Guatemala Trip Day #3

Arra már talán utaltam, hogy Tapsi Hapsi (Bugs Bunny) és Jézus általában egyszerre tűntek fel az országban.

Legyen szó újságárusról (képeslapok), vagy buszról, ezek mintha azonos kultúrkörből származnának, mindig egyszerre ütik fel a fejüket. Hasonló duót alkotnak Szent Mária és Csőrike is. Ez azonban pár nap után teljesen természetesnek tűnik, az ember már nem figyel oda a sárvédőn fellibbenő hasonló figurákra, hanem egyre inkább az eredeti dolgokat keresi. Ilyen apróság volt az Antiguából induló Csirkebuszunk szélvédője is, a maga korántsem hivalkodó, egyszerű, mégis történelemről tanúskodó mintázatával: a golyó ütötte lyukkal. Bár vérfoltokat belülről nem láttunk, - kívülről meg ugye naponta 3x polírozzák a buszokat, - mégis arra jutottunk, hogy ez a nyílás valamikor a '60-tól '96-ig tartó polgárháború során került a szélvédőre.

Tehát felszálltunk erre a zöld buszra, amivel az Antigua-Panajachel út első szakaszát tettük meg. Az út hosszú volt, a székek közötti rész pedig pici, lévén, hogy ez valaha iskolabuszként szolgált. Míg Panajachelig elértünk, kétszer kellett átszállnunk, de ahogy az átszállás Guatemalában meg volt szervezve, az valami elképesztő. Egyik helyen se kellett tíz percnél többet várakozunk. És ez az egész túrára igaz volt, bárhol kellett buszt váltanunk! Sok esetben még a 4. emberünk szállt le a buszról, már "rángattak" minket a következő busz felé, mert hogy az már indulna. A buszon szokás szerint jöttek az árusok a Papas Fritassal, a kifestőkkel és a gyümölcsökkel. De az ablakból simán láttunk guatemalai jó munkásembert és helyi villamos távvezetéket is.

Panajachelbe megérkezve megnéztünk egy helyi templomot, majd lebaktattunk a partra, hogy csónakot fogadjunk és átkelhessünk az Atitlán-tavon, San Pedro La Laguna-ba. San Pedroban már várt ránk Louis, a helyi mindenes, aki segített nekünk szállást szerezni. Louist ott láttunk először, a szállás pedig mintegy száz lépésre volt a kikötőtől. Jóféle szállás volt ez, kiváló panorámával az Atitlán-tóra. Miután a cuccokat ledobáltuk, beültünk egy közeli (a szemközti) étterembe és jóllaktunk. Eztán benéztünk egy helyi misére, ahol az az audiovízuális meglepetés ért, hogy spanyolul beszéltek, valamint meglepően sok lilát és füstöt használtak.

A templomból a kocsmába vettük az irányt. Itt, a Flying Dogsban főleg reggae zene szólt, amihez olcsó Gin Tonikot szopogattam. Tetszett, ahogy keverték a srácok: felespohár a whiskeys fölé, gint addig bele, amíg a szökőkút jelenség be nem következik, majd a felespohár teljes tartalmát is nagyobbikba. Erre pedig jöhet a dobozos tonic. Yummie. Ezek után egyetlen félértelmes poént sikerült ellőnöm amikor megkörnyékezett minket egy újabb árus. Ez pedig az volt, hogy miközben már Zsaniék rég próbálták lerázni szegényt, megkérdeztem az asztalnál ülő egyéb túratársakat, hogy hogy van az spanyolul, hogy "mennyibe kerül?". Egyszerre három helyről kaptam meg a választ, mire az árus elkezdte sorolni, hogy mi mennyi. Elmesélve ez most lehet, hogy nem üt, de Kemy biztos elneveti magát, ha ezt olvassa.

Az est további része már igen nyugodtnak ígérkezett. Mindenki visszatért a hotelszobájába. Talán Zsani és Joe keltek fel egyszer, mert kiderült, hogy mindenféle bogárral van tele az ágyneműjük. Sikítozás talán nem volt, rémültség egy pici. Kaptak egy másik szobát és minden rendben volt.