2010. január 19., kedd

Operation 'Backing Up'

Ahogy az előbb említettem, az imént több vicces dolog is történt. Úgy tűnik sikerült magamra felhívni a frizbeező lányok figyelmét, na de ne szaladjunk ennyire előre.

A múltkor már beszámoltam az egyik helyi projektünkről, ami után kissé még kellemetlenül is éreztem magam, lévén, hogy amit csináltunk az a vandalizmusnak egyfajta gyerekded megnyilvánulása volt. Ezt ellensúlyozandó egy - a főnök ihlette - konstruktív ötlettel álltunk elő. Tény ugyanis, hogy Tihamér már egészen elsajátította a tolatás/parkolás praktikáját, de azért időnként még van, hogy a sötét parkolóban hirtelen mögé ugrik egy kivilágítatlan fa. Az ilyen fákon sokat nem tudunk segíteni, de az arra járó gyalogosokon még talán. Tehát Ákos alapötlete az volt, hogy Tihamér autójába kéne egy tolatóhangszóró. Nos, ez megadta a kezdőlöketet.

Az ötlet megfoganntatásának délutánján rávetettük magunkat a projektre, vagyis be visszaültünk a gép elé. Először tényleg csak a sima teherautókra szerelhető csipogó hangot adó eszközöket néztük. Később megragadta a figyelmünket a hajókürt jellegű készítmény, de ezt igen drágának találtuk. Ezután gondoltunk egy sima Family Frost jellegű hangszóróra, ami véletlenszerű időközönként megszólal, de ennek az ára is borsos volt a mi megszokott prank költségvetésünkhoz képest. Szóbajött még az az ötlet, hogy valahogy a dudát szólaltassuk meg lassításra, pl. egy piros lámpához érkezve, de ez túl bonyolultnak (és kissé balesetveszélyesnek) tűnt. Végül Amazon.com-on ráakadtam az igazi megoldásra. Ahelyett pedig, hogy a szót szaporítanám, inkább idézne az egyetlen és egy csillagos véleményt az Amarzonról:

My crazy neighbor has one of these installed on her minivan. It is seriously loud. Loud enough to hear a block away, which is a bit excessive for its intended purpose. My neighbor has a compulsion to move her car from the street to her driveway every night around midnight. It takes her several minutes to backup into the driveway. It is extremely annoying to keep hearing, "Attention, this car is backing up," over and over for a few minutes when I'm half asleep. I seriously want to damage this unit on her minivan and am considering hiring the local teenage thugs to do so.

So please, for the sake of the neighborhood, don't get this for your car. The whole block will hate you. It should have a volume control, and a simple beep-beep would probably be more effective than trying to figure out what the heck the sound is (sounds like a mechanized Southeast Asian female voice). With this and the Mister Softee Ice Cream truck jingle, it looks like a nightmarish summer ahead.

Ennél több azt hiszem nem is kellett, hiszen ez a pár sor annyit ért, mint egy értelmes termék esetében 800 ötcsillagos komment. Azonnal meg is rendeltük, majd amikor a professzor úrnak dolga akadt (illetve utána míg lefoglaltuk), munkának láttunk: a kocsival egy átálltunk egy másik parkoló túlvégére, majd némi küzdés árán biztonságosabbá tettük az akkor már Nissan TIM típusú járművet. A hangszórót a már egyébként is félig leszakadt hátsó lökhárítóban rögzítetteük - ez volt az egyszerűbb része a projektnek.


Ezután még áramot kellett biztosítani a működéshez, amit a bal hástó lámpabúra alatt meglapuló féklámpától tolatólámpától terveztünk kölcsönözni. Mivel nem akartuk, hogy emiatt véletlenül is diszfunkcionálissá váljon a tolatólámpa, gondosan összeforrasztottunk minden csatlakozási pontot. A legnagyobb kihívást azonban nem az összeszerelés, hanem a fenti képen is látható fehér panel szétszerelése okozta.


Végül nyilván megoldottuk a technikai problémákat, majd visszacsempésztük az autót eredeti helyére. Az eredmény voltaképpen az lett, amit vártunk: Tihamér mintegy 3-4 napig nem vette észre, hogy tolatás közben ezt üvölti az autója. Sajnos mindezt picit halkabban, mint amire az Amazonos leírás alapján számítottunk rá, de a parkoló területén bőven lehetett hallani. Azt hiszem jót múlattunk rajta anno - és igazából tesszük mai napig, amikor meghalljuk. Az egészhez még hozzátartozik, hogy Tihamér végül úgy vette észre a készüléket, hogy a csomagtartóba pakolás közben a leszakadt hátsó lökhárító mögül felcsillanta hangszóró fényes fémháza.

[az oldal hibájából újraírom a következő bejegyzést (ami az előbb nagyon jól sikerült) és ezért most húdemérges vagyok]

A készülék végül a mai napig nem került le a kocsiról. Erre ma délután lettem figyelmes, mikor kölcsönkértem a TIM jelzésű autót, hogy edzeni menjek, és megpróbltam kiállni az ISIS parkolójából. Alaposan körülnéztem, majd mikor tolatni kezdtem, női hangot hallottam hátulról. Megtorpantam és hallgatózva ismét körülnéztem, majd egy hatalmas vigyor kíséretében tudatosult bennem, hogy ez a hang az autóból árad. Elgurultam edzeni. Edzés után, mikor beülltem a kocsiba, látom, hogy a parkoló melletti futballpályán a női frizbeecsapat edz. Ráadtam a gyújtást, felkapcsoltam a világítást, majd amikor rátettem a kezem a váltóra, hogy hátramenetbe kapcsoljak, egy pillanatra megtorpantam. Előrenéztem a pályára és visszahelyeztem a korábbi mosolyt az arcomra. Majd betettem a váltót R-be, és figyeltem, ahogy az addig önfeledten játszadozók a felszólításnak eleget tesznek és megadják a kért figyelmet...

4 megjegyzés:

Ficzere írta...

Honnan tudja a kütyü, hogy rükvercbe teszed a kocsit? Ha csak feszültség alá kell helyezni és rögtön szól, akkor nem a tolatólámpára kellett volna kötni? Egyébként ügyes!

bAtu írta...

Áhhh, tényleg elírtam (és mostanra már javítottam is). Természetesen a tolatólámpára szereltük. Egyébként meghallgattad, hogy szól?

Robi írta...

:-DDD

Matyi írta...

Hallgattam, és nagyon tetszik mind a poén mind az ötlet mind a story a csajokkal:) Ez sokkal jobb mint átírnia feliratot! Ja és jó fej a főnök. Meg sztem ilyen kéne Peti kocsijába is. Biztos azért merült bele a témába, hogy hova köti hogy szól :)