Ami most következik, az világsláger. Vagy mi. Én a rádióban meghallva már elgondolkozom, hogy kifussak-e a világból, vagy csak kiugorjak-e a kocsiból, egyenesen a szembejövő alá. Na jó, ennyire azért nem rossz, főleg ha klipp is van hozzá. Sőt, klippel együtt teljesen élvezhető a szám:
Na, de mégis miért vágtam be ide ezt a produkciót? Nem csak Cyrus szimpatikus megjelenése miatt. Megfejtésként első körben egy kettősponttal elválasztott természetes számpárt várok. Utána pedig (adok) egy bővebb magyarázatot.
Update: Érkezett egy (helyes) megoldás: 1:23. És akkor a számomra sokkoló hír Wikit:
Kissé technikai, de mégis közérdekű bejelentés: megjelent a Google Voice. Ezzel úgy érzem a Google hálójába egyre inkább beleragadok. Az Google Voice számom:
(406) 282-1366
SMS-t lehet küldeni, a jelenlegi "kártyámmal" ingyenesen fogadom őket - mert ez ugye nem triviális az amerikai szolgáltatóknál.
Update: A lényeg úgy tűnik nekem se esett le elsőre. Ha regisztrálsz Google Voicera, akkor ingyen tudsz SMS-t küldeni a rendes számomra és a fentire is. Az account igénylés egyelőre meghívással történik: https://services.google.com/fb/forms/googlevoiceinvite/
Köszönöm, már jobban vagyok. Bár munka után azonnal tipliztam haza, hogy ágyba bújjak és... szóval, hogy tovább kúráljam magam. A tegnap esti forró lábvíz - forró tea kombó szemmel láthatóan előbbre vitte a dolgomat. Na, de hol is hagytam abba a Hawai`i történetet? Az egyik legjobb rész előtt. Hmm... ezt a két mondatot alighanem minden Hawai`i bejegyzésem elejére odaírhattam volna.
Pu`uhonua o Honaunau National Historic Park
Ismertebb nevén Place of Refugee az egyik legátszellemültebb hely a szigeten. Az aloha koncentráció itt kétségkívül átlagon felüli. A rövid partszakasz egyben nemzeti park és kiváló snorkeling hely, vagyis egy újabb szelet a paradicsomból. No kiddin'. Biztos vagyok benne, hogy ezt már többen is érezték így, nézzük miért:
Place of Refugee
Pu`uhonua története
Az első telepesek a 4-5. század környékén vetődhettek partra. Jó 2500 mérföldet biztos kellett evezniük sodródniuk, mígnem Hawai`i partjára nem verődtek. Kevesen voltak és a szigeten főleg halat és ott talált gyümölcsöket ettek. (Milyen kultúrnövények is voltak ott akkor?) Sokat nem is tudni róluk, mert István király koronázásának idején jött a második, valamivel agresszívebb hullám Tahiti felől. Az agresszív hullámmal nem lett volna senkinek gondja, sokkal inkább a telepesekkel, akik ezzel jöttek és egy a korábbinál agresszívebb kultúrát honosítottak meg.
Ez a második kultúra sokkal osztály-orientáltabb volt, mint az előző. Vezetőket választottak maguknak, akiket Ali`inek hívtak és szigorú, ámde mostani szemmel nézve többnyire értelmetlen törvények szerint éltek. A törvény nem volt más, mint tabuk hosszú listája, amit szimplán kapunak hívtak. Néhány szemelvény a listából, vagyis kaput követtél el, ha:
az árnyékod az Ali`i árnyékára vetődött
az Ali`i szavába vágtál
a nők edényében készítetted a férfiak kajáját
disznót, vagy banánt ettél
férfiak és nők együtt ettek
nem vettél részt bizonyos szertartásokon
rossz helyen horgásztál
az Ali`i szent strandján szörföztél
A büntetés egy kapu elkövetéséért rendszerint halál volt. Súlyosabb esetben halál és a közeli hozzátartozók halála. Emiatt állítólag egyes Ali`ik is kellemetlenül érezték magukat, úgyhogy voltak akik csak este merészkedtek elő, így pl. a nap vetette árnyékkal nem volt annyira népritkító. A tűz, cápa, vagy buzogány általi büntetés így visszatekintve erősnek tűnik, de legalább rendet tartott, az emberáldozat meg abban a kultúrában egyébként is teljesen hétköznapi volt. A megtorlás alól kibújni nem nagyon lehetett, azaz mégis. És itt jön a képbe a Place of Refugee. Bármiféle kaput követtél el, ha időben elérted Puʻuhonua kapuit*, akkor hirtelen védetté váltál, és egy gyors szertartás után megbocsáttatott minden bűnöd. Ezután pedig szabadon elsétálhattál, mintha mise* történt volna. Íly módon egy jobbféle hosszútávfutónak az átlagosnál jobb túlélési esélyei voltak az akkori társadalomban. Külön vicc, hogy ha egy vesztett (vagy vesztésre álló) csata kapcsán eljutottál a Place of Refugeeig élve, akkor simán válthattál oldalt, sőt! Volt, hogy a rangodat is megtarthattad!
*rendben, nem vicces
A park megközelítése nem túl bonyolult, Konából indulva a Hwy 11-et kell követni délre. Ha az ember kellőképpen lusta és csak 5 után érkezik, akkor duplán nyer. Egyrészt már jegyet se kell fizetni, mert a jegyszedők hazamentek, másrészt naplemente idején a leghangulatosabb a hely.
Felsorolás jelleggel, mégis mit lehet itt találni. Először is, pihent óriás teknősöket.
Turtles Resting
A legtöbb esetben tábla is figyelmeztet, hogy a környéken teknősök pihennek, ne zavard őket. Valójában ezek a szerencsétlen, együgyű állatok nem csinálnak mást, csak várják, hogy a hullám csapdossa őket a partmenti kövekhez. Időnként 30-40 cm-t úsznak a partól elfele, de azt is csak azért, hogy egy nagyobbat koccanhassanak. Na sebaj, ők minden bizonnyal élvezték ezt. Én meg élveztem a helyi jellegzetességnek számító salt'n'peppa homokkal borított óceánpartot.
A parkban a hangulato pálmafák mellett helyet kapott egy helyreállított korabeli kunyhó, és egy szentély, vagy ottani nevén egy Heiau.
A kedd esti vacsorámat is itt, a fürdőző madaraktól nem messze költöttem el. A vacsorához persze ismét járt a naplemente, és a helyiek keltette vidám hangulat: ők ugyanis hozzám hasonlóan kiültek piknikezni, és ujjongással, valamint tapssal nyugtázták ezt a napot is. Azt kell mondjam minden okuk megvolt rá.
Az a nagy helyzet, hogy épp jól meg vagyok fázva, úgyhogy minden erőmmel azon vagyok, hogy összeszedjem magam. A jóféle náthát szerdán sikerült összeszednem, amikor a The Cheesecake Facotoryba mentünk megünnepelni Daniel barátnője, Sheila születésnapját. Szerda este már hideg szállt Nashvillere, a Sajttortagyárban pedig bent már nem volt hely, így egy hatalmas elnézéskérése mellett a teraszon ültettek le minket. Előrelátó, gondoskodó volt a személyzet, mert a gázkandelládereket is begyújtották, amik elviselhetővé tették a kinti légkört. Ahogy észrevettem az emberek fáztak, én viszont nem - még egy szál pólóban sem. Aztán utólag kiderült, hogy mégis... Ez voltaképpen az én hülyeségem volt, de a megfázásban az is segített, hogy a személyzet bő jéggel hozott mindent, valamint összekeverték három asztal számláját, amit kb. háromnegyed óra alatt sikerült kibogozniuk. A menedzser (manager?) mikor kijött, egy értelmes mondatot nem tudott elejteni, de az étterem javára legyen írva, hogy legalább a borravalón nem kellett gondolkozni - gond nélkül felszámolták a kötelező 18%-ot. Tehát másnap reggel 20 HP-val és egy szelet torta árával (~$9.48) szegényebben ébredtem.
Ez a -20 HP egészségromlás az, ami mostanáig is kitart. Ezt próbálom kúrálni az alábbi recepttel:
Az fényképen az alábbi összetevők láthatók:
1 bögre forró víz
1 filter gyógytea (hársfa és bodza közelébe nyilván nem ér, de legalább az íze gyógyteára emlékeztet)
méz
citrom
rum (altató)
Az elkészítés pedig egyszerű: mindent bele, a filtert 3 perc után ki. A többi maradhat a fogyasztás végéig. Rumból nem kell az összes.
Kissé Déjà vu érzéssel tölt el, hogy ma megint nem sikerült elmennem vitorlázni és ismét a bloggal küzdök. Mentségemre és megnyugatásomra szolgál, hogy a vitorlázás ma is elmaradt, ezúttal az időjárási viszonyokra való tekintettel. Na, de akkor nézzük (én írom, ti olvassátok), mi történt a harmadik napon.
Kealakekua bay és a Captain Cook monument
Hétfőn reggel már Kaulia-Kona városában ébredtem. A minimális jetlag miatt a koránkelés nem okozott gondot, reggel 9-re már megreggeliztem és indultam is délre. Út közben még vettem elemózsiát a túrara a helyi Safewayben. Ennek a Safewaynek két jópofa tulajdonsága volt: az olcsó és finom kenyér és nektarin, valamint a nem mindennapi kilátás a városra és a szomszédos Walmartra.
A nap egyik fő célja a Kealakekua-öbölben található Cook kapitány emlékmű meglátogatása volt. Na, de miről híres a hely? Történelmi szempontból nyilván Cook kapitányhoz köthető. A magyarázathoz nézzük az alábbi térképet:
A fenti térképen a folytonos vonalak jelölik Cook kapitány felfedezőútjait, míg a szaggatottak a legénységéét. A kapitány tehát úgy látszik valahol elmaradt, és ez a hely nem Ausztráli, vagy Új-Zéland, sőt nem is a szigetvilágtól délre leírt hurok volt, hanem a Big Island, azon belül is a Kaelakekua-öböl. Mondanám, hogy Cook itt hagyta a fogát, de ez egyrészt ócska poén, másrészt testének ennél több részét hagyta az öböl szélén. De ezt mégis hogy hozta össze? A történelmi feljegyzések szerint a helyiek eltulajdonítottak egy, az angol tengerészethez tartozó csónakot - elsősorban a számukra értékes szögek miatt. Cooknak ez nem tetszett, úgyhogy szóvá tette:
-Ezt most miért is kellett? - kérdezte. -Mer' azér'. - jött a válasz, gondolom. -...
Ez a párbeszéd nyilván nem vezetette sehova, vagyis mégis. Dulakodás tört ki, amiben a kapitányt végül leszúrták, majd 4 társával együtt szétszedték. Szó szerint. Helyi szokásként, kizárólag jószándék által vezérelve, a hawai`iak bizonyos testrészeket még visszaadtak a legénységnek, amit ők nem nagyon tudtak hova tenni. Ezt az egészet csak mint tanmese akartam megemlíteni: a helyiekkel nem konfliktusba keveredni. Ez alapszabály Nashvilleben is. Ha valakinek itt baja esett, az eddig kizárólag azért történt, mert olyanba ütötte az orrát, ami nem rá tartozott.
Kealakekua-öböl
Vissza Cook kapitányhoz, néhány (száz) év múlva kapott egy emlékművet, egy obeliszket. Na most az obeliszkről annyit kell tudni, hogy engem nem hozott lázba. Nem így az öböl élővilága. Életemben először a Kealakekua-öbölben próbáltam ki a snorkelinget, amire értelmes magyar szót még mindig nem találtam* és amit korábban dögunalmas dolognak képzeltem. Ez az öböl ilyen szempontból mindenképp telitalálat volt. Hivatalosan is a világ top 10 snorkelig helye között van, és ha ez nem elég, időnként még igazi fa*zagyerekeket is látni arrafelé:
Miután vízalatti képeket nem tudtam készíteni, a saját képeim keveset adnak vissza abból, amit itt láttam. Az alábbi youtube-on talált videó talán egy picit segít:
A körülöttem karnyújtásnyira úszó harminc-negyven sárga hal teljesen megadta a lubickolás alaphangulatát. A háttéret legalább 5-6 különböző féle koralltenger szolgáltatta, ameddig a szem ellátott. Márpedig a víz olyan tiszta volt, hogy 8-10 méterre simán el lehetett látni. Ebbe a jelenetbe úsztak be a különféle "egzotikus" halak, a maguk lélegzetelállító szín- és mintázatkombinációjukkal. Volt teljesen fekete, teljsen fehér, pöttyös, csíkos, szivárványszínű és talán lila alapon sárga kockás is, egyszóval nehéz lenne leírni mennyi féle halat láttam. Az első merülésem után 1 perccel ki is jöttem a vízből, mert nem akartam elhinni, hogy ilyen tényleg van, hogy ezek ennyien, ilyen változatos megjelenésben és ennyire barátságosan ott lézengjenek körülöttem. De később rájöttem és tudomásul vettem, hogy ez Hawai`i egyik legnagyobb vonzereje, és még vagy egy órát úszkáltam és bámultam zárt szájjal...
Az öböl megközelítése így visszagondolva nem volt triviális. A 3-4 alternatíva közül én a gyalogtúrás megoldást választottam. Autómat az útikönyv leírásának megfelelően az út szélén leparkoltam, majd a három pálmafa tövében induló ösvényen egyszerűen lebaktattam. A terep helyenként száraz és nehéz volt, tűzött a nap, az út pedig majdnem egy óra volt, de végülis fel voltam szerelkezve, a kiruccanás pedig a snorkeling miatt mindenképp megérte. Alternatív módon meg lehet közelíteni az öbölt úszva, motorcsónakkal, vagy kenuval. Ha most kéne választanom, hogy hogyan megyek oda, valószínűleg a kenu mellett döntenék, méghozzá a délutáni órákban. Délutánra ugyanis a delfinek is hajlandóak felkelni az öbölben, és olyankor játszadoznak a kenuk körül.
Bika, amit még talán Cook kapitány is használt
*a könnyűbúvárkodás már foglalt szó
A nap második feléről, a Place of Refugee-ról majd a következő bejegyzésben. Folytatjuk...
Az amerikai állapolgárság megszerzésének több módja is létezik. Van, egyszerű, de drága, van bonyolult és drága, van utólag szinte kivitelezhetetlen és van a kifejezetten Örsnek való eljárás. Az első kettőhöz nem kell semmi más, csak egy jobb/rosszabb féle ügyvéd, egy valag pénz és 3-6 hónap. Ez az eljárás kissé körülményes, főleg a harmadik módszerhez képest, ahol mindössze az Egyesült Államok területén kell születni. Persze ezt huszonévesen, vagy idősebb korban már elég nehéz megoldani. Most az utolsó lehetőségről szándékozom írni.
Zöldkártya Lottó
A játék szabályai egyszerűek: nevezni kell a játékra, a jelentkezők között pedig kisorsolásra kerül mintegy 50000 zöldkártya. A lottó hivatalos neve Electronic Diversity Visa Lottery, de a Green Card Lottery elnevezés sokkal elterjedtebb. Előbbi megnevezés már enged utalni bizonyos dolgokra, úgy mint a program fő céljára és ezáltal a nevezés korlátozásaira: indiai, kínai és mexikói embertársak hátrányban. Ők ugyanis alapból nem jelentkezhetnek a sorsolásra. A jó hír viszont, hogy kis hazánk állampolgárai igen, sőt mindezt elektronikusan és ingyen. Grátiszként, ha valaki véletlenül nyer, a házastárs is nyertesnek érezheti magát. Szóval, ha valakit érdekel a dolog, az elektronikus kapuk 2009. október 2-től november 30-ig állnak nyitva az alábbi címen:
Bejegyzések
