2008. szeptember 29., hétfő

Shopper Marketing


Volt, hogy érdekelt a téma, hogy melyik államban mennyi adót kell fizetni az egyes termékekre. Még beszélgettünk is róla. Az is felmerült, hogy hogyan jön ez le webes vásárlások esetén, illetve hogy neten hol érdemes vásárolni. Volt, hogy kérdés formájában jelentkezett az is, hogy hol mennyi a (ki)szállítási költség. Tehát röviden: a webes vásárlásról lesz most szó.

A helyes vásárlási modell/elv

Összefoglalólag erre jutottam:

Blackbox modellt kell alkalmazni.

Egyszerű leírás

Az ember megrángatja azokat az inputokat, ami neki belefér. Tehát ahogy idejéből, energiájából kitelik felderíti, hogy mi is az az adott termék, amire épp szüksége van - esetemben ez épp egy külső háttértár volt - és hogy ez hol és mennyibe kerül. Ezt követően legvégső árakat összehasonlítja, majd pedig megveszi a legolcsóbbat.

Technikai megvalósítás, avagy kivitelezés

Az algoritmus esetemben a következő volt:

  • Google: external hdd vagy external hdd price > kutakodás: márka / ár / méret
  • Google: 250 gb wd hdd price > valahol az elején van az Amazon, a Walmart és még néhány másik webáruház.
  • Amazon: jó tapasztaltok vannak vele (tankönyvek), ingyenes volt a szállítás a múltkor > most kiderül, hogy nem az.
  • Walmart: Amazonnal megegyező ár, közel van az áruház, ahova ingyenes a kiszállítás > végigkattogtat az ember, proceed check-out mire rányomják a 10% adót. Na köszi.
  • Egyéb helyek: nem találtam az Amazonnál olcsóbbat.
  • Amazon: megrendeltem, le van tudva a vásárlás. Már csak várni kell. (Ha nem megy, majd Petitől kérek tanácsot.)

Konklúzió mégegyszer

Nem érdemes adó- és kiszállítási költség-alapú bonyolult modellt felállítani, hogy honnan érdemes rendelni, honnan nem. Egyszerűen meg kell nézni, hol mennyi és a közvetlenül check-out előtti árakat össze kell vetni.

Könnyen lehet, hogy ez teljesen triviális volt. Megyek is inkább aludni.

Bónusz

Interneten tipikusan olcsóbban meg lehet venni a dolgokat és az ember nem megy potyára a boltba. Ezt kihasználva van aki cipőt is úgy vesz, hogy bemegy a boltba, kinézi a megfelelő modellt, meglesi a cikkszámot majd megrendeli otthon, olcsóért. Van aki hardcore és el se megy a boltba.

Feeding the Roller


Ma tankoltam meg először a kocsit. 12. 983 gallont 87-es benzint töltöttem bele, amiért $49.97-et fizettem.

12.98300 US gallons = 49.1460012 liter

Egy tank benzinnel ca. 300 mérföldet mentem el.

300 miles = 482.8032 kilometers

Ezek alapján az átlagfogyasztásom közel 10 liter / 100 km. Vagy a helyi kifejezéssel élve

23 miles / gallon (MPG)

Ez az MPG mérce sokkal értelmesebb, mint az otthoni "száz-kilométeren-mennyit-fogyaszt" dolog. Maga a fenti fogyasztási érték mondjuk erősen közepes. Azt persze még érdemes hozzátenni, hogy

1 U.S. dollar = 166.667 Hungarian forints

És akkor én most meglepődök, hogy felment a dollár értéke, bár mélyen belül azért tudom, hogy inkább a Forint lett szar*bb.

2008. szeptember 27., szombat

Helping to Protect Others


Még év elején kaptam pár papírt, hogy mit-hogyan érdemes intézni, mire érdemes vigyázni. Idézek egy rövidet, ami úgy-ahogy vicces:

If you do become a victim, you can help avert more crimes. Please help law enforecement officers make the campus environment safer.

  • (...)
  • Preserve evidence. If you are raped, don't douce or bathe. Don't wash or destroy your clothes.
  • (...)
Ami ehhez hozzátennék:

Don't LOL.

2008. szeptember 26., péntek

About Tennessee Transportation VI.


Egy politikailag nem teljesen korrekt (non-PC) jelentés a Nashville-i üzemanyaghelyzetről:


A Mafioso's-t pedig ígérem ki fogom próbálni. Persze csak miután én is megtankoltam a kocsit.

The Vanderbilt Hustler


Látván az európai napilapokat, gondoltam én is írok a helyi újságokról. Egyetlen analóg lap van, amit olvasok, ez pedig a The Vanderbilt Hustler. Az egyetem szerkeszti és nyomtatja.


A címlapokon röviden a következő két hír olvasható:

Sigma Chis arrested

Az egyik egyetemi szervezet a hétvégi kirándulás keretében elkezdte ünnepelni a Vanderbilt Commodore győzelmét. Az ünnepléshez természetesen egy sört is nyitottak. És az eredmény?

At least 51 students were arrested at an Ocoee River campground early Sunday morning (...)

Vagyis 51 diákot biztos letartóztattak.

Cardio room not working out

Male students say so-called 'Estro-gym' unfit for lifting weights.
Itt röviden az a történet, hogy a férfiak a hiányolják az igazi súlyokat a Peabody Campus edzőterméből. Ezzel a kifogással nem is járnak le, amit viszont a nőnemű egyedek hiányolnak. Szerencsére azért/ezért a lyányok java veszi a fáradságot és átjön a Rec Centerbe, hogy lásson néhány igazi férfit!

2008. szeptember 23., kedd

An Average Workday at ISIS II.


Néhány szösszenet a mai napból.

Péter és András

Elmentem Péterék irodája előtt és nem tudtam eldönteni, hogy mi a fenét csinálnak ott bent. Visszamentem, hogy megnézzem. Egy kisméretű gitárral pengettek. A gitár rá volt kötve egy házi készítésű torzítóra, ami egy ~12 x 12 cm nyákon kapott helyet. A plána az egészben az volt, hogy nem rázták hozzá a fejüket, hanem oszcilloszkópon nézték a kimeneti hullámformát...

Ezek ketten egyébként durva arcok. :) A külső HDD itt most olcsóbb, mint a sima laptop winchester. Legalább $10-15-al. Nyilván ezt rendelték meg, szerelték szét teljesen, majd rakták bele a laptopba. Persze nem (csak) azért, mert olcsóbb volt így, szeretnek "hegeszteni" és értenek is hozzá.

Matlab

Szóltam, hogy kellene Matlab. Negyed órán belül volt Matalbom, saját névre regisztrálva.

Vége

Száz, hogy volt még ma valami vicces, de most nem ugrik be. A melóban, suliféle elmaradásban mellesleg úszok. Ha ki tudnék mászni a metaforikus* partra, biztos fejest is mernék ugrani. De ehelyett inkább most alszom.

*WTF?


Update: eszembe jutott.

Meeting

Miután mindenki elmondta, mivel foglalkozik, és jelenleg hogy áll, egy rövid párbeszéd zajlott le Xenofon kezdeményezésével:

-Oh, Gábor (Sly) and Manish. Next month you have to go to California. I hope that's not a problem.
-No.
Nem szó szerint idéztem, de a feeling ilyen volt.


About Tennessee Transportation V.


Ez egy sikeres nap volt. A tegnap beszerzett AmEx borítékkal reggel elgurultam a Tennessee Driver License Department irodájába. Másodszor jártam ott, így már biztos elhitték, hogy itt élek Tennessee államban. Persze a papírokat elkérték, a kreditkártya borítékja pedig jó szolgálatot tett.

Vision test

Miután bejelentkeztem, hogy 5 perces várakozás után már mehettem is a szemvizsgálatra. Nem volt nehéz, csak rányomtam a fejem egy doboz alakú gépre, és benéztem a két kémlelőnyíláson. Felolvastam a számokat és már kész is voltam az első teszttel.

Written test

Ezután jött az írásbeli, "kresz" vizsga. Számítógépen kellett kitölteni a teszt-jellegű feladatsort. Az első kérdés láttán majdnem sokkot kaptam: bal felső sarkoban Windows ikon felbontású kép (~40x40 pixel) 5 inch x 4 inch szélességre nagyítva, 16 színből kikeverve. Ez volt a sokk a technikai oldalról. A kép egyébként három megkülönböztethetetlen autót ábrázolt felülnézetből. Elsőre a régi Ironman című játék ugrott be a '90 évekből.

A kérdés pedig az volt, hogy szerintem ez melyik kategóriába tartozik: motorbike, truck, vagy sima kocsi. Voltaképpen pickupnak néztem, de ilyen opció nem volt. 30 kérdés volt, egy volt, amit nem értettem. Se a kérdést, se a választ. A kép pedig végképp megtévesztő volt. El is csesztem. Azt hiszem az otthoni teszteni is egyet hibáztam. Ezután mentünk is a kocsihoz.

Driving Test

A kocsinál először le kellet ellenőrizni az alapvető funkciókat: index, féklámba, kürt, fényszóró, stb., majd beszállt mellém a vizsgabiztos. Körülbelül 2 mérföldet vezettem, alig 10 perc alatt. Egy gyorshajtásom volt ezalatt - mint anno otthon. Csak ajánlott sebesség volt a táblán, így nyilván nem vettem annyira komolyan, ~10 mph-val gyorsabban mentem. A fickó ezt látván elvitt egy olyan utcába, ahol van mégegy sebességkorlátozó tábla. Miután elhaladtunk mellette, elismerően bólogatott. Végül - természetesen - átengedett.

Megjegyzés: a fickó hívott, hogy benthagyta a telefonját a kocsimban. Tényleg így történt. Még lövésem nincs, hogy mikor tudom visszaadni.

Kifizettem a $19.50 eljárási díjat, majd újabb két perc várakozás, fényképezés és aláírás következett. Az eredmény pedig:

Megvan a Tennessee állambeli jogsim. Most már akár legálisan is vezethetném a kocsit - ha át lenne íratva normálisan. Nézzük milyen előnyei vannak a jogsinak:

  • legaláisan lehet vele vezetni D (Yaris-Pickup) kategóriás járműveket
  • ID-ként használható, vagyis megszabadultam az útlevéltől és a DS-2019-től
  • további kártyával népesedett a pénztárcám

Irony

Ami vicces volt az egészben, hogy az American Express kártya (borítékja) tette lehetővé, hogy vizsgázzak. Gondoltam fel is avatom, a $19.50-t azzal fizetem. Nyújtanám a fickónak, mire a reakció:

Sorry Sir, we don't accept American Express [közben felcsillan a kezemben a VISA kártya], but we do accept VISA.

A mondatot olyan szünettel és átvezető hanglejtéssel mondta a fickó, hogy azóta is ezen mosolygok. Azaz történt ma más vicces esemény is az ISIS-ben, de arról nem itt és nem most.

Irónikusnak azt találtam a dologban, hogy bár az AmEx kártya nélkül vizsgázni nem tudtam volna, fizetni azért mégse sikerült vele.

Amex Credit Card

Néhány szó az AmEx kártyáról, illetve a kreditkártyákról általában. Amiért nem annyira jó ez a kártya:

  • kevésbé elfogadott, mint a MasterCard, vagy VISA
  • készpénzt nem érdemes vele felvenni, arra azonnal jön a (durva) kamat

Amiért jó, az a korábban említett credit history. Annyira talán nem tűnik nagy számnak, de itt ez az egész banki rendszer nagyon más. Tehát az előnyök:

  • jó kredit historyval (könnyen) kap az ember hitelt. Talán ez a legismertebb dolog, és valószínűleg erre lesz a legkevésbé igényem.
  • jó kredit historyval könnyebb lakást bérelni. Volt akit egy hétig megvárakoztattak, míg leellenőrizték a historyt - ami nem nagyon volt -, és volt aki egy ilyen alkalommal le is maradt egy lakásról
  • kreditkártyával - és jó historyval - könnyebb autót bérelni. Az autókölcsönzők jobban szeretik ezt, mert könnyebben tudják zárolni, ha valami gond van. A debitkártyásokat nem nagyon szeretik, mert - még nem látom át miért - velük szemben nem tudnak olyan hatékonyan eljárni.
  • kreditkártya használatakor sok esetben van kedvezmény. Érvényes ez a kocsibérlésre és a netes vásárlásokra is.
  • a kreditkártya használata biztonságosabb, jobban védve van, mint a debité. Ezt én még egyáltalán nem látom át, de erre hallottam a legtöbb példatörténetet. Egyik példa volt a kártya ellopása utáni, vagy az ellopott kártyaszámmal történő a netes vásárlás. Nem számít, hogy az illegális felhasználás után tiltattad csak le, egyszerűen törlik azokat a tételeket. A másik példa a szállodai szobafoglalás. Az egyik kolléga előre foglalt szállást, le is vonták a pénzt. Majd miután eljött a szállásról, a hotel ismét kiszámlázta a tételt. Pár hétig vitatkoztak, a szálloda nem akarta visszaadni a pénzt. Végül a srác felhívta a bankot, ahol egyszerűen törölték a tranzakciót. Volt egy másik arc, aki ugyanezt debitkártyával akarta eljátszani. Azt hiszem az annyira nem volt sikeres.

Remélem a fenti példák nagyjából hitelesek. Összességében nekem az jött le, hogy az egész credit historynek főleg morálisan van jelentősége. Itt ez alapján ítélik meg, hogy mennyire vagy megbízható, nem pedig mondjuk a megjelenésed szerint.

Recycling in the States


Az előbb voltam fent a konyhában és találtam valami érdekeset. A fenti konyhában tároljuk ugye az irodaszereket, úgy mint kis notesz, mappa, ceruza, stb. Tehát a falon találtam néhány kis zacskót.

A zacsi oldalára festett elem és telefon, valamint a rövid kísérőszöveg mindent elárult az eszközről. Az elhasznált elektromos-energiatárolók gyűjtésére szolgál. A használata egyszerű: az ember leemel egyet a falról és belehelyezi a végleg kifáradt akksit, vagy elemet. Ezután beteszi egy tetszőleges postaládába, majd a posta elviszi azt a megfelelő helyre, ahol szakszerűen ártalmatlanítják a hulladékot. A szállítás árát a nylontasak megvásárlásakor fizeti meg az ember.

Tetszik ez az ötlet.

2008. szeptember 22., hétfő

QoS


Ma reggel voltam a helyi KRESZ vizsgán. Azaz lettem volna, ha a kurva bürokrácia keresztbe nem tesz nekem.

Felkészülve érkeztem, minden papírom megvolt, szinte mindent tudtam igazolni: hogy ki vagyok, honnan jöttem, jogosan vagyok az államokban, csak egy dolgot nem... Ez pedig az, hogy itt vagyok Tennessee államban. Hiába kértem igazolást a bankból, és vittem a - korábbi lakcímemre küldött, az SSN-t tartalmazó - két hetes borítékot. Még egy további bizonyíték kellett (volna) nekik, arról hogy én itt élek. Bizonyítéknak elsősorban nevemre címzett borítékot fogadnak el. Márpedig ezt valahogy bizonyítani kéne, mert én holnap menni akarok vezetni, a gyakorlati vizsgának pedig előfeltétele a sikeres írásbeli- és a látásteszt.

A délelőtt további része tehát ennek megfelelően zajlott. Miután nem sikerült megszerezni a jogsit, beszálltunk a kocsiba Robival - akit hasonló indokkal zavartak el a vezetés helyszínéről - és irány a Vanderbilt HR részlegére, ahol az adóügyeket, munkavállalást, stb. intézik. A HR-esek iszonyatosan kedvesek voltak, és miután sikerült eltáncolni, hogy mit is szeretnénk, írtak egy nyilatkozatot, hogy mi márpedig itt dolgozunk és itt is élünk. Juhéjj, irány a bank!

Amerkia Bankjától egy - a korábbinál hivatalosabb - nyilatkozatot akartunk kérni, de kideürlt, hogy bár pecsétet tudnak adni egy kinyomtatott nyilatkozatra, amin szerepel a címünk, de aláírni nincs jogosultságuk. Rendeltünk tehát egy csomag - ingyenes - csekkfüzetet, annak tudatában, hogy minimális esélye (~0.0%) van, hogy ebből holnapra használható dokument lesz. A kiszolgálásra itt sem igazán lehetett panasz, az ügyintéző kedves volt és úgy gondolom mindent megtett az ügy érdekében.

Ezután muszály volt a munkahely felé gurulnunk. Kristy, a titkárnőnk az itt megszokott segítőkészséggel fogadott. Vízjegyes Vanderbilt papír, tömören és lényegretörően megfogalmazott szöveg: náluk dolgozunk már egy hónapja és itt élünk (cím mellékelve). A lapot az ISIS főfelelőse Michele írta alá. Hozzátette, hogy ha nem fogadnák el, szóljunk és ők is küldenek valamit azonnal a címünkre. Igazából mindenki tudta, hogy a közlekedésügyiek mennyire rugalmatlanok...

Tehát sikerült beszerezni sokféle igazolást, az itteni címemről. Azonban azt, hogy tényleg hivatalos levelet kapjak a címemre (amit biztosan elfogadnak), azt nem olyan egyszerű elintézni. Vagy mégis?

A probléma megoldása elég implicit módon történt. Talán legjobb az elején kezdeni, ami valljuk be nincs is olyan messze. Múlt hét csütörtökön on-line kitöltöttem az kreditkártyaigénylőlapot a American Expressnél. Még aznap késő délután hívtak, hogy pár információt egyeztetni kéne a Bank of Americaval, ahol a checking számlám van. Rövid hármas konferenciabeszélgetés, a címem tisztázása - ahh, megint! - és ennyi. Ma hazaérek és mi vár a küszöbön? UPS boríték, Extremly Urgent felirattal.

Uppsz!

Egyetlen egyszerű boríték volt benne. Először azt hittem, hogy a Bank of America volt ennyire jópofa, hogy már ki is küldte az új csekkeket. De nem, az Student Blue (Blue for Student) kreditkártyám érkezett meg expressz módon, a legjobbkor.

Diákkék

A kártya nagyjából úgy néz ki, mint ami a képen van. Leszámítva azt, hogy az én nevem szerepel rajta és ,hogy a csík alatti rész átlátszó. Normálisan látszik a kártya belsejében tespedő nyomtatott áramkör, mintha csak tudták volna, hogy egy villamosmérnöknek lesz. :D A chip ugyanakkor sokkal kisebb az enyémen.

A kártyának egyébként nincs használati díja, $1000 havi limitem van és már be is állítottam az összes alarmot, hogy el ne felejtsem törleszteni. Mert akkor ugye jönnek a kamatok, büntik.

Eddig úgy tudtam, hogy az államokban nehéz kreditkártyához jutni. Nekem ez ment eddig a leggyorsabban és leggördülékenyebben.

Történelmi pillanat ez kérem, indul a credit-history!

Egy találós kérdés a végére: mit jelent a Cash Advance Limit fogalom?

2008. szeptember 21., vasárnap

Watch after Partying


Pénteken volt az ISIS 10 éves ünnepsége. Ez egész napos előadás-sorozatot jelentett kötelező részvétellel. Én egyet kettőt leszámítva még élveztem is őket. Most legalább látom, hogy mivel foglalkoznak az emberek a "cégen" belül. A projektek nagy része természetesen a helyi fejlesztésű GME körül forog.

Az esti fogadás előtti szünetben elmentünk egyet sörözni, az egyik közeli bárba. Mint kiderült épp happy hours volt. A többiek előre tudták, én csak ekkor kezdte el örülni. Dumáltunk mindenféle jóról, aztán visszamentünk a fogadásra.

A fogadáson főleg a lazacot és társait részesítettem előnyben, mennél több zöldséggel/gyümölccsel. Ehhez először vörös, majd fehér bort választottam. Mindkettő jó volt.

A fogadás után elmentünk ünnepelni Manish születésnapját, mert az is pénteken volt. Főleg söröztünk és darts-oztunk. Egyszerű buli volt, de már nagyon hiányzott valami ilyesmi.

Miután a társaság elkezdett oszladozni, gyorsan lekértük a moziműsort és célbavettük az első filmszínházat. Majdnem 11 volt, mikor elkezdődött a Burn After Reading, így a fáradtsággal küszködve néztem végig a filmet, ami egy picit más volt, mint amire számítottam, de nem volt rossz.

Végre, már nagyon vártam egy ilyen estét!

Ideas for Lunch I.


A mai menü Homestyle BBQ chicken. Első ránézésre ilyen:

BBQ chicken elölről

Szerintem egész megnyerő a csomagolás. A múltkor jót röhögtem, amikor a pizza hátulján felfedeztem a használati utasítást - ami azt mondta, hogy fogyasztás előtt ki kell csomagolni és meg kell sütni -, így mókára éhesen megfordítottam a dobozt.

BBQ chicken back

Itt egy rövid elemzés erejéig érdemes lassítani. Három "fő komponenst" ragadta meg a szemem. Az első a családi idill, nagymamával.


Ha valaki nem tűnt fel elsőre a rózsaszín keret, van szöveges magyarázat is.

Food from the heart...
prepared with love and care.

Miután letöröltem a könnycseppeket a szememből, kiemeltem a műanyag tányért a nylonzacskóból, félretettem a fóliázott BBQ-szószt és úgy döntöttem, hogy a 2-es számú elkészítési mód mellett maradok.


Úgyhogy most sütöm nagy türelemmel. Kíváncsi vagyok milyen lesz.


About Tennessee Transportation IV.


Épp készülök a holnap reggeli vizsgára, teszteket töltök ki. Erre jön egy ilyen kérdés:


A közlekedésrendészeti kollégák szerintem igen el vannak tévedve. A legtöbb ilyen baleset az index nélküli eszetlen fel-, és lehajtások, illetve a hasonlóan megfontolt sávváltáskor következik be. Egyszerűen tompa az emberek nagy része.

Larry TT-je is így tört össze. Szegény azóta Z4-el jár.

Megjegyzés: ennél vannak sokkal értelmetlenebb kérdések is.


Facebook and Your Carrier


Tegnap voltam egy előadássorozaton, ami különböző fellowshipekről és grantekről, és az azokhoz tartozó proposalok megírásáról szólt. A legutolsó előadás vége felé előjöttek a network építési tippek, vagyis hogy hogyan szerezzen az ember ismerősöket az adott - szűkebb - szakterületen. A megszokott stratégiákon túl, úgy mint a CV és névjegykártya hurcolása a különböző konferenciákra, mint jó trükk előjött a Facebook is. Persze nem feltétlenül azért, hogy a nagy professzorokat barátként bejelölje az ember a konferencia után, hanem inkább hogy különböző network-ökhöz kapcsolódva itt is tudomást lehet szerezni az adott témában kompetens emberekről.

Ez eddig szép, de amire tényleg felfigyeltem az a következő:

A nagyobb cégek pénzért olyan hozzáférést vásárolhatnak a facebookhoz, hogy bárkinek a profilját tetszőleges mélységig megtekinthetik.


Külön nem jártam utána, hogy ennek mennyi a valóságalapja. Mindenesetre szerintem érdemes megfontoltan bánni a facebookon tárolt információkkal, képekkel.

TeliPhone II.


Minap vettem a fáradságot és megnéztem, hogy a különböző mobil-szolgáltatók milyen kedvezményeket nyújtanak a Vanderbilt diákoknak és dolgozóknak.

Sprint

Az köztudott, hogy a Sprint nagyon nyomul az egyetem környékén. Tipikusan >20% engedményt adnak a havi előfizetési- és percdíjakból, és természetesen bőven van kedvezmény a készülékekre is. Ehhez általában éves hűségnyilatkozatot kell aláírni. A legolcsóbb voice & data plan ~$60 lehet.

AT&T

Picit el volt rejtve, de megtaláltam. Az AT&T 10%-al adja olcsóbban a havi díjakat. A legolcsóbb voice plan $40, a legcsóróbb data plan pedig $30. Ha ezekhez hozzávesszük a helyi adót, ami 11.4%, akkor havi ~$70 együtt a két előfizetés. Erre meg ugye még rájön az iPhone $200/$300 kezdőára. Az AT&T egyik nagy előnye, hogy országos szinten is jó a lefedettsége.

Amire jutottam

Sprint-es előfizetést semmiképp nem veszek, az iPhone-on még gondolkozom.

Ákos egyébként épp most (pénteken) kapott egy ilyet az ISIS-ban. Kérdeztem, hogy nekem nem akarja-e szponzorálni a cég az ilyen irányú befektetésemet, de úgy néz ki, hogy a következő pár évben még nem.

Seans Farewell Party


Sean pénteken lelép. Ma tartottuk a búcsúbuliját Jules-nál. Elég jól sikerült, de miután igen fáradt vagyok, csak egy rövid gondolatot osztok meg.

Azt vettem észre, hogy akik itt vannak (az ISIS-ban) és már házasok, vagy legalább 3 éve együtt vannak, azok vagy csutak részegen ismerkedtek meg valami random buliban, vagy interneten keresztül. Ez viccesnek hat.

Reggelig még gondolkozom ezen.

2008. szeptember 19., péntek

Ike and Gustav was (t)here


Ma reggel Ákossal jöttem a munkahelyre, út közben beszélgettünk egy picit. Kiderült, hogy tegnap csak a 3. benzinkútnál kapott tüzelőanyagot, és abból is csak a prémium változatot. $4.30-at fizetett gallonjáért. Elmondása szerinte ez volt a legmagasabb ár, amit valaha, avagy az elmúlt 18 évben benzinért fizetett az államokban. Régebben volt, hogy $0.90-ért vette...

A probléma forrása az lehet, hogy az elmúlt hónapban Ike (jobbra) és Gustave körülnéztek a tőlünk délre eső részeken, ahonnan mi nashville-iek a benzint is kapjuk.

Update: egy újabb hír, immár konkrétan Nashville-hez kapcsolódóan.


2008. szeptember 18., csütörtök

Google Bus Tour


Ma este miközben jöttem hazafelé, láttam egy érdekes buszt a Campus mellett. Fehér volt és hatalmas, színes google felirat volt az oldalán. A sarokban egy lényegesen kisebb URL kapott helyet, ami nagyjából ide mutatott.

Tessék megkeresni a térképen Vandy-t.

Elections in the U.S.A.


Ezt nem mondom meg ki küldte, de vicces:


Ezért mondom én, hogy ez az egész választás egy hatalamas cirkusz itten.

Ideas for Breakfast I.


Miközben ettem a reggelit, egy érdekes gondolat ragadt meg a fejemben. Az itteniek elkövettek mindent, hogy minél nagyobb mennyiségben, minél olcsóbb és mosolygósabb növényeket termesszenek. Mi lett az eredménye? Most 2-3x áron árulják azokat a termékeket, amiket 50-100 éve a hülyegyerek is meg tudott termelni a farmon, vagy otthon a kertben. Ezeket itt organic, otthon biotermék névvel illetjük - ha jól tudom.

A mai reggelit a Whole foods-ban vettem: egy doboz joghurtról van szó.

Organic Yoghourt

Számomra az már korántsem újszerű, hogy kilós (906 gramm) kiszerelésben kapható, hanem az érdekesség az az, hogy nem édes, mint az otthoni gyümölcsös joghurtok. Ezen persze rögtön lehet segíteni. Az ember bedob 2 szelet kenyeret a pirítóba és máris megvan a reggeli cukortartalma. Elsőre fura a szerepcsere, de működik.

Akik előbbre járnak mint én, azoknak további kellemes napot.

Changing habits?


Derek komolyan mondom kezd "megfertőzni" engem. Ma is hétkor keltem, pedig 8-kor akartam. Már kimostam egy adag ruhát, elmosogattam, rendet raktam a szobámban és válaszoltam az e-mailjeimre.

Normális ez? Én nem háziasszonyképzőbe jöttem ide...

2008. szeptember 17., szerda

About Tennessee Transportation III.


Alcohol and You

Researchers estimate that between the hours of 10:00 p.m. and 2:00 a.m., one of every 10 drivers is intoxicated. More than one-third of these drivers have been drinking at someone else’s home. Nearly 50 percent of the drivers arrested for driving under the influence (DUI) are social to moderate drinkers. Don’t think that it won’t happen to you. In your lifetime, there’s a high probability that you’ll be involved in an alcoholrelated crash.

Ehhez a részhez bontok egy sört.


Penalties Applying to Any DUI Conviction

Avagy az alap büntetésekről. Ezek mellett a bíró még rengeteg dolgot kitalálhat. Az, hogy baromi drága mulatság csak egy dolog. Sok bünti esetében az ember inkább egy főbelövést kérne, szerintem.

Regardless of whether the conviction for driving under the influence is a driver’s first or not, several other laws apply:

  • IDs with “DUI Offender:” If a person with a license revoked for DUI applies for a photo identification license to carry during the period before his or her license can be restored, the department is required to indicate on the ID that the person is a DUI offender.
  • Litter Removal: A DUI conviction also requires litter pick-up for three eight-hour shifts. While removing litter, the offender has to wear a vest or other clothing displaying the message, “I am a DRUNK DRIVER.” If the offender is a Tennessee resident, the litter pick-up is done in his/her home county.
  • Vehicle Seizure: A vehicle can be seized if a driver is charged with driving on a revoked license when his/her driving privileges are already revoked as a result of a DUI conviction (first or subsequent). (...)
Prevention Of Drinking and Driving

The best advice, of course, is simply to not drink when you know you are going to drive. One of the most successful programs in recent years has been the designated driver concept, where
friends agree ahead of time which person will remain strictly sober. Many night clubs offer the designated driver free non-alcoholic beverages for the evening. Young people, who do not want to drink in the first place, are finding it more socially acceptable to offer to be the designated
driver.

Whoa.

The Desk


Megérkezett szobám első bútora: egy íróasztal. Kezdem rögtön azzal, ami nem tetszik benne: ugyanolyan kicsi hely van a lábamnak, mint az otthoni szobámban volt. A teteje picit kopott, de ez voltaképpen nem zavar. Elméletileg ingyen volt, és Daniel segítsége révén pickupon utazott idáig. Gyakoraltilag egy 6-os sörömbe került, amit nyilván nem sajnálok.

Up in Flames

Számtalanszor említettem már, hogy itt Amerikában minden egy picit más. Ez alól az építőipar sem kivétel. Az házakhoz tipikusan lényegesen több fát, és sokkal kevesebb téglát használnak. Ennek megfelelően nagyjából két felé is lehet osztani a különböző létesítményeket. Vannak épületek, melyek könnyen kigyulladnak. Akár kétszer is.




És vannak, melyek nem.


A fenti két létesítményben ugyanakkor közös, hogy mindkettő (közel) szomszédos az ISIS-sal.

2008. szeptember 16., kedd

EECS versus Owen (Law) School

Ma reggel a tanszékünk 4 jogász ellen állt ki a teremben. A jogászok nagy részének valószínűleg focilabda volt a jele az oviban, így a meccs szoros volt, de azért elvertük őket. Persze lehet, hogy azért mert eggyel többen voltunk.

Hulla vagyok. Megyek órára.

International Lens Film Series


A Tournées Film Festival francia filmeket vetít a Sarrat Cinema-ban, azaz az egyetemi moziba. A filmek megtekintése díjtalan. A filmek rövid leírásának átfutása a műros előtt erősen ajánlott (szerintem). Csak egy rövidet idézek:

A tenuous family forms between a transsexual prostitute, Stephanie, her lover James and an illegal Russian immigrant, Mikhail. (...)

2008. szeptember 15., hétfő

MURI Meeting


Ma délelőtt volt egy kisebb-nagyobb megbeszélés. Jöttek rá emberek a Berkleyről, az MIT-ról, a Univesity of Memphisről és persze ott voltunk mi is (Vandy).

A téma nagyjából végig Heterogenous Sensor Networks volt. Mindenki tartott egy ~20 perces előadást arról, hogy mivel is foglalkozott az elmúlt egy évben és, hogy szerinte ez miért kapcsolódik a témához. A teljesen elméleti Aspects of Random Graphs című műtől kezdve az egészen gyakoraltias, meg is épített Automatic 3D Modeling  of Indoor and Outdoor environments alkalmazásokig elég sok mindenről volt szó. Jó részét még értettem is, bár a gráfos dolgokat továbbra se szeretem.

Hogy éhezni ne éhezzünk, volt reggeli és ebéd. Ha pedig valaki lusta volt elnézni a szemközti falig (előadóig), akkor megkapta az előadások anyagát egy adathordozón. SanDisk, 4GB. És úgy pislákol, mint a Razer egerem (csak épp narancssárgában).

Az előadókat nem sorolom fel, de egyet kiemelek: Béla Bollobást. Az Oxfordon töltött egy évet, majd átment a Cambridge-re, ahol funkcionálanalízisből doktorált. Jelenleg Memphisben és Cambridge-ben okít, továbbra is erősen elméleti dolgokat. Felesége művész: szobrász és festő.

Things I Miss


Kezdenek hiányozni a dolgok. Hiányzik az otthoni koszt, a baráti társaság, az udvari levegő. De ami talán legjobban hiányzik, az a konyhám a pesti lakásból. Számomra azt hiszem az a tökéletes konyha.

Nyaff.

2008. szeptember 14., vasárnap

About Tennessee Transportation II.

Módosított jobbkéz szabály

Itt elég ritkák az egyenrangú útkereszteződések, helyettük van egy rakás all-way-stop kereszteződés. Kivitelezés szempontjából ez annyit jelent, hogy minden érkezési irány kap egy stoptáblát. Az erre vonatkozó szabály a következő:

The right-of-way law says that if there are two or more vehicles at the intersection stopping at the same time, the driver on the left would yield to the driver on the right. The driver on the right who arrives first gets to go first. However, stay cautious and be sure it is safe to proceed even when you are in the first car to reach the intersection.


HOV

Maga a HOV fogalma talán az otthoni buszsávhoz áll legközelebb. Ez tetszik.

High Occupancy Vehicle (HOV) Lanes are designated on highways by a diamond-shaped marking in the center of the lane. HOV lanes may also be special lanes separated by a barrier. During heavy traffic periods, HOV lanes are reserved for buses, vanpools, carpools and other high occupancy vehicles. Road signs indicate the minimum number of passengers a vehicle must carry to use the HOV lanes and the times that HOV restrictions are in effect.

Jobbratartás

Ezt jellemzően kevesen tartják be.

Driving on the Right Side of the Road - In the United States, Canada and most other countries, right hand traffic is the rule. This means we drive on the right side of the road, and turn right when going around traffic circles, roundabouts or town squares.

Üresjárat

Erről meg a múltkor már volt szó.

Coasting Prohibited - While traveling on a downgrade, NEVER coast with the transmission of the vehicle in neutral. Also, drivers of manual transmission vehicles must not coast with the clutch depressed. Driving in neutral and/or with the clutch depressed reduces the driver’s control of the car.

Fényszóró

Daytime Running Lights: Some newer vehicles have headlights that are on anytime the vehicle is running. These lights make it easier for others to see the vehicle, even in daylight. This reduces the likelihood of collisions
.

Szemetelés

Nem tudom, nálunk ez benne van-e a KRESZ-ben. Az mindenesetre tetszik (egyelőre), hogy minden mellé oda van írva, mennyi a bünti.

Throwing papers, bottles, cans, or disposing of other material from vehicles are all forms of littering. Littering is against state law, with maximum fines of up to $500 and 10 days in
jail. Keep Tennessee clean – don’t litter!

Egy aranyigazság a semmiből

Remember, slower is not always safer.


Temetés

In Tennessee, it is a common and accepted practice for oncoming traffic to pull to the side of the roadway as a sign of respect when meeting a funeral precession. Tennessee law instructs the following (...)

Sebességkorlát

Az alsó korlátról:

It is unlawful for any person to drive a vehicle less than 55 m.p.h. in the left most lane of any Interstate highway, unless traffic congestion and flow prevent safe driving at such speed. On the interstates, the minimum speed limit in the right lane(s) is 45 m.p.h., and under normal driving conditions, all vehicles must travel at least this fast so they are not a hazard to other drivers. If the minimum posted speed limit is too fast for you, use another road.

A felső korlátot főleg útmunkálatok és iskolák környékén veszik nagyon komolyan:

TENNESSEE LAW MANDATES A MINIMUM FINE OF $250 DOLLARS AND UP TO A MAXIMUM FINE OF $500 DOLLARS FOR VIOLATIONS OF THE SPEED LIMIT POSTED IN ACTIVE WORK ZONES.

Az iskolai zónánál pedig úgy vettem ki, hogy szinte azonnal el is veszik a jogsidat. (Plusz rosszabb napokon főbelőnek helyben.)

Fékezés

Ezt a szakaszt az összes helyi elolvashatná minden reggel. Csak egy praktikus tanácsot emelek ki, ezzel mindig is szerettem otthon szórakozni.

With a standard transmission, you can use the gearshift to slow down when approaching a stop sign or signal. First, flash the brake lights to signal any cars behind you. Then, shift down to a lower gear.

A legfontosabb

Erre figyelek itt a legjobban. Itt mindenki telefonál, iszik vezetés közben. Tipikusan az utolsó utáni pillanatban jut eszébe a helyi vezetőnek, hogy le akar kanyarodni egy útról, vagy hogy épp egy kereszteződésbe ért és jobbra akar fordulni.

Regardless of the type of brake system you have, always be prepared to brake unexpectedly.

Mára ennyi. Abbahagyom a bloggolást, mert lassan haladok.

2008. szeptember 13., szombat

Jack Was Here


Ma ismét olyan jó idő volt, hogy bűn lett volna itthon maradni. Felnyergeltem tehát újdonsült paripámat és elhagytuk a várost. Először keletnek vettük az irányt, majd dél felé tartottunk.


Célunkat hozzávetőleg 91.3 mérfüld után értük el. Ez a úticél pedig nem volt más, mint Jack Daniel's szeszfőzdéje (Jack Daniels Distillery). Robival mentem, és végig nyugodtan vezettem. Az más kérdés, hogy mennyire legálisan - ebből volt egy kisebb jogi-vita a lakótársakkal.

A kifőzde Moore megyében található, Lynchburgban, ami Nashville-től délre van. A létesítmény egyik szépsége, hogy ténlyeg használják. Az egyes technológiai lépéseket így működés közben ismerhettük (szagolhattuk) meg. Egy gyors áttekintés, hogy hogyan készül a Jack féle whiskey.

Cékitűzés és specifikáció

A cél nem más, minthogy az alább látható üveget releváns tartalommal töltsük meg. Az üvegbe kerülő nedű lehetőleg mennél jobban hasonlítson színben és ízben arra, amit Jack 150 éve alkotott.

No 7, Old Style


Megvalósítás

Hozzávalók (ingredients)

  • rozs (rye)
  • búza (wheat)
  • kukorica (corn)
  • forrásvíz (spring water)
  • élesztő (yiest)
  • juhar faszén (maple charcoal)

Erjesztés

A gabonafélék felaprításuk után kapnak néhány vödör vasmentes forrásvizet a nyakukba hatalmas saválló tartályokba kerülnek. Itt a hozzáadott élesztő hatására a kotyvalék 3-4 napig erjed.

Lepárlás

Melegítés hatására az alkohol előbb hagyja el a fenti egyveleget, mint a víz. Tehát az "erőt" párologtatjuk, majd az alkoholgőzt lecsapatjuk. Ez eddig még csak "low vine, vagy distiller's beer" lenne, ezért az ismét folyékony alkoholt egy 10 láb magas, juhar faszénnel csordultig töltött edényen keresztül kell csepegtetni.

A faszenet helyben állítják elő. A hasábokra szelt és rakásba rendezett juharfát egy nyáron át szárítják, majd faszénné égetik ki.

Aging

A lecsapatott és megszűrt folyadéknak már valódi whiskey illata van, azonban a színe még elég halvány. A jól ismert whiskey-színt a helyben készített tölgyfahordóban töltött néhány év adja neki. Külön büszkék voltak rá a helyiek, hogy nem akármilyen hordóba érlelik a nedűt, hanem csak a saját kádármestereik által készítetteket használják. A hordóban szerzi meg a whiskey a végső aromáját, van amikor egyetlen hordóban (Single Barrel) és van amikor többen (No. 7). A raktárak tipikusan dombok tetején vannak elhelyezve, mert ott frissebb és jobban jár a levegő. A hordókban legalább három évet kell eltöltenie egy whiskey-nek, hogy tényleg megkapja a whiskey nevet. Ezalatt a tartalom mintegy 2-3%-a illan el a hordóból...

Valakinek vigyáznia kell a hordókra

Packaging

A whiskeyt kétféle köntösben árulják:

  • üvegben ~30-40$
  • hordóban ~12,000$

A megvalósítás során a jól elkülöníthető szakaszoknak külön épülete van. Szakmai szemmel nézve és folyamatszabályozási oldalról megközelítve a lepárló volt a legérdekesebb. A felhasználói felületben és a beavatkozó szervekben jó volt látni, ahogy keverednek a történelmi korú gépek a szabályozástechnikai múlt évszázadbeli vívmányaival.

Analog back-end

Digital front-end


A történet vége

Bár a túra véget ért a lepárlóban, a mi történetünk csak később ért véget. Megnéztük Jack sírját. Igazából semmi cizella nem található a sírkövön, az egyetlen furcsaság, hogy két kerti szék van elé készítve.

Jack is still here

Ezután még elmentünk egy helyi étterembe, ahol három fiatal pincércsaj szolgált ki minket. Helyesek voltak és vicces déli akcentussal beszéltek. A tegnapi történet valahol itt ért véget.*

*Na jó, a Walmartban, de az nyilván senkit nem érdekel.

2008. szeptember 11., csütörtök

Tennessee State Fair


Hétvégén voltam Tennessee State Fair-en, de ezt eddig sikeresen elhallgattam. A Fairt eleinte úgy kell elképzelni, mint egy mezőgazdasági kiállítás, egy cirkusz és egy búcsú homogén egyvelegét. Ha ez megvan, fel kell szorozni az egészet a szokásos gallon/liter aránnyal, és meg is vagyunk. A rendezvény honlapja színeiben és összeállításába egyébként egész jól visszaadja a hangulatot.

A mezőgazdaság

Ez a szekció igen gazdag volt. Kezdetnek bekonferálnám az idei győztes tököt:

Tennessee állam legnagyobb töke '08



De ezen kívül voltak méhészek (balra), nyulászok és tehenészek (lentebb) is. Volt aki a kukoricáját, paradicsomját, vagy szalmáját állította ki, de akadt olyan aki egyszerűen betolta a John Deere fűnyíróját.









A többi részlegről most nincs több kép, mert 128 MB ugye nem sok, viszont Jantól már úton vannak. Ha megérkeznek, igyekszem feldobni néhányat. Addig is egy (majdnem) közös kép az indián-részleg elől.

Tennessee State Fair - Hátul: Papszi, Judit, elől: Bea és Jan

Ami miatt ma eszembe jutott - a Rec Centerben - ez az egész, az... Szóval a Fair volt talán az első igazi kultúrális sokk. Az emberek tipikusan másfélszer akkorák voltak, mint egy átlagos jól megtermett ember. Jóféle déli akcentussal beszéltek és nem tűntek túl okosnak. Ekkor döbbentem rá, hogy az egyetemet és az ISIS-t egyfajta burok veszi körül. Jóféle. A Vandy-re nagyon úgy tűnik, hogy az állam elitje van összeválogatva. Az emberek átlagos méretűek, a csajok sportosak és jól néznek ki* és szinte mindannyian érthető amerikai angolt beszélnek. A Campuson és az ISIS-ben lenni jó.


*a divatról nem sok szót ejtettem. Bár a gumicsácsó-divat még 40 fokos hőségben is hódít némelyik lánynál, remélem a nyár még sokáig kitart, mert azért alapvetően jól öltözködnek az itteniek és nem akarom, hogy eltűnjenek a miniszoknyák és a farmer rövidnadrágok az arborétum területéről.

Attention Please II.


Két dologról szólnék. Egyrészt, baloldalt az archívumot kompaktabbá tettem, de nem sikerült eldöntenem, hogy ez jobb-e így.

A másik, hogy úgy döntöttem, hogy a különböző szoftverekkel, technikai eszközökkel és gadgetekkel és hasonlókkal foglalkozó bejegyzéseket mostantól a másik blogon fogom közzétenni. Helyből lesz is rajta egy kérdés, aminek megválaszolásához némi segítséget várok.

Medical Treatment

Ma volt szerencsém egy valag pénzt elverni. Voltam boltban, vettem tankönyvet és kaptam két oltást.

Reggel kilencre értem a Zerofoss Student Health Centerbe, de a történet ennél jóvan korában kezdődik. Az otthoni oltások nyilvántartása katasztrófális. Sehogy se sikerült kideríteni, hogy mikor mit kaptam, így arról se volt igazolásom, hogy Hepatitis B ellen be vagyok oltva. Pedig be vagyok, mert amikor Bombay-be mentünk, már indulás előtt fél évvel a dokihoz jártunk, megkapjam az oltást Hepatitis B, malária, stb. ellen. A Hepatitis B oltást ezért úgy döntöttem, hogy újra beadatom magamnak.

A Hep B elleni oltás három dózisból áll, a másodikat 1, a harmadikat 6 hónappal az első után kell beadni. Az első adag Twinrixet még otthon megvettem, 5800 HUF áron. Ezt megelőzőleg persze megkérdeztem az ittenieket e-mailben, hogy a Hepatitis B elleni vakcina mennyibe is kerül, ha itt kérem a Vanderbilten. A válasz $25 volt. Ez voltaképpen még kevesebb, mint otthon. Gyanús is volt az eset.

Két hete bementem a Zerofoss SHC-be - ami az egyetem saját rendelője és tényleg olcsóbb, mint a többi hely -, hogy megnézzem minden rendben van-e a papírjaimmal. Két dologra derült ekkor fény. Egyrészt otthon a durvábbik oltóanyagot kaptam, a Twinrixet. Ennek az ára itt mégsem $25, hanem $90 dózisonként. Másrészt, hogy szükségem van MMR vakcinára is, amit ha nem szerzek be október elejéig, akkor passzív félévre kerülök. Ennek ára $50 dózisonkét és két dózis kell belőle.

Tehát ma reggel kilencre - az előre egyeztetett időpontra - megjelentem a rendelőbe, ahol néhány papír aláírása után szakszerűen elláttak. A papírokon volt szó a fizetési lehetőségekről/kötelezettségekről, allergiáimról, melyekről tudomásom van és hasonlókról. Szakszerűség alatt azt értettem, hogy a néni tényleg húzott kesztyűt és beadás előtt megmutatta a szer dobozát, hogy lássam mit ad be. Miután a két szúnyogcsípés megtörtént, a kreditkártyám segítségével kiperkáltam a $140-t és mentem dolgozni.

Az ISIS-ban szóba jött persze ez a téma és az egyik kolléga mesélt az orvosi szolgáltatásokhoz rendelhető számokról és így implicit módon azok nagyságrendjéről. Történetesen a felesége volt néhány éve teljes CT-vizsgálaton az egyik helyi kórházban. A diagnózis költsége $4000-ra rúgott. Lévén, hogy volt biztosításuk, csak az 15% önerőt kellett kifizetniük. Ugyanakkor kiderült, hogy nem is olyan messze van olyan cég, ami direkt CT-re specializálódott. Ott $800 a teljesen ekvivalens kivizsgálás díja.

Vanderbilt Rec Center

Ma volt szerencsém munka után meglátogatni a Student Recreation Centert (a.k.a. Rec Center). Nem bántam meg. No, nem azért, mert kötelezően befizettem a $170 összegű féléves díjat, hanem mert tényleg jó volt.

Először természetesen gyúrni mentem a fekvőpadhoz. 7 normál fekvőpad van, 2 darab 45 fokos és 2 inverz pad. 20 méternyi egykezes súlyzó, 3 szintű polcon. Sorolhatnám, de ezek ugye bárhol megfizethetők és fellelhetők. Ami viszont máshol nincs: rövid, szűk, "Vandy" feliratú rövidnadrág, hozzá tervezett női alakkal. Márpedig itt volt ilyen. Volt a futópadon, az egykezes súlyzóknál (a nagy tükör előtt), a ~polifoamokon, a taposógépeknél...

Időnként hosszabb pihenőt is tartottam két széria között, mint szoktam. Erre mondjuk azért is szükség volt, mert a 4. szériánál már majdnem alászorultam a rúdnak. Még szerencse, hogy összefutottam Daniellel, aki találkozásunk utána segített edzeni. A gyúrás (értsd fekvenyomás) után kipróbáltam a felülőpadot is. Semmi extra nem volt benne, stabil volt és kényelme. Azt nem írom le mennyit sikerült csinálnom, mert velem együtt a ház és a blog is leég.

Látván, hogy a társaság a "biciklis" részlegen, én is odaültem a vízszintes biciklikhez. Van hozzá tévé, de akár olvasni is lehet az ülve tekerés közepette. Úgy számoltam, hogy fél órám van, így az edzés idejét 30 percre tekertem és kiválasztottam a Cross Country programot. Elég könnyű volt tekerni, így helyből felnyomtam a fokozatot. Az eredmény az lett, hogy 15 perc után leszálltam lemásztam a nullkerekűről és elvonszoltam magam az öltözőig.

Konklúzió: valamivel több ésszerűséget kéne társítani az edzéshez. Ha valakinek van kedve segíteni valami edzéstervet, várom a tippeket. Elöljáróban annyit, hogy nem csak gyúrást tervezek beletenni, lehet futás, gépi-bicikli, stb. is. Ja igen. Ezt már említettem, a teremfoci pálya(k) felett van egy beltéri futópálya is, légkondícionálva.

Az edzés után egy picit várnom kellett Robira - aki még nálam is frissebb tag az ISIS-ban. Leültem hát a baseball pálya mellé a padra és néztem a csajoka az edzést. Az egyik nézőt megkértem, hogy magyarázza el a szabályokat és rájöttem: vagy a baseball szabályai túl egyszerűek, vagy én vagyok teljesen hülye ahhoz, hogy felfogjam őket.

Miután tényleg volt időm, körülnéztem még másfelé is. A másik pályákon játszottak focit (hazait), rugdaltak simán kapura, és frizbeeztek is. Vicces, volt - keleti - csaj, aki fejkendőben. Ehhez a látványhoz még mindig nem tudtam hozzászokni. Összefoglalva, igen sokan voltak még este 8-kor is a pályákon, sportolásra tényleg megszámlálhatatlan lehetőség van az egyetemen, az emberek pedig ezt jobbára ki is használják. Ez pedig tetszik.

Nine-eleven


Ma volt (van) 9/11. Mégsem láttam senkit fekete ruhában, sőt még csak nem is említette élőben senki a dolgot. A rádió viszont egész héten erről és/vagy a választásokról szólt. Sok esetben össze is kapcsolták a két témát.

2008. szeptember 10., szerda

Remember The Milk


Már régóta kerestem egy ilyen alkalmazást, bátyám segítségével most végre rátaláltam. A neve Remember The Milk és voltaképpen csak ToDo listeket lehet vele készíteni, menedzselni.


Igen, a tej nem kéne, hogy kimaradjon

Az első tapasztalatom az volt, hogy pár dolgot elsőre talán nehéz megtalálni, de utána könnyű kezelni. Kinézetre szerintem teljesen igényes, rengeteg feature (shortcut, share, stb.) van benne és számos szoftverrel/hardverrel képes együttműködni.

Ami igazán tetszik, hogy végre egy helyen van minden.

An Average Workday at ISIS I.


Az irodám (kockám) - szakmai szemüvegen keresztül nézve - kezd egyre lakájosabbá válni. Már van gyári Actel fejlesztő- és házi készítésű prototípus FPGA szenzorkártyám. Ez mondjuk nem nagy szám, de a laborból előguberáltam egy "régi" oszcilloszkópot. Valóban nem a legújabb generáció tagja, de digitális, van 4 csatornája és 100 MHz sávszélességig simán használható. Nagyjából olyan, mint amit anno a laborban használtunk a BME-n.

Az "irodám" jelenleg

És hogy az oszcilloszkóp miért kell? Két okból kifolyólag: egyrészt a kártyáról lemaradtak a LED-ek, ami fejlesztésnél nagyon hiányzik. Ennek ellenére valahogy azért látnom kell mi történik az IC lábain (és így az FPGA-ban), erre pedig jó a szkóp. A másik ok, hogy az FPGA alkalmazásban 3 (2+) különböző órajelet fogunk használni és jelenleg ehhez próbálom felkonfigurálni a PLL. Jelenleg úgy néz ki, hogy ez sikerült is.


A prototípus szenzorkártya


Persze az egész eddigi fejlesztési kísérlet nem gyümölcsözött volna, ha nem készítem el ezt a fancy félbevágott csatlakozót.

A negmívelt csatlakozó
A laborban mindeközben megismerkedtem a szikével, a multiméterrel és csupaszítóval (mi is a rendes neve?). Ezeken kívül a laborban volt a korábban már említett oszcilloszkóp - ami már nálam van és egy Xbox. Kérdeztem is, hogy az hogyan és miért? A válasz csak ennyi volt:

Ja igen, azzal majd játszani kell.


Úgyhogy azzal majd játszunk. Gyorsan átfutottam, mik vannak hozzá.

  • Soul Calibur 2
  • Random Focis Játék
  • Dead or Alive (Ultimate)
  • Burnout 3
Lassan tényleg ki kell próbálni.

Update: kipróbáltuk.


Burnout 3 in-game screenshot