2009. június 24., szerda

Running Partners

A gyúrást egyre inkább hanyagolom, a futást viszonat annál kevésbé. Heti 5 alkalommal járok már futni, alkalmanként 5+ km-re. A futás helyszíne jellemzően a Percy Warner (5.4k), vagy az Edwin Warner park (5.7k), időpontja pedig szigorúan reggel 7.



Edwin Warner és Percy Warner


Ez az egész azért jó, mert reggel legalább felébredek tőle - a kávé nekem nem segít -, no meg az állóképességem is picit jobb. Ezen kívül pedig kiváló alkalom szocializálódni. Futni ugyanis az egyik kollégával, Péterrel szoktam - egyedül nem is szívesen mennék. Vele mindig poén dumálni, akár szakmai, akár azon kívüli dolgokról, továbbá futás terén közel azonos szinten vagyunk, így mindig tudjuk egymást rúgdosni húzni. A mai jackasskedésünk is ilyen volt, azonban ehhez kellett egy másik partner is: aki nem más, mint a Garmin Forerunner 305 névre keresztelt terméke. Erről következik most egy kis ismertető.

Garmin Forerunner 305

A Forerunner 305 alapvetően nem más, mint egy durung futóóra azzal az extrával megfejelve, hogy beleépítettek egy GPS vevőt. Én $167-ért rendeltem Amazonról (vö.: Garmin oldalán látható $300), ahonnan két hete érkezett meg. Azóta viszem magammal minden reggel, és regisztrálom, illetve publikálom a futás részleteit a Garmin Connect segítségével. - ami szerintem külön poén. Az óra egyébként nem a Garmin legújabb terméke, mind a 310XT, mind a 405 újabb nála, azonban az árak és a review-k alapján nem sokat gondolkoztam, hogy melyiket vegyem meg.

Az első benyomásokról. Volt közöttük néhány kellemetlen:

  • baromira meg kell dönteni a kezemet, hogy lássam a kijelzőt
  • elég nehezen lockolt elsőre

A magyarázatot mindkettőre hamar megtaláltam. A lock megszerzése csak az első alkalommal bizonyult nehéznek, feltételezem, hogy azért, mert meg kellett találnia magát a nagyvilágban. A megdöntést illetőleg pedig azt vettem észre, hogy a tok alsó megtört részében elhelyezett antenna ilyen fizikai/mechanikai elrendezésben áll futás közben optimális szögben. Úgyhogy mostanra már egyik sem zavar, és jöjjön is pár pozitív dolog:

  • ha megvan a lock, az pontos
  • térkép funkció
  • pontos idő
  • edző funkciók

Ha a GPS vevőnek sikerült befognia, onnantól pontosan vesz, legyek kocsiban, erdőben, vagy az kockámban. Erről még mindig napi rendszerességgel áradozunk, hogy hogy a fenébe működhet a GPS azzal a 25W-al, amivel surágoznak a műholdak. És, hogy hogyan lehet ebből a ~-150 dB érzékenységű vevőkkel ilyen pontosan helymeghatározni. A térkép funkció elsősorban arra jó, hogy megnézd merre futottál éppen, esetleg ha eltévedtél, tudjad hol a kocsid (honnan indultál). Ehhe. van egy plusz menüpont is: back to starting point. Ez még egyszer jól fog jönni. Harmadikként az időt említettem, ami azért vicces, mert sehol nem találtam meg, hol lehetne beállítani. Viszont a kijelző egyik virtuális lapján ott van, és pontos.

Az edzőfunkciót hagytam a végére. Millióegy dolgot be lehet állítani, de még csak egyet próbáltam. Ez az, ahol sávszerűen be lehet állítani a megcélzott tempót. Ezt ma (is) 5 és 8 min/miles miles/min közé lőttük be, és 7.21-re sikerült teljesíteni, ami lehet, hogy nem olyan nagy szám, de ha figyelembe vesszük, hogy mennyi domb van a pályán, és hogy milyen kimerülten és jóízűen vigyorogtam a végén, azért ez nem rossz.

Összességében poén ez az óra, lehet egyik nap a heart-rate monitort is kipróbálom, következésképpen meg vagyok elégedve mindkét futópartneremmel.

Off Update: a ScribeFire megint felb*@zott, mindjárt kihajítom. Már két főverziószámot lépett, de az alaphibákat még mindig nem bírták kijavítani.

3 megjegyzés:

Örs írta...

A GPS atomóra pontosságú időt szolgáltat, duh. Jóhogy nem kell beállitani.
Amúgy tényleg durva, hogy mijen gyenge jellel müködik.

Örs írta...

Ezt az edzőfunkciót nem értem. Mi az hogy 8miles/min? Nem forditva? De mondjuk ha 7 perc alatt nyomtok egy mérföldet az 13km/h. Ami nem kevés, föleg beszélgetni közben.

Szal hogy is van ez?

bAtu írta...

Javítottam a mértékegységet.

A gyorsabb futás közben nem is beszélgetek, inkább csak lihegek.