Bejegyzések
A túra paraméterei:
Időszak: 2009.02.25 - 2009.03.09
Túravezető: Nagy Endre (néhai ikaland túravezető)
Túratársak: Kemy és hat további honfitársam
Célországok: Guatemala és Dél-Mexikó
Fotóalbum helye: http://picasaweb.google.com/sandor.szilvasi/Guatemala2009#
Az első (nulladik) nap elég korán kezdődött. A gépem reggel 6-kor indult, célszerűnek tartottam, hogy másfél órával ezelőtt kiérjek, ezért bő két órával az indulás előtt felkeltem. Ezen kívül - eddig tisztázatlan okból - kértem még egy ébresztést az indulás előtt 4 (!) órával. Ha ehhez hozzáteszem, hogy 11-kor feküdtem le, úgy gondolom tényleg rövidnek tekinthető ez az éjszaka.
Tehát kelés után nem sokkal behajítottam a szendvicseket a kézipoggyászomba, majd beugrottam a kollégák mellé a kocsiba. Ők ugyanis úgy döntöttek, hogy miután kivittek engem a reptérre, bemennek dolgozni. Mint a pékek. Tehát Róberték kitettek engem a reptéren, ahol eleinte csodálkozva néztem a Google Latitude hatalmas reklámját, majd miután erre ráuntam, befizettem a $15 US Airways adót, amiért hajlandóak voltak egy csomagot elvinni Charlotte-ra (NC), majd Miamiba (FL). Út közben egy New Yorki arc mellé kerültem, akivel beszédbe elegyedtem. Elmondta, hogy egyszer járt Magyarországon életében, és hogy nem hagyta ki az alkalmat, hogy megkóstolja a szalonnát. Érdekes. De még érdekesebb volt, hogy teljesen érthető angolt beszélt. Messze érthetőbbet, mint a tennessee-i.
Szokásommá vált, hogy a reptereken igyk egy sört, ezért Miami-be megérkezve, - csak hogy teljen az idő, - rendeltem is egyet.
Érdekes volt, hogy nem kértek igazolványt, ahogy az is, hogy ez volt életem legdrágább műanyagpoharas söre.
Az idő el is telt, és utamat a TACA airlines járatával folytattam Guatemala városba. A TACA airlinest mondanám, hogy nehéz összehasonlítani a US ariways-zel, de igazából nagyon is könnyű. A TACA légikísérői mintegy 30 évvel fiatalabbak, mint az amerikai légitársaság azonos beosztású alkalmazottai. Nem számolnak fel $15 poggyász viteldíjat és nem kérnek $7-t egy sörért, vagy egy whiskey-ért. Ha pedig leborítod magad egy whiskey-vel, ők kérnek elnézést - és hozzák a következőt, egy duplát. Ez náluk belefér az árba, bár tény, hogy egy lényegesen kisebb társaság, mint a US airways. Hogy még egy mondat erejéik fényezzem a TACA-t, akárkit kérdeztem, még soha nem késett le járatot a TACA hibájából, és nem is igen veszett el csomagja. Nálam ismegoldották a félórás átszállását.
Guatemala városba érkezvén az első meglepetést az váltotta ki, hogy a főváros egy termetes, mintegy 1500 méter magas hegy tetején van. Ergo nem csapott arcba a páratartalom és a 40 fok Celsius meleg, amire számítottam. Így nem kellett törölgetnem a verejtéket a homlokomról, hanem sokkal inkább a pulóveremért kellett nyúlnom. A második, kisebb meglepetés a túravezető volt. Nagy Endre, kiköpött Paróczai Peti volt nekem. Az első pár napra legalábbis. Ismerkedés gyanán gyorsan vártunk 5 órát a reptéren a többiekre, majd fogtunk egy taxit. Kemy látványának úgy örültem, mintha 10 éve nem láttam volna magyar embert. Tehát a reptérről elindultunk, és átszeltük a Guatemala városát.
A város maga abszolút nem tűnt barátságosnak, sőt. Az utcán elénk tántorgó részek, aki a cipőjét a szélvédőnkhöz vágta, már majdnem megijesztett. A szálláson szintén voltak furcsa dolgok, ilyen volt a fürdőben a technikai bravúrnak tekinthető zuhanyrózsa, illetve a számomra érthetetlen okból elhelyezett fekete bőrfotel. Mindegy, a biztonság kedvéért lefekvés előtt húztam egyet az otthonról importált zalai házipálinkából, ettem egy keveset az otthoni sütiből és kiengedtem az ajtón a szoba egyetlen csótányát. Úgy hiszem, egyfajta túlélőtúra érzése uralkodott el rajtam egészen elalvásig. Ez volt az első nap.
Időszak: 2009.02.25 - 2009.03.09
Túravezető: Nagy Endre (néhai ikaland túravezető)
Túratársak: Kemy és hat további honfitársam
Célországok: Guatemala és Dél-Mexikó
Fotóalbum helye: http://picasaweb.google.com/sandor.szilvasi/Guatemala2009#
Az első (nulladik) nap elég korán kezdődött. A gépem reggel 6-kor indult, célszerűnek tartottam, hogy másfél órával ezelőtt kiérjek, ezért bő két órával az indulás előtt felkeltem. Ezen kívül - eddig tisztázatlan okból - kértem még egy ébresztést az indulás előtt 4 (!) órával. Ha ehhez hozzáteszem, hogy 11-kor feküdtem le, úgy gondolom tényleg rövidnek tekinthető ez az éjszaka.
Tehát kelés után nem sokkal behajítottam a szendvicseket a kézipoggyászomba, majd beugrottam a kollégák mellé a kocsiba. Ők ugyanis úgy döntöttek, hogy miután kivittek engem a reptérre, bemennek dolgozni. Mint a pékek. Tehát Róberték kitettek engem a reptéren, ahol eleinte csodálkozva néztem a Google Latitude hatalmas reklámját, majd miután erre ráuntam, befizettem a $15 US Airways adót, amiért hajlandóak voltak egy csomagot elvinni Charlotte-ra (NC), majd Miamiba (FL). Út közben egy New Yorki arc mellé kerültem, akivel beszédbe elegyedtem. Elmondta, hogy egyszer járt Magyarországon életében, és hogy nem hagyta ki az alkalmat, hogy megkóstolja a szalonnát. Érdekes. De még érdekesebb volt, hogy teljesen érthető angolt beszélt. Messze érthetőbbet, mint a tennessee-i.
Szokásommá vált, hogy a reptereken igyk egy sört, ezért Miami-be megérkezve, - csak hogy teljen az idő, - rendeltem is egyet.
Érdekes volt, hogy nem kértek igazolványt, ahogy az is, hogy ez volt életem legdrágább műanyagpoharas söre.
Az idő el is telt, és utamat a TACA airlines járatával folytattam Guatemala városba. A TACA airlinest mondanám, hogy nehéz összehasonlítani a US ariways-zel, de igazából nagyon is könnyű. A TACA légikísérői mintegy 30 évvel fiatalabbak, mint az amerikai légitársaság azonos beosztású alkalmazottai. Nem számolnak fel $15 poggyász viteldíjat és nem kérnek $7-t egy sörért, vagy egy whiskey-ért. Ha pedig leborítod magad egy whiskey-vel, ők kérnek elnézést - és hozzák a következőt, egy duplát. Ez náluk belefér az árba, bár tény, hogy egy lényegesen kisebb társaság, mint a US airways. Hogy még egy mondat erejéik fényezzem a TACA-t, akárkit kérdeztem, még soha nem késett le járatot a TACA hibájából, és nem is igen veszett el csomagja. Nálam ismegoldották a félórás átszállását.
Guatemala városba érkezvén az első meglepetést az váltotta ki, hogy a főváros egy termetes, mintegy 1500 méter magas hegy tetején van. Ergo nem csapott arcba a páratartalom és a 40 fok Celsius meleg, amire számítottam. Így nem kellett törölgetnem a verejtéket a homlokomról, hanem sokkal inkább a pulóveremért kellett nyúlnom. A második, kisebb meglepetés a túravezető volt. Nagy Endre, kiköpött Paróczai Peti volt nekem. Az első pár napra legalábbis. Ismerkedés gyanán gyorsan vártunk 5 órát a reptéren a többiekre, majd fogtunk egy taxit. Kemy látványának úgy örültem, mintha 10 éve nem láttam volna magyar embert. Tehát a reptérről elindultunk, és átszeltük a Guatemala városát.
A város maga abszolút nem tűnt barátságosnak, sőt. Az utcán elénk tántorgó részek, aki a cipőjét a szélvédőnkhöz vágta, már majdnem megijesztett. A szálláson szintén voltak furcsa dolgok, ilyen volt a fürdőben a technikai bravúrnak tekinthető zuhanyrózsa, illetve a számomra érthetetlen okból elhelyezett fekete bőrfotel. Mindegy, a biztonság kedvéért lefekvés előtt húztam egyet az otthonról importált zalai házipálinkából, ettem egy keveset az otthoni sütiből és kiengedtem az ajtón a szoba egyetlen csótányát. Úgy hiszem, egyfajta túlélőtúra érzése uralkodott el rajtam egészen elalvásig. Ez volt az első nap.
8 megjegyzés:
jól indul :D
egyébként grat, hogy leöntötted magad viszkivel
Köszönöm, de az már kellett: a harmadik repülőutam volt aznap.
eddig nem is hallottam olyanrol, hogy penzt kernenek repulon a piaert, nekem ez mindig az ingyenes lereszegedesrol szolt. en a helyedben gyurcsanyra gyanakodnek.
Újra: Szegény csotit kizártátok.
Az amerikai légitársaságok belföldi járatain szinte kivétel nélkül fizetni kell mindenért (beleértve a poggyászkezelést). Ezt a repjegy ára persze nem tartalmazza, ami szerintem picit átverés. (A Southwestre, meg néhány másik vállalatra ez nem igaz.)
A csótányt nem hiszem, hogy sajnálni kell, valószínűleg talált magának helyet egy másik szobában.
csak anyi, hogy az amcsi belföldi járatok általában azért olcsókl, és azért kell fizetni, mert gyakorlatilag légibusz, és nem repülő:) azaz a fapados elgondoláshozsokkal közelebb áll a dolog mint nálunk a repülőtársaságok. Kérjük az 1 napot!!!!
tenyleg, milyen igaz! errol jutott eszembe, hogy megis lattam ilyet air canada belfoldi jaraton... csak ezek az esetek szerencsere nem olyan emlekezetesek :)
Megjegyzés küldése