2008. október 19., vasárnap

Climb Nashville

Nagyon bele kell húznom a tanulásba, mert rám szakadt mindenféle projekt. Ennek fényében még délelőtt felkeltem, mostam egyet és tanultam. Délután pedig elmentem a Climb Nashville-be.


Falmászásra van lehetőség a Rec Centerbe is, úgyhogy a hét elején már kipróbáltam a dolgot. Ott két pöttöm fal van, "ingyért". A Climb Nashville-ben ezzel szemben rengeteg fal van, és azok változatosak.

Érkezésem után a többiek segítettek "beíratkozni", majd a papírmunka elvégzése után kaptam egy rövid oktatást. Itt lényegében azt magyarázták el, hogyan kell bizotsítani a másikat, illetve mi az ehhez tartozó etikett. Élesben először Dórit biztosítottam, aki kérdésemre azt felelte, hogy nem, nem fél. Pedig szerintem illett volna. :)

Amennyire sikerült kiderítenem, négy típusa van a falmászásnak. Ebből ma kettőt próbáltam ki.

Lead climbing

Ehhez két ember kell. Egy amelyik másik, meg egy másik, amelyik nézi (és biztosít). A falon különböző utak (route) vannak kijelölve, és csak a megadott kapaszkodókat lehet használni. A fal jó magas, a tetején lenni ilyesztő, de az ember végig biztosítva van egy, a plafon magasságában átvetett kötélen keresztül, aminek a másik végét remélhetőleg fogja a partner.


Ezt próbálgattam ma legtöbbet. A legkönnyebb pályával (5.6) kezdtem és nagyjából a közepes nehézségűig (5.8) vittem. A nehézség skálázása eléggé elcseszett, 5.6 kezdődik, és 5.12-ig megy. Időnként van még egy finomabb osztályozás is, úgy mint A, B, C, D vagy E.

Ez a fajta mászás nagyon bejött. Ami picit fura volt, hogy a lábat is kell (kéne) használni. A férfiak tipikusan felsőtestből próbálják megoldani az egész mászást, ami nem mindig kifizetődő. A nők állítólag kiegyensúlyozottabban osztják meg az erőkifejtést láb és felsőtest között. Többek között ezért is javasolta Jancsi, hogy nézni kell a nőket, hogyan csinálják.

Bouldering

Ehhez elég egy ember is, de rendszerint jó, ha van egy partner is. Ez esetben tényleg csak nézni.


A fal itt lényegesen alacsonyabb, mintegy 3-4 magas. Ugyanakkor boulder esetén nincs biztosítás. Picit más technika, mint a lead climbing, de ez is nagyon bejön. Ugyanakkor ehhez még kell edzeni, főleg hátra.

Boulderben főleg Laci technikáját volt élvezetes nézni. Általában a következő recept szerint keresett kihívást: kiválasztott egy kijelölt, vagy nem kijelölt pályát, kihúzta a listájáról a fele kapaszkodót, és vagy rendesen, vagy csak kézzel felmászott a fal tetejére. Laci számomra a modern kor Mauglijának tűnik. Ő egyébként minden hétvégén megy valahova mászni, tipikusan a szabadban.

A másik két mászásról majd írok, ha kipróbáltam.

3 megjegyzés:

Matyi írta...

le a kalappal Sanyika örülök hogy ilyeneket is kipróbálsz. A falmászás nagyon jó dolog. Csak így tovább

Örs írta...

A boulderezés sztem elég gyökér dolog, olyan öncélú vagy nemis tudom.
Amúgy meg a lábat nyilván érdemes használni tekintve hogy az 5ször akkora combizom ugyanahhoz a testsúlyhoz nehezebben fárad mint mint egy alkar-bicepsz kombó.

Hary írta...

falra mászni lábbal könnyebb ez alap :)