2011. február 5., szombat

There's A War Going On

A Ph.D. tanulmányoknak nevezett egyszemélyes háborút mindenkinek magának kell megvívnia. Szerencsére vannak megengedett csalási formák, így lehet szövetségeseket szerezni, vagy modern harci eszközöket bevetni. Sőt, az évekig elhúzódó csendes harc során a nevetés is megengedett. Az alábbiakban fegyverekről lesz szó, amit a különböző - akár teljesen hétköznapi - frontokon lehet bevetni, zárásul pedig néhány startégiai tipp következik.




(Ezt a videót teljesen véletlenül találtam)

Publikációk menedzselése

Kezdjünk a kézifegyverekkel, amiből kettőt találtam. Az egyik az RTM, a másik az Instapaper. Az RTM egy sima tennivalólista, amihez van igényes telefonos felület és webes backup. Kell azt magyarázni, hogy ez mire jó? Nyilván teendőket lehet elhalasztani közeli, alkalmasabb időpontra. Ezzel szemben az Instapaper segítségével weblapokat és pdf-eket tárolhatunk el későbbi olvasásra, egyetlen gombnyomással. Az igényesen tálalt szolgáltatás egyik előnye, hogy ha kell szöveggé is formáz, így az simán olvasható Kindle-ről, vagy okostelefonról is (ki tesz ilyet?). A másik nagy előny, hogy ingyenes. Tehát napközben, munkaidőben simán meg lehet jelölni az érdekesnek talált oldalakat, hogy azt később, este, vagy hétvégén elolvassa ez ember. Az egyetlen gond ezzel, hogy tényleg el kell őket olvasni, különben egy értelmetlen repertoárrá alakul az egész.

Ha a kutatás csata során, vagy esténként akad egy-egy gyöngyszem tár lőszer (cikk), amire az ember emlékezni szeretne, azt másnapra szinte biztos, hogy elfelejti elhagyja. Persze listaelemként még mindig ott szerepelhet a hatalmas Instapaper listán, de onnann kikeresni valamit egy bizonyos listaméret után abszolút nem triviális. Erre vannak a leltárazott fegyverraktárak, amik közül nem egy légi támogatással (cloud back-up) jön. Az alábbi négy a legismertebb ilyen raktár:

  • EndNote
  • Zotero
  • Refworks
  • Mendeley

Kettőnek ezek közül igen magas a fenntartási költsége, ezeket helyből ki is húztam. Mendeley és Zotero viszont olcsók, már használható tárhelyet is ajánlanak ingyenesen. Ja, hogy ezek pontosan milyen árut hajlandóak tárolni? Cikkeket, folyóiratokat, könyv részleteket. Mindent normáliasan felcímkézve, kommentezve, kategorizálva, csak a kiexportálásra várva. Ergo, ha valami cikket elő kell kaparni a múltból, esetleg a hozzá hasonlókra is szükség van, egy normálisan karbantartott helység esetén ez másodpercek kérdése. A hivatkozás beillesztése a saját cikkbe pedig újabb 2. Én most a Mendeley-t próbálgatom.

Saját cikk? Úgy hangzik, mint egy győztes csata. Az érdemrendet valószínűleg el lehet rakni a fentebb említett raktárba, vagy ki lehet akasztani egy webes vitrinbe. Erre hasznos lehet a PublicationLists oldal, ami két-három érdemrend esetén még nem fest olyan jól, de 10-20 fölött már mutatós lehet. A vitrin-tárhely maga ingyenes, ha viszont több oldalról szeretnénk rálátást biztosítani, az már pénzbe kerül.

Fájlmegosztás

Igen, az 1-1 fájlmegosztára ott van a GMail. Puritán megoldás, de már elég régóta és elég megbízhatóan működik. Erre egy alternatíva az iSendr, ami azért csodálatos, mert csak a két gép közötti kapcsolat felépítéséhez nyújt szolgáltatást. Tehát az átküldött fájlok nem kerülnek áttuszkolásra egy külső szerveren, hanem közvetlenül P2P - szemtől-szembe - jutnak az egyik gépről a másikra. A méretkorlát? Nagyobb, mint 20MB: 2GB.

Van persze, hogy nem élő kapcsolattal, egyetlen emberrel kell bizonyos dolgokat megosztani. Erre ott a DropBox. 2GB tárhellyel, igényes webes-, telefonos-, és desktop felülettel.

Jelszavak

A végére hagytam ezt a kényes témát, amiről egy éve már írtam. Két igen frankó megoldást találtam, a LastPass-t és a PassPack-et. Mindkettő ugyanazt a célt szolgálja: távoli szerveren titkosítva tárolja a jelszavakat. Mindenki döntse el, hogy megbízik-e az ilyenben, hiszen ez simán lehet egy 'single-point-of-failure'. Ha viszont a bizalom megszavazásra kerül, mindenhol lehet 14+ minden-karakteres jelszavakat használni. A PassPack-et akkor is ajánlom, ha valaki nem kötelezi el magát a - szintén ingyenes - szolgáltatás használata mellett. Az oldal dizájnja*, biztonsági megoldásai és használhatósága ugyanis példaértékű.

*igen, a kezdőoldal tele van szórva színes logókkal

Hosszú távú stratégia

Végezetül, haditervek, túlélési stratégiák. David L. Jones alapból egy hatalmas figura, az EEVblogon közölt műsora a szakmánkbelieknek kötelező. A túlélési tippeket most ő prezentálja:



2 megjegyzés:

Örs írta...

Jó dolgokat mond a csóka, de elég idegesítő emellett.

bAtu írta...

Hozzá lehet szokni, van pár egész jó rész a blogján.