Just a Perfect Day

Ősz van, a naptár szerint mindenképp. Jó idő van, olyannyira, hogy a kedvenc évszakom hirtelen az ősz lett. A páratartalom lecsökkent, a hőmérséklet kellemesen meleg, olyan az időjárás, mint egy eső nélküli augusztus 20-i napon otthon. De grátiszban itt már színesednek a levelek:

Hogy hogyan lesz ebből tökéletes nap? Úgy, hogy kituszkolom magam a lakásból, és kiszabadulok a természetbe. Mondjuk Obedre, egy pár mászócipővel.

Ma, mintegy 11 körül értünk a South Clear Creek parkolójába, ezúttal néhány új taggal bővülve:

Anna, Laci, Júlia, Yuki és Ryan

Anna először volt kint mászni, és azt kell mondjam, több, mint jól ment neki. Őt kísérte el édesanyja, Júlia, aki a mászást csak spectator módban űzte. Yukit és Lacit már nem kell bemutatni, de Ryan nekem is új arc volt. Ryan építésvezető/építőipari vállalkozó. Elsőre igen jó arcnak tűnik, aki nagyon jól tud történeteket mesélni. Nem abban a stand-up stílusban, hanem csak egyszerűen, de mégis jól. A srácnak egy pár hónapja történt egy munkahelyi balesete, minek következtében az egyik keze megsérült. Mostanra már nagyjából rendbe jött, de nyilván gyengébb, mint volt, és ez, valamint a sok kihagyás azt eredményezte, hogy Bryan az én szintemnek megfelelő útvonalakat mászott. Ez mindenképp jó volt, mert véletlenül se éreztem magam úgy, hogy feltartom a többieket a durvább útvonalak mászásában. Sőt, ma kifejzetten igyekeztem előben mászni az útvonalakat, amiből 4-et sikerült is abszolválnom, az 5.7-5.10 palettán. A gusztustalanul jó időhöz - amiben póló nélkül is simán lehetett mászni - tehát egy kis sikerélmény is csapódott, yeehaaww!

Mi kellhet még egy ilyen nap beteljesedéséhez? Némi hazai íz, esetleg egy sör. Ehhez pont kapóra jött a Jancsi-féle kondéros gulyás parti. Jancsi szokásához híven szerencsére nem csak 2 órát késett a főzéssel, de baromira jól el is találta az ízeket. Így az órás késés ellenére is bőven jutott a kondérban főtt friss manából...

Ilyen napból akkor még egy 10-es karton rendel!

Woven Hand Concert

Rock, PBR, transz, egyszerű helyiek, Alkonyattól Pirkadatigból kölcsönzött atmoszféra és egy olyan előzenekar, hogy a 10. perc után komolyan azon gondolkoztam, hogy kocsiba ülök és hazahajtok. De nem tettem. Nem, mert a Woven Handre kíváncsi voltam - no meg Tamásnak is kellemetlen lett volna hazagyalogolnia Memphisből.

Tehát még 20 perc után is ültünk a kis asztalunknál a kis PBR-unk mellett, és hallgattuk, ahogy a Serena-Maneesh együttese hangol zenél. Így utólag felcsapva a banda nevét, a wikipédia cikk elég sok mindent megmagyaráz: norvég rokkerek ezek, abból is az alternatív fajta. Stílusukat tekintve a noise pop és altenatív kategóriákba illenek, szerintem inkább csak altenative noise. Végül is ez lényegtelen, befogott füllel egészen jól ki lehetett bírni.

És tényleg ki lehetett. Vagyis mintegy órányi progresszív zajongás után eltakarodott az előzenekar, és felsunnyogott a színpadra a Woven Hand. Felsunnyogott, mert nem konferálta be őket senki, egyszerűen csak elkezdtek játszani, ami valahogy így nézett ki:

A fenti képen David Eugene Edwards (énekes) és Pascal Humbert (basszusgitár) látható. A banda egyébként négytagú, és alapvetően folk rockot játszanak. Nekem mp3-ról hallgatva nem igazán jön be a zenéjük, de élőben több, mint élvezhetők voltak. Ami pedig tetszett az előadásukba az a fenti képen is jól látszik: az énekes nyilván nem csak énekelt, hanem pengetett is. Hol bendzsón, hol a háttérben (balról) látható gitárok egyikén. Ezeket rendszerint 1-2 számonként váltogatta, zökkenőmentesen.

A miheztartás végett, az egyik legismertebb számuk, a Dirty Blue, amit élőben is volt szerencsém meghallgatni:

Az előadás folyamán mókás volt látni, ahogy a basszusgitáros méltóságteljesen, de folyamatosan ivott, illetve ahogy az énekes kissé erőltetve vonaglott és rángott. Ez utóbbi kapcsán megfordult a fejemben, hogy mentőt hívok neki, de a zene az teljesen jó volt, úgyhogy mivégre tettem volna? A performansz után az egész zenekar - a visszatapsra immunis módon - ugyanolyan csendben hagyta el a színpadot, ahogy azt elfoglalta. Én válaszul lezártam a számlámat, és Tamással együtt beültem a kocsiba és hazatekertem. Kellett is, hogy legalább reggel 4-re hazaérjek, mert másnap 9:30-tól már értekezletem volt az edmontoni vendéggel, Szepesvári Csabával...

Összefoglalólag, a koncert jó volt, ha épp ismét Magyarország felé járnak, lessétek meg őket.

Memphis

Memphis tökéletesen ugyanolyan, mint Nashville. Áthalad rajta az I-40, van egy folyója, mellette egy belvárosi rész néhány "felhőkarcólóval" és egy, a nashville-i Broadwaynek megfelelő strippel, valamint a külvásorban ugyanúgy nincs semmi. Egyetlen különbség, hogy Memphisben több a fekete, és népszerűbb a bűnözés. Előbbi miatt a hely nem hivatalosan megkapta már a Memphrika nevet. Ennyi lenne Memphis.

Végezetül még két kép, hogy támogassam egy feltörekvő fotós karrierjét:

I-40 West

Vacsora Memphisben, Tamás társaságában

Megjegyzés: a bejegyzés összes képe Tamás keze és gépe munkája. Tessék értékelni.

The Knee Patch

Egyik kedvenc (be)szólásom az "Ez jó mulatság, férfi munka volt." Külön szeretem, ha van is okom ezt mondani. Az alábbi eset korántsem ebbe a kategóriába tartozik, de nem azért, mert nem volt vele munka, vagy mert nem vagyok elégedett az alább is látható végeredménnyel:

Előtte és utána

Épp ellenkezőleg, a munka hosszú nemes volt, az eredmény pedig több, mint kielégítő. A konklúzió levonásánal ugyanakkor arra jutottam, hogy ez a típusú munka k*rvára nem férfinak való. Főleg nem gép nélkül.

Going Home

A Delta időnként változtat a menetrenden és a játékszabályokon. Néha kevesebbet, néha többet. Az egyik jelentős változtatás, hogy BUD-BNA között megszűnik az egyátszállásos járat (feltehetőleg a BUD-JFK járatot törlik). A másik - talán csak számomra érdekes - módosítás eredményeképpen a tavaly novemberben vásárolt repjegyem későbbre tétele teljesen ellehetetlenült. Ennek következtében a jegy hazafele részét kénytelen voltam eldobni. A művelet fájdalmasnak tűnhet, de enyhít rajta a gondolat, hogy a jegy módosítása egyébként is $250+ lett volna. Módosítás ide, vagy oda, időközben megvettem a repjegyet a hazaútra:

Wed 15DEC DELTA 9697*  OK   T
LV AMSTERDAM     130P       L
AR BUDAPEST      330P       COACH

Vagyis december 15-én kora délután érkezem Budapestre.

Music For Almost Everyone

Az utóbbi időben ismét rákaptam az egyszeri elektronikus zenékre - no meg Jimi Hendrixre. Autóvezetéshez szinte kötelező valamit hallgatni, így következzen három szemelvény az elmúlt hetek toplistásai közül.

Ratatat - Drugs

Alább egy utángyártott, többnyire vicces klipp, míg az eredeti itt található. Ez utóbbi hivatalos gyógyszerreklámokból lett összevágva és ennek megfelelően egy picit beteg.

Michna - Swiss Glide

Nos, a Car Bumper Masters [mp3] Youtubeon nincs fent, viszont ezen az oldalon a teljes Magic Monday album elérhető (letölthető). Érdemes az egészet végighallgatni, igényesen összerakott anyagról van szó. A Car Bumper Masters helyett akkor legyen a Swiss Glide, ami hasonlóképp jó:

Justice - Phantom

A legzúzósabb a három közül. Elsőre nem tetszett, még talán negyedjére sem. Azóta viszont az egyik kedvenccé nőtte ki magát:

The Bachelor Party #1

Valamivel több, mint egy hete hónapja történt, hogy minimális előkészület után egy inget a táskám tetjére gyűrve behuppantam az ISIS parkolójában várakozó autóba, majd felhajtottunk az I-40-re, majd az I-24-re. A dél felé száguldó autót négyen ültettük le: Máté, Jancsi, Laci és én. Az utat már ismertem, mint a tenyeremet, hiszen vagy tucatszor megjártam. Két óra és Chattanooga, még kettő és Atlanta.

Persze az autópálya tele van lehajtókkal, az arról levezető utak pedig további elágazással, így ha az ember Chattanoogánál balra (nyugat felé) veszi az irányt, már pikk-pakk - vagyis két és fél óra múlva - Cherokeeban találja magát. Cherokee egyik nevezetessége az indiánrezervátum, ahol többek között népi szokásokat és ehhez tartozó táncos műsorokat lehet megtekinteni. Ez utóbbi leginkább a Lánc, lánc, eszterlánc beszívva történő eltáncolását fedi a helyi 5-75 korosztály előadásában; nem is ez vonzott minket. Sokkal inkább, hogy Észak-Karolina ezen részén már vannak kaszinók, ami már erős alappillére lehet egy jobbfajta legénybúcsúnak. Bemelegítésként ezt meg lehet fűszerezni azzal, hogy mászunk egy picit. Jancsi úgyis ritkán szabadul el otthonról hétvégén, a mászáshozd meg mindannyiunk ért, úgyhogy mi mással?

View Larger Map

Az első úticél tehát Chattanooga volt, némi (traditional) sziklamászás céljából. A munkamegosztás Laci felviszi a kötelet, majd fotóz, Sanyi biztosít, Jancsi mászik, Máté pedig a szikla tövében mozgatja a szálakat a háttérben, amikor van térereje.

Erdők felett

Hegyek között

Apropó, háttér. Jancsi bár örült neki, hogy szerveztük neki ezt a mászást és az esti szerencsjáték partit, arra azért picit neheztelt, hogy sokan nem voltak hajlandóak részt venni a legénybúcsúján. A többieknek ugyanis projekthatárideje volt, és még szombaton is terveztek lefaragni a lemaradásból, vagy ha nem, akkor már hónapokkal korábban elígérkeztek erre a hétvégére. Haha. Átlátszó? Én is azt hittem. De velünk volt Laci, aki még Máté kisebb elszólásait is egy fél mondattal ellensúlyozta ezen a derűs, napsütéses péntek délutánon... A fedezésért fizetett ár? Másfél óra késés. Belefért? Nyilván, elvégre a többieknek egy vidéki kocsmában kellett elütniük az időt - az ilyet csak ki lehet bírni egy péntek délután.

A testmozgás után tehát irány Cherokee, NC. Út közben egy kis kényszerkitérő Bryson Cityben, és hoppá! A legutolsó, True Blood féle Stackhouse-identikus bárban kibe botlunk? Vagy tíz ismerősbe. Gyorsan nekiálltunk vidámra locsolni a bendőt, és lám, volt karaokee, tánc és csocsó a helyiekkel, egyszóval mulatság.

Művelődési ház, Bryson City, NC

Zárás után egy fotó erejéig gyors regroup, Sanyi visszarohan a hitelkártyájáért, majd mindenki nyugovóra tér.

Ki a kakukktojás (nem magyar)?

A következő napokról annyi kép van, hogy folyt. köv.

In Memoriam Robert Kereskenyi (2008-2010)

Na tessék, ránézek egy doboz fagyira a Krogerben és összeszorul a szívem. Két éve élek Nashvilleben. Azaz, mintegy két hete volt a második évfordulója az ideérkezésemnek, de ez a mai napig fel sem tűnt. Ma viszont Robi, aki közel két évig volt lakótársam, elhagyta Nashvillet.

Tihamér az eseményt az alábbi módon konferálta be a meglepetés-búcsúparti meghívójában:

Hát eljött a pillanat, a nap, na jó, a hét, amikor anyagi megfontolásoktól sohasem vezérelt barátunk, Róbert adókedvezménye lejár az Egyesült Államokban, és véletlenül éppen ugyanebben az időben hazaköltözik Nashville-ből Magyarországra (...)

A búcsúparti úgy gondolom egészen jól sikerült - mind a kettő. Akárcsak az Applebee'sben elköltött utolsó ebéd, mely után készült egy igazi emlékkönyv fotó.

Sanyi, Robi, Tamás és Tihamér

Robi, bár a banktól igazán várt értesítőjét - miszerint "az Ön bankszámlája megtelt" - soha nem kapta meg, azért remélem (és tudom) hazavitte azt, amiért jött. Hogy hazaútja kellemesebb legyen, a Deltától kapott egy elsőosztályú upgradet, Tihamértől pedig egy hatalmas gitárt.

Hiányozni fog ez az ember, no meg az a (keleti) egyszerűség és nyugodtság, amivel intézte az ügyeket.