Christmas Greeting

Az alábbi karácsonyi üdvözlet szövege nem közvetlenül az én tollamból billentyűzetemből származik, hanem Prof. Levendovszky révén került hozzám. A megfogalmazás mégis annyira korrekt, hogy én is e szavakkal kívánok mindenkinek kellemes ünnepeket:

Dear Significant Person,

Please accept with no obligation, implied or implicit, my best wishes for an environmentally conscious, socially responsible, low stress, non-addictive, gender neutral celebration of the winter solstice holiday, practiced with the most enjoyable traditions of religious persuasion or secular practices of your choice with respect for the religious/secular persuasions and/or traditions of others, or their choice not to practice religious or secular traditions at all.

I also wish you a fiscally successful, personally fulfilling and medically uncomplicated recognition of the onset of the generally accepted calendar year 2010, but not without due respect for the calendars of choice of other cultures whose contributions to society have helped make this country great (not to imply that the US is necessarily greater than any other country) and without regard to the race, creed, color, age, physical ability, religious faith or sexual preference of the wishee.

By accepting this greeting, you are accepting these terms:

This greeting is subject to clarification or withdrawal. It is freely transferable with no alteration to the original greeting. It implies no promise by the wisher to actually implement any of the wishes for her/himself or others and is void where prohibited by law, and is revocable at the sole discretion of the wisher. This wish is warranted to perform as expected within the usual application of good tidings for a period of one year or until the issuance of a subsequent holiday greeting, whichever comes first, and warranty is limited to replacement of this wish or issuance of a new wish at the sole discretion of the wisher.

Yours,

Sanyi

New Phone Numbers

Már lassan egy hete itthon vagyok, úgyhogy egyáltalán nem kéne jetlagesnek lennem. Napközben mégis baromi fáradt vagyok, este pedig nehézkesen megy az alvás. Ez utóbbit most próbálom előnyére fordítani, így közzéteszem a két (T-Mobile) telefonszámomat:

+1 615 609 3345 (US)
+36 30 398 6715 (HU)

A számok reklámcélokra történő felhasználásához ezennel nem járulok hozzá. Remélem ezt azok a keresőmotorok/botok is szem előtt tarták, akik nem tudnak magyarul.

ISIS Desktop Mess

Duh, nincs sok lelkesedésem/erőm bloggolni, úgyhogy csak egy kép az íróasztalomról:

Található rajta jócsomó érdekesség, amivel kapcsolatban lehet kérdéseket feltenni. Ha értelmes a kérdés, összeszorítom a fogam és úgy teszek, mintha nem tennék szívességet egy, a kérdésre írt válasz-bejegyzés elkészítésével.

Rock Climbing at King's Bluff

Kezdem azt hinni, hogy Tennessee-t valamiért szinte mindig lehet irigyelni. A héten erre igen jó ok volt az időjárás. Pénteken egyszerűen olyan jó idő volt, hogy bűn lett volna az irodámban kockámban tölteni a délután, ezért Lacival valamivel dél előtt behánytuk a cuccosunkat a kocsi csomagtartójába és északra hajtottunk. Meg sem álltunk egészen a Clarksvilletől nem messze, a Cumberland folyó partján fekvő King's Bluffig:

Tennessee nagyobb térképen való megjelenítése

A fenti térkép alapján ez talán nem egy csábító környék, pedig nem rossz, sőt!

Az naptár szerinti ősz persze már ide is elért, de az időjárás ezt igyekezett takargatni. Érkezés után az első pár mászást simán póló nélkül (!) toltuk a 20+ C fokban és a szikrázó napsütésben. Aztán ahogy a nap bújt el, lassan előkerült a póló. Képeket, illetve videót inkább Laciról kellett volna többet készíteni, mert ő az igazi pókember, de helyette csak ez van:

Egészen sok újfajta mászást kipróbáltam, ezúttal nem csak top-rope másztam. Laci legtöbbször az 5.12-es falakat koptatta, míg én lényegesen szerényebbekkel is beértem. Végül mikor már eléggé elfáradtunk, és ránk is sötétedett, jött egy ötlet, hogy másszunk fel a kiindulóhelyre, az egyik falon - az összes felszerelésünkkel együtt. Lacinak persze nyilvánvaló volt, hogy ami a mászás kezdetén, frissen, napsütésben valahogy sikerült, az most fáradtan, sötétben és táskával is simán menni fog. Benne nem is sokat kételkedtem. :)

Így történt hát, hogy előkapartuk a fejlámpákat. Laci ment előre és építette ki a pályát, amíg én alulról biztosítottam. Miután felért a hatalmas hátizsákjával, átszerelt, és engem már, felülről biztosított. Én felfele menet, útközben összeszedtem a karabinereket, közepes mértékkel folyamatosan paráztam és egy megcsúszás alkalmával elvágtam a bal kezemet. Az 5-10 perces pihenőt úgy félúton egy üregben pedig már majdnem ki is hagytam...

Szóval valahogy mégis felértem, és ez nagyon jó érzéssel töltött el. Gyorsan összepakoltunk, csináltunk két közös fotót, aztán tipliztünk Jancsiék lakásavató bulijára.

Eredmény, tanulság és konklúzió: a lábamban lassan már elmúlt, de a hátamban még mindig izomláz van. Mászni nagyon jó dolog, viszont legyen figyelmes, és legyen észnél az ember végig.

Project 'TIM'

A practical joke fogalmával gondolom mindenki tisztában van. Azonban azt még nem sikerült eldöntenem, hogy a legutóbbi akciónk ebbe a kategóriába tarotzik-e:

A történethez annyit kell tudni, hogy kell tudni, hogy ISIS-on belül időnként megtréfáljuk egymást. Ha például a főnök kocsit vesz, azonnal veszünk rá pókhálószerű-repedést ábrázoló matricát egy golflabdával, vagy felcseréljük a dual-monitort használó géphez tartozó monitorokat, esetleg bevetjük az annoy-o-tront, stb. Ezúttal Tihamér kollégának akartunk valami újat mutatni, aki a kaja rendelésnél mindig csak Tim-nek hívatja magát. Tehát adta magát az ötlet, hogy a Nissan Altimájából egyszerűen Nissan Tim-et csináljunk. Egy hét és némi segítség kellet, hogy ezt a változtatás feltűnjön. És hogy ez barbárság-e? Sokkal inkább ösztönzés, hogy vegyen végre egy új kocsit a doktor úr!

Update:

Preliminary Exams

Duh, passed. Magyarul megvan.

Free WiFi for the Holidays

A Google megint ötletel. Kitalálta ugyanis, hogy megszponzorálja az ünnepeket azzal, hogy ingyen wifit szolgáltat az embereknek számos repoülőtéren.

Q. Why is Google doing this?
We'd like to make the holiday travel crush a little easier and more pleasant – and what better way to do it then with what we know best, the Internet?

Az óriáscég megint kezdi magát belopni a szívembe. Egy összefoglaló itt, a részletek pedig itt találhatók.

iDon't

A Motorola Androidos reklámját mostanra már gondolom mindenki látta. Ha mégsem, íme:

Érdekes kampány, bár a jelenlegi hozzáállásom az, hogy egy utolsó megjegyzés lemaradt.

...and iDon't need any of these.

Picit konkrétabbra fordítva a szót, Róbert kolléga erőteljes közbenjárásával tegnap vettem egy használt kamerát, egy használt fényképezőgépet, egy használt GPS-t, egy használt uPMP-t, egy használt eBook olvasót, egy használt iránytűt és nem utolsó sorban egy telefont. Tehát vettem egy iPhonet és még mindig le vagyok nyűgözve, hogy mennyire el lett találva ez a készülék. Az Androidra és a rá épülő készülékekre most sem tudok iPhone-verőként tekinteni. Sokkal inkább egy olyan termékhullámnak tűnik, ami a Symbian, Windows Mobile és egyéb oprendszereket fogja kitakarítani a mobilpiacról. Az iPhone-Motorola Android hasonlítást mellesleg már csak azért is falsnak tartom, mert az iPhone már pár éve a piacon van, míg a használható Droidtelefonok még csak valamikor most jelennek meg.

Tehát a telefon is megvan. Még a prelim vizsgák legyenek meg egy hét múlva, legyen egy tüneményes barátnőm, egy szabad hónapom Európában az otthoniakkal és én leszek a világ egyik legboldogabb embere*. Szép kis lista/követelőző hozzáállás, nem? Na, nem mintha most panaszkodnom kéne. Nem is teszem, még a térdem miatt sem. :)

Kellemes hétvégét mindenkinek!

*A listaelemek súlyozása nem uniform.

Busy People

Az elkövetkezendő három hétben ne nagyon várjatok bejegyzéseket: cikkhatáridő van vasárnap és mellette tanulok a perlim vizsgákra, ahogy tudok. Tehát elfolgalt ember vagyok. Ettől teljesen függetlenül tegnap sikerült beszereznem egy második nagyobbfajta monitort, így már 2 x 1600 x 1200 felbontásban folytathatom a készülést. A monitorpároshoz persze kerítenem kellett egy új hátteret. Találtam is egyet, amin hozzám hasonlóan elfoglalt emberek leledzenek. Van köztük jócsomó ismerős arc is, tehát amíg újra nem jelentkezem, próbáljátok beazonosítani őket:

The Oil Change Business

A múltkor már utaltam rá, hogy tervben van egy olajcsere. Erősen tanulmányoztam az oktatóvideót, és a munkamenetet memorizálva, a szerszámokat kölcsönkérve és az új olajat megvásárolva nekiestem a munkának:

Péter szerencsére nem csak anyagi (értsd: szerszámok) támogatást nyújtott, hanem ahol emlékeim hiányosak voltak az oktatófilmmel kapcsolatban, ott is besegített. A mosolygás és röhögés részbe mindenképp. :)

Man at Work

Végül az eredmény: 2.4 liter olajat sikerült eltávolítanom és újrahasznosíttatnom, majd közel 5 litert újratöltenem a helyére. Lecseréltem az olajszűrőt is, amit persze már tartalmazott a $14.99 + TAX ár. Az egyetlen dolog, ami ebben az árban nem volt benne az a pulóverem, ami mostantól dedikált autószerelő munkaruházat. Valakinek olajcsere, esetleg?

Job's done

Autumn Running: Failed

A mai napon olyan szép idő volt, hogy bűn lett volna nem kimenni futni egyet. Péter sajnos már korábban letudta a maga 23 mérföldjét, Laci és Graham pedig úgyszintén végeztek a futással mikor rájuk csörögtem. Délután 2 körül tehát kimentem (majdnem) egyedül. Robi is jött velem, igaz ő fotózni. Ennek ellenére nem kellett egyedül rohannom, mert összefutottam Jolekkel. Ő már túl volt az első 5.6 mérföldön, és épp pihenőt tartott, illetve hidratálta magát. Szegénynek ez utóbbi lett a veszte: a frissen kipróbált Powerade (vagy azzal egyenértékű ital) cukros természetét nem fogadta jól a szervezete, és egy picit rosszul lett. Így bő egy mérföld után visszafordult - de nem így én! Én még további másfél mérföldet futottam, mielőtt feladtam. Mindezt a (bal) térdem miatt.

You Failed

Történt ugyanis, hogy hagyománytörő módon múlt hét kedden összejött 8 ember teremfocira. Végre nem 3-3 kellett játszani, az ember picit lazulhatott. Vagyis ezt gondoltuk először. A lustább/lasabb emberek ezúttal otthon maradtak és ez megbolygatta az előbbi elméletet. A pályán talán én voltam a leggyengébb játékos - és valószínűleg a legkevésbé agresszív is. Rövidre fogva, védekezésnél kimentem a támadó játékosra, aki nem akarta tudomásul venni, hogy csak a labdáért megyek, és belémrohant. Én jobb ötlet híján válaszként hátraestem, rá a jobb könyökömre. Azóta fáj a bal térdem.

Már kezdtem azt hinni, hogy a hétvégére rendbe jött, de a mai futás erre erősen rácáfolt. Kíváncsi vagyok, mi lesz így a november 16-i félmaratonból. Sajnos Dávid 97:58-as idejét így egyre kevésbé tekint(het)em kihívásnak.

Oil Change

Egy ideje már esedékes a Hondában az olajcsere. Tanulás és spórolás ürügye alatt ezt magam óhajtom kivitelezni, így valószínűleg $20-22-ból elvégezhető a művelet. Az egészhez nem kell semmi más, mint 5 Qt friss olaj, egy olajszűrő, néhány speciális szerszám és némi szakértelem. Na, ez utóbbi, ami még nincs 100% a birtokomban, de ezen nyilván lehet segíteni. Oktatóvideók egész serege áll rendelkezésre, melyekből én az alábbit választottam:

Ma délután már teljes magabiztossággal vágok bele az olajcserébe.

Two Lakes Trail Run

Három kollégával ma reggel betoltuk a (majdnem) kötelező capuccino-beüntést, majd nyugatnak vettük az irányt, és elgurultunk egyészen a Montgomery Bell State Parkig:

Montgomery Bell State Park

A parkban ma rendezték a Two Lakes Trail Run futóversenyt. A táv hivatalosan 7.6 mérföld volt, tavak között és főleg erdőben. A hely maga baromi szép volt - már csak ezért is érdemes volt kimenni -, az időjárás pedig kegyes. Annak ellenére, hogy idén közel 30 Fahrenheittel kevesebb volt, mint egy évvel ezelőtt.

A verseny során egyébként meglepően jól teljseítettem: 1:06:43 alatt futottam le a valamivel több, mint 12 km-t. Ezzel a 141 indulóból összesítettben a 24. helyre, magyarok között a 4.-re (értsd: utolsóra) kvalifikáltam magam.

Egy tanulságot mindenképp levontam: annyira rossz nem is vagyok ebben, úgyhogy legközelebb nem az utolsó sorból kell elrajtolnom. Így talán nem kell majd átgyaloglnom "jócsomó emberen", illetve nem kell 10 percekig követnem az előttem slattyogót a szűkös erdei ösvényen. Mellesleg lehet, hogy egy trail cipőbe is beruházok, de ezt még meggondolom.

Végezetül egy fotó a helyről, és a magyar futócsapatról:

Definitely Not a Nashville Party

Tegnap este koncert volt a Play! Dance Bar nevű szórakozóhelyen. A helyről ezzel már többet mondtam el, mint akartam. Alap esetben nem is merészkednék menné(n)k erre helyre, de most helyzet volt.

"Ha pedig olyan a helyzet, lépni kell. Ha olyan a helyzet."

Helyzet alatt pedig olyan party-lehetőséget kell érteni, ahol végre nem country zene szól, hanem valami huppogósabb. Azon belül pedig nem fekete zene, hanem valami európaibb, ami felvidítja az embert:

A DJ-t valószínűleg mindenki ismeri, igaz inkább névről, mintsem arcról. Na, de mégis ki ő? (Nem ér rákeresni a tegnapi bulira!)

DJ Ki?

Grátiszként pedig még egy kép alább. A csajról így kép alapján nehéz elhinni, hogy 21+, de a mosolya mindenképp jópofa. Nem úgy, mint a doktor úré, aki a fénykép készítésében úgy látszik korántsem volt hajlandó aktívan részt venni.

Play!

Megjegyzés: most miért ilyen fo*ul jeleníti meg a blogger a lekicsinyített képeket?

Party In The U.S.A.

Ami most következik, az világsláger. Vagy mi. Én a rádióban meghallva már elgondolkozom, hogy kifussak-e a világból, vagy csak kiugorjak-e a kocsiból, egyenesen a szembejövő alá. Na jó, ennyire azért nem rossz, főleg ha klipp is van hozzá. Sőt, klippel együtt teljesen élvezhető a szám:

Na, de mégis miért vágtam be ide ezt a produkciót? Nem csak Cyrus szimpatikus megjelenése miatt. Megfejtésként első körben egy kettősponttal elválasztott természetes számpárt várok. Utána pedig (adok) egy bővebb magyarázatot.

Update: Érkezett egy (helyes) megoldás: 1:23. És akkor a számomra sokkoló hír Wikit:

Born November 23, 1992 (1992-11-23) (age 16)
Nashville, Tennessee,
United States

Kezdem magam öregnek érzni. :S

Quarter of a Century

Voalá:

Otthoni idő szerint, pont most. Köszi anyu (és apu)!

Mellesleg lehet tippelni, hogy az alábbi képek közül melyiken látható a kollégáktól születésnapi torta:

A "mosolyomat" illetőleg nem kérek kommenteket

Yummie, sweet!

Google Voice Has Arrived

Kissé technikai, de mégis közérdekű bejelentés: megjelent a Google Voice. Ezzel úgy érzem a Google hálójába egyre inkább beleragadok. Az Google Voice számom:

(406) 282-1366

SMS-t lehet küldeni, a jelenlegi "kártyámmal" ingyenesen fogadom őket - mert ez ugye nem triviális az amerikai szolgáltatóknál.

Update: A lényeg úgy tűnik nekem se esett le elsőre. Ha regisztrálsz Google Voicera, akkor ingyen tudsz SMS-t küldeni a rendes számomra és a fentire is. Az account igénylés egyelőre meghívással történik: https://services.google.com/fb/forms/googlevoiceinvite/

Hawai`i #3.2

2009.08.18., Kedd (délután)

Köszönöm, már jobban vagyok. Bár munka után azonnal tipliztam haza, hogy ágyba bújjak és... szóval, hogy tovább kúráljam magam. A tegnap esti forró lábvíz - forró tea kombó szemmel láthatóan előbbre vitte a dolgomat. Na, de hol is hagytam abba a Hawai`i történetet? Az egyik legjobb rész előtt. Hmm... ezt a két mondatot alighanem minden Hawai`i bejegyzésem elejére odaírhattam volna.

Pu`uhonua o Honaunau National Historic Park

Ismertebb nevén Place of Refugee az egyik legátszellemültebb hely a szigeten. Az aloha koncentráció itt kétségkívül átlagon felüli. A rövid partszakasz egyben nemzeti park és kiváló snorkeling hely, vagyis egy újabb szelet a paradicsomból. No kiddin'. Biztos vagyok benne, hogy ezt már többen is érezték így, nézzük miért:

Place of Refugee

Pu`uhonua története

Az első telepesek a 4-5. század környékén vetődhettek partra. Jó 2500 mérföldet biztos kellett evezniük sodródniuk, mígnem Hawai`i partjára nem verődtek. Kevesen voltak és a szigeten főleg halat és ott talált gyümölcsöket ettek. (Milyen kultúrnövények is voltak ott akkor?) Sokat nem is tudni róluk, mert István király koronázásának idején jött a második, valamivel agresszívebb hullám Tahiti felől. Az agresszív hullámmal nem lett volna senkinek gondja, sokkal inkább a telepesekkel, akik ezzel jöttek és egy a korábbinál agresszívebb kultúrát honosítottak meg.

Ez a második kultúra sokkal osztály-orientáltabb volt, mint az előző. Vezetőket választottak maguknak, akiket Ali`inek hívtak és szigorú, ámde mostani szemmel nézve többnyire értelmetlen törvények szerint éltek. A törvény nem volt más, mint tabuk hosszú listája, amit szimplán kapunak hívtak. Néhány szemelvény a listából, vagyis kaput követtél el, ha:

• az árnyékod az Ali`i árnyékára vetődött
• az Ali`i szavába vágtál
• a nők edényében készítetted a férfiak kajáját
• disznót, vagy banánt ettél
• férfiak és nők együtt ettek
• nem vettél részt bizonyos szertartásokon
• rossz helyen horgásztál
• az Ali`i szent strandján szörföztél

A büntetés egy kapu elkövetéséért rendszerint halál volt. Súlyosabb esetben halál és a közeli hozzátartozók halála. Emiatt állítólag egyes Ali`ik is kellemetlenül érezték magukat, úgyhogy voltak akik csak este merészkedtek elő, így pl. a nap vetette árnyékkal nem volt annyira népritkító. A tűz, cápa, vagy buzogány általi büntetés így visszatekintve erősnek tűnik, de legalább rendet tartott, az emberáldozat meg abban a kultúrában egyébként is teljesen hétköznapi volt. A megtorlás alól kibújni nem nagyon lehetett, azaz mégis. És itt jön a képbe a Place of Refugee. Bármiféle kaput követtél el, ha időben elérted Puʻuhonua kapuit*, akkor hirtelen védetté váltál, és egy gyors szertartás után megbocsáttatott minden bűnöd. Ezután pedig szabadon elsétálhattál, mintha mise* történt volna. Íly módon egy jobbféle hosszútávfutónak az átlagosnál jobb túlélési esélyei voltak az akkori társadalomban. Külön vicc, hogy ha egy vesztett (vagy vesztésre álló) csata kapcsán eljutottál a Place of Refugeeig élve, akkor simán válthattál oldalt, sőt! Volt, hogy a rangodat is megtarthattad!

*rendben, nem vicces

A park megközelítése nem túl bonyolult, Konából indulva a Hwy 11-et kell követni délre. Ha az ember kellőképpen lusta és csak 5 után érkezik, akkor duplán nyer. Egyrészt már jegyet se kell fizetni, mert a jegyszedők hazamentek, másrészt naplemente idején a leghangulatosabb a hely.

Felsorolás jelleggel, mégis mit lehet itt találni. Először is, pihent óriás teknősöket.

Turtles Resting

A legtöbb esetben tábla is figyelmeztet, hogy a környéken teknősök pihennek, ne zavard őket. Valójában ezek a szerencsétlen, együgyű állatok nem csinálnak mást, csak várják, hogy a hullám csapdossa őket a partmenti kövekhez. Időnként 30-40 cm-t úsznak a partól elfele, de azt is csak azért, hogy egy nagyobbat koccanhassanak. Na sebaj, ők minden bizonnyal élvezték ezt. Én meg élveztem a helyi jellegzetességnek számító salt'n'peppa homokkal borított óceánpartot.

A parkban a hangulato pálmafák mellett helyet kapott egy helyreállított korabeli kunyhó, és egy szentély, vagy ottani nevén egy Heiau.

Heiau (ejtsd: Hey-ya'!)

A Heiaun túl ösvény vezetett egy sziklásabb partszakaszhoz, ahol bőven volt alkalmam pózer képeket készíteni:

A kedd esti vacsorámat is itt, a fürdőző madaraktól nem messze költöttem el. A vacsorához persze ismét járt a naplemente, és a helyiek keltette vidám hangulat: ők ugyanis hozzám hasonlóan kiültek piknikezni, és ujjongással, valamint tapssal nyugtázták ezt a napot is. Azt kell mondjam minden okuk megvolt rá.

Recovery Phase

Az a nagy helyzet, hogy épp jól meg vagyok fázva, úgyhogy minden erőmmel azon vagyok, hogy összeszedjem magam. A jóféle náthát szerdán sikerült összeszednem, amikor a The Cheesecake Facotoryba mentünk megünnepelni Daniel barátnője, Sheila születésnapját. Szerda este már hideg szállt Nashvillere, a Sajttortagyárban pedig bent már nem volt hely, így egy hatalmas elnézéskérése mellett a teraszon ültettek le minket. Előrelátó, gondoskodó volt a személyzet, mert a gázkandelládereket is begyújtották, amik elviselhetővé tették a kinti légkört. Ahogy észrevettem az emberek fáztak, én viszont nem - még egy szál pólóban sem. Aztán utólag kiderült, hogy mégis... Ez voltaképpen az én hülyeségem volt, de a megfázásban az is segített, hogy a személyzet bő jéggel hozott mindent, valamint összekeverték három asztal számláját, amit kb. háromnegyed óra alatt sikerült kibogozniuk. A menedzser (manager?) mikor kijött, egy értelmes mondatot nem tudott elejteni, de az étterem javára legyen írva, hogy legalább a borravalón nem kellett gondolkozni - gond nélkül felszámolták a kötelező 18%-ot. Tehát másnap reggel 20 HP-val és egy szelet torta árával (~$9.48) szegényebben ébredtem.

Ez a -20 HP egészségromlás az, ami mostanáig is kitart. Ezt próbálom kúrálni az alábbi recepttel:

Az fényképen az alábbi összetevők láthatók:

• 1 bögre forró víz
• 1 filter gyógytea (hársfa és bodza közelébe nyilván nem ér, de legalább az íze gyógyteára emlékeztet)
• méz
• citrom
• rum (altató)

Az elkészítés pedig egyszerű: mindent bele, a filtert 3 perc után ki. A többi maradhat a fogyasztás végéig. Rumból nem kell az összes.

Hawai`i #3.1

2009.08.18., Kedd (délelőtt)

Kissé Déjà vu érzéssel tölt el, hogy ma megint nem sikerült elmennem vitorlázni és ismét a bloggal küzdök. Mentségemre és megnyugatásomra szolgál, hogy a vitorlázás ma is elmaradt, ezúttal az időjárási viszonyokra való tekintettel. Na, de akkor nézzük (én írom, ti olvassátok), mi történt a harmadik napon.

Kealakekua bay és a Captain Cook monument

Hétfőn reggel már Kaulia-Kona városában ébredtem. A minimális jetlag miatt a koránkelés nem okozott gondot, reggel 9-re már megreggeliztem és indultam is délre. Út közben még vettem elemózsiát a túrara a helyi Safewayben. Ennek a Safewaynek két jópofa tulajdonsága volt: az olcsó és finom kenyér és nektarin, valamint a nem mindennapi kilátás a városra és a szomszédos Walmartra.

A nap egyik fő célja a Kealakekua-öbölben található Cook kapitány emlékmű meglátogatása volt. Na, de miről híres a hely? Történelmi szempontból nyilván Cook kapitányhoz köthető. A magyarázathoz nézzük az alábbi térképet:

A fenti térképen a folytonos vonalak jelölik Cook kapitány felfedezőútjait, míg a szaggatottak a legénységéét. A kapitány tehát úgy látszik valahol elmaradt, és ez a hely nem Ausztráli, vagy Új-Zéland, sőt nem is a szigetvilágtól délre leírt hurok volt, hanem a Big Island, azon belül is a Kaelakekua-öböl. Mondanám, hogy Cook itt hagyta a fogát, de ez egyrészt ócska poén, másrészt testének ennél több részét hagyta az öböl szélén. De ezt mégis hogy hozta össze? A történelmi feljegyzések szerint a helyiek eltulajdonítottak egy, az angol tengerészethez tartozó csónakot - elsősorban a számukra értékes szögek miatt. Cooknak ez nem tetszett, úgyhogy szóvá tette:

-Ezt most miért is kellett? - kérdezte.
-Mer' azér'. - jött a válasz, gondolom.
-...

Ez a párbeszéd nyilván nem vezetette sehova, vagyis mégis. Dulakodás tört ki, amiben a kapitányt végül leszúrták, majd 4 társával együtt szétszedték. Szó szerint. Helyi szokásként, kizárólag jószándék által vezérelve, a hawai`iak bizonyos testrészeket még visszaadtak a legénységnek, amit ők nem nagyon tudtak hova tenni. Ezt az egészet csak mint tanmese akartam megemlíteni: a helyiekkel nem konfliktusba keveredni. Ez alapszabály Nashvilleben is. Ha valakinek itt baja esett, az eddig kizárólag azért történt, mert olyanba ütötte az orrát, ami nem rá tartozott.

Kealakekua-öböl

Vissza Cook kapitányhoz, néhány (száz) év múlva kapott egy emlékművet, egy obeliszket. Na most az obeliszkről annyit kell tudni, hogy engem nem hozott lázba. Nem így az öböl élővilága. Életemben először a Kealakekua-öbölben próbáltam ki a snorkelinget, amire értelmes magyar szót még mindig nem találtam* és amit korábban dögunalmas dolognak képzeltem. Ez az öböl ilyen szempontból mindenképp telitalálat volt. Hivatalosan is a világ top 10 snorkelig helye között van, és ha ez nem elég, időnként még igazi fa*zagyerekeket is látni arrafelé:

Miután vízalatti képeket nem tudtam készíteni, a saját képeim keveset adnak vissza abból, amit itt láttam. Az alábbi youtube-on talált videó talán egy picit segít:

A körülöttem karnyújtásnyira úszó harminc-negyven sárga hal teljesen megadta a lubickolás alaphangulatát. A háttéret legalább 5-6 különböző féle koralltenger szolgáltatta, ameddig a szem ellátott. Márpedig a víz olyan tiszta volt, hogy 8-10 méterre simán el lehetett látni. Ebbe a jelenetbe úsztak be a különféle "egzotikus" halak, a maguk lélegzetelállító szín- és mintázatkombinációjukkal. Volt teljesen fekete, teljsen fehér, pöttyös, csíkos, szivárványszínű és talán lila alapon sárga kockás is, egyszóval nehéz lenne leírni mennyi féle halat láttam. Az első merülésem után 1 perccel ki is jöttem a vízből, mert nem akartam elhinni, hogy ilyen tényleg van, hogy ezek ennyien, ilyen változatos megjelenésben és ennyire barátságosan ott lézengjenek körülöttem. De később rájöttem és tudomásul vettem, hogy ez Hawai`i egyik legnagyobb vonzereje, és még vagy egy órát úszkáltam és bámultam zárt szájjal...

Az öböl megközelítése így visszagondolva nem volt triviális. A 3-4 alternatíva közül én a gyalogtúrás megoldást választottam. Autómat az útikönyv leírásának megfelelően az út szélén leparkoltam, majd a három pálmafa tövében induló ösvényen egyszerűen lebaktattam. A terep helyenként száraz és nehéz volt, tűzött a nap, az út pedig majdnem egy óra volt, de végülis fel voltam szerelkezve, a kiruccanás pedig a snorkeling miatt mindenképp megérte. Alternatív módon meg lehet közelíteni az öbölt úszva, motorcsónakkal, vagy kenuval. Ha most kéne választanom, hogy hogyan megyek oda, valószínűleg a kenu mellett döntenék, méghozzá a délutáni órákban. Délutánra ugyanis a delfinek is hajlandóak felkelni az öbölben, és olyankor játszadoznak a kenuk körül.

Bika, amit még talán Cook kapitány is használt

*a könnyűbúvárkodás már foglalt szó

A nap második feléről, a Place of Refugee-ról majd a következő bejegyzésben. Folytatjuk...

Green Card Lottery

Az amerikai állapolgárság megszerzésének több módja is létezik. Van, egyszerű, de drága, van bonyolult és drága, van utólag szinte kivitelezhetetlen és van a kifejezetten Örsnek való eljárás. Az első kettőhöz nem kell semmi más, csak egy jobb/rosszabb féle ügyvéd, egy valag pénz és 3-6 hónap. Ez az eljárás kissé körülményes, főleg a harmadik módszerhez képest, ahol mindössze az Egyesült Államok területén kell születni. Persze ezt huszonévesen, vagy idősebb korban már elég nehéz megoldani. Most az utolsó lehetőségről szándékozom írni.

Zöldkártya Lottó

A játék szabályai egyszerűek: nevezni kell a játékra, a jelentkezők között pedig kisorsolásra kerül mintegy 50000 zöldkártya. A lottó hivatalos neve Electronic Diversity Visa Lottery, de a Green Card Lottery elnevezés sokkal elterjedtebb. Előbbi megnevezés már enged utalni bizonyos dolgokra, úgy mint a program fő céljára és ezáltal a nevezés korlátozásaira: indiai, kínai és mexikói embertársak hátrányban. Ők ugyanis alapból nem jelentkezhetnek a sorsolásra. A jó hír viszont, hogy kis hazánk állampolgárai igen, sőt mindezt elektronikusan és ingyen. Grátiszként, ha valaki véletlenül nyer, a házastárs is nyertesnek érezheti magát. Szóval, ha valakit érdekel a dolog, az elektronikus kapuk 2009. október 2-től november 30-ig állnak nyitva az alábbi címen:

http://www.dvlottery.state.gov/

A kitöltés állítólag mintegy 30 percet vesz igénybe. Just sayin'.

Update: A No Retouching részre vessetek egy pillantást.

Hawai`i #2

2009.08.17., Hétfő

A mai napra volt tervezve, hogy a Vandyn keresztül kimegyek a Percy Priest Lake-re vitorlázni. A rossz hír, hogy ez nem jött össze. A főszervezőnek ugyanis túl jól sikerült a szombat esti - talán Welcome Back - parti. Neheztelni nagyon nem tudok rá, velem is fordult már elő ilyen. Inkább csak jobbulás kívánok neki. A jó hír viszont az, hogy így maradt időm megírni ezt a bejegyzést. Tehát következzen a második nap!

Szigetközi szökkenés (Island-hop)

Waikikin megint nem sokat aludtam, mert viszonylag korán indult a gépem a Big Island-re. Hajnalban felpattantam az első helyijáratos buszra, és irány Honolulu reptere. Út közben alkalmam volt ismerkedni a helyi művészettel és a helyi drive thru különlegességgel.

A drive trhu dolgokon azt hittem már nem tudok meglepődni, hiszen már hozzászoktam mind a kajáldák, mind a patikák, sőt még a drive thru bankok látványához is. A kaliforniai drive thru gyónás dolgot még mindig nehezen hiszem, viszont ez a check-in mindenképp valószerű, mókás és meglepő volt.

A szigetközi repüléshez a go! légitársaságnál foglaltam jegyet. Ennek a tudatlan választásnak volt az egyik eredménye, hogy a check-in pultnál közölték velem, hogy a járat nem a 2-es terminálról indul, hanem a szomszéd pajtából. Időben érkeztem, tehát nem vágott földhöz se a plusz várakozás, se a plusz séta. A veszprémi vasútállomáshoz (vagy a kelenföldi pályaudvarhoz?) hasonló épületben közepes sebességgel haladtak az amúgy nem túl hosszú sorok (2 db). A légitársaság alkalmazottai rendkívül segítőkészen elkérték mindenki kézipoggyászát, hogy megmutassák, hogy az általuk tervezett - az átlagosnál valamelyst kisebb befogadóképességű - kézipoggyászméret-ellenőrző dobozba ezen csomagok nagy része nem fér be. Mire ezt az utas is felfogta, a légitársaság már be is csekkelte a szóban forgó csomagot és ezzel párhuzamosan ki is állította a számlát a $10-os viteldíjról. Az én táskámat mindenképp fel kellett adnom, mert nagy is volt, meg volt is benne mindenféle olyan áru, amit az utastérbe nem engedtek felvinni. Most visszatekintve úgy érzem, sokkal találóbb lenne a cégnek a stop! pay! wait & go! név (további indoklás a visszaútnál). Ez legalább olyan catchy, mint a go! önmagában.

HNL reptéren még két említésre érdemes dolog történt. Egyrészt találtkoztam egy mosolygós-colossal - aki Szentendre feliratú pólót viselt -, valamint a párjával. Ennél messzebb már régen voltam otthonról, tehát még mindig jogosnak tartom az akkori kérdésemet: WTF? Gyorsan leinformáltam őket, és kiderült, hogy hawaii-on élnek, a csaj törzsgyökeres hawaii, és két éve voltak Magyarországon. Nyilván tetszett nekik, más véleményt igaz még nem is hallottam kis hazámról. A másik érdekesség a pilótánk volt, egy talán még huszas éveiben járó nő, a helyi tradícióknak megfelelően virággal a hajában. Finoman emelte és tette le a gépet, mégis fura érzés volt, hogy egy nő vezet. (No offense, women!)

A repülőn a kedvenc útikönyvem tanácsának megfelelően a jobb oldalon foglaltam helyet. Nem is bántam meg, ugyanis az út felét a Big Island északi partszakasza mentén nyugat-kelet irányba tettük meg. Már a sziget északi csücskének látványa is feldobott, nem is beszélve a Waipi`o-völgyről.

Waipi`o-völgy, Big Island

A Wapi`o-völgy azért érdekes, mert annak meglátogatása tervben volt. Ugyanígy a Manua Kea 4,207 m csúcsa is:

Manua Kea (a vulkán itt talán jobban kivehető)

Járműváltás

A járatom a sziget keleti partján és annak gazdasági központjában, Hiloban landolt. Ahogy már említettem, a pilótánk simán tette le a gépet, és a csomagom visszaszerzése is problémamentesen zajlott. Nem így az autóbérlés. A foglaláskor használtam egy neten talált contract ID-t, hogy a bérlés során ne kelljen fizetnem a 25 év alattiaknak kötelező napi +$25-t. Az ID-vel jött még némi kedvezmény, valamint egy biztosítás. Nos, ez a biztosítás az, amit sajnos külön nem tudtam lemondani, hogy a sajátomat használjam, (és részben) ezért az egész foglalást újra kellett rendezni. Szerencsére a hiloi National autóbérlő társaságnál rendesek voltak, így ugyanazon az árfolyamon kaptam a kocsit, amin eredetileg foglaltam. Ezen túl a kötelező napi $25-t is sikerült a felére lealkudnom, ergo nagyon korrektek voltak. A full-size autókból viszont kifogytak, úgyhogy egy premium kategóriásat kaptam helyette: egy Ford Taurust. Ennek egyfelől örültem, mert az utolsó napokban az öt fő jobban elfért benne, másfelől viszont nem, mert az utak és a parkolóhelyek valamelyst keskenyebbek, mint az államok többi részén. Sokat azért nem problémáztam, mivel már így is majdnem délre járt az idő. Felmértem a már meglévő sérüléseket, karcokat és pár percen belül elhajtottam a fehér paripát (ménest?) a Hilo International (ITO) reptérről.

Hamakua

A cél elég egyszerű volt: sötétedésre elérni a sziget nyugati partján található Kailua-Kona városába, úgy hogy közben minél többet lássak a sziget északkeleti részéből. A sziget ezen partszakasza a Hamakua nevet viseli. Mivel az uralkodó szélirány északkeleti, ezért ez Hamakua és Hilo kapja a szigeten a legtöbb csapadékot. A növényzet ennek következtében itt a legdúsabb, és itt található a legtöbb vízesés. Mindezekből legfeljebb az esőt megtapasztalva* választhattam volna a 19-es, majd 190-es autópályákat:


Nagyobb térképre váltás

De miután a helyiek meghagyták a régi autóutak egyes szakaszait, valamint a partszakaszon volt néhány igazi szörfözős strand, késztetést éreztem, hogy kisebb-nagyobb kitérőket tegyek az úton. Az első megállóm a Honoli`i Beach Park volt, ahol bőven akadt mind boogie boardos, mind szörfös.

Honoli`i Beach Park

A strand melletti utca meglehetősen meredek, és elvileg kétirányú volt. Az Taurus egy irányba alig akart elférni rajta, a parkolásról meg ne is beszéljünk. A szörfösök látványával, valamint a Csendes-óceán morcosabb felével való gyors ismerkedés után továbbindultam északra a 19-esen. Alig pár mérföld után elértem a régi főút scenic drive-ként meghagyott részét. Ez az útszakasz igazán jó volt, az égbolt felé tekintve szinte végig ehhez hasonló látszott:


Út közben megálltam egy másik partszakasznál is, ahol talán először szembesültem azokkal az erőkkel, amik északkeletről eródálják, bontják a szigetet - ha lassan is, de biztosan. Ezután nem sokkal megpihentem a What's Shakin' nevű vendéglátóipari egységben, hogy egy igazi hawai`i hamburger formájában elköltsem ebédemet. Az ebéd befejeztével az Akaka Falls felé tekertem a kormányt, ami sok másik itteni vízeséssel ellentétben szerencsére nem volt kiszáradva. Sőt, maga a vízesés és környéke egészen élettelinek tűnt Laopahoehoe Pointhoz képest. Laopahoehoe főleg azzal vált híresség 1946. árpilis 1-én, hogy egy hatalmas szökőár minden viccet félretéve elsöpört 21 kisgyereket és három tanárt, buszostól, hidastól, egyszóval mindenestől. Az esetnek azóta emlékművet is emeltek, a környéken parkban pedig tényleg csak a szelet és a hullámok morajlását lehetett hallani, érezni. Kissé talán nyomasztó volt a hely, de emellet iszonyat szép.

Laopahoehoe Point és hősünk

Továbbra is észak-északnyugatnak tartva a 19-esen, az őserdőszerű dzsumbujt rendezett eukaliptusz ültetvények váltották fel. Zöldnek ez is zöld volt, az autókázás két ilyen műerdő között pedig különösen kellemes. A 43. mérföldkőnél - mintegy második próbálkozásra - sikerült ráhajtanom az Old Mamalahoa főútra, ami keskenyebb, tekervényesebb, lassabb és öregebb, mint az autópálya, cserébe egy csomó látnivalót nyújt. Bizonyos szakaszai erdőben vezettek, de voltak, amik egyfajta Hollandia + minidombság területen vágtak át. Talátam itt élő mezőgazdaságra utaló traktort és békésen legelő gulyát egyaránt. Régen ez volt a sziget éléskamrája, amikor a sziget nagyrészét szárazság, vagy más természeti csapás sújtotta, erre a vidékre mindig lehetett számítani - elsősorban friss táplálék szempontjából.

Waimea

Ahogy közeledtem Waimea kisvároshoz, a levegő egyre párásabbá vált, mígnem a takaros kis települést elérve az szinte teljesen ködbe burkolózott. Waimea voltaképpen pont erről híres takaros házikók, egész évben 24/7 jelenlévő köd és enyhén belassított idő.

Waimea

Ez így már önmagában is hangulatos volt, de ami az egész napi utazásban legjobban tetszett, azt Waimea város szélétől pár mérföldre délre tapasztaltam. Nem kellett 5 percet haladni dél felé, és a dús zöld legelők hirtelen kiszáradt fűcsomók és kaktuszok tengerévé voltozott.

Hwy 190, Waimeától néhány mérföldre délre

A váltás drasztikus volt, de azért Kailua-Konáig kihevertem. Út közben elhaladtam a Parker Ranch mellett (vagy átvágtam rajta), ami állítólag az egész Egyesült Államok legnagyobb területű gazdasága. Ez akkor hidegen hagyott, így sötétedésre megérkeztem a szállásra - terv szerint. Apropó, Kailua, Kona, Kailua-Kona. Hogy is van ez? Majd a következő bejegyzésből kiderül.

*most van ilyen szó, vagy nincs?

Is It Twitter Already?

Twíít, twíííít! Az utolsó két bejegyzésem szövege alig haladta meg a 160 karaktert (ha egyáltalán elérte azt). Lassan én is elgondolkozhatom azon, hogy twitterre, vagy facebook-ra migrálok, ahogy azt A nyugati kolléga is tette.

Linda Lingle - Hawai`i kormányzója

A ma esti történet ott kezdődik, hogy félreolvastam egy e-mailt. Ennek eredményeként ahelyett, hogy Hawai`i governátornénijével találkoztam volna, Lucy Luval sikerült 10 percet csevegnem (twíít!). Na sebaj, ahogy túléltem a mogyoróvajas-műzlis tortillaba csavart banánt úgy a mai napot is általában, és végre a Toastmasters fogalma is kezd letisztulni.

Ez meg egy elcseszett karikatúra, de tényleg elég gyenge

Thanks Sincerely

Most kaptam ezt az üdvözlőkártyát. Vajon mit rejt a belseje? Annyit segítetek, hogy én örültem, amikor megláttam.

Baby Rain

Sly gyereke után ma megszületett Olivér is. Tehát most rohannom kell vissza a munkahelyre munkahely mellé inni. Ajaj, ennyit a leadandóról.

A baloldali az újszülött, jobból Julcsi

List of My Hangmen

Megkaptam a kivégzőosztag neveit tartalmazó listát:

• Kazuhiko Kawamura
• Benoit Dawant
• Michael Alles
• William H. Robinson

Ezek közül az utolsót ismerem egyedül. A kivégzés pontos időpontja még nem ismert, de úgy döntöttem, holnap reggel 10-től nekiállok parázni.

Just for sure. :) Just to be sure.

Hawai`i #1

2009.08.16., Vasárnap

Ha nehezen is, de végre rászántam magam, hogy elkezdjem írni a beszámolót az idei év eddigi legnagyobb túrájáról, a Hawai`i és Nyugati parti útról.

Indulás

Ha az előkészületeket nem számítjuk, a történet augusztus 16-én indult. Robira ezen a reggelen is lehetett számítani, szeme se rebbent, amikor tudtára adtam, hogy amerikai középidő szerint reggel 6:40-kor indul a gépem. A reptéri fuvar tehát lezsírozva, érkezés után már csak a $15 rejtett díjat kellett befizetni az északnyugat-háromszög szállítmányozó cégpárosnak. A becsekkelés zökkenőmentesen ment, a 7 órás repülőút pedig viszont gyorsan elreppent, az előtte esti 23:40-es lefekvésnek köszönhetően. Repülés közben a legnagyobb szórakozást a mezőgazdaságban dolgozók implicit művészi alkotásai nyújtották, ami néhány ezer méter magasságból valahogy így nézett ki. Ezután jött a néhány órás kékség, a helyenként felhők élénkítette kussoló óceán.

Érkezés

Oahu szigetét délről közelítettük meg, így először Mauit és Moloka`it pillanthattam meg.

A látvány kapcsoán az első gondolatom az volt, hogy engem már Molokain is kitehetnek. De ez nem így történt, a gépem Oahu szigetén, Honoluluban landolt, az 50. állam fővárosában.

Hawai`i állam

Hawai`i az USA legfiatalabb állama, 1959. augusztus 21-én nyert felvételt, vagyis épp most ünnepelték ennek 50. évfordulóját. Az állam mintegy 8 szigetből áll, amik északról délre "fiatalodnak". A négy legnagyobb Kaua`i, Oahu, Maui, és Hawai`i (Big Island). Az állam fővárosa, Honolulu, tehát Oahun található, ahol az egész állam 1-1.5 milliós lakosságának mintegy 80%-a él.

Oahu

A repjegyem Oahura szólt, ahol Pearl Harbor is található. Pearl Harbor pedig nem csak egy hadimúzeum, hanem egy aktív katonai bázis is. Ezen kívül Oahu tele van forgatási helyszínekkel, természeti látványosságokkal, strandokkal és a strandokon keresztül implicit módon csupajó polinéz és túrista csajokkal. Ez alól Waikiki sem kivétel, így a szállosmat is a strand mellett 120 méterrel foglaltam. A hely tele volt fiatalokkal, beleértve az ott dolgozókat (mi érdekes található a képen?).

Az első naplemente

A szállás elfoglalása után azonnal rohantam is a strandra, hogy megmártózzam a Csendes-óceán kellemesen sós vizében. A pancsolás és heverészés után elmentem vacsorát keríteni, amihez járt egy naplemente is. Ez az első naplemente Hawai`i-on ottani idő szerint este hét körül következett be, és valami hasonló színekben tündökölt:

A jetlag, az 5 órával elnyújtott nap és a másnap reggeli szigetközi szökkenés viszonylag korán, már este 9-10 körül ágyba kényszerített. Az alvással tehát nem volt gond - még annak ellenére se, hogy a hatágyas szobám egyik sarkában egy hatalmas ventilátor a 747-es hajtóműjének hangerejével zúgott.