2011. január 17., hétfő

Some Things Just Won't Start Easy

Van pár dolog idén, ami korántsem úgy indult, ahogy kellett volna. Az egyik ilyen az autóm, merthogy az sehogy nem akart indulni.

A dolog nem új keletű, még a nagy karácsonyi rohanás idején kezdődött egy szerdai napon. A reggeli hidegben az autó még elsőre indult. Aztán délben, mikor szükségem lett volna rá, a kulcs elfordítására már csak egy halk kattanással reagált. Még csak meg se nyekkent. Viszont életemben először sikerült az összes piros visszajelzőfényt egy időben felgyújtani a műszerfalon!


Gyanakodva arra, hogy a reggeli hidegben az akksi megfázott, először bebikázással (jump start) próbálkoztunk. A válasz a gyújtás raádására azonban továbbra is csak egy halk kattanás volt, semmi erőlködés. Az egyébként is fiatal akkumulátor tehát, mint hibaforrás tehát kizárva.

Szerencsére ez a Honda Accord egy jól dokumentált állat. Az indítórendszer elektronikus kapcsolását, valamint Pétert és egy multimétert előteremtve arra jutottam, hogy a behúzótekercs (starter solenoid) vezérlő lábára (S) a jel megérkezik indításkor, ugyanakkor a kapcsolandó lábak közötti (B és M) feszültség nem változik, vagyis a tekercs nem kapcsol. A tekercset megkerülve az indítómotort azonban még sikerült erőlködésre bírni, így a diagnózis végeredménye: a behúzótekercs hibás.

A behúzótekercs egy kompakt módon összeintegrált eszköz, házi javítása helyett egy új darab rendelése került csak szóba. Azonban decemberben dolgom volt elég az ISIS-ban, jött a hétvégi kocogás, és egyébként is 5 nappal később már utaztam haza karácsonyozni, úgyhogy problémát hidegre tettem, avagy le a mélygarázsba.

A kollégák munkában

A fenti kép alapján úgy tűnhet, hogy nem is én dolgoztam, pedig rásegítés nélkül kormányozni, és (a tolókat) fékezni igenis kemény munka volt.

Ezzel az autószerelős projekt egészen januárig jegelve lett. A visszautam újrafoglalása alatt volt időm böngészni, ekkor akadtam rá az eBayen egy tetszetős darabra. A pótalkatrészt Nashvillebe érkezésem után egy nappal le is szállították. Csinos kis tekercset kaptam, csillogott-villogott előlről, hátulról. Már csak be kellett szerelni.

A szerelés nyilván bontással kezdődött, ugynis egy eldugott lyukból kellett előkaparni az indítómotor egészét. Ehhez pedig el kell távolítani az akksit és a légszűrő csövét. A felfogatócsavarokhoz hozzáférni és azokat meglazítani még ezután se volt triviális, de mintegy bő 1-2 óra verejtékezés után csak kicsaltam.

Az indítómotor helye

A motor, a tekercs és az őket összetartó fémház tehát kikerült, és semmit nem rongáltam meg! Egyelőre. A motor leválasztása ezután már egyszerű és fájdalommentes volt. Nem így a tekercsé.

A tekercset három csavar erősítette a vázhoz. Erősítette. Ezek hárman tényleg jól meg voltak húzva. Ezért 2 perc általános próbálkozás után az impact driverért nyúltam. Ezzel minden gyorsabb és egyszerűbb volt. A csavar fejében kialakított két merőleges vágatot például 4 másodperc alatt alakítottam át miniatűr tálka alakúra. Valahol itt kezdett el bonyolódni az este.

A teljes szétszereléshez és a tekercs lecseréléséhez már igen közel jártam, úgyhogy ennyiben nem hagyhattam a dolgot. Kaptam egy tippet, hogy ezt sima (értsd: nem csillag-) csavarhúzóval még jó eséllyel ki lehet szedni. Vasfűrész elő, és érzéssel vágtam bele egy szélesebb, hosszabb és mélyebb árkot. Nagyon profi lett. Viszont a rendelkezésre álló csavarhúzókkal továbbra se tudtam meglazítani. Ilyenkor egy kis csavarlazító (penetrating oil) még csodákra lehet képes.

Irány az autozone, a legközelebbi. A legputtóbb. Érkezés: 8:04, zárás: 8:00. Sebaj, van nem messze egy másik, és az már nem is a getto közepén van. Kértem egy doboz varázslevet, de közben elmagyaráztam a problémát. Mindeközben meg is világosodtam. Mi is kell ahhoz, hogy egy ilyen csavart kiszedjek? Mondjuk egy 60 cm hosszú csavarhúzó, valamint egy 172 és egy 194 cm magas afro-amerikai. Ezek lehetőleg rendelkezzenek 10-20 év szakmai gyakorlattal és legyenek jófejek és segítőkészek. Hoopsz! Ezek pont megvoltak ebben az üzletben! Időközben előkerült még egy hatalmas kalapács is, de a végeredményre koncentrálva: kiszedték nekem a csavart. Sőt, megmutatták, hogy melyik részeket lenne ildomos zsírral bekenni. Vettem zsírt is, majd irány vissza az ISIS-ba.

A tekercs cseréje innentől már gyerekjáték volt. Az alkatrészcsere szerintem már csak esztétikai okokból kifolyólag is indokolt volt, de ez nyilván másodlagos: tekercs lecserélve, a megfelelő részek bezsírozva, a motor visszacsavarozva. Irány a garázs.

Utolsó simítások visszahelyezés előtt

Mire az indítómotor visszaszerelésére került a sor, már egész komoly rutinra tettem szert. Ugyanakkor az idő is kezdett elszaladni, rohamosan közeledett a másnap, ezért az volt a terv, hogy összerakok mindent, és ha indul hazamegyek a Hondával, ha nem, akkor... egy másik kocsival és diagnózis majd legközelebb. Az összeszerelés viszonylag sikamlósan ment, csavar is csak egyszer esett be valami teljesen lehetetlen helyre. Tehát visszakerült az indítómotor, a légszűrő fedele és csöve, az akksi és az összes vezeték. Beülök a kocsiba, indítok és...

Katt. Majd csend. Bár nyilván nem ez volt a gond, de hátha az akksi merült le. Kerítettünk egy járó motort és megbikáztuk arról. Gyújtást ráad...

Katt. Motorháztető le, szomorú arc fel. Irány haza. A hétvége persze nem volt túl mulatságos autó nélkül.

Aztán szerencsére jött a hétfő. A hétfő, amikor lementünk ránézni az autóra, hogy megnézzük, mégis miért nem?! A hétfő, amikor teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a kontrolvezeték csatlakozóját normálisan rá kéne tenni a tekercs megfelelő kivezetésére. A hétfő, amikor olyan pengén indult ez a '96-os jószág, mint már igen régen...

5 megjegyzés:

Pista írta...

Namármost Boldog Új Évet! Valamint, akkor a kontrollvezeték a történet elején rendben volt? Ugye jól értem, hogy szükséges volt kicserélni a device-t?! :)

bAtu írta...

Igen, a vezetékkel minden rendben volt az elején, a csere pedig indokolt volt!

BÚÉK!

Ficzere írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Ficzere írta...

szép, hollywoodi dráma a kötelező happy end-el

bAtu írta...

Valóban. A következő epizód tartalmából: "Kelet európai hősünk nekiáll féket cserélni..."