2008. szeptember 2., kedd

What does The Grinder stand for? Part 1

Hogy mit is értek a daráló (the grinder) alatt, arra már tettem utalást a korábbi bejegyzésben. Ha valaki vizuális típus, tulajdonképpen két darálót érdemes elképzelni egymás mellett, amelyekbe a bal, illetve a jobb lábam áll. Mert egyrészt ugye van a kötelező óralátogatás a Vandyn, másrészt meg van az ISIS.

ISIS

Az ISIS (Institute for Software Integrated Systems) tulajdonképpen a munkahelyem. Van fancy honlapunk és holnap ünnepeljük az intézmény 10. születésnapját. Reggelivel, aminek kezdete 7:30 am.

Ha jól tudom az ISIS alapítása és fejlődése erősen kötődik Sztipanovits János nevéhez, aki jelenleg az intézmény vezetője. János egy durva (értsd: okos, talpraesett, stb.) ember. A `80 évek környékén hagyta ott az akkori Magyarországot, és jött ki az USA-ba. Villamosmérnökként végzett (PhD) még otthon, és jobbára infós témában tanít itt kint. Az oktatás mellett egyengeti az ISIS útját, így például közös projektjeink vannak a DARPA-val, az MIT-vel, Berkley-vel*, stb. Utolsó paraméterként elmondanám róla, hogy van egy helyes lánya, aki mellesleg Jancsi barátnője. (Ezt csak azért írom, mert a múltkori grillpartin meglepődtem, amikor eljutott hozzám ez az infó.) Sztipanovits Jánsoról még majd később is ejtek pár szót, ha el nem felejtem.

És, hogy én mit csinálok az ISIS-ban? Eddig cikket írtam. Nem túl komolyat**, de mégis folyóiratcikket. Ezt már a végén picit úntam, úgyhogy jó túllenni rajta. Most pedig átkerültem a hídmonitorozós projektre. Konkrétan kaptam egy Actel IGLOO FPGA-t tartalmazó prototípus mérőkártyát*** és erre kell átültetnem egy korábbi Xilinx-es platformon megvalósított jelfeldolgozó alkalmazást. Előreláthatólag az eredeti kódnak csak egy csekély hányada fog megmaradni. Ha vicces szeretnék lenni, azt mondanám, hogy szaros liberóban kell fejleszteni. Mivel nem akarok az lenni, azt mondom Libero IDE 8.4-ben, ami első nekifutásra lényegesen fapadosabbnak tűnik, mint a Xilinx-es Webpack IDE. Allegorikusan fogalmazva mondhatnám, hogy kiállnak belőle a szögek. De ezt se mondom.

Mind a fejlesztőkörnyezethez, mind az FPGA-hoz van több száz oldal dokumentáció. Jajj.

Az ISIS leírhatatlan előnye, hogy egyrészt igen jó arcok a munkatársak és a főnökök, másrészt az időbeosztás több, mint rugalmas.

Kötelező óralátogatás

[Elnapolva, majd máskor írok róla]

* A hitelességet picit csökkenti, nem vágom pontosan melyik egyetemekkel, de igen neves darabokkal.
** A cikk beküldésére kapott válaszlevelet (automatikusan) a Junk e-mailek közé tette a rendszer. Ez az egyetlen levelem abban a mappában. :)
*** Igen, a BME-n tervezték.

2 megjegyzés:

Matyi írta...

Go BME GO!!!! :)

bAtu írta...

A kártya másik érdekessége, hogy ha tavasszal lett volna bármiféle hardveretervezési tapasztalatom, akkor ezt a kártyát én tervezem, mint diplomamunka.