Bejegyzések
2009. Február 26.
Az első éjszaka a Gutamala városi hotelben telt. Szerény szállás volt ez, ami előtt nem messze utat bontottak a munkások. Egészen hajnali egyig munkálkodtak, amikor is egy rövid időre csend lett. Hajnali 3-4 felé hupákolás szűrődött be az üveget nem, de fémet annál inkább tartalmazó ablakunkon, vagyis kémlelőnyílásunkon. Hajnali fél hattól (napkelte) pedig ébredezett a város, ez pedig elég nagy nyüzsivel járt. Mindenki megébredt néhányszor, de az óceánon túlról érkezőknek ez mégis remek alkalom volt az átállás megkezdésére.
A reggelit és az étkezést úgy általában nem bonyolítottuk túl. Az első reggel bementünk a legközelebbi kocsmába, ahol megismerkedtem az egyik legnépszerűbb guatemalai import sörrel, a Brahva-val. A sör érdekessége, hogy finom, olcsó, csak szőke fehér nőkkel reklámozzák és, hogy Brazíliából importálják. Ez utóbbival igaz a helyiek nagy része nincs tisztában. Na, de nem sörözni mentünk, hanem reggelizni. A reggeli tradícionális volt, és szintén olcsó. A guatemalai tradícionális reggelire - és úgy általában a konyhájukra - jellemző, hogy nem az ízéért, hanem az energiatartalmáért készítik. Alapvető és elmaradhatatlan "köretük" a tortilla, amit különböző vastagságban és színben készülhet, de ami mindig ugyanolyan, az az íze: az íz, a semmi és a "kukoricás valami" között félúton. Tortillát mindenhez adnak, egyfajta kenyérpótlékkén funckionál. De nézzük a többit:
Guatemalai tradícionális reggeli
Tehát, jobboldalt látható a tükörtojás, rajta egyfajta paradicsomos szósszal. Mellette a sült banán. Néha sósan, néha édesen, de legtöbbször mindenféle ízesítés nélkül. A legvégére hagytam a babot. A kirándulás picit megváltoztatta az elképzelésemet erről a növényi termésről. Nem véletlenül volt az első spanyol kifejezés, amit megtanultam a sin frijoles (bab nélkül). Itt Nashville-en ezt refried beans-nek hívnák, a lényeg az, hogy a babot megsütik (főzik?), majd ledarálják és egyszerűen a tojás mellé teszik. Hihetetlen, milyen határok között képes változni a színe és a viszkozitása, és bár az íze nem volt annyira szörnyű, nekem soha nem volt igazán szimpatikus. Kemy már az első nap bevállalta, jóízűen befalta az összeset. Ha jól emlékszem, ő is állt neki először f*sni és hányni.
Reggeli után elmentünk városnézni. Hamar megállapítottuk, hogy Guatemala város nem a legszebbek közi tartozik. Az útikönyv szerint is legfeljebb egy napot érdemes itt tölteni. Ami nagyon feltűnő volt, hogy a patikákat, élelmiszerboltokat és bankokat legalább egy shotgunos őr őrizte. A legtöbbjük 18-20 éves lehetett, de a komolyabb helyeken mindig volt valaki idősebb is velük. A fontosabb helyeket azért lecsekkeltük, úgy mint a főteret és a guatemalai parlamentet. Ez utóbbin épp nagygyűlés volt, a kihangosításhoz tartozik az a hangfal, aminek a csontváz tartozik. Összességében, ami nagyon tetszett a fővárosban és Guatemalában általában, az a friss gyümölcs. Szinte mindenhol lehetett kapni a trópusi terméket, és bár lehet, hogy nem ezt ettem egész nap, mégis ez tűnt a legmegbízhatótt élelmiszeripari terméknek.
A városnézés után bevártunk még két túratársat - Zsanit és Joet -, akik épp Kubából jöttek és indultun is Antiguába, a régi fővárosba. Az utat a helyi tömegközlekedést használva, az ún. Chicken bus-szal (csírkebusszal) tettük meg, ami egy élmény volt. A buszpályaudvar kellemesen egyszerű volt, és jól látszottak a várost körülvevő vulkánok.
Antigua buszpályaudvara
Miután a szállást elfoglaltunk, este vacsoráztunk, majd csevegtünk egy jót, hogy összerázódjon a társaság. Ehhez ismét jó segítség volt a zalai szilvapálinka.
Az első éjszaka a Gutamala városi hotelben telt. Szerény szállás volt ez, ami előtt nem messze utat bontottak a munkások. Egészen hajnali egyig munkálkodtak, amikor is egy rövid időre csend lett. Hajnali 3-4 felé hupákolás szűrődött be az üveget nem, de fémet annál inkább tartalmazó ablakunkon, vagyis kémlelőnyílásunkon. Hajnali fél hattól (napkelte) pedig ébredezett a város, ez pedig elég nagy nyüzsivel járt. Mindenki megébredt néhányszor, de az óceánon túlról érkezőknek ez mégis remek alkalom volt az átállás megkezdésére.
A reggelit és az étkezést úgy általában nem bonyolítottuk túl. Az első reggel bementünk a legközelebbi kocsmába, ahol megismerkedtem az egyik legnépszerűbb guatemalai import sörrel, a Brahva-val. A sör érdekessége, hogy finom, olcsó, csak szőke fehér nőkkel reklámozzák és, hogy Brazíliából importálják. Ez utóbbival igaz a helyiek nagy része nincs tisztában. Na, de nem sörözni mentünk, hanem reggelizni. A reggeli tradícionális volt, és szintén olcsó. A guatemalai tradícionális reggelire - és úgy általában a konyhájukra - jellemző, hogy nem az ízéért, hanem az energiatartalmáért készítik. Alapvető és elmaradhatatlan "köretük" a tortilla, amit különböző vastagságban és színben készülhet, de ami mindig ugyanolyan, az az íze: az íz, a semmi és a "kukoricás valami" között félúton. Tortillát mindenhez adnak, egyfajta kenyérpótlékkén funckionál. De nézzük a többit:
Guatemalai tradícionális reggeli
Tehát, jobboldalt látható a tükörtojás, rajta egyfajta paradicsomos szósszal. Mellette a sült banán. Néha sósan, néha édesen, de legtöbbször mindenféle ízesítés nélkül. A legvégére hagytam a babot. A kirándulás picit megváltoztatta az elképzelésemet erről a növényi termésről. Nem véletlenül volt az első spanyol kifejezés, amit megtanultam a sin frijoles (bab nélkül). Itt Nashville-en ezt refried beans-nek hívnák, a lényeg az, hogy a babot megsütik (főzik?), majd ledarálják és egyszerűen a tojás mellé teszik. Hihetetlen, milyen határok között képes változni a színe és a viszkozitása, és bár az íze nem volt annyira szörnyű, nekem soha nem volt igazán szimpatikus. Kemy már az első nap bevállalta, jóízűen befalta az összeset. Ha jól emlékszem, ő is állt neki először f*sni és hányni.
Reggeli után elmentünk városnézni. Hamar megállapítottuk, hogy Guatemala város nem a legszebbek közi tartozik. Az útikönyv szerint is legfeljebb egy napot érdemes itt tölteni. Ami nagyon feltűnő volt, hogy a patikákat, élelmiszerboltokat és bankokat legalább egy shotgunos őr őrizte. A legtöbbjük 18-20 éves lehetett, de a komolyabb helyeken mindig volt valaki idősebb is velük. A fontosabb helyeket azért lecsekkeltük, úgy mint a főteret és a guatemalai parlamentet. Ez utóbbin épp nagygyűlés volt, a kihangosításhoz tartozik az a hangfal, aminek a csontváz tartozik. Összességében, ami nagyon tetszett a fővárosban és Guatemalában általában, az a friss gyümölcs. Szinte mindenhol lehetett kapni a trópusi terméket, és bár lehet, hogy nem ezt ettem egész nap, mégis ez tűnt a legmegbízhatótt élelmiszeripari terméknek.
A városnézés után bevártunk még két túratársat - Zsanit és Joet -, akik épp Kubából jöttek és indultun is Antiguába, a régi fővárosba. Az utat a helyi tömegközlekedést használva, az ún. Chicken bus-szal (csírkebusszal) tettük meg, ami egy élmény volt. A buszpályaudvar kellemesen egyszerű volt, és jól látszottak a várost körülvevő vulkánok.
Antigua buszpályaudvara
Miután a szállást elfoglaltunk, este vacsoráztunk, majd csevegtünk egy jót, hogy összerázódjon a társaság. Ehhez ismét jó segítség volt a zalai szilvapálinka.
2 megjegyzés:
Az ananászos stand azért kalandosnak néz ki. Sztem az egészségügyi és munkabiztonsági ellenőrök ilyen helyekkel álmodnak, mikor rosszul alszanak.
Ááá, a rendes kajáldák sokkal durvábbak. A hentesekről meg nem is beszélve. Mellesleg a gyerekek is már vagy 4-5 éves koruktól kezdve elkezdenek dolgozni a városokban.
Megjegyzés küldése