Flooding in Nashville #5 - The Bottled Water

A vízözön harmadnapjára ugye eltűnt a palackozott víz a nashville-i boltok polcairól. Akkor azt hittem, a megijed helyiek vásárolták fel a készletet, de alapos ember lévén (?), nem álltam meg holmi feltételezésnél, hanem utánajártam az eltűnt műanyag flaskáknak.

A tisztított csap- és forrásvízzel töltött üvegeket a 15. utcán túl leltem meg, pontosan ott, ahol anno a State Fairt tartották. Az ivóvízkészlet jelentős részét a nagyobb üzletláncok visszavonták a polcokról, hogy az árvízkárosultak rendelkezésére bocsájtsák, ingyen és bérmentve:


Az önkéntes feladat egyszerű volt, az arra járó autósoknak 1 zsugor/család mennyiségű ásványvizet kellett a rendelkezésére bocsájtani, igény szerint a csomgatartóba, vagy valamelyik ülésre. A víz mellé persze egy csomag mogyoró is járt a Logan étterem jóvoltából.

Én ahhoz a standhoz álltam be, ahol eleinte a fenti képen bal oldalt látható kentucky-i csaj és a barátja álltak. Ez egy mókás páros volt, a csajnak jóformán be nem állt a szája, ugyanakkor szerencsére szépen énekelt. Érdekességként, mikor hárman beszélgettünk, minden szavát (~90%-át) értettem, annak amit mondott, de amikor egy szintén délivel váltott szót egy bötűt nem értettem a diskurzusból. A párbeszédből kiderült, hogy a munkahelyüket elöntötte a víz, így őket fizetésnélkülire küldték...

A vízosztáson egy idő után megjelent a média is, két autóval, mert ugye ezt nem lehet szó kép nélkül hagyni. No, meg felbukkant egy újabb önkéntes, egy 15 év körüli fekete lány személyében. Szorgalmas és aranyos volt, a helyiekhez képest feltűnően igényesen öltözött és viszonylag kevés mondatára kellett visszakérdeznem. Rendkívüli sikereket ért el ezen a szerda délutánon, majdnem sikerült megtanítania, hogyan kell mondani azt, hogy ma'am. Persze szerintem inkább mekegni tanultam meg.

A hétvégén David nevű kollégám segítségére keltünk, akit se azelőtt, se azutána nem láttam. A helyszínre többen is érkeztünk, mint amennyit a ház elbírt, így átmentünk segíteni a szembeszomszédoknak. Miután minden bútort óvatosan kivittünk a házból az udvarra száradni, a kárfelmérő bácsi megkért minket, hogy hordjuk vissza a darabokat. Ezen délelőtti bemelegítés után úgy döntöttünk, mégis inkább David házára koncentrálunk - Laci már úgyis alig várta, hogy bonthasson valamit.

David háza és előkertje

Bontani márpedig volt mit, a ház összes vakolatát és szigetelését el kellett távolítani. Ha ez megvan, az épületet hagyni kellett száradni. Ezután jöhet a fertőtlenítőbrigád, majd ismét szárítás következik, végül az újraszigetelés és -vakolás. Az alábbi kép még a bontó brigádról készült, nem a fertőtlenítőkről:

Sanyi (balról) és Jancsi (jobbról) bontásra készen

A házból annyi kátránypapírt és szöget távolítottam el, hogy még este is azokkal álmodtam. Kb. a 804. szög után, mikor egyébként is megfáradunk és megéheztünk, megjelent a vörös kereszt autója, ami egyszeri, de laktató ebéddel szolgált. Ezzel kitarottunk kora délutánig, de ha nem ment volna, a Sztipa család egyébként is gondoskodott élelemről - bőven.

Egy plusz élmény volt ezen látvány. Azt hittem ebbe a típusú autóba csak bevásárlószatyrot és aktatáskát lehet tenni. Tévedtem. De a Priuszról majd bővebben.