2008. szeptember 11., csütörtök

Tennessee State Fair


Hétvégén voltam Tennessee State Fair-en, de ezt eddig sikeresen elhallgattam. A Fairt eleinte úgy kell elképzelni, mint egy mezőgazdasági kiállítás, egy cirkusz és egy búcsú homogén egyvelegét. Ha ez megvan, fel kell szorozni az egészet a szokásos gallon/liter aránnyal, és meg is vagyunk. A rendezvény honlapja színeiben és összeállításába egyébként egész jól visszaadja a hangulatot.

A mezőgazdaság

Ez a szekció igen gazdag volt. Kezdetnek bekonferálnám az idei győztes tököt:

Tennessee állam legnagyobb töke '08



De ezen kívül voltak méhészek (balra), nyulászok és tehenészek (lentebb) is. Volt aki a kukoricáját, paradicsomját, vagy szalmáját állította ki, de akadt olyan aki egyszerűen betolta a John Deere fűnyíróját.









A többi részlegről most nincs több kép, mert 128 MB ugye nem sok, viszont Jantól már úton vannak. Ha megérkeznek, igyekszem feldobni néhányat. Addig is egy (majdnem) közös kép az indián-részleg elől.

Tennessee State Fair - Hátul: Papszi, Judit, elől: Bea és Jan

Ami miatt ma eszembe jutott - a Rec Centerben - ez az egész, az... Szóval a Fair volt talán az első igazi kultúrális sokk. Az emberek tipikusan másfélszer akkorák voltak, mint egy átlagos jól megtermett ember. Jóféle déli akcentussal beszéltek és nem tűntek túl okosnak. Ekkor döbbentem rá, hogy az egyetemet és az ISIS-t egyfajta burok veszi körül. Jóféle. A Vandy-re nagyon úgy tűnik, hogy az állam elitje van összeválogatva. Az emberek átlagos méretűek, a csajok sportosak és jól néznek ki* és szinte mindannyian érthető amerikai angolt beszélnek. A Campuson és az ISIS-ben lenni jó.


*a divatról nem sok szót ejtettem. Bár a gumicsácsó-divat még 40 fokos hőségben is hódít némelyik lánynál, remélem a nyár még sokáig kitart, mert azért alapvetően jól öltözködnek az itteniek és nem akarom, hogy eltűnjenek a miniszoknyák és a farmer rövidnadrágok az arborétum területéről.

6 megjegyzés:

Örs írta...

MI a pöcs az a gumicsácsó?

bAtu írta...

Örs, lassan 25 éves leszel.

Ficzere írta...

én meg annyi vagyok, de én se vágom mi az...

bAtu írta...

Gumicsizma, népiesen.

Úgy néznek ki benne, mintha horágszni mennének. Csak éppen a szín láttán elriadnak a halak.

Bodnár Imre írta...

ezt mondjuk ön se tudtam....

bAtu írta...

Ehhh... Míveletlen népség.