2010. február 21., vasárnap

Replacing the Stereo

Ma végre ideért a tavasz, nap közben 15-18 fok volt, és végig sütött a nap. Úgy volt, hogy déltől megyünk vitorlázni, de az edzőmotoros meghibásodására hivatkozva a mai ezdés elmaradt. Ennek köszönhetően visszatértem a B tervhez, vagyis az autószereléshez, illetve takarításhoz. Beszereltem a még karácsony előtt vásárolt autórádiót és közben kitakarítottam az összes elemet, amit el kellett távolítani a csere során. Az eredmény elég látványos, főleg, ha megnézzük mekkora halom mocsok halmozódott fel az autó középső részén az elmúlt 14 év alatt:


Igen, a képen látható egy darab old school rágógumi, néhány apró, egy marék hajszál és egy szál soha el nem szívott cigaretta is. Ezek most mind a nagy konténerban nyugodnak, helyükre pedig tisztaság és csillogás került.

Az új rádió beszerelése meglehetősen fájdalommentesen történt, elsősorban Robi közreműködésének köszönhetően. Előnye az új hangrendszernek, hogy jobban szól, ezúttal már az első hanszórók is sugároznak, kezeli a telefonomat az USB-s eszközöket és talán a CD-ket is. Hátránya viszont, hogy a Honda ablakai ezzel sokkal sérülékenyebbé váltak. Nagyon gyorsan rá kell szoknom, hogy ezek után mindig eltávolítom az előlapot, ha kiszállok az autóból.

1 megjegyzés:

Matyi írta...

Kellemes tavaszozást! Itt az még várat magára Mo-on. Bár itt is javul a helyzet. A kocsira meg tényleg vigyázz mindig vedd le az előlapot. Én amióta itt lakom az Attila úton (sajnos egy rendőrrel való beszélgetésem után derült ki, hogy frekventált hely ez itt a déli és a moszkvatér közelsége miatt) saját szememmel láttam autóablak betörést egy kis női táskáért. Apa kocsiját is feltörték egy üres laptoptáskáért. Szóval meglehetössen gyakori jelenség :(