Two Lakes Trail Run 2010

Tavaly már írtam a Two Lakes Trail Run nevű világtörténeti sporteseményről. Akkor csoportképet készíteni nem sikerült, de ezt a problémát orvosolta Laci. Igény idén is volt képre, de most fapadosabb megoldást választottunk: Csaba megkérte a legközelebbi és egyetlen mexikói fiatalembert, hogy integrálja ki gyorsan a rólunk visszaverődő fotonokat egy CMOS CCD-n. Az eredmény:

A kép készítése előtt nem sokkal épp azon gondolkoztam siránkoztam, hogy megint jól a középmezőnyben végeztem. Erre kiderült, hogy a korcsoportomban második lettem:

Ez annyiban jött mindenképp jól, hogy Péter fülét elkezdték rágni a gyerekei, hogy hogy-hogy nem szerzett érmet, mikor még Sanyi is kapott. Az ilyesmit mindig vicces hallgatni, ennyi pedig már járt neki. Péter egyébként egy korcsoporttal feljebb futott, és 4 perccel ért be előbb, mint én. Graham egy picit korábban, Laci pedig még két perccel előbb, így közülünk elsőként.

Az ezüstérem mellé járt egy jóféle térdfájás is, amolyan jobblábas. Ennek annyira nem örültem, bár mostanra talán elmúlt. Azt viszont örömmel konstatáltam, hogy a verseny végére nem fáradtam el. A sok tapasztalat hatására tehát most konklúdálok.

Utcai cipőben erdei ösvényen futni nem nagyon jó: csúszik a lábad és igen nehéz megtartani. A verseny során kétszer majdnem kiment a bokám. Ez alapvetően elvette a kedvemet attól, hogy völgymenetben száguldozzak, pedig tipikusan lefelé szakadtam le az előttem lévőktől és ez zavart. Sebaj, legalább még van két használható lábam. Viszont azt is megfigyeltem, hogy amikor síkabb, vagy emelkedő terepen futottam, és főleg mikor az út sem volt annyira göröngyös, bőven hoztam fel a lemaradásból.

Összefoglalóan, erdei versenyre terepenen kell edzeni, terepcipőben. Nem elég csak aszfalton. Erre azonban részemről már csak 2011-ben kerül sor.