St. Louis

Múlt hét végén felugrottunk Missouri állam St. Louis nevű városába. St. Louie nem kicsi. Ha le kéne írnom a várost, nem tenném. Korábban már úgyis megtette ezt Nelly. Az építészetéről azonban ejtenék pár szót.

Csapjunk egyből a közepébe: a belváros az alábbi képen felvázolt módon fest. Középen található a nevezetesség, ami egykor bíróságként üzemelt. Ezt öleli körbe a narancssárga kétszárnyú épület (a szállásunk), a kommunizmus korából itt ragadt kosz-szürke 15 emeletes luxusapartman (jobb elől) és a többi véletlenszerű magas épület. Ezeket kétségkívül egy, a Sim City 2000 városfejlesztő algoritmusát meghazuttoló, tudatos és kreatív várostervezés eredményeként kerültek helyükre.

St. Louis belvárosa

A fenti képet mindenképp érdemes összevetni az alábbi nyertes és elfogadott látványtervvel, amit közel 50 éve készítettek és fogadtak el. A látványterven a részletek valamelyst elvesznek, főleg mert a kép telefonnal készült, de alapvetően három dolgot kell rajta észrevenni. Az egyik a hatalmas furcsa ív, a másik az ív alatti maszat, ami a volt bíróság épületét jelképezi, végül a harmadik a 20+ emeletes épületek teljes hiánya. Ez utóbbiak végül mégis kinőttek a városközpontba, minek kapcsán a Pesti oldal Petőfi és Lágymányosi híd közötti szakaszának beépítését akár esztétikusnak és sikeresnek is nyilváníthatjuk.

Gateway Arch: a nyugat kapuja

Ha pedig szóban belebotlottunk az ívbe, azt 49 éve kezdték el építeni, úgy hogy igen magas legyen. Végül 192 méter magasra és ilyen szélesre sikeredett:

Az ív széltében 

Az ív érdekessége, hogy bele is lehet mászni és fel is lehet szökkenni a tetejére. Felülről pedig egészen jó kilátást nyújt, ahogy azt az első és az alábbi kép tanusítja.

A Mississippi part parkolója az ívből

Maradva a várostervezésnél és az építészetnél, minden hosszabb magyarázat nélkül egy pár további képt.

A bíróság volt épülete a földről

Ez mondjuk kifejezetten tetszett: hatalmas betonfalanszter cizellált felső emelettel 

Az "így készült" fénykép

Az ügyeletes plasztik dementor elijeszti a munkásokat

Toronymúzeum (Pókember főellenségének főépülete)

A University of Washington campusának főbejárata

Összességében St. Louis egy lescsúszott és elhagyatott Washington D.C. hangulatát keltette bennem, de egy hétvégét mindenképp érdemes volt rászánni a városra. Arra pedig mindenképp jó volt, hogy Nashvillet ezek után egy fokkal takarosabb és kellemesebb városnak érezzem.

Music, Music and Music

Valahogy nyomokat kell hagyni, hogy köteni tudjam a zenei ízlésem alakulását. Azt már tisztán látom, hogy szinte teljesen visszatértem az elektronikus zenéhez. Azon belül pedig a lassabb fajta prüttyögés az, amit legszívesebben hallgatok - ha éppen kifogytam a hangoskönyvekből. Következzék tehát egy újabb csokor ajánlat.


Photek

A Photek nevű egyszemélyes társulatra a minap leltem rá, pedig a Tron Reconfigured albumon már rég ott csüngedez a neve. Alább az Aviator című dala látható hallható, de ugyanennyire merem ajánlani a Signalst is.

Tha Trickaz

Szerencsére a Trickaz se csak az egy-számos-siker, bár nem is az, akitől minden jöhet bármikor. Az alábbi Vietnamists igen jó, de a Baker Shop és a Robbery Song is hasonlóképp teljesít.



Opiuo

Az egymássalhangzós ausztrál DJ alig két hónapja itt járt Nashvilleben. Az előadása persze késett, mert lerobbant a kocsija, de ez az alábbi Robo Booty darab élményét aligha befolyásolja. Opiuonak szintén van még pár egészen ütős száma, érdemes körül nézni nála.



Koan Sounds

Fentebb mindenki olyan termékeny, de azért léteznek egyszámos hősök is. A Koan Sounds Funk Blastere erre egy ékes példa:



Spoonbill

Nos, Spoonbill valahogy az egyediségre törekszik. A legjobb száma is elszállós, de alapvetően nem rossz.



Az esetlegesen felmerülő zenei ajánlatokat várom a kommentekbe.

Weddings

Idén alighanem mindenkinek kijutott az eskövőkből és ez alól én se vagyok kivétel. 2012 akár az egybekelések éve is lehetne. Ez nem is olyan rossz gondolat: 2012-t ezennel a házasságok évének titulálom. Ez tűnhet szubjektívnek, mondván az ismerőseim pont ebbe a korba értek, de meglepő módon a házasodók kora elég nagy szórást mutat.

Az otthoni esküvő-program tényleg sűrűnek igérkezett, ami nem egyszer rádöbbentett, hogy milyen széles is az Atlanti-óceán. Még a nashvillei hó se olvadt el, de már 'priorizálnom' kellett az esküvőket. Természetesen Antoinette és bátyám nyári egybekelése került a lista legelejére - ezzel kijelölve a nyári hazautazásom időpontját és háttérbe szorítva a többi otthoni lagzit. Ez utóbbi kezdődött Péley Daniéval, majd... ezt lásd alább. Mellékszálakon szintén sokan beálltak a sorba: Henger Dóri, és a volt osztálytársak közül Vati Gergő, valamint ha jól hallottam Zana is.

Ezzel egyidőben az államokban is kitört a házasodási láz, úgyhogy itt is szelektálni kellett. Itt elsősorban Andrásé kapott preferenciát, így tavasszal Danielét, majd Kevinét mondtam vissza. Ezeket is sajnálom, Texasra már régóta kíváncsi vagyok.

Szerencsére azért akadt olyan rendezvény is, amin valamilyen formában sikerült megjelennem. Következzék ezekről egy rövid áttekintés földrajzi helyek szerint csoportosítva.

Balatonudvari, MO

Az idei szezont számomra Antoinette és bátyám esküvője nyitotta a Balatonparton, még júniusban. A polgári rész a ház hátsó kertjében, a templomi pedig a tihanyi apátságban került megrendezésre. Ellentétben a távszervezéssel kapcsolatos minimális szkepticizmusommal, az egész esemény jól sikerült, beleértve a lakodalmat is. No meg nyilván ez a lakodalom volt számomra a legmegindítóbb, hiszen a bátyáméról volt szó, én voltam a tanu, 2008 óta először láttam a családot nyáron és Zsuzsi is velem volt.

Az ember azt gondolná, hogy a 21. századra a filmelőhívás már-már gyorsabban megy, de a hivatalos esküvői képek még mindig nem jutottak el hozzám. Persze az is lehet, hogy én kevertem el valahová, vagy csak beestek a digitális asztalom mögé. Mindenesetre íme egy kép az ifjú párról az esküvő után:

A család az esküvő után

Pueblo, CO

Az idei év számomra nem az új helyek felfedezéséről szól. Kolorádó államban is jártam már vagy háromszor. Ez persze nem akkora gond, lévén hogy ez az egyik kedvenc államom. Sőt, kifejezetten jó ez, ha az embernek marad ideje az esküvő előtt és után egy kis nézelődésre.

Mászóka előtte: The Garden of The Gods

Az esküvő Puebloban volt, egy több mint csendes kis városban Kolorádó déli részén. Íme az ifjú pár, Jenny és András:

OK, ez csak Jenny

Jenny és András nyitótánca

Végül még egy kis mászás az Eldorádó kanyonban. Az útvonal érdekessége, hogy két évvel korábban úgyanúgy a harmadik szakaszig jutottunk a Ruperen.

Hősünk kepeszt a Ruper pihenő szakaszán az Eldorado kanyonban

Budapest, MO

Mintha mostanság a villámesküvőnek divatja lenne. Zoliék alig nyáron jelentették be, hogy összeházasodnak és már "túl is estek rajta". Sőt, Zolinak ma még születésnapja is volt, de ez alighanem kevésbé releváns. Mindenesetre ezt igen fájó volt kihagyni, még ha félig-meddig sikerült is ott lennem: 

Jucus és Zoli esküvője Nashvilleből nézve

A tömegben elvegyülve

Koccintani viszont még így is poén volt a jelenlévőkkel. Remélem az ottani laptop is csak annyira ragadt utána, mint az enyém.

Nashville, TN

Végezetül egy kis ízelítő a következő rész tartalmából: a doktor úr is megházasodik. Igen, azthiszem Tihamérra már tényleg ráfért, hogy megházasodjon. Aki a képet félreérti az olvassa el újra a képaláírást.

Professzor Levendovszky, neje (Swati) és a szerző

The Longest Way To The Climbing Gym

Mintegy két hónapja történt, hogy beköszöntött a nap, melynek délutánján Laci 3x. születésnapját terveztük ünnepelni egy grillparti keretében. Előkészületként már korán reggel elindultunk otthonról (A) a mászóterembe (D), ami ideális esetben 6-7 mérföldre, avagy mintegy 10 percre van tőlünk. Az aznapi út valahol szuboptimálisra sikeredett, ugyanis indulás után másfél órával azt vettük észre, hogy már 100 mérföldre vagyunk a Climb Nashvilletől (B).

Ezzel az észrevétellel nem volt még sok gond, hiszen eleinte Foster Fallshoz indultunk. Sokkal kevésbé volt vidító másfél órányi baktatás után az autópályán észrevenni, hogy kigyullad az aranyos kis sárga 'check engine' lámpa. Bár soha nem szimpatizáltam a felvillanásával, valahol mégis tetszik a Honda 'check engine' felirata: annyira központi helyen van a műszerfalon, hogy nem lehet nem észrevenni. Persze az egész műszerfal egy jól átgondolt, letisztult dizájn (van már ilyen magyar szó?), így egy hirtelen szemmozdulattal azt is felfedeztem, hogy a hűtővíz hőmérője már a visszapillantótükrömet verdesi. Kisoroltam a szélső sávba, majd egy határozott lassítást követően kinéztem a motorháztető alól felszálló párafelhő mögül és óvatosan leparkoltam a leállósávban (B).

View Larger Map

Egy gyors helyszíni diagnosztika és telefonos segítség után arra jutottunk, hogy az autópálya füves részén érdemes állni, mert az itteni kamionok nem viccelnek. Vagy épp igen, csak én azt nem tudom értékelni. Mindenesetre a meghibásodás okát a hűtőrács elrepedésében állapítottuk meg, pontosabban abból egy darab kiszakadásában. Még egyet telefonáltam és kiderítettem, hogy a még épp le nem járt AAA autóklubtagságommal ingyenesen vontatnak.

Egészen 5 mérföldet. Utána pedig $5/mérföldet számolnak fel. Gyors összeadás, kivonás - de főleg szorzás - és kiderül, hogy mégsem szándékozom hazavontattatni az autót. Ehelyett tanakodtunk még 2 percet és átnéztük mi van még a kezünk ügyébe. Ez alatt a két perc alatt olyan érzésem támadt, mintha ismét a DOTT-tal játszanék, mert mindegy két szendvics, egy gallon ásványvíz, egy pár mászócipő és egy elsősegélycsomag akadt a kezem ügyébe. A tátongó 1x4 mm lyukat végül ideiglenesen lefedtük a leukoplasttal, az hűtőrendszert pedig megitattuk a nálunk lévő összes ásványvízzel.

 

Ásványvíz, avagy ezúttal hűtővíz

Ezek után az autót egy határozott mozdulattal szélirányba állítottuk és eldöcögtünk az első benzinkútig (C).

View Larger Map

Benzinkút az I-25 autópályán

Ez a kút teljesen átlagos déli kútnak mondható: az I-25 egyik lehajtójára települt, két másik társával együtt. Négy kútja volt és egy hozzá tartozó kis bolt - aminek a hátsó kertjében épp szemetet égettek. A boltban a fagyitól kezdve a felespohárig mindent lehetett kapni, egyedül talán a desztillált víz hiányzott. Sebaj, fogtuk a fagyit, valamint három gallon vizet, egy szigetelőszalagot és egy adag speciális folyadékot, majd fizettük és gyorsjavítottunk a parkolóba. Az utóbbi folyadék épp a kisebb repedéseket volt hivatott eltömíteni a hűtőrácsban. Esélyt nem láttunk rá, hogy a mi tátongó lyukunkat befogja, de azért beleöntöttük, majd nem sokkal rá leöblítettük egy gallon ásványvízzel. A lyukat a biztonság kedvéért szigetelőszalaggal fedtük le, a pillanatragasztóhoz pedig egyelőre nem nyúltunk. Hmm... pillanatragasztót is vettem?

A fagyit már útközben fejeztem be, ugyanis egy laza 65 mph-s tempót diktálva simán lecsorogtunk Nashvilleig anélkül, hogy a víz egyszer is felforrt volna. Persze a mászóterem előtt az autó még elnyelt  egy újabb gallon vizet, de ez a 3-4 óra tömény és intenzív mászás után már annyira nem is volt zavaró. Az aznapi mászás bár a teremben történ, így visszagondolva durva volt, mert vagy két-három napra több mint kellemesen lefárasztott.

Visszatérve az autóra, az autóm ismét megérdemel egy pirospontot. Már lassan nagykorú lesz, de még így kamaszként se hagyott cserben pofátlanul egyszer sem. Az, hogy a hűtőfolyadék eleinte hová spriccelt, az alábbi képeken fehérrel van megjelölve.

A hűtőrácsról még annyit tudtam meg, hogy megragasztani nehéz, az meg egyáltalán nem hiányzott, hogy valahol ismét elrepedjen. Úgyhogy némi keresgélés után rendeltem egyet Amazon-ról és még az otthoni túrám előtt "gyorsan" kicseréltem. Hehe, persze a hűtőn a váltó olaja is át volt vezetve és az elülső ventilátorokat is ki kellett szerelni, hogy hozzáférjek mindenhez rendesen, de azért megoldottuk.

New Baker In Town

A történet igen messzire, mintegy négy évre nyúlik vissza, amikor a tisztességes kenyérellátásommal gondok jelentkeztek. Nashville-ben - és úgy általában Amerikában - az otthonihoz hasonló kenyeret beszerezni kihívás. A nagyobb bevásárlóközpontokban és a nemlétező sarki közértekben továbbra is a több mint 50 éve elterjedt gyárszalagról legurított, puffasztott és dúsított puha szendvicskenyerek töltik be a polcok 98-102%-át. Bár a nyolcvanas-kilencvenes évektől kezdve elkezdtek megjelenni - mind egyéni vállakozó, mind franchise jellegű -  kisebb pékségek (Provance, Panera Bread, Bread & Company), a náluk történő vásárlással egy picit mindig körülményesnek tűnt. Úgyhogy elgondolkoztam egy alternatív útvonalon, hogy végül friss kenyér kerüljön az asztalra. Miért?

Egyrészt, a helyi pékségek és cukrászdák csak pék- és cukrászárut, valamint kávét árusítanak. Ez még annyira nem is meglepő, vagy zavaró, viszont lévén, hogy a rendes boltoktól távol nőttek ki a földből, egy külön uticélnak minősülnek. Ez pedig akárhogy is nézzük egy 15-20 perces kitérő, amit nem mindenki engedhet meg magának. Eh.

Másrészt, bár az ember egy idő után mégis rászánja magát erre a rendszeres kitérőre, és a nagyjából egy fontos (fél kilós) kenyérért kifizet a $5-8-t, azért valahol zavaja, hogy ez arányaiban ilyen drága. Persze nem arról van szó, hogy a havi keretbe nem férne bele, hanem inkább a megszokásról és az elvekről. Jó otthoni hozzáállással, talán még ezt is az eszembe juttatta: "Ennyiért már én is el tudom otthon készíteni."

Harmadrészt, az etalonkenyér úgyis mindig az lesz, amin felnevelkedtem, ami direkt, vagy indirekt módon a gyermekkori emlékekhez köt. Ugyanazt a kenyeret persze otthon elkészíteni kihívás, hiszen az eszközpark merőben más. De miért ne próbálnám meg rekonstruálni az Erzsébet kenyeret, vagy a sima bolti félbarnát? Útköben pedig el lehet kalandozni az ösvényről is ki lehet próbálni egy-két újat is - igen azokat is, amiket a helyi pékek árulnak.

Negyedrészt, tavasszal meglátogatott egy pékmester, akiről egyelőre keveset meséltem, de lényeg, hogy megtanított egy alapreceptet.

A Pékmesterem, Zsuzsi

Most visszatekintve ez még mindig a legegyszerűbb kenyérrecept, amivel találkoztam, de befektetett energia és ár / eredmény arányban lenyűgöző eredményt hozott. Szóval íme a recept:

Egyszeri kenyér

Standard egyszeri kenyér

Hozzávalók

• 420 g kenyérliszt (BL-80, vagy bead flour)
• 355 ml víz
• 1/4 tk. élesztő
• 1.5 tk. só

Elkészítés

A hozzávalókat egy tálban jól összekeverjük. A tálat egy fóliával lefedjük és közel 12 órát állni hagyjuk (mondjuk egy éjszakán át). A sütőt 250°C-ra előmelegítjük. Míg a sütő melegszik, a megkelt tésztát egy liszttel felhintett felületre öntjük, négyrét hajtjuk, majd a kenyérsütő formába helyezzük. A sütőformát sátor alakban fóliával lefedjük, majd a sütőbe helyezve 30 percig sütjük. Ezután eltávolítjuk a fóliát és még 15 percig pirítjuk. Végül a sütőből kiszedve legalább 45 percig hülni hagyjuk.

A recepttel persze mindenféle aljas trükköt el lehet követni, például a liszt 30%-át büntetlenül le lehet cserélni másfajtára. Az alábbi kenyeret a mester csinálta harmadrész kukoricadarával és egy kevés esztétikai édesítőszerrel:

 Egyszeri kukoricás kenyér

A témára azóta valamelyst rákattantam egészen kimíveltem magam. Egy igazi pékkel már teljesen el tudnék beszélgetni - akár kenyérsütésről is. Vincenttel mindenképp, aki ezen a videón megmutatja, hogyan kell Ciabattát formázni. Apropó, Ciabatta, ezzel én is bepróbálkoztam és az eddigi egyik legjobb dolog sült ki belőle:

Ciabatta

Ha valakit érdekel, hogy is néz ki a pékek élete, ezt a videót ajánlom. Pékárusütés egy picit ad-hoc módon pedig itt nézhető, míg a kettő közötti félút - avagy ahogy jelenleg én csinálom - alább található.

Peter Reinhart szerint a a kenyérsütésnek 12 fázisa van:

1. Előkészület
2. Keverés
3. Erjesztés (Fermentation)
4. Előformázás
5. Pihentetés
6. Formázás
7. Kelesztés (Proofing)
8. Bevágás
9. Sütés
10. Hűtés

A szemfülesek észrevették, hogy a fenti lista darabszámra nem stimmel. Az igazi Reinhart hívő pékek még talán azt is felfedték, hogy nem csak a darabszámmal van gond. Ezzel semmi gond, a lényeg ott van. A fenti pontok picit bővebben kifejtve: az előkészület az, amikor mind az eszközöket, mind a kimért hozzávalókat odakészítjük a pultra és beállítjuk a stúdióvilágítást. Ezt követően veszünk egy nagy levegőt és végiggondoljuk mit is akartunk készíteni. Az egész kenyérsütés egyik szépsége egyébként, hogy minden tényleg szükséges eszköz alapból megvan egy átlag konyhában:

• tál
• fakanál
• spatula
• fényképezőgép
• sütő
• sütőforma
• mérleg

Mint mindenre, a kenyérsütésre is végtelen sok pénzt el lehet verni, de a fentiek tényleg elegendőek a kezdéshez.

Az előkészületeket követi a keverés, ahol az összetevőket alaposan elvegyítjük egy tálban, elkezdjük előállítani a glutént és beindítjuk az erjesztést. Az erjesztés az a folyamat, ahol az élesztő nekiesik a keményítőből lebombázott cukornak és azt felzabálva széndioxidot és alkoholt termel. Ez általában eltart egy darabig - függően legfőképp a hőmérséklettől és az élesztő mennyiségétől - de ez alapvetően nem gond, mert ez látványos esemény. Főleg, ha 5 óra történése kevesebb, mint 1 percbe van sűrítve. Alább épp rozslisztet érlelek:

Fermenting the Rye Starter

Az erjesztés végeztével a tálból kikerül az összes tészta. Ezt előformáljuk, és ha nem vagyunk elégédettek pihentetjük, majd ismét formáljuk. Ha kenyérformát használunk, ez megoldható egy lépésben, ha tradícionálisabb utat választunk, ezek tényleg szétválnak. Vegyünk egy kerek cipóformát, aminek a kelesztése és megvasdosása nálam így történik:

Proofing a Whole Grain Bread

Bevagdosás után a kenyeret már csak meg kell sütni. Ehhez cipóforma esetén igen praktikus egy kölcsönkért pizzalapát (fent) és sütőlap (lent):

Baking a Whole Grain Bread

Sütés során két cél van: a kenyér belseje elérje a 90-95°C hőmérsékletet, hogy a maradék keményíő elzselésedjen, illetve a kenyér héja a kívánt mértékben megbarnuljon. Végül a kenyér bármilyen csábítóra sikeredjen, érdemes megvárni, amíg szobahőmérsékletre hül, különben a belseje még mindig zselé-jellegű lesz, mintha még nem sült volna meg.

A témáról ennyi első körben elég lesz. Mindenesetre, ha véletlenül pékséget nyitok, feltétlenül írok még egy bejegyzést.

Utószóként pedig annyit, hogy a házi kenyérsütés otthon nem hiszem, hogy ekkora biznisz. A kenyér olcsóbb, a választék nagyobb, az áramdíj pedig duplája a nashville-inek. Ettől függetlenül, ha valakit kísérletezésre inspiráltam, annak várom a beszámolóját.

Reading Books #2

A könyvolvasással szerencsére nem hagytam fel teljesen. Bár idén közel nem olvastam olyan mennyiséget, mint tavaly, azért esténként még akad egy-egy könyv Kindle a kezembe. Íme a legutóbb végiglapozott könyvek:

• H. Valentine, A. Thompson - Better Than Beauty
• Stephen C. Thierauf - Understanding Signal Integrity*
• Donald A. Norman - The Design Of Everyday Things*
• Bryan Peterson - Understanding Exposure
• Tristan Higbee - 101 Rock Climbing Tips and Tricks
• Nick Cole - The Old Man and The Wasteland
• Peter Reinhart - The Bread Baker's Apprentice
• Peter Reinhart - Peter Reinhart's Whole Grain Breads
• Peter Reinhart - Peter Reinhart's Artisan Breads Every Day
• Jeff Hertzberg - Artisan Bread in Five Minutes a Day
• Peter Reinhart - Crust and Crumb
• Malcolm Gladwell - The Tipping Point**

*Az előző bejegyzésben már említettem, azóta befejeztem.
**Még nem fejeztem be.

Ha a fentiek közül ajánlgatni kell, a Better Than Beauty kifejezetten nőknek íródott. Közel 75 éve készült a mű, de a taglalt dolgok 80%-a örökérvényűnek tűnik: egy nő húzza ki magát (járjon egyenes háttal), öltözködjék alkatához mérten, legyen kedves mindenkivel, a keze tűnjön ápoltnak a haja pedig olyannak, hogy az ember kívánja azt megérinteni. Hirtelen ezek maradtak meg fél év távlatában - a könyvben ennél lényegesen több van -, de úgy gondolom, hogy ezek betartásával a 10-es skálán 1-1.5 pontot bármely hölgy tud dobni magán.

Az Understanding SI nyilván szakmai. Mivel kora tavasszal még erősen PCB-t terveztem, közben olvasva ezt a bevezető jellegű könyvet, pár dolgot sikerült a helyére tennem. Nem rossz darab, de nyilván egy szakkönyv.

The Design of Everyday Things, vagy röviden DOET. Néhány terméktervező biztosan bibliaként kezelik ezt a művet. Én úgy gondolom egy élvezetes kötelező olvasmány mindenkinek aki olyasmin dolgozik amit más is kezébe vesz - legyen az egy dugóhúzó, vagy egy webes UI. Miután elolvasod, más szemmel nézel a csaptelepekre, kilincsekre és autóműszerfalakra.

Az Understanding Exposure-t az egyik fotózós kolléga ajánlotta. Tényleg nem rossz, de inkább csak "bevezetés a fotózásba", temérdek inspiráló fényképpel. Jól az emberbe sulykolja az ISO-aperture-shutter háromszöget.

A 101 Rock Climbing Tips and Tricks nagyjából egy blogbejegyzések egybeválogatása. Van benne pár hasznos ötlet, amire 2 hónap mászás után magad nem jönnél még rá. Az ára ~$2.

A The Old Man and The Wasteland-nek azt hiszem a címe fogott meg. Egy magányos öregember kujtorgásáról szól az arizónai sivatagban. A történet frankó akart lenni, de csak majdnem sikerült. Vagyis inkább nem. Ajánlom helyette az I Am Legend-et.

Peter Reinhart bármelyik könyvét kiemelhettem volna. Ha érdekel a kenyérkészítés, legalább egyet érdemes elolvasni - függetlenül attól, hogy a művek kellőképpen redundánsak. A Bread Baker's Apprentice Reinhart első komolyabb műve: amolyan általános leírás a kenyérsütésről, mindenféle recepttel. A Crust and Crumb ugyanennek a recept-orientált változata, jópár évvel később kiadva, kevesebb filozófálgatással telítve. A Whole Grain Bread teljes kiőrlésű kenyerekre koncentrál, azokra is az ún. epoxi módszeres elkészítéssel. Végül a legújabb könyve, az Artisan Breads Every Day a Hertzberg féle Artisan Bread in Five Minutes a Day-re adott válasznak tűnik. A kettő közötti fő különbség, hogy utóbbi pragmatikusabb és inkább "fekete dobozként" kezeli a kenyeret, mint Reinhart. Sima paraméter-reszelgetéshez ez is jó lehet, de ha az embert komolyabban érdeklik a dolgok, inkább ajánlom Reinhart művét.

Malcolm Gladwell-nek több könyve is befutott, a Tipping Point csak egy közülök. A nagyérdeműt még nem fejeztem be, de már nem járok messze tőle. Olvasni kellemes, a történetek nem csak szórakoztatóak és időnként el is gondolkoztatják az embert. Érdekes gondolatok vannak benne, amik jól vannak rendszerezve és a könyv során megfelelően vannak adagolva. Az egyetlen félelmem, hogy a végén az egész egy nagy semmivé áll össze, vagyis a mindennek értelmet adó konklúzió vagy elmarad, vagy csak kimarad belőle az igazi "aha"-faktor. Amit eddig olvastam belőe bejött, a többit meglátjuk.


Az olvasnivalókat tartalmazó listám még nem örült ki, de ha valaki ajánlana valami jó könyvet, az továbbra se tartsa visszamagát.

Commuting To Work

Minden terjengősebb magyarázat nélkül, van hogy így járok dolgozni:

Cycling from Legacy Hill to ISIS

Update: Aztán legtöbbször haza is megyek munka után:

Riding from ISIS to Legacy Hill