Bejegyzések
A jetlag átka még mindig a nyakamon van. Azonban mindenképp haladásnak tartom, hogy a mostani alvást két részletben sikerült levezényelnem. A szünetben volt időm átgondolni, hogy mit is akarok másnap (ma), illetve megragadtam az alkalmat, hogy össze is pakoljam a táskámat.
A kellemes alvásnak ugyanakkor ára volt. Két akkora képtelenséget álmodtam, hogy hiába csak foszlányokban emlékeztem rájuk, reggel már csak röhögtem rajtuk.
Az első álmomnak semmi értelme nem volt. Egy nem túl forgalmas, lankás út mentén vágtuk apámmal a fát. Azaz nem is vágtuk őket, hanem a nagyfeszültségű vezetékeket szabadítottuk ki a fák és a rajtuk felkapaszkodó indák markából. Ez mind nagyon dicséretes, de a munka oroszlánrészét persze nem én csináltam. Elsőre azt gondolná az ember, hogy azért mert lusta voltam és el akartam lógni a munkát, de a francokat. Apám mintegy 6 méter magas ember volt, és így simán elérte a felsővezetékeket. Ezzel neki a feladat egy egyszerű "csomózd ki" feladvánnyá redukálódott.
Na, de a másik álmom még szörnyűbb volt. Diával strandoltam a Velencei tavon. Szörnyű, nem? Na jó, ezt még elviselném, de az égből emberek hullottak. Nem is akármilyen felszereléssel. Az eszközt úgy kell elképzelni, mint egy eszkimós kenu és egy siklóernyő keverékét. Az emberek valahonnan magasról ugorhattak ki* (repülő, helikopter) és fejjel lefelé zuhantak. Az alsó testük benne ült ebben a kenuhoz hasonló szerkezetben, amit olyan könnyedén és olyan pályán irányítottak, mint egy siklóernyőt. Persze a végén mindig földet értek és viszonylag nagy sebességgel csapodtak be. Na, de itt jött az őrült dolog! Ezek a hülyék** azzal szórakoztak, hogy kb. 30-40 cm-el mellettünk csapódtak be a Velencei tóba. Mekkora trógerek már?!
* Tudom, hogy ezek nem a siklóernyőzésre jellemzőek.
** 6-8 ilyen suttyó volt.
A kellemes alvásnak ugyanakkor ára volt. Két akkora képtelenséget álmodtam, hogy hiába csak foszlányokban emlékeztem rájuk, reggel már csak röhögtem rajtuk.
Az első álmomnak semmi értelme nem volt. Egy nem túl forgalmas, lankás út mentén vágtuk apámmal a fát. Azaz nem is vágtuk őket, hanem a nagyfeszültségű vezetékeket szabadítottuk ki a fák és a rajtuk felkapaszkodó indák markából. Ez mind nagyon dicséretes, de a munka oroszlánrészét persze nem én csináltam. Elsőre azt gondolná az ember, hogy azért mert lusta voltam és el akartam lógni a munkát, de a francokat. Apám mintegy 6 méter magas ember volt, és így simán elérte a felsővezetékeket. Ezzel neki a feladat egy egyszerű "csomózd ki" feladvánnyá redukálódott.
Na, de a másik álmom még szörnyűbb volt. Diával strandoltam a Velencei tavon. Szörnyű, nem? Na jó, ezt még elviselném, de az égből emberek hullottak. Nem is akármilyen felszereléssel. Az eszközt úgy kell elképzelni, mint egy eszkimós kenu és egy siklóernyő keverékét. Az emberek valahonnan magasról ugorhattak ki* (repülő, helikopter) és fejjel lefelé zuhantak. Az alsó testük benne ült ebben a kenuhoz hasonló szerkezetben, amit olyan könnyedén és olyan pályán irányítottak, mint egy siklóernyőt. Persze a végén mindig földet értek és viszonylag nagy sebességgel csapodtak be. Na, de itt jött az őrült dolog! Ezek a hülyék** azzal szórakoztak, hogy kb. 30-40 cm-el mellettünk csapódtak be a Velencei tóba. Mekkora trógerek már?!
* Tudom, hogy ezek nem a siklóernyőzésre jellemzőek.
** 6-8 ilyen suttyó volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése