészen hajnali egyig munkálkodtak, amikor is egy rövid időre csend lett. Hajnali 3-4 felé hupákolás szűrődött be az üveget nem, de fémet annál inkább tartalmazó ablakunkon, vagyis kémlelőnyílásunkon. Hajnali fél hattól (napkelte) pedig ébredezett a város, ez pedig elég nagy nyüzsivel járt. Mindenki megébredt néhányszor, de az óceánon túlról érkezőknek ez mégis remek alkalom volt az átállás megkezdésére.

A reggelit és az étkezést úgy általában nem bonyolítottuk túl. Az első reggel bementünk a legközelebbi kocsmába, ahol megismerkedtem az egyik legnépszerűbb guatemalai import sörrel, a Brahva-val. A sör érdekessége, hogy finom, olcsó, csak szőke fehér nőkkel reklámozzák és, hogy Brazíliából importálják. Ez utóbbival igaz a helyiek nagy része nincs tisztában. Na, de nem sörözni mentünk, hanem reggelizni. A reggeli tradícionális volt, és szintén olcsó. A guatemalai tradícionális reggelire - és úgy általában a konyhájukra - jellemző, hogy nem az ízéért, hanem az energiatartalmáért készítik. Alapvető és elmaradhatatlan "köretük" a tortilla, amit különböző vastagságban és színben készülhet, de ami mindig ugyanolyan, az az íze: az íz, a semmi és a "kukoricás valami" között félúton. Tortillát mindenhez adnak, egyfajta kenyérpótlékkén funckionál. De nézzük a többit:

Guatemalai tradícionális reggeli

Tehát, jobboldalt látható a tükörtojás, rajta egyfajta paradicsomos szósszal. Mellette a sült banán. Néha sósan, néha édesen, de legtöbbször mindenféle ízesítés nélkül. A legvégére hagytam a babot. A kirándulás picit megváltoztatta az elképzelésemet erről a növényi termésről. Nem véletlenül volt az első spanyol kifejezés, amit megtanultam a sin frijoles (bab nélkül). Itt Nashville-en ezt refried beans-nek hívnák, a lényeg az, hogy a babot megsütik (főzik?), majd ledarálják és egyszerűen a tojás mellé teszik. Hihetetlen, milyen határok között képes változni a színe és a viszkozitása, és bár az íze nem volt annyira szörnyű, nekem soha nem volt igazán szimpatikus. Kemy már az első nap bevállalta, jóízűen befalta az összeset. Ha jól emlékszem, ő is állt neki először f*sni és hányni.

Reggeli után elmentünk városnézni. Hamar megállapítottuk, hogy Guatemala város nem a legszebbek közi tartozik. Az útikönyv szerint is legfeljebb egy napot érdemes itt tölteni. Ami nagyon feltűnő volt, hogy a patikákat, élelmiszerboltokat és bankokat legalább egy shotgunos őr őrizte. A legtöbbjük 18-20 éves lehetett, de a komolyabb helyeken mindig volt valaki idősebb is velük. A fontosabb helyeket azért lecsekkeltük, úgy mint a főteret és a guatemalai parlamentet. Ez utóbbin épp nagygyűlés volt, a kihangosításhoz tartozik az a hangfal, aminek a csontváz tartozik. Összességében, ami nagyon tetszett a fővárosban és Guatemalában általában, az a friss gyümölcs. Szinte mindenhol lehetett kapni a trópusi terméket, és bár lehet, hogy nem ezt ettem egész nap, mégis ez tűnt a legmegbízhatótt élelmiszeripari terméknek.

A városnézés után bevártunk még két túratársat - Zsanit és Joet -, akik épp Kubából jöttek és indultun is Antiguába, a régi fővárosba. Az utat a helyi tömegközlekedést használva, az ún. Chicken bus-szal (csírkebusszal) tettük meg, ami egy élmény volt. A buszpályaudvar kellemesen egyszerű volt, és jól látszottak a várost körülvevő vulkánok.

Antigua buszpályaudvara

Miután a szállást elfoglaltunk, este vacsoráztunk, majd csevegtünk egy jót, hogy összerázódjon a társaság. Ehhez ismét jó segítség volt a zalai szilvapálinka.

Guatemala Trip Day #0

A túra paraméterei:

Időszak: 2009.02.25 - 2009.03.09
Túravezető: Nagy Endre (néhai ikaland túravezető)
Túratársak: Kemy és hat további honfitársam
Célországok: Guatemala és Dél-Mexikó
Fotóalbum helye: http://picasaweb.google.com/sandor.szilvasi/Guatemala2009#

Az első (nulladik) nap elég korán kezdődött. A gépem reggel 6-kor indult, célszerűnek tartottam, hogy másfél órával ezelőtt kiérjek, ezért bő két órával az indulás előtt felkeltem. Ezen kívül - eddig tisztázatlan okból - kértem még egy ébresztést az indulás előtt 4 (!) órával. Ha ehhez hozzáteszem, hogy 11-kor feküdtem le, úgy gondolom tényleg rövidnek tekinthető ez az éjszaka.

Tehát kelés után nem sokkal behajítottam a szendvicseket a kézipoggyászomba, majd beugrottam a kollégák mellé a kocsiba. Ők ugyanis úgy döntöttek, hogy miután kivittek engem a reptérre, bemennek dolgozni. Mint a pékek. Tehát Róberték kitettek engem a reptéren, ahol eleinte csodálkozva néztem a Google Latitude hatalmas reklámját, majd miután erre ráuntam, befizettem a $15 US Airways adót, amiért hajlandóak voltak egy csomagot elvinni Charlotte-ra (NC), majd Miamiba (FL). Út közben egy New Yorki arc mellé kerültem, akivel beszédbe elegyedtem. Elmondta, hogy egyszer járt Magyarországon életében, és hogy nem hagyta ki az alkalmat, hogy megkóstolja a szalonnát. Érdekes. De még érdekesebb volt, hogy teljesen érthető angolt beszélt. Messze érthetőbbet, mint a tennessee-i.

Szokásommá vált, hogy a reptereken igyk egy sört, ezért Miami-be megérkezve, - csak hogy teljen az idő, - rendeltem is egyet.

Érdekes volt, hogy nem kértek igazolványt, ahogy az is, hogy ez volt életem legdrágább műanyagpoharas söre.

Az idő el is telt, és utamat a TACA airlines járatával folytattam Guatemala városba. A TACA airlinest mondanám, hogy nehéz összehasonlítani a US ariways-zel, de igazából nagyon is könnyű. A TACA légikísérői mintegy 30 évvel fiatalabbak, mint az amerikai légitársaság azonos beosztású alkalmazottai. Nem számolnak fel $15 poggyász viteldíjat és nem kérnek $7-t egy sörért, vagy egy whiskey-ért. Ha pedig leborítod magad egy whiskey-vel, ők kérnek elnézést - és hozzák a következőt, egy duplát. Ez náluk belefér az árba, bár tény, hogy egy lényegesen kisebb társaság, mint a US airways. Hogy még egy mondat erejéik fényezzem a TACA-t, akárkit kérdeztem, még soha nem késett le járatot a TACA hibájából, és nem is igen veszett el csomagja. Nálam ismegoldották a félórás átszállását.

Guatemala városba érkezvén az első meglepetést az váltotta ki, hogy a főváros egy termetes, mintegy 1500 méter magas hegy tetején van. Ergo nem csapott arcba a páratartalom és a 40 fok Celsius meleg, amire számítottam. Így nem kellett törölgetnem a verejtéket a homlokomról, hanem sokkal inkább a pulóveremért kellett nyúlnom. A második, kisebb meglepetés a túravezető volt. Nagy Endre, kiköpött Paróczai Peti volt nekem. Az első pár napra legalábbis. Ismerkedés gyanán gyorsan vártunk 5 órát a reptéren a többiekre, majd fogtunk egy taxit. Kemy látványának úgy örültem, mintha 10 éve nem láttam volna magyar embert. Tehát a reptérről elindultunk, és átszeltük a Guatemala városát.

A város maga abszolút nem tűnt barátságosnak, sőt. Az utcán elénk tántorgó részek, aki a cipőjét a szélvédőnkhöz vágta, már majdnem megijesztett. A szálláson szintén voltak furcsa dolgok, ilyen volt a fürdőben a technikai bravúrnak tekinthető zuhanyrózsa, illetve a számomra érthetetlen okból elhelyezett fekete bőrfotel. Mindegy, a biztonság kedvéért lefekvés előtt húztam egyet az otthonról importált zalai házipálinkából, ettem egy keveset az otthoni sütiből és kiengedtem az ajtón a szoba egyetlen csótányát. Úgy hiszem, egyfajta túlélőtúra érzése uralkodott el rajtam egészen elalvásig. Ez volt az első nap.

Work In March

Gondolom milliószámra vannak olvasóim, akiket érdekel, hogy mivel foglalkozom amióta visszajöttem Guatemalából, amikor éppen nem házikat írok. (Esetleg a guatemalai beszámolóra is van igény?) Hát elmondom, hogy nem csinálok semmi komolyat, csak ellenállást mérek:

Az ellenállás

A mérési elrendezés

Az ellenállás érdekessége, hogy programozható, vagyis egyfajta potenciométer. Mind a forrasztás, mind a mérés, mind az FPGA-ba megírt program sikeresnek bizonyult. Gratulálunk Sándor!

Tax Return

Éltemben először töltöttem ki és adtam fel saját adóbevallást. Igen, eddig ezt anyukám csinálta helyettem, de szerintem ez még neki se jött össze soha. Az adóbevallásomat effektíve 1 óra alatt sikerült kitölteni, persze némi segítséggel. A rutinosabbak az egész családét kitöltik mintegy 15 perc alatt. Az otthoni dolgokhoz viszonyítva már ez is elég nagy különbség, avagy csoda. Persze ehhez a rendkívüli hatékonysághoz hozzájárul az is, hogy itt Nasvhilleben (értsd: Amerikában) értelmes on-line szoftverek állnak rendelkezésére a formanyomtatványok elkészítéséhez.

A segesség azonban csak egy dolog, amit vissza fogok sírni, ha hazamentem. Ami igazán tetszik az az, hogy a tavalyi évben $871-t adóztam le. Ez után pedig, minegy $1171 adóvisszatérítést kapok. Ha nem csesztem el a papírokat. Azt hiszem erre a jelenségre bevezethetnénk a negatív adózás kifejezést. Az adóbevallás kitöltésében nyújtott segítségért ezúton is köszönet és egy A+ kollégámnak, Sly-nak.

A dokumenteket tartalmazó levelet egyébként $3.41-ért vitték el Austinba, Texasba. Mert ugye azt ajánlva (certified mail) adtam fel.

VW, Vanderbilt Webcams

Épp valami nagyon fontos oldal után kutattam a Vanderbilt honlapján, amikor ráakadtam erre. Nem kicsit lepett meg, hogy ennyire be van kamerázva az egyetem területe. Majd időnként integetek, hátha valaki épp néz otthonról.

GB vs. US English

Néha, ha kapok egy érdekesebb hangvételű levelet, felcsapom a szótárat, hogy megfejtsem a tényleges jelentését. Ilyen szó volt például a cheesy:

Aztán ha nem vagyok megelégedve a válasszal, fellapozom az urbandictionary.com-ot is, elvégre az a legnaprakészebb szótár. Miután elolvastam az ottani definíciókat is, rendszerint hümmögök egyet és törlöm a levelet.

The Guatemala Trip

Február 25-én leléptem délre, Gatemalába 11 napra. Akkor Nashvilleben hideg volt, kabátban mentem a repülőtérre. Most itt mintegy 25 Celsius fok van napközben - holnaptól pedig 10.

Lassan és késleltetve megírom a részletes beszámolót a túráról. Igyekszem sokat írni, mert van miről, csak Kemy megkért, hogy addig ne tegyem ki a bejegyzéseket, amíg ő haza nem ér. Fél, hogy neki nem marad miről beszélni.

Képeket azért kiszivárogtatok majd néhányat.