2008. augusztus 17., vasárnap

JFK a.k.a. WTF

A John F. Kennedy repteret nyugodtan rövidíthetnénk a fenti másik három betűvel. A negatív élmény fokozásához persze lehet, hogy a Delta is jócskán hozzájárult.

Érkezés - JFK

A repülőnk 3 órás késéssel érkezett a JFK repülőtérre. Ez nem volt új, hiszen hasonló mértékű késéssel indultunk Ferihegyről. Leszállás után átestem a vámvizsgálaton. Itt úgy látszott, hivatalból senki nem mosolyoghatott, de ez igazából nem zavart. Az átszállásra elvileg 3 órám lett volna, ezért még láttam egy minimális esélyt, hogy elérjem a csatlakozást. Az ott dolgozó Deltás hölgy, akit megkérdeztünk, végignézte a táblákat és megnyugtatott, hogy 8 óráról 9:15-re halasztották a JFK - BNA (Nashville) járat indulását, ezért kiengedett minket egy egyébként elég hosszú sorból és átvezényelt egy másik pultokkal tűzdelt helységbe. Itt magunkra hagyott minket, egy lényegesen rövidebb sorban. A 2-3 embert számláló sor leapadása után ismét egy Delta-pult előtt találtuk magunkat, ahol azzal az információval lettünk gazdagabbak, hogy az a gép már réges-rég, vagyis egy órája elment. A következő járat csak másnap reggel 9:15-kor indult, amire a beszállókártyát meg is kaptuk. Időjárási viszonyokra hivatkozva Deltáék nem szándékoztak szállást biztosítani az estére. Ennél a pultnál legalábbis nem. Mindenesetre elküldött egy másik pulthoz, ahol lehet hotelszobát foglalni estére és lehet, hogy adnak valamennyi kedvezményt, ha megmondjuk, hogy a önhibánkon kívül lekéstük a járatot. A szóban forgó pult valamelyst el volt rejtve, mondhatnám a JFK legmélyebb bugyrában volt. Itt arra a kérdésre, hogy mennyi is lesz a szoba ára, először egy meglepett arcot kaptunk válaszul. Majd közölték, hogy a Delta fizeti. Fizeti a szállást, a taxit, a vacsorát és a reggelit. Ez már fairnek tűnt.

A Ramada nevű hotel egyébként 15 perc autóútra (érzésre mintegy 5-10 km) volt tőlünk, de amikor kiszálltunk azt vettük észre, hogy emég mindig a repülőtér közvetlen szomszédságában vagyunk.

Indulás - JFK

A 7 órás indulás korántsem volt megterhelő, annak ellenére, hogy egész este szarul aludtam. A busz visszafelé pontosan indult, ezért majdnem lekéstem. Az egyetlen szerencsém (?) az volt, hogy a frissen szerzett ismerősök feltartották nekem. Ezzel visszarobogtunk a Delta termináljához. Itt a csekkelésnél két hosszú sort kellett végigvárni. Miután végeztünk a másodikkal, egy keskeny, ám rendkívül mocskos folyosón (és kapun) kellett átkelni zokniban, avagy meztéláb. Itt sem voltak túl kedvesek a Delta alkalmazottai, de ennél zavaróbb volt az, hogy a "firearm és sidearm", valamint "radioactive waste" és "explosives" termékek felvitelét tiltó szöveges és piktogramos ábrák mellett már nem fért ki, hogy a nagyobb elektronikai eszközöket ki kell szedni a táskából. Ezért az én tagyómat is visszahajították és osztottak valamit.

Innentől viszont már simán mentek a dolgok, elköltöttem az első dolláraimat: vettem egy hűtőmágnest (meg pár képeslapot). A téren állítólag volt WiFi, amit igénybe is akartam venni, de nem kaptam IP-t... A plakátok közül egyébként egy felirat volt, ami tetszett:

Stop talking, start doing.

Ha minden igaz, ez egy IBM reklám volt. Innen egyébként egy CRJ900-as géppel mentünk tovább, ami külsőre lényegesen kisebb, belsőre sokkal tágasabb és kényelmesebb volt, mint az előző 767-es járat. Íme a gép, amiről nem engedtek fotózni, mert felszálláskor úgyse látni semmit New Yorkból:


Ez persze nem gátolt meg abban, hogy csináljak néhány képet a néhai Two Towers otthonáról.



(A képeket csak picasaval javítottam, nincs nagyon időm Gimpelni.)

4 megjegyzés:

Matyi írta...

annak azért örülök hoyg faszán elszállásoltak. a többi inkább Delta baj mint J.F.K. :) a koszos kapu is :) a laptopot meg mondtam 1000 szer így figyelsz rám

Örs írta...

Épp akartam kérdezni mi ez a T/1, de akkor úgy látszik erre is kapunk majd választ.
És miért kellett kivenni az elektronikai cuccokat, meg mit kellett vele csinálni?

Zoli írta...

A Jutas nem osztotta ki az IP címet?

bAtu írta...

Magyarországon nem szóltak a laptopért. A Deltával meg tényleg szerencsém volt, az itteniek ugyanúgy lekésték a csatlakozást anno, de ők nem kaptak szállást, csak kettőt a hónuk alá.