Hawai`i #3.1

2009.08.18., Kedd (délelőtt)

Kissé Déjà vu érzéssel tölt el, hogy ma megint nem sikerült elmennem vitorlázni és ismét a bloggal küzdök. Mentségemre és megnyugatásomra szolgál, hogy a vitorlázás ma is elmaradt, ezúttal az időjárási viszonyokra való tekintettel. Na, de akkor nézzük (én írom, ti olvassátok), mi történt a harmadik napon.

Kealakekua bay és a Captain Cook monument

Hétfőn reggel már Kaulia-Kona városában ébredtem. A minimális jetlag miatt a koránkelés nem okozott gondot, reggel 9-re már megreggeliztem és indultam is délre. Út közben még vettem elemózsiát a túrara a helyi Safewayben. Ennek a Safewaynek két jópofa tulajdonsága volt: az olcsó és finom kenyér és nektarin, valamint a nem mindennapi kilátás a városra és a szomszédos Walmartra.

A nap egyik fő célja a Kealakekua-öbölben található Cook kapitány emlékmű meglátogatása volt. Na, de miről híres a hely? Történelmi szempontból nyilván Cook kapitányhoz köthető. A magyarázathoz nézzük az alábbi térképet:

A fenti térképen a folytonos vonalak jelölik Cook kapitány felfedezőútjait, míg a szaggatottak a legénységéét. A kapitány tehát úgy látszik valahol elmaradt, és ez a hely nem Ausztráli, vagy Új-Zéland, sőt nem is a szigetvilágtól délre leírt hurok volt, hanem a Big Island, azon belül is a Kaelakekua-öböl. Mondanám, hogy Cook itt hagyta a fogát, de ez egyrészt ócska poén, másrészt testének ennél több részét hagyta az öböl szélén. De ezt mégis hogy hozta össze? A történelmi feljegyzések szerint a helyiek eltulajdonítottak egy, az angol tengerészethez tartozó csónakot - elsősorban a számukra értékes szögek miatt. Cooknak ez nem tetszett, úgyhogy szóvá tette:

-Ezt most miért is kellett? - kérdezte.
-Mer' azér'. - jött a válasz, gondolom.
-...

Ez a párbeszéd nyilván nem vezetette sehova, vagyis mégis. Dulakodás tört ki, amiben a kapitányt végül leszúrták, majd 4 társával együtt szétszedték. Szó szerint. Helyi szokásként, kizárólag jószándék által vezérelve, a hawai`iak bizonyos testrészeket még visszaadtak a legénységnek, amit ők nem nagyon tudtak hova tenni. Ezt az egészet csak mint tanmese akartam megemlíteni: a helyiekkel nem konfliktusba keveredni. Ez alapszabály Nashvilleben is. Ha valakinek itt baja esett, az eddig kizárólag azért történt, mert olyanba ütötte az orrát, ami nem rá tartozott.

Kealakekua-öböl

Vissza Cook kapitányhoz, néhány (száz) év múlva kapott egy emlékművet, egy obeliszket. Na most az obeliszkről annyit kell tudni, hogy engem nem hozott lázba. Nem így az öböl élővilága. Életemben először a Kealakekua-öbölben próbáltam ki a snorkelinget, amire értelmes magyar szót még mindig nem találtam* és amit korábban dögunalmas dolognak képzeltem. Ez az öböl ilyen szempontból mindenképp telitalálat volt. Hivatalosan is a világ top 10 snorkelig helye között van, és ha ez nem elég, időnként még igazi fa*zagyerekeket is látni arrafelé:

Miután vízalatti képeket nem tudtam készíteni, a saját képeim keveset adnak vissza abból, amit itt láttam. Az alábbi youtube-on talált videó talán egy picit segít:

A körülöttem karnyújtásnyira úszó harminc-negyven sárga hal teljesen megadta a lubickolás alaphangulatát. A háttéret legalább 5-6 különböző féle koralltenger szolgáltatta, ameddig a szem ellátott. Márpedig a víz olyan tiszta volt, hogy 8-10 méterre simán el lehetett látni. Ebbe a jelenetbe úsztak be a különféle "egzotikus" halak, a maguk lélegzetelállító szín- és mintázatkombinációjukkal. Volt teljesen fekete, teljsen fehér, pöttyös, csíkos, szivárványszínű és talán lila alapon sárga kockás is, egyszóval nehéz lenne leírni mennyi féle halat láttam. Az első merülésem után 1 perccel ki is jöttem a vízből, mert nem akartam elhinni, hogy ilyen tényleg van, hogy ezek ennyien, ilyen változatos megjelenésben és ennyire barátságosan ott lézengjenek körülöttem. De később rájöttem és tudomásul vettem, hogy ez Hawai`i egyik legnagyobb vonzereje, és még vagy egy órát úszkáltam és bámultam zárt szájjal...

Az öböl megközelítése így visszagondolva nem volt triviális. A 3-4 alternatíva közül én a gyalogtúrás megoldást választottam. Autómat az útikönyv leírásának megfelelően az út szélén leparkoltam, majd a három pálmafa tövében induló ösvényen egyszerűen lebaktattam. A terep helyenként száraz és nehéz volt, tűzött a nap, az út pedig majdnem egy óra volt, de végülis fel voltam szerelkezve, a kiruccanás pedig a snorkeling miatt mindenképp megérte. Alternatív módon meg lehet közelíteni az öbölt úszva, motorcsónakkal, vagy kenuval. Ha most kéne választanom, hogy hogyan megyek oda, valószínűleg a kenu mellett döntenék, méghozzá a délutáni órákban. Délutánra ugyanis a delfinek is hajlandóak felkelni az öbölben, és olyankor játszadoznak a kenuk körül.

Bika, amit még talán Cook kapitány is használt

*a könnyűbúvárkodás már foglalt szó

A nap második feléről, a Place of Refugee-ról majd a következő bejegyzésben. Folytatjuk...